Elszalasztott lehetőség? – Gyökeres Viktor

Elszalasztott lehetőség? – Gyökeres Viktor

2021. szept. 27.

A magyar labdarúgó-válogatott esetében egyre inkább bebizonyosodni látszik, hogy Szalai Ádám szereplése kulcsfontosságú a támadások terén. Mivel a csapatkapitány már a karrierje vége felé jár, így joggal vetődik fel a kérdés, hogy ki pótolhatja majd őt a jövőben. A magyar felmenőkkel rendelkező Gyökeres Viktor akár lehetne is Szalai utódja, hiszen még csak barátságos meccseken szerepelt a svéd nemzeti tizenegyben.


Viktor Einar Gyökeres 1998. június 4-én született Svédországban, magyar szülők gyermekeként. A labdarúgás alapjait a stockholmi IFK Aspudden-Tellus csapatában sajátította el, ahonnét 16 évesen került az IF Brommapojkarna együtteséhez. Itt kezdett el hírnevet szerezni magának országos szinten. A svéd másodosztályban szereplő fővárosi klub U19-es csapatában már 16 évesen tudott érvényesülni a feltűnően jó fizikumát kihasználva. Először 2015 augusztusában játszott a felnőttek közt, közben pedig az utánpótlás együttesben brillírozott (17 mérkőzés 16 gól). A gárda kiesett a második vonalból, ő pedig az Ettan Norra küzdelmei során egyre többször kapott lehetőséget, de a prioritás továbbra is az utánpótlás-csapatban való szereplés volt. A bajnoki címmel zárult 2016-os idényt követően aztán eljött az áttörés Gyökeres számára is, mert egyrészt bemutatkozott a svéd U18-as nemzeti csapatban, valamint a Superettanba visszatérő fővárosiak alapemberévé nőtte ki magát.


A 2017-es georgiai U19-es Európa-bajnokság során a svéd csapat ugyan nem élte túl a csoportkört, de a négy góljukból hármat is ő szerzett, amivel társgólkirály lett a tornán. Időközben az IF Brommapojkarna megnyerte a másodosztály bajnoki címét is, ehhez a 19 éves támadó 29 találkozón szerzett 13 góllal és nyolc előkészítéssel járult hozzá. Tegyük mellé, hogy az U21-es együttesben közben négy mérkőzésen kilenc találatot plusz egy gólpasszt jegyzett. Ez a teljesítmény nem kerülte el a topligás klubok figyelmét sem és az angol Brighton & Hove Albion le is csapott rá. A svéd második ligából a Premier League-be ugrani nagy váltás lett volna, így a „sirályok” U23-as csapatához került, de a klub nagy tervekkel csábította el őt.


 

„A klubnál azt mondták, hogy együtt fogok dolgozni az A-csapattal, hogy beleszokjak a környezetbe. Valószínűleg úgy tekintenek rám, mint egy későbbi A-csapatos játékosra, de ez leginkább rajtam múlik, hogy hogyan teljesítek. Nem stresszelek, csak arra figyelek, hogy jól menjen a játék. Nagy álmom a Premier League-ben játszani, ez a cél lebeg a szemem előtt. Minél előbb sikerül beilleszkednem, annál előbb jönnek a gólok is” – nyilatkozta az SVT Sportnak, a hivatalos bejelentés után.



A tavasz folyamán lassan indult be, aztán a hét mérkőzéséből ötször is eredményes volt, majd a playoff során is kivette a részét a csapat teljesítményéből - ezúttal újabb két találattal. A nyarat ismét a felnőttekkel dolgozta végig és az augusztus végi Ligakupa-találkozón meg is kapta az esélyt Chris Hughtontól, azonban egy komoly változást át kellett éljen. Angliában sokkal inkább szélsőként tekintettek rá a sebessége miatt, így az U23-as csapatban is többnyire a bal oldalon vagy a csatár mögötti poszton szerepelt. A 2019-es esztendő azonban így is élete egyik csúcspontját hozta el, mert a januári barátságos mérkőzések időszakában Janne Andersson meghívta a felnőtt válogatott keretébe. Finnország ellen debütált, majd Izland ellen már kezdő volt, amit góllal hálált meg.



A nyár folyamán a klub igyekezett megfelelő partner találni, ahová kölcsönbe kerülhet. Gyökeres szeretett volna Németországba menni, mert érdeklődött a nyelv és az ország iránt, így kapóra jött a másodosztályban szereplő St. Pauli kínálta lehetőség. Erről Simon Rusk, az U23-as csapat edzője nyilatkozott anno a klub honlapjának.


„Ez ragyogó lehetőség Viktor számára, hogy tovább fejlődjön. Remek szezont töltött nálunk az U23-ban, de most új kihívást kellett találni számára, hogy magasabb szinten is rutint szerezzen.”


A német kaland a 2019-2020-as szezonban pont úgy sikerült, ahogy azt várták is tőle. Összesen 29 találkozón lépett pályára, melyek során hét gól és négy gólpassz került a neve mellé. A hamburgiak csak dicsérni tudták, mert mind szélsőként, mind center ként is kiváló teljesítménnyel járult hozzá a csapat sikereihez. Az ott készült feljegyzésekben a sokoldalúságát, a fizikai erejét, a harciasságát említik elsődlegesen. A mélyebb szakmai elemzések már arról szólnak, hogy mennyire hasznos volt a támadásépítések során, mert a bal szélen jobb lábasként a védők várakozásával ellentétben rendszeresen tudott kifelé is cselt csinálni, de befelé is megindult bármikor, miközben csatárként a testi erejét kihasználva megnyerte a párharcokat, megtartotta a labdákat és jól mozgott be az üres területekre.


 

None
None



A hamburgiak ugyan szerették volna újfent kölcsön venni 2020 nyarán, de nem tudtak megegyezni a Brightonnal. Az átigazolási időszak utolsó napján végül a Swansea City csapatához került ideiglenesen, ez a walesi kitérő azonban nem alakult jól számára. Kevés esélyt kapott és nem is ment neki a játék. A tavaszt már az újonc Coventry Citynél töltötte, ahol már jobban ment neki, de még mindig nem közelítette meg a németországi formáját. Nagyon tetszett neki, hogy Mark Robins csatárként számol vele, s a közeg is igazán befogadó volt, még akkor is, ha csak három találatig jutott – többnyire csereként.


A szezon letelt, ő pedig úgy tért vissza a Brightonhoz, hogy szeretne távozni, mert nem hisz benne, hogy a „sirályoknál” kiteljesedhet. A sussexi klub nem akadályozta meg a távozásban, amire az égszínkékek le is csaptak, hogy visszatérhessen a kölcsön után, immár végleg. Hároméves szerződést írt alá a svéd támadó, aki nagyon pozitívan nyilatkozott a klub honlapjának.


„Jól éreztem magam itt az előző szezonban, megszerettem a társaimat, és szerettem volna visszatérni ide, hogy megmutathassam, még többet tudok adni ennek a csapatnak.”


A repülőrajtot vett együttes idén már alapemberként tekint Gyökeresre, aki a nyáron meggyőzte a szakmai stábot, hogy ő a megfelelő ember a kezdőbe. Kilenc forduló után a dobogó alsó fokán állnak, odahaza mind az öt találkozójukat megnyerték. A csapat tizenkét góljából kilencben volt benne közvetlenül a svéd támadó, aki minden meccsen élvezi Robins mester bizalmát. Hét találata mellett két asszisztot is kiosztott már, és amikor ő nem tudott főszereplő lenni, akkor az égszínkékek nem is találtak be. A 187 centis támadó rendkívül gólérzékeny a tizenhatoson belül és idén kiváló érzékkel veszi célba a kaput. Eddig 32 kísérlete volt, amiből húsz is kaput talált. Igaz, hogy csak 5,52 xG-je van, ami némi túlteljesítést mutat, de a 0,18 NPxG/Sh értéke azt adja vissza, hogy jól választja meg a lövési helyeit. A remek helyezkedése, a védők mögé való beindulásai és a befejezések miatt lehet leginkább dicsérni. A csapattársakat is kiválóan hozza helyzetbe – 13 kreált lehetőség –, amiből össze is jött neki 2,9 xA. Az összjátékból is kiveszi a részét a visszalépéseivel, amik során jól tartja meg a labdát, majd ügyesen készíti le a játékszert. A sebessége már bónusz, ahogy az is, hogy idén 64%-os a cselhatékonysága.


Ő az a fajta játékos, aki tökéletes pótlása lehetne Szalai Ádámnak a válogatottban, mert a fizikai paraméterei és a játékstílusa is jól alkalmazható lenne a Marco Rossi féle szisztémában. Egy fiatalabb, némi extrával megáldott labdarúgó pedig nagyon fontos lenne a nemzeti tizenegy számára. Azt a legutóbbi alkalommal, Albánia ellen is láthattuk, hogy a Mainz csatára nélkül nincs igazi támadójátéka a csapatnak, azt pedig jól tudhatjuk, hogy a most következő időszakban sem számíthat majd Szalaira az olasz mester, így új megoldást kell találjon. Mivel Gyökeres még csak barátságos mérkőzésen szerepelt a svéd válogatottban, akár ő is lehet majd a tökéletes utód.

Szerző

Ellenbruch Zsolt

Ellenbruch Zsolt

Ellenbruch Zsolt

A labdarúgás idehaza kevésbé figyelemmel követett bajnokságainak szerelmese, a futballpénzügyek lelkes prófétája.