Elhunyt Puhl Sándor – A futball legfényesebb színpadain szerepelt

Tízéves kissrácként szerettem bele a labdarúgásba, amikor körülöttem mindenki az 1994-es világbajnokság lázában égett. Eleinte nem értettem, miért veszi körbe ekkora rajongás, mi több, őrület ezt az eseményt. Ahogy egymást követték a mérkőzések és közeledtünk a döntő felé, már nem volt kérdés számomra a (futball)fanatizmus miértje.

Szomorú voltam, hogy a sportág újdonsült szerelmeseként a magyar válogatottnak nem szurkolhattam, kedvenc „vb-csapatom” így az olasz nemzeti tizenegy lett. Amikor az egyik negyeddöntőben Spanyolországgal játszott, örömmel konstatálhattam, hogy magyar résztvevők is vannak a tornán: a játékvezető, Puhl Sándor és segítői, Bozóky Imre és Hamar István partjelzők.

Azon a meccsen mind a csapatok, mind Puhlék számára egyaránt nagy volt a tét. A győztes csapat az elődöntőbe került, a magyar hármas pedig megfelelő teljesítménye esetén akár a döntőt is megkaphatta. Nemcsak Franco Baresiéknek szurkolhattam tehát – nagy örömömre. Úgy éreztem, hogy nemcsak az olasz csapat, hanem honfitársaink is győztesen hagyták el a pályát. Puhl imponáló határozottsággal, magabiztossággal, szinte hibátlanul vezette a negyeddöntőt.

Hiába a meggyőző teljesítmény, mégis lehettek kétségek afelől, hogy ő kapja-e a finálét.

Az említett mérkőzés utolsó perceiben egy könyöklés következtében eltört a spanyol Luis Enrique arccsontja. Puhl ezt nem vette, nem vehette észre, hiszen az eset megtörténtekor takarásban volt. Mindezt az ellenőri testület is megerősítette, így nem marasztalták el.

A történtekkel kapcsolatos széles körű egyetértést a legjobban talán az bizonyította, hogy a spanyol sportdiplomácia sem lépett fel ellene. Nemcsak a magyar futballrajongók, hanem a szakmai felelősök előtt sem volt kérdés az, hogy ki vezesse a világbajnokság legfontosabb összecsapását. A nemzetközi játékvezetői testület egyöntetűen, ellenszavazat nélkül neki ítélte a döntőt.

Ismét szurkolhattam mind a választott kedvenceimnek (Brazília–Olaszország aranycsatával ért véget a torna), mind Puhl Sándornak. Az idegőrlő, hosszabbítással, majd tizenegyespárbajjal végződött, mindent eldöntő összecsapáson a világ akkori legnagyobb futballsztárjai – például Paolo Maldini, Romário – előtt végig sikerült megőriznie tekintélyét. Ezt nemcsak a már említett erélyes, határozott fellépésével, hanem sorozatosan helyes játékvezetői döntései adta hitelességével is sikerült elérnie. Ugyan Roberto Baggio elhibázott tizenegyesét követően eldőlt, hogy a világbajnokságot nem a Squadra Azzurra nyeri, mégis volt okom az örömre. Nemcsak a végső győztes Brazília, hanem a magyar játékvezető is okkal érezhette magát a világ tetején a lefújást követően. Sőt, nemcsak akkor, hanem 1994 és 1997 közötti időszak minden percében, hiszen az IFFHS (Nemzetközi Futballtörténészek- és Statisztikusok Szövetsége) abban a négy évben mindannyiszor őt választotta meg a világ legjobb játékvezetőjének.

Karrierjének másik csúcspontja az 1997-es Borussia Dortmund–Juventus (3-1) Bajnokok Ligája-döntő volt, ahol ismét nagy tét és feszültség alatt sikerült tanúbizonyságot tennie emberi és szakmai erényeiről. Az egyik dortmundi gól előtt a partjelző lest intett, ő viszont a jelzést felülbírálva megadta a találatot – a visszajátszás egyértelműen igazolta döntésének helyességét.

Pályafutásának végét 2000 novemberében egy olasz–angol barátságos mérkőzés jelentette, ezt követően a Sport1 csatorna szakkommentátora lett. 2010-től az MLSZ Játékvezetői Bizottságának alelnöki posztját is betöltötte.

A futballpályákon megfigyelt erélyesség, karakánság jellemző volt rá a szakmai vitákban és a stúdióban is. Egyéniség volt. Hol humoros, hol bölcsességét tükröző, velős ,,aranyköpései” is emlékezetesek voltak. Rendszeresen jelen volt a magyar stadionokban is.

Szakmai szemüveggel figyelte a mérkőzéseket, fiatal kollégái számíthattak tanácsaira, véleményére. Erre nagy szükség lett volna a továbbiakban is, de már hiába keressük őt a lelátókon vagy a stúdióban – a koronavírust nem tudta legyőzni.

2021. május 20-án elhunyt Puhl Sándor, aki a futball legfényesebb színpadain képviselte hazánkat. Annak a világbajnokságnak volt számomra az emblematikus alakja, amely során megszerettem azt a csodálatos sportágat, amit labdarúgásnak hívnak.

Tegnap valami bennem is meghalt. Nemcsak bennem, hanem valamennyi futballszerető magyarban.

A kép forrása: 444