Kötelező törökverés Siófokon?

Magabiztos előnnyel várja a szombat este 18 órakor Siófokon rendezendő EHF-kupa negyeddöntő visszavágóját Tor Odvar Moen csapata. A Balaton-partiak 38-29-es előnnyel a tarsolyukban fogadják a török Kastamonu együttesét.

Visszajáró vendég Magyarországra a török Kastamonu csapata. A legutóbbi három évben minden esetben már a második számú kupasorozat selejtezője során elvérző gárda az EHF-kupa idei szezonjában már harmadszorra érkezik hazánkba. Eddig kétszer boldogan hagyhatták el országunkat, most azonban jó esély mutatkozik rá, hogy ezúttal nem örülhetnek majd a lefújást követően.

A kvalifikációs kör harmadik fordulójában Vácon vendégeskedett Hakan Günal csapata, és bár 30-25-ös vereséget szenvedtek, a hazai pályán elért hétgólos sikerük azt jelentette, ők jutottak be az EHF-kupa csoportkörébe. Ott megkapták ellenfélnek a jelentős BL-tapasztalattal rendelkező német Thüringen együttesét, az őszi Bajnokok Ligája csoportköréből kizuhanó cseh Baník Mostot valamint a magyar DVSC Schaeffler csapatát. Az előzetesek alapján nem a továbbjutásra esélyesek közé sorolt törökök fájdalmas módon ütötték el a negyeddöntőtől a debrecenieket. A Thüringentől mindkét együttes oda-vissza kikapott, a cseheket pedig idegenben és otthon egyaránt legyőzték. Így a DVSC elleni párharc dönthetett a csoport második, még továbbjutást érő helyéről. A Kastamonu végül szívfájdalmunkra a hajdúsági fővárosban kétgólos győzelmet aratva, majd kevesebb gólt kapva hazai pályán egygólos vereséget szenvedve a maga javára döntötte el a pontegyenlőséget. Pechükre azonban megkapták a negyeddöntő során a címvédő Siófokot, amely már az első mérkőzésen szerette volna dűlőre vinni a párharcot.

A negyeddöntő első, törökországi összecsapásán 5-5-ig tudta tartani magát a Kastamonu, majd a siófokiak belemelegedve a találkozóba előbb hatgólosra növelték előnyüket, majd produkáltak egy 7-0-s szériát is. Egészen a második félidő közepéig tartott a rendkívül magabiztos előny, ekkor azonban a törökök felébredtek és a tíz gólig jutó Asli Iskit vezetésével mérsékelni tudták hátrányukat. De csak kilenc gólig, amely még így is jelentős előnynek számít a Balaton-parti visszavágó előtt.

„Ez egy olyan találkozó volt, melyet már az első félidőben el lehetett dönteni. Komoly játékot és magas sebességi fokozatot mutattunk ellenfelünknek. A folytatásban viszont kiengedtünk, de így is örülök a látottaknak és az eredménynek. A hazai csapat előtt viszont megemelem a kalapomat, hiszen ekkora hátrányban sem adták fel. Sem a pályán, sem pedig a lelátón. Nagyszerű szurkolóik vannak, akik végig buzdították a csapatukat.” – nyilatkozta az első mérkőzést követően Tor Odvar Moen, a Siófok szakvezetője a klub hivatalos honlapjának.

A jó hangulat a Kiss Szilárd Sportcsarnokban is garantált szombat este 18 órakor. Az idén a címvédést kitűző és a bajnokságban immáron az ezüstcsatában a Ferencvárost is megelőző siófokiak hazai pályája igazi katlan, szinte minden esetben telt ház és remek hangulat várja az ellenfeleket, minden bizonnyal ez most sem lesz másképp. Ha pedig még a törökökben is marad annyi lelkesedés, hogy a helyszínen buzdítsák csapatukat, igazi fieszta hangulat várható a Balaton-partján.

Az már bizonyos, hogy a párharc visszavágójára egyik kulcsemberét veszítette a Siófok. A magyar válogatott Tomori Zsuzsanna ugyanis fájdalmakra panaszkodva orvosi kivizsgáláson vett részt, amely megállapította, hogy a védekezőspecialista, de támadásban is fontos láncszem egy korábbi belszervi probléma kiújulásától szenved, melynek megoldása műtéti úton kivitelezhető. A kihagyás mértéke 6-8 hétre tehető, így számára talán az EHF-kupa döntője lehet kitűzendő cél, addig azonban még két nehéz mérkőzés is várhat a Moen-csapatra, ha sikerrel veszi a szombat esti akadályt.

Az első mérkőzés alapján a találkozó egyik kulcsmomentuma a góllövésben parádézó Asli Iskit megállítása lesz, aki az eddig szerzett 65 találatával a vonatkozó lista harmadik helyén áll. Mellette a magyar válogatott keretszűkítésének áldozata, Szikora Melinda a törökök rutinos orosz kézilabdázónőjével, a világbajnok és olimpiai ezüstérmes Jana Uszkovával is éles párharcot vívott, míg a siófokiak egyik legjobb mezőnyjátékosa, Andrea Kobetic pedig a magyar csapatban is megfordult honfitársával, Andrea Sericcsel folytatott óriási küzdelmet.

A klub honlapjának adott nyilatkozata alapján az év végén leköszönő és hazatérő Moen mester így várja a visszavágót:

„Gyakran szoktam mondani, hogy egy kupapárharc első mérkőzése nem csak az eredményről szól. Fontos, hogy minél többet tanuljunk a másikról, ugyanis ez alapozhatja meg egy visszavágó és egy párharc sikerességét. Jó eredményt értünk el Törökországban, de ami ennél is fontosabb, hogy tapasztaltunk, kiismertük a másikat. A második játékrészben érezhettük, hogy ellenfelünknek van egy olyan fokozata, ami kellemetlen. Egy harcos csapatot ismertünk meg, mely nem adja fel könnyen. Ezért is fontos, hogy a megszerzett előny tudatában egy pillanatra se engedjünk ki. Végig koncentráltan kell kézilabdáznunk. Szombaton azért lépünk pályára, hogy kiszolgáljuk a közönségünket, ez lebeg a szemünk előtt, illetve az elődöntő.”

Összességében az lenne meglepő szombat este, ha a Siófok nem magabiztosan kvalifikálná magát az EHF-kupa elődöntőjébe, de a törökök idei szép eredményei fényében egészen biztosan meg kell küzdenie a csapatnak a továbbjutásért.

EHF-kupa, negyeddöntő, visszavágó:

SIÓFOK – KASTAMONU
18:00 Sport1
Az első mérkőzés eredménye 38-29 a Siófok javára.

0 0 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 Comments
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x