Embiid és Harden egy csapatban – Mi lesz ebből?

A tranzakció pontos részleteiről itt írtunk részletesen!

Mint azóta kiderült, a Philly már tavaly megpróbálta James Hardent a testvéri szeretet városába vinni. Daryl Morey, a Sixers fő döntéshozója állítólag már akkor elérhetővé tette Ben Simmonst, jóval az azóta elhíresült, Atlanta Hawks elleni rájátszásbeli párharc előtt. (Az ausztrál az előző szezon Keleti konferencia-elődöntőjében „égett be” nagyon csúnyán, gyakorlatilag a szurkolók is elfordultak tőle, és a csapat is lemondott róla.)

Akkor tehát még nem jött össze az üzlet, ami aztán néhány napja valósággá vált, de hogyan fog ez kinézni a pályán? Harden az edzéseken már tanítgatja a Sixers klasszis kameruni centerét, Joel Embiidet a híres visszalépős triplájára, amiből az alábbi vicces jelenet sült ki, de ettől azért nyilván többet remélünk a jövőbeli együttműködésüktől. Szóval vegyük csak górcső alá ezt az Embiid-Harden dinamikát!

Embiidnek ezt azért még gyakorolnia kell…

Labdakezelő a modern Shaq mellé

Az NBA-ben, különösen a 70-es évek végétől számított modern érában rendkívül fontos, hogy legyen a csapatodnak egy elsőrangú labdakezelője, aki nemcsak támadni tudja a gyűrűt, de kiválóan osztogat is.

Gyakorlatilag aranyszabály, ha ma nyerni akarsz a ligában, kell egy ilyen játékos a csapatba.

Az utóbbi 45 évben talán csak a 2004-ben bajnokságot nyerő Detroit Pistons jelenti a kivételt. Ha valaki esetleg még idecitálná a 2003-as vagy a 2014-es San Antonio Spurst, azt vonakodva elfogadnám, még ha nem is értenék vele teljesen mértékben egyet. A Tony Parker, Manu Ginóbili duóból szerintem utóbbi kiemelkedett, de ketten együtt legalábbis garantáltan kitettek egy másik korszakos játékost, ráadásul a 2014-es csapatban már ott volt egy kibontakozó periméter szupersztár Kawhi Leonard személyében (periméter játékosoknak a külső posztokon szereplő kosarasokat nevezzük, akik vagy kintről dobnak, vagy onnan indulnak el).

A labdakezelő kérdést talán ezzel tisztáztuk, de szinte bizonyosan többen felkapták a fejüket a közcímben említett „modern Shaq” kifejezésre. Természetesen nem azt állítom, hogy Joel Embiid ma van annyira jó játékos, mint a legjobb Shaquille O’Neal annak idején. Attól a szinttől még biztosan elmarad.

None

Azonban ha a leginkább pontképes játékosokat keressük a center poszton, igenis ő áll hozzá a legközelebb az elmúlt 20 évből. A legjobb éveiben Shaq képes volt 28-30 pontot berakni a közösbe kiemelkedő, bőven ligaátlag feletti hatékonysággal, amit azóta csak JoJo (Embiid beceneve) csinált meg ezen a poszton. Embiid az előző és a jelenlegi szezonban 29 pont körül átlagol, 60% feletti TS-sel (true shooting százalék, egy játékos pontszerző hatékonyságának mérőszáma). Ezzel ma is sokáig lehetne vinni egy csapatot, de nyerni? Az már sokkal nehezebb, no és akkor itt jön a képbe James Harden.

Valamit tisztázzunk, ez a Harden már nem az a Harden

A dobóhátvéd ma már nem az a játékos, aki 2016-tól 2020-ig volt, és ezt el kell fogadnia minden Sixers-drukkernek. Amikor azonban a „régi” szint a liga MVP-jét jelenti, az idei díj egyik fő esélyese pedig szintén ott van a csapatban, ennek ellenére is lehet terveket szövögetni. Harden lovaglóizom sérülése és a nyári szabályváltoztatások miatt meglehetősen lassan lendült bele, de így is „letett már a parkettre” két hónap kiváló kosárlabdát ebben a szezonban.

És még Harden mai szintje is sokkal jobb, mint bárkié, akivel eddig Embiid bármikor együtt játszott (igen, szerintem Jimmy Butlernél is), és azt hiszem, hogy még van benne egy-két sebességi fokozat erre a szezonra is, még akkor is, ha ez már nem is Harden említett MVP-szintje lesz.

Ezek büntet(őz)ni fognak

Az idei szezon elején faultokat alig kapó Harden most már 0.496-os szabálytalanság kiharcolási rátával dolgozik, azaz minden dobási kísérletre majdnem fél befújt büntető jut, és ez magasabb, mint az előző, vagy az előtti szezonban mutatott érték (még ha természetesen jelentősen el is marad a legjobb évadjainak értékeitől).

Embiid 0.582-ot hoz ebben a kategóriában, amivel Jannisz Adetokunbo mögött a második a nagy támadószerepet kapó játékosok között az egész ligát tekintve. A konklúzió nem lehet más, mint az, hogy ez a duó meg fogja őrjíteni a védőket (és az ellenfeleik edzőit, szurkolóit, esetenként a bírókról nem is beszélve). Igen, helyenként arcátlanul csinálják mind a ketten, de azt nem lehet elvitatni, hogy ma ez a hatékony kosárlabda egyik alappillére. Amikor a kiegészítő embereknek nem esnek majd be a triplák – mert lesz ilyen is –, a vállukra tudják majd venni az egész csapatot, és akár a büntetővonalról megnyerni a meccset.

Labdavezetésből építkezni! Azok a fránya szerepek…

A modern NBA dribble-drive liga. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb csapat támadójátékának első láncszeme egy olyan periméter játékos, aki meg tudja bontani a védelmet, és labdavezetéssel helyzetet tud teremteni saját magának és csapattársainak. Mivel ma nehéz egy ilyen játékos nélkül nyerni, kijelenthetjük, hogy a jelenlegi NBA-t a labdakezelők, és nem a magasemberek uralják. Ez még akkor is igaz, ha két olyan center is van most az NBA-ben, akik egyébként korszakos tehetségek (az egyik természetesen Embiid, a másik pedig Nikola Jokics) De ami elvitathatatlan, hogy minden csapatnak szüksége van egy kinti labdakezelőre, aki a támadójáték mind az öt dimenzióját (dobások, betörések, passzjáték, pontszerzés, büntetők kiharcolása) elő tudja hívni. Aki mind az öt kategóriában tud maradandót alkotni, azt „naprendszer-játékosnak” hívjuk, hiszen körülötte kering a többi bolygó, vagyis a játékostársak.

A Sixers ebből a szempontból mindenképpen naprendszer-csapat lesz innentől, hiszen Harden kezében lesz a labda, és ez még akkor is igaz, ha a Harden, Embiid duóból ma már egyértelműen utóbbi a jobb játékos.

A dinamika itt válik majd különösen érdekessé, hiszen hogyan lehet majd Harden kezében a labda, ha egyébként Embiid a legjobb játékos? Veszélyes terep lehet ez Doc Rivers számára? Ismerve őt és Hardent is, azt gondolom, igen, mégis valamiért optimista vagyok. Ideális esetben mindkét játékos el tud majd mozdulni kicsit a másik irányába, ami a csapategységet és a szerepeket illeti, és ha tényleg félúton tudnak találkozni, a Sixers elképesztő magasságokba juthat.



Két példánk van az ilyen típusú sikeres együttműködésre: a 2003-as Lakersből Shaquille O’Neal és Kobe Bryant esete, illetve a 2011-es Miami Heatből LeBron James és Dwyane Wade együttműködése. Az aranysárga-lila tandemnél 2003-ban fordult át az azelőtti egyértelmű hierarchia, ez volt ugyanis az első év, ahol Bryant már több pontot átlagolt, mint O’Neal (30-at a 27-tel szemben). Így a Los Angelesnek tulajdonképpen két első számú opciója lett, és a dolog – a pályán legalábbis – működött. A belső rivalizálás és a későbbi elválás történetét már ismerjük, de ott egy fiatal, 24 éves Bryant arra vágyott, hogy MVP-címeket nyerjen, és Michael Jordan nyomdokaiba léphessen; a 32 éves Harden ezen már túl van, ő most már nyerni szeretne. A Heat duójára pedig alább még visszatérünk, egy másik fontos szempont, statisztika tanulmányozásán keresztül.

A konkrét játékhívások

Beszéltünk a csapategységről, az egókról, és most nézzünk bele mélyebben is a szakmai munkába. Mit fog játszani a Philadelphia Sixers innentől? Milyen játékokat hív(hat) majd Doc Rivers?

1. Elzárás-leválás, elzárás-leválás. Ezekkel…?

Az első változás, amit várok, hogy kicsivel több elzárás-leválást hív majd Doc Rivers. A Sixers jelenleg a 15. helyen áll az elzárás-leválás játékok frekvenciáját tekintve, és ha a labdakezelő oldaláról nézzük, Tyrese Maxey egészen jól, azaz 1,0 PPP (egy labdabirtoklásból jövő pont) felett teljesít. A statisztikák világában elmélyedő szurkolók talán már felhorkantak, hiszen James Harden és a Rockets, majd most a Nets, szinte alig-alig játszottak elzárás-leválást. A „Moreyball”, a Daryl Morey nevét viselő játékstílus, amit a Harden-korszak második felében honosítottak meg a Rocketsnél, az analitikus kosárlabdára épít, és éppen ezért úgy általában az izolációs, egy-egy elleni játékokra épít. Ez tény, viszont van egy véleményem szerint fontos kitétel, mégpedig az, hogy – Clint Capelát nem megbántva – Morey soha nem tudta összerakni James Hardent olyan szintű centerrel, mint Embiid.

Ehhez hozzájön az is, hogy mielőtt a liga legjobb, legagresszívabb izolációs pontszerzőjévé vált volna, Harden igenis kedvelte, de legalábbis nem vetette meg a tradicionális elzárás-leválást.

A korai Rockets-évadjaiban a csapat támadóreportárja nagyrészt ezekre a játékhívásokra épült, a 2016-2017-es és a 2018-2019-es Houstont is a Top 10-ben találjuk ebben a statisztikában. Ráadásul még azokban a szezonokban is, ahol egyébként tökutolsók voltak ebben, sokszor kezdték el a játékokat elzárásokkal, csak akkor már azzal a céllal, hogy elősegítsék Hardennek a center elleni izolációs, egy-egy elleni lehetőségének kialakulását. Ami a statisztikákban izolációs játékként jelent meg, valójában sokszor egy hibrid pick&roll volt. Konkrétan a leggyakrabban előhúzott izolációs játékhívásuk is egy dupla elzárásból épült fel.

Ezt alapul véve én már szinte már látom magam előtt, ahogy Tobias Harris adja az első elzárást, majd befut a gyűrű alá. Jön Embiid, aki a második zárással leveszi Harden védőjét, így az ellenfél centere kénytelen kiváltani a szakállas fenoménra, ahonnan a helyzet már egy svédasztalra emlékeztet.

Egy-egy ellen a gyűrűig, bejátszás Embiidnek, sarok vagy átlós passz egy üres dobónak, bármi, amit csak akarnak. Gyakorlatilag levédhetetlen játék ez, és mivel az Iverson cut játékok (amikor egy játékos az egyik oldalról a másikra fut, két zárást is kapva), amiket a – csereüzlet keretében Simmons mellett szintén – távozó Seth Curry annyira jól csinált Embiiddel, már nem nagyon fognak működni Harden középtávolikat nélkülöző játékstílusa miatt, azokat jó eséllyel a triplavonalon túlra hívott elzárás-leválásokkal kell majd pótolni. Ha úgy dönt, Harden egyébként megpróbálhatja feléleszteni a játékának ezen részét, mert egyébként jó keze van középtávolról is.

Összességében egyébként nincsenek nagy elvárásaim ezzel kapcsolatban, a Sixers nem lesz ott hirtelen a legtöbb elzárás-leválást hívó csapatok között, de azt remélem, hogy a 15. helyről feljönnek mondjuk a 10. környékére, hogy kiszámíthatatlanabbá tegyék a támadójátékukat.

2. Izoláció – amiben a legjobb vagy, azon ne változtass drasztikusan

Adott a liga két legjobb izolációs pontszerzője (a posztjukon biztosan, de talán összességében is), miért kellene ezt túlgondolkodni? A felváltott támadások működhetnek. Az egyik támadásnál Harden kezében van a labda, a következőnél Embiidnek dobja azt be. Ez a végletekig leegyszerűsített modell természetesen, de erről lehet majd szó, és így Embiidnél a felhasznált labdabirtoklások aránya (usage rate %, azaz az egy játékos számára gólpasszal, közvetlen pontszerzéssel vagy büntető kiharcolással véget érő támadás) csökkenni fog, azaz ideális esetben csökkennie kell, mert ez mutatná kettőjük harmonikus együttműködését.

Embiid felhasználási rátája most 37%-on áll, amivel az övé a legmagasabb arány ebben a kategóriában a ligában, Harden mellett mindez pedig – ha minden az általunk elképzeltek szerint alakul – 30-32% közé eshet vissza.

Hardennek pedig szintén e százalék közelében kellene lennie majd.

Bár ezúttal nem egy magas és alacsony játékos dinamikájáról van szó, de térjünk akkor vissza a fent említett 2011-es Heatre, mert ebből a szempontból tényleg jó minta lehet. Az első bajnoki döntős évben Dwyane Wade 35,6%-os, LeBron James pedig 35,5%-os felhasználási rátával játszott. Itt is valami hasonlót vizionálok, mármint az egymással szembeni arány szempontjából, mert azért itt a Phillynél a 35-35% helyett inkább a 30-30%-ra kellene törekedni. Hiszen ellentétben a nagy hármassal felálló Heat első évével szemben itt most négy, és nem három fő pontszerző lesz (a 25 körüli Embiid és Harden mellett Harris és Tyrese Maxey is bőven 10 pont felett átlagolnak majd, míg 2011-ben Wade, James és Chris Bosh után Mike Bibby jött meccsenkénti hét ponttal).

Embiid védekezésben visszatérhet az év védője szintre

Érdekes kérdés lehet még Joel Embiid védekezése. Bár még sose nyerte el az év védője díjat, akik ismerik a játékát, pontosan tudják, hogy képes azon a szinten védekezni. Az előző és a jelenlegi szezonban is teszi a dolgát hátul, nehogy arra gondoljon bárki, hogy rossz védővé vált, de az mindenképpen érezhető, hogy visszavett egy szintet a legjobbjához képest.

Arról van szó minden bizonnyal, hogy az energiája nagyobb részét a támadó oldalon teszi bele a közösbe, ami persze érthető, hiszen jelenleg a liga legjobb pontszerzője, ráadásul a passzjátékban is hatalmasat lépett előre. Mégis úgy érzem, hogy ha Harden érkezésével Embiid a „modern Shaq” képe helyett esetleg egy „modern Tim Duncanné” tud átlényegülni, ami egy sokoldalúbb, kiegyensúlyozottabb, és valószínűleg jobb játékost jelentene (értsük árnyalva, hiszen a kameruni már most is Top 3-as MVP-jelölt, akkor is, ha semmin sem változtat).

Konklúzió, ennek azért illene működni

Azt egyelőre nem jelenteném ki, hogy a Philadelphia Sixers a bajnoki cím legnagyobb esélyese, ha van most ilyen csapat, az valószínűleg a Phoenix Suns. De úgy érzem, a Phillynek legalább akkora esélye van a döntőbe jutni, mint a Milwaukee Bucksnak vagy a Brooklyn Netsnek. Természetesen nem lesz egyszerű, a Keleti konferencia szezonbeli, történelmi erőssége megérne egy külön elemzést is, hiszen a Sixerst például a minap verte agyon az a Boston Celtics, amelyik elképesztően jól néz ki hetek óta. Mellettük a Miami Heat is mintha a rájátszásra lett volna felépítve, ráadásul a Chicago Bulls is veszélyes lehet – talán bárkire.

Mindezek ellenére, ha ez az új felállás Doc Rivers kezei alatt összeáll Philadelphiában (szintén érdekes kérdés, hogy ő alkalmas-e erre a feladatra), a Sixersnek lesz valamije, ami a ligában rajtuk kívül senki másnak, két Top 7-es játékosa. Ez pedig szó szerint aranyat érhet.

Kiemelt fotó: Getty Images