Elképesztő marokkói bravúr a spanyolok ellen, Bono a sláger

Meccsritmus – kiváló marokkói védőmunkával

Mert bár a második tizenegyes-párbajt izgulhattuk végig, a spanyolok kiesése mégiscsak nagyobb szenzációt kelt, mint a rendkívül lelkes japánoké – kellett persze Busquetséknek a szétlövésre bízniuk a továbbjutást. Nyilvánvalóan nem ezt akarták, mert ha nem is buzgott bennük ugyanaz a harci szellem, mint az életükért futballozó marokkóiaknak – az észak-afrikai ország labdarúgóin legalábbis ezt lehetett látni –, a mérkőzés első félidejében a spanyol letámadás-visszatámadás működött, azokból többnyire labdát szereztek, illetve nem engedték építkezni Zijeséket, veszélyes helyzeteket mégsem alakítottak ki belőlük.

A marokkóiak nem is hátulról indulva akartak persze eljutni a spanyol kapuig, sokkal inkább a 4–5–1-es védekező falból jól kilépő futballisták labdaszerzései révén. És bizony el is jutottak így lehetőségekig, noha az első félidőben a legnagyobb helyzetet egy rögzített játékhelyzet után alakították ki, amikor Rodri szabadított fel rosszul, ami után Szofian Bufal elé került a labda, ő Najef Agerd fejére tekert, a West Ham középső védője viszont nagy helyzetben a kapu fölé bólintott.

A második félidőben Nico Williams lehelt életet a spanyol támadójátékba, de így is csak nagyon kevésszer sikerült a marokkói védelmi vonal mögé kerülni. És ezúttal sokkal meddőbb volt a spanyol fölény, mint például az ugyancsak tizenegyes-párbajban, az olaszok ellen elveszített tavalyi Eb-elődöntőben.

Hiába próbálkozott ezúttal 14-szer Luis Enrique csapata, csak egyszer találta el a kaput (lehet, a spanyolok már akkor tudták, ezen a napon Bono ellen úgysem lenne esélyük). Prognosztizálható volt, hogy a meccs hosszabbításba fordul, a ráadásban ugyanakkor mindkét csapat eldönthette volna a továbbjutást: Spanyolország a legvégén, Pablo Sarabia kapufájánál, Marokkó az ugyancsak csere Valid Seddira jóvoltából, a Bari légiósa azonban tiszta ziccerben Unai Simón lábát találta el (a hosszabbítás második félidejében egy kisebb lehetőséget is elpepecselt).

Jöhettek a tizenegyesek, amelynek Bono volt a hőse (Bunu helyett használja a Bono nevet): Marokkó immár kedvenc Jasszinja két lövést is fogott, és mert Sarabia ekkor is a kapufát találta el, az egy szem ugyancsak elhibázott marokkói tizenegyes ellenére is az afrikaiak jutottak tovább (3–0-ra megnyerve a párbajt). Spanyolország pedig elkönyvelhette, hogy sorrendben a harmadik világbajnoki tizenegyes-párbaját veszíti el.

Magasles – hiábavaló passzolgatás

Amit sokan régóta felvetnek a spanyol válogatott kapcsán, ezúttal is beigazolódott, nevezetesen, hogy nincs B-terve. Játssza a rengeteg átadással felépített futballját – Marokkó ellen 1050-et passzolt, 975-ször pontosan –, de ha az nem működik, ha nem elég hatékony, nincs másik opció (és ugye a 26. percben jutott el először lövésig Spanyolország, ami előrevetítette, nem fogja egykönnyen feltörni Marokkó védekezését).

Pedig van egy Pedrije, aki az első félidőben kétszer is elképesztően nagy labdát osztott ki mélységből – előbb a balon beinduló Jordi Albának, majd a jobbon Ferran Torresnek –, mégsem lett semmi az akciókból, többek közt azért sem, mert a valódi befejező Álvaro Morata bellásáig hiányzott a csapatból. Marokkó ellenben nem egyszer veszélyesen ment át támadásba, ami akkor is dicséretes, ha labdaszerzést követő gyors ellencsapásból mindig könnyebb helyzetet teremteni, mint a felállt védelem ellen. Kivéve a Manchester Cityt. De ha már City, épp az az egyik különbség a spanyol válogatott és a Guardiola-csapat között, hogy utóbbinak van egy De Bruyne-je meg egy Haalandja, a spanyoloknak meg hozzájuk hasonló egy sem. De hogy még fájdalmasabb legyen a spanyol búcsú, a kegyelemdöfést a madridi születésű, a spanyol fővárosban felnövő Asraf Hakimi vitte be.

Fotó: Javier Soriano/AFP via Getty Images

Ami jó volt

Látni, hogy Gavi 18 évesen és 123 naposan lehetett kezdő a világbajnokság kieséses szakaszában, Pelé 1958-as döntőbeli szereplése óta a legfiatalabbként. De ennél is szenzációsabb Bono teljesítménye. A 31 éves, Kanadában született kapus a Sevilla kesztyűse, az előző szezon Zamora-díjasa a La Ligában, de minden egyes korábbi bravúros bajnokijánál többet ér számára a katari nyolcaddöntős remeklés.

Fotó: Julian Finney/Getty Images

Ami rossz volt

Spanyolország tehetetlensége feltétlenül, no meg nagyon rossz lehetett Sarabiának lehetséges hősből antihőssé válni, úgy ráadásul, hogy egyébként nagyszerű ítéletvégrehajtó: az utóbbi öt tizenegyesét simán a kapuba püfölte, ezúttal nem. És Simón is bánhatta, hogy ezúttal nem tudott eleget segíteni, jóllehet karrierje korábbi három tizenegyes-párbajában a 12 lövésből ötöt kivédett! Az egyetlen hárítás ezúttal kevésnek bizonyult.

Fotó: Alex Livesey - Danehouse/Getty Images

Miért érdemes Marokkót követni?

Mert van egy-két igazán táncos lábú futballistája – elsősorban Bufal és Zijes –, roppant szervezett védőjátéka, és egy remek kapusa, aki nyilvánvalóan nemzeti hős lesz. Hát még, ha a negyeddöntőben is kitesz magáért.

Fotó: Marvin Ibo Guengoer - GES Sportfoto/Getty Images

Kiemelt fotó: Javier Soriano/AFP via Getty Images