Élvonalbeli színvonal az NB II rangadóján

Azt már korábban tudni lehetett, hogy a hangulat méltó lesz a másodosztály kiemelt mérkőzéséhez, hiszen a diósgyőri szurkolók órák alatt elszipkázták a nekik mért 500, majd további 100 belépőt a nem túl szurkolóbarát, hétfő esti kezdési időpont ellenére is.

Az MTK egy meglehetősen flexibilis 4–3–3-mal kezdte az összecsapást, és először kezdett az a Nikolas Spalek (avagy Spalek Nikolas) aki nem régóta tudhatja magát magyar állampolgárnak, és aki korábban a Serie A-s Bresciában is megfordult, például Mario Balotelli társaként. Elöl középen a fiatal Zuigeber Ákos volt a – nem is annyira hamis – kilences, középről Bognár Istvánnak, a másik szélről Stieber Zoltánnak kellett veszélyt kelteni az ellenfél védvonalában.

Nikolas Spalek bemutatkozott az MTK-ban, de biztosan fog még jobban is játszani (Fotó: MTK Facebook)

Szergej Kuznyecov nem változtatott a Gyirmót ellen egy hete győztes csapatán, a megszokott 4–2–3–1-es hadrendben a gaboni Jeremy Obounet kezdett a bal oldalon, Lukács Dániel középen, a jobb szélen Könyves Norbert játszott, mögöttük pedig Lőrinczy Attila feladata volt a hármuk menetrend szerinti kiszolgálása.

Úgy tűnt, a DVTK lép fel kezdeményezőbben, gyakran bukkantak fel a piros-fehér mezesek az MTK kapuja előtt, és gyorsan négy szöglettel be is szorították kapuja elé a házigazdát, ám ezek látványosan rosszul sikerültek. A 10. percben ismét egy szélről beadott labda után történt esemény, bár erről lemondtunk volna: a fővárosi kapus, Rácz Gergő olyan szerencsétlenül ütközött saját védőjével, Poór Patrikkal, hogy azonnal cserét kért (később a védő is, ezzel azonnal elveszített két darab cserére használható játékmegszakítást Horváth Dávid vezetőedző).

Az ápolással, a kapuscserével és minden mással eltelt percek alaposan megakasztották az addig lüktető mérkőzés dinamikáját és mintha a két súlyos sérülés inkább a Diósgyőr terveit borította volna fel. Az MTK kiegyenlítettebbé tette a mezőnyjátékot, képesek voltak a hosszabb időtartamú labdabirtoklásra is, majd kisvártatva a semmiből gólt szereztek: a 27. percben Horváth Artúr két védő szorításában is vállalkozott, a lövését pedig Senkó Zsombor csak fölfelé tudta ütni, ami így végül behullott mögé a kapuba (1–0). Külön misét érne meg az, hogy miként nem tudott felszabadítani legalább négy-öt piros-fehér védő, aki ott volt, a harciasabb MTK tehát szerencsés góllal került előnybe.

Horváth Artúr öröme érthető volt, az ő találatával került előnybe az MTK a rangadón (Fotó: MTK Facebook)

Bognár Istvánra nem jellemző, hogy ballal szétrúgná az ellenfelek kapuját, tíz perccel később mégis ez történt: kissé kisodródva, a jobb szélen kapott labdát, majd addig cipelte befelé, míg a tizenegyespont környékén lövőhelyzetet talált, és ballal okosan kilőtte a hosszút. A miskolci védők érthetetlen tompasággal követték, a szerelés, vagy az irányító megállítása mintha nem is szerepelt volna a szándékaik között.

Némileg igaz, hogy a semmiből rúgott két gólt az MTK, de teljesen megérdemelte, mert okosabban játszott, mint ellenfele. A Diósgyőr úgy hozott le 45+7 percet az első félidőben, hogy bár hat szögletet elvégzett, és alapvetően többet birtokolta a labdát az ellenfél térfelén, valós veszélyt nem tudott jelenteni a rutinos Somodi Bence kapujára, akinek nem volt védenivalója az első félidőben, pedig egy csereként beálló kapust illik minél korábban, minél több lövéssel próbára tenni…

A szünetben egyik csapat sem cserélt, az MTK-nál ez érthető volt, a DVTK-nál viszont Kuznyecov bízott a kezdőcsapatban, de utólag talán már ő is bánja, mire egy hármas cserével belenyúlt a csapatába, már elúszott a meccs: Bárdos Bence buta szabálytalansága után tizenegyeshez jutott az MTK, Stieber Zoltán pedig gólra váltotta azt, háromgólossá téve a két csapat közötti különbséget.

A meccs itt gyakorlatilag el is dőlt, az MTK átadta a területet és várta, hogy a kétségbeesett miskolciak próbálkozzanak. Bár a gyors szépítés még összejött a fiatal Jurek Gábor góljával, egy újabb kapitális védelmi hiba (Szatmári Csaba a kezdőkörben veszített labdát, majd 3 az 1 elleni ziccert vitt végig a hazai együttes) megpecsételte a vendégek sorsát.

Végül négyszer örülhettek gólnak a hazai játékosok és szurkolók (Fotó: MTK Facebook)

Ami jó volt:

- Az MTK védekezése: bár kapott két gólt a hátsó alakzat, hatvanöt percig nem volt védenivalója a tapasztalt Somodi Bencének. Bobál Dávid és Rácz Gergő érkezése mindenképp javára vált az együttesnek. Nem csoda, hogy Jurek Gábor első gólja előtt egy 604 perces, kapott gól nélküli sorozatban volt a csapat. A belső védők valósággal megfojtották a DVTK szezonbeli legjobbját, Lukács Dánielt, akinek valódi helyzete nem is akadt a mérkőzésen, de ugyanez elmondható a csereként beállított ékről, Eppel Mártonról is.

- A 10. perc szörnyű ütközése, amely végén Rácz kapust le kellett cserélni, akár meg is törhette volna az MTK-t, de érdekes módon ez a közjáték hozta meccsbe őket. Az átaludt első percek után, a kapuscserét követően mintha egy másik együttes lett volna a pályán, kezdeményezőkészséggel, pontos passzjátékkal és szervezettebb védekezéssel.

- A kíméletlen helyzetkihasználás. Nem mondhatnánk, hogy tűzijátékot rendezett a fővárosi csapat Senkó Zsombor kapuja előtt, ugyanakkor a kevés lehetőségből igen nagy hatékonysággal dolgoztak a támadók, ennek köszönhetően már 76 gólnál jár az újdonsült éllovas a bajnokságban.

- A hangulat és az iram. Mivel a két csapat szereti és akarja is játszani a focit, várható volt, hogy nem lesz unalmas a találkozó. A megnövekedett szurkolói érdeklődés miatt remek hangulatban (3000 néző), a csapatok helyezése és a játékosok képességei miatt pedig kifejezetten élvezhető tempóban zajlott a mérkőzés. Nem kérdés, hogy a két csapatnak egy osztállyal feljebb a helye.

A hétfő esti kezdés ellenére tele volt a vendégszektor (Forrás: DVTK Facebook)

Ami nem volt jó:

- A DVTK fizikális játéka ezúttal alulmaradt a fineszes MTK-val szemben. Gyakorlatilag alig volt olyan párharc, amelybe ne ment volna bele valamekkora magasságbeli, vagy súlybeli fölénnyel a miskolciak bármelyik játékosa, mégsem sikerült elég párharcot nyerni a legfontosabb területeken. Holdampf Gergő például hiába néz ki úgy, mint aki két MTK-játékost eszik meg reggelente, ezúttal nem tudta uralni a középpályát, hol Horváth Artúr, hol Bognár István járt túl az eszén úgy, hogy inkább a labdára koncentráltak, elkerülendő az ütközéseket.

- Lukács Dániel az egyik, aki alulmaradt a fizikai párharcokban Bobál Dávid és Szépe János között, ezt pedig illett volna észrevennie a szakmai stábnak. Ősszel többnyire balról indult a házi gólkirály, többet is ért labdához, emiatt nagyobb hasznára volt a csapatnak a kiemelkedő technikai képességeivel. Tegnap este csak őrlődött, ráadásul a széleken Obounet és Könyves játéka is messze alulmúlta a várakozásokat. Az ő kiiktatása szinte emberelőnyt jelentett az MTK-nak.

- A határozatlan, gyermeteg védekezés diósgyőri részről. Mind a négy kapott gólja elkerülhető lett volna a DVTK-nak, ha határozottabbak, okosabbak a védők. A második félidőben saját magukat nyírták ki a veszélyes helyzetben eladott és elveszített labdáikkal, az MTK így a semmiből tudott gólhelyzeteket teremteni és gólokat szerezni. Ha van csapatrész, ami nem NB I-es Miskolcon, akkor az egyelőre a védelem.

Összegzés

Az MTK vissza tudott vágni az őszi sokkoló vereségért, de ahogyan az a diósgyőri 3–0, így a tegnapi 4–2 sem adja vissza feltétlenül pontosan a csapatok közötti különbséget. A tabella képe és az, hogy a két nagycsapat kiemelkedve, egymáshoz szorosan tapadva követi egymást, pontosabb képet ad, ha egymáshoz viszonyítjuk őket. Mindkét együttesnek mások az erősségei, de a hétfői mérkőzésen a fővárosiak tudták ezt jobban kidomborítani. A DVTK sok hibával játszott, az MTK okosan és kíméletlenül használta ki azokat, így megérdemelten előzött és tette izgalmasabbá az aranyéremért folytatott harcot.

képaláírás

Kiemelt kép: Török Attila