Akire érdemes odafigyelni a Bundesligában: Kai Havertz

Getty Images

Több mint két hónap után térhet vissza a topfutball a szurkolók életébe. A tervek szerint május 16-án útjára indul a labda a német labdarúgó-bajnokságban, a Bundesligában. Az egész focikedvelő társadalom szeme Németországra, Magyarországon pedig a Sport Televízióra szegeződik majd. Ezért úgy döntöttünk, a kezdésig mindennap bemutatunk nektek egy játékost, akire érdemes lesz odafigyelnetek. Jadon Sancho és Christopher Nkunku után Kai Havertz, a Leverkusen mindenese következik.

Havertz-cel befuthat a Bajnokok Ligája szereplést érő negyedik helyre a Leverkusen? Ha szerinted igen, kattints és fogadj a csapat meccseire!

Nagyjából negyedik éve tartják Németországban Kai Havertzet egybehangzóan a német futball legnagyobb ígéretének. Stílusát tekintve valahol Michael Ballack és Mesut Özil közé esik (pl. Raphael Honigstein szerint is), bár lehet, hogy a csatárposzton is bevethető húszéves Leverkusen középpályás még ennél is sokoldalúbb. Transfermarkton található 81 millió eurós értékével máris a “legjobb” német játékosnak számít, a Manchester Cityből Münchenbe tartó Leroy Sanét (80 millió) és a már 2017 óta a Bayern kötelékébe tartozó, Serge Gnabryt (72 millió) maga mögé utasítva. A Bundesligát tekintve is csak a már sorozatunkban kitárgyalt Jadon Sancho előzi meg őt a listán. De miben is rejlik valójában az ő értéke? Kezdjük egy kicsit messzebbről a Leverkusen Bundesliga történetének legfiatalabban pályára kerülő és alapemberré váló játékosának bemutatását.

Kai Havertz fél év híján még az előző évezredben született, Aachenben. Az ügyvéd édesanyja és a rendőr édesapja 1999. június 11-én üdvözölhette a világon a jövő egyik leendő nagy futballistáját. Apukája amatőr futballistamúlttal rendelkezett, sőt az egész család megőrült a labdarúgásért, így kapóra jött számukra, hogy mindössze 100 méterre laktak a legközelebbi fociegyesülettől, amelynek ráadásul nagypapája volt az elnöke. A kis Kai így már négy éves korában elkezdte tanulni a sportág alapjait az Alemannia Mariadorf csapatában. Tíz éves korára kinőtte a kis nevelőklubot, és bár több élvonalbeli együttes is szóba került, végül a helyi legismertebb klub, az Alemannia Aachen lett a következő lépés számára. Azonban két évet töltött csak ott, mielőtt mostani együtteséhez, a Bayer Leverkusenhez igazolt volna. Tehetségét hamar felismerték edzői, és rájöttek a klubnál, hogy bármilyen feladattal megbízhatják őt a pályán, mindenhez van affinitása a labdarúgás terén. Így lett belőle rendkívül fontos középpályás, és ezek a tulajdonságai látszódnak meg azóta is a rugalmas szerepeltetési lehetőségeiben.

A nagy áttörést a 2015/16-os szezon hozta meg számára az utánpótláscsapatnál, tizennyolc góljával rendkívül eredményes szezont zárt középpályás létére, ennek köszönhetően pedig megkapta az U17-es korosztály legnagyobb elismerésének számító Fritz Walter medált is. Ebből már dupláznia is sikerült azóta, hiszen két évvel később az U19-esek között is a legjobbnak választották.

Parádés idényének köszönhetően nyártól számításba vették a felnőttcsapatnál is. Bemutatkozásáig a hetedik fordulóig, egészen pontosan 2016. október 10-ig kellett várnia. Azzal pedig, hogy a Werder Bremen ellen (egyébként 2-1-re elveszített) Charles Aránguizt váltotta az utolsó hét percre, be is írta magát a Leverkusen történelemkönyvébe. 17 évével, 4 hónapjával és 4 napjával a klub legfiatalabb Bundesligában pályára kerülő játékosa lett, amely cím egy hónapra rá a Bajnokok Ligájára is igaz lett vele kapcsolatosan, ott a Spurs ellen mutatkozhatott be, miközben egyébként az érettségire tanult.

Korával egyébként számos további rekordokat is tart: a legfiatalabb gólszerzője lett a gyógyszergyáriaknak (a Wolfsburg elleni 3-3 alkalmával, amikor ráadásul még gólpassz is fűződött a nevéhez), ő érte el legkorábban az ötvenedik Bundesliga-mérkőzését (18 évesen és 307 naposan), valamint a német labdarúgó-bajnokság első tinédzsere lett tavaly, aki 17 gólt tudott szerezni egy idény alatt.

Bemutatkozását követően hamar folyamatos játéklehetőséghez jutott. Rendkívül fiatal kora ellenére azonnal 24 mérkőzésen kapott szerepet, ebből tizenötször ráadásul a kezdőcsapat tagjaként. Az őt mélyvízbe dobó Roger Schmidt, majd Tayfun Korkut is rugalmasan tudta alkalmazni képességeit: megfordult a középpálya minden posztján (szélen, középen egyaránt), de még árnyékékként is kapott lehetőséget. Edzői bizalmát négy góllal és hat gólpasszal hálálta meg.

A következő évben újabb edző keze alá került, és Heiko Herrlich is számított a szolgálataira, nem törte meg az ifjú Havertz lendületét. Az előző évi, csalódást keltő 12. helyezés után 30 mérkőzésen segítette egészen az ötödik pozícióig a Leverkusent. Ráadásul olyannyira alapemberré vált, hogy a meccsperceit tekintve majd 24 teljes találkozót tölthetett a gyepen, miközben ekkor még mindig nem töltötte be a tizenkilencet sem. Más élbajnokságban ilyen mértékű lehetőséget aligha kaphatott volna. A már említett kiemelkedő évét azonban a tavalyi idényre tartogatta. Tizenhét góllal járult hozzá a Bajnokok Ligája-selejtezőt érő negyedik pozíció eléréshez. Egyértelműen berobbant a Bundesliga sztárjai közé, miközben újabb edzővel kellett együtt dolgoznia, e téren hiányzik még az állandóság a karrierjéből, de lehet, jót is tesz neki, hogy különböző edzőktől tanulhat. Peter Bosz például egészen biztosan sokat csiszolt a támadójátékán és mindinkább támadó feladatokkal látta el őt, miközben magasságának is köszönhetően rendkívül erős a fejpárbajokban és örömmel lép vissza segíteni a védekezésben is. A terhelhetőséggel sincs gondja, tavaly mind a harmincnégy Bundesliga mérkőzésen pályára lépett, sérülése nem volt, Hradecky kapus mögött pedig a legtöbb időt töltötte a pályán, az összes mérkőzésüket tekintve (beleértve tehát a kupasorozatokat is) 3505 percet. Parádés jubileumát, a századik Bundesliga mérkőzését győztes góllal tette emlékezetessé a Stuttgart ellen április 13-án. Az év játékosa szavazáson 37 vokssal szorult Marco Reus mögé.

Az idei szezonja egyelőre szürkébb, de szigorúan csak a legutóbbi, egészen kimagasló évéhez képest. Hetvenöt helyzetkialakításával (amely nem tartalmazza a rögzített szituációkat) a vonatkozó ranglista harmadik helyén áll a Bundesligában. Csapatával jelenleg ismét a Bajnokok Ligája indulást jelentő negyedik helyért küzd, két ponttal lemaradva a Borussia Mönchengladbach mögött. Havertznek 22 mérkőzésen 6 gólja és 5 gólpassza van.

A felnőtt válogatottban 19 éves kora után két hónappal debütálhatott Peru ellen. Azóta további hét mérkőzésen szerepelt, első címeres mezben szerzett gólját az Argentína elleni 2-2-re végződött mérkőzésen ünnepelhette. Joachim Löw azt mondta róla, olyan mintha évek óta a csapatnál lenne, rutinjával már-már a veteránok könnyedségével illeszkedett be a Nationalelfbe.

A Leverkusen egyelőre úgy néz ki, több mint 100 millió eurós árcédulát akasztott a nyakába. Szerződése 2022 nyarán jár le, ezt persze szeretnék meghosszabbítani a gyógyszergyáriak, a Bayern München és főleg Hansi Flick azonban készenlétben várja, mikor csaphat le a német labdarúgás következő nagy középpályás egyéniségére. Havertz elmondása szerint könnyen előfordulhat, hogy még egy évet marad jelenlegi együttesénél.

0 0 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x