„Ember az embertelenségben” - több százan köszönhették az életüket az egykori Fradi-edző Tóth Potya Istvánnak
Tóth Potya István mind játékosként, mind edzőként nagy sikereket ért el, amit a tehetsége mellett példaértékű mentalitásának, szakmai igényességének is köszönhetett. A második világháború alatt nem gólok vagy pontok megszerzéséért, hanem emberi életek megmentéséért küzdött. Ellenállói és embermentő tevékenységéért a sajátjával kellett fizetnie, mártírhalált halt.
Az 1891-ben született Tóth Potya István (eredeti nevén Tóth István) 21 éves korában került az FTC kötelékébe, és 1926-ig volt a klub játékosa. Már játékos-pályafutása során, majd később edzőként is példás hozzáállás és tervszerűség jellemezte. Mind a két lábával egyformán ügyesen bánt a labdával. Remek volt az erőnléte, amit nem kis részben a sportszerű életmódjának köszönhetett. Különösen a szélsőjátékban érezte magát otthonosan. A rugótechnikája is kivételes volt:
A szögleteket mindkét irányból úgy tudta rúgni, hogy a labda érintés nélkül kössön ki a hálóban.
A zöld-fehéreknél 389 alkalommal szerepelt 145 gólt szerezve. Kétszeres bajnok és kupagyőztes lett a klubbal. A magyar labdarúgó-válogatottban 19 mérkőzés alatt 8 rúgott gól fűződik a nevéhez. Már játékos korában tudatosan készült az edzői pályára, 1925-ben még a keret tagja volt, de már a csapatot is trenírozta.
Labdarúgó-karrierje abban az évben ért véget, amikor az első osztályú pontvadászatban csak olyan klubok vehettek részt, amelyek játékosai fizetésért futballoztak, vagyis kezdetét vette a professzionális időszak. Tóth Potya lett a Ferencváros első hivatásos edzője. Nemcsak státuszában volt profi, a szemlélete is az volt. Több nyelven olvasott szakirodalmat különböző futballkultúrákról. Pedagógiai, pszichológiai és orvostudományi ismereteit is folyamatosan bővítette. Az edzéseket mérnöki pontossággal tervezte, tekintve a technikai, a taktikai, az erőnléti, és a lélektani szegmenseket egyaránt. Kiegészítő sportokat is alkalmazott, a magyar edzők közül először. Edzésnaplójában minden játékosának külön kartonja volt, ahová a legkülönfélébb adatokat (pl. testtömeg-változás, aktuális észrevételek) rögzítette.
Nem is maradtak el a kiemelkedő eredmények: a Ferencvárossal három bajnoki címet és két Magyar Kupa-győzelmet szerzett, 1928-ban pedig a Közép-európai Kupát is elhódította. Ő vezette azt a Ferencvárost, amely 1929 nyarán Montevideóban 3:2-re legyőzte az akkor kétszeres olimpiai bajnok Uruguayt, a győzelemnek természetesen híre ment a nagyvilágban is. Később Olaszországba került, ült a Triestina és az Internazionale kispadján is, Magyarországon pedig a Fradin kívül még az Újpest és az Elektromos csapatait is edzette.
Nemcsak játékos-pályafutása és edzői tevékenysége volt példaértékű
A második világháború vészkorszakában rengetegen köszönhették neki az életüket közvetlen vagy közvetve. Embermentő tevékenysége minden részletét nehéz feltárni, mert titokban, saját és családja életét is kockára téve teljesítette vállalásait. A korszak történelmi tényei, és két hónapos raboskodása alatt a cellatársainak elmeséltek alapján azonban valamennyire felgöngyölíthető mindaz, amit az ellenállási mozgalom tagjaként tett.
A Tóth Potya István, az FTC hőse című kisfilmben Szegedi Péter sporttörténész, Tóth Potya István unokája és dédunokája, valamint az ellenállásban szintén részt vevő barát, Kertész Géza unokája szólalnak meg. Elmondásaikból kiderül, hogy a Tóth Potya a második világháború alatt főhadnagyként dolgozott a Honvédelmi Minisztérium Légvédelmi Hivatalában.
Emiatt hozzáférhetett üres blankettákhoz, pecsétekhez, hivatalos iratokhoz, amiknek köszönhetően sokakon tudott segíteni.
A nyilas uralom idején tagja lett a Dallam fedőnevű csoportnak, amely célja többek között a szabotázsok szervezése, a repülők fogadására és anyagok raktározására alkalmas területek felderítése, és a Duna-hidak megmentése voltak. A csoport tagjai minden este Tóth Potya már említett barátja, Kertész Géza (szintén egykori futballista és edző) otthonában találkoztak. Tudták, hogy a nemes célokat vakmerő eszközökkel akarják elérni, de bíztak abban, hogy rövid időn belül jelentős külső segítséget kapnak. Ezt Kertészné 1947. január 21-én kelt és a budapesti amerikai missziónak címzett angol nyelvű levele is alátámasztja. Abban arról ír, hogy a csoport egyik vezéralakja, az amerikai katonatiszt Kovács Pál azt ígérte, hogy ha a szövetségesek elérik Budapestet, az Egyesült Államok melléjük áll.
Tóth Potya István az ellenállási mozgalom fentiekben felsorolt céljai mellett különösen azokért tett meg minden tőle telhetőt, akiket a deportálás, vagy a nyilas razziák veszélye fenyegetett. Becslések szerint több száz zsidó honfitársunk köszönhette neki az életét. A saját házában biztosított közülük sokaknak menedéket.
Többek között Gobbi Hildát és a Latabár fivéreket is bújtatta
Az ellenálló csoport nem szövögethette sokáig terveit, méghozzá a már említett Kovács Pál hatalmas felelőtlensége miatt. Egy „alkalmi női ismerősének” eldicsekedett illegális tevékenységével, aki egy másik „kuncsaftjának” elmesélte azt, ő pedig mindent a rendőrség tudtára adott. Ezek után megpecsételődött a sorsuk. 1944. december ötödikén először Kovács Pált fogták el, másnap pedig Tóth Potya, és több, szintén az ellenállásban részt vevő edzőtársa került a nyilasok kezére. Ez volt az a nap, amikor utoljára látta családja a Ferencváros egykori edzőjét. Hetekig vallatták őt és társait, majd átadták a Gestapónak.
Egy alkalommal elmenekülhetett volna. A börtönőrök a városon keresztül kísérgették a foglyokat, és felajánlották Tóth Potyának, hogy az egyik saroknál leléphet, ők úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna. De ő nem élt ezzel a lehetőséggel, mert:
Nem akarta barátját, Kertész Gézát magára hagyni.
Ezzel is tanúbizonyságot tett önzetlenségéről, áldozatkészségéről és felelősségtudatáról. Az utolsó pillanatig Kertésszel maradt, együtt mentek a halálba is: 1945. február hatodikán tarkólövéssel végeztek velük a budai várban, az akkori Belügyminisztérium udvarán. Rajtuk kívül még több tucatnyi ellenállót végeztek ki azokban a napokban.
Tóth Potya István bátor, embermentő tevékenységének ismertetése a szocializmus évei alatt nem tartozott az emlékezetpolitika kiemelt feladatai közé. A rendszerváltás óta azonban egyre több kezdeményezés ápolja méltóképpen az erkölcsi örökségét. Február 16-án a Dohány utcai zsinagóga Wallenberg-emlékparkjában is rá emlékeztek, neve felkerült arra a márványtáblára, amely azok nevét gyűjti, akik a vészkorszakban zsidó embertársaink életét mentették, akár a sajátjuk kockáztatásával is.
Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael magyarországi nagykövete a megemlékezésen mondott beszédében kiemelte, hogy Tóth Potya István azok között volt, akik a történelem egyik legsötétebb időszakából „világítótoronyként emelkedtek ki”. Érdemeit a Talmudból idézve méltatta:
„Aki egy életet megment, az egész világot menti meg.”
Szerző
