Emlékekkel teli aszfaltcsík
A Hungaroringről szóló első anyagunkban összegyűjtöttük a legnagyobb baleseteket és káosszal teli pillanatokat, most pedig a legemlékezetesebb eseményeket, legendás rekordokat elevenítjük fel.
A vasfüggönyön túl
Az első Formula–1 Magyar Nagydíjat 1986. augusztus 10-én rendezték, azonban 1936. június 21-én már versenyeztek hazánkban a világ legjobb pilótái. Azt a versenyt a Népligetben rendezték meg, az 50 kör (körönként 5 kilométer) végén az olasz Tazio Nuvolari győzött. Ezt követően 50 év kihagyás után, Bernie Ecclestone a vasfüggönyön túli első helyszínnek Mogyoródot választotta, miután felesége szülőhazája és Moszkva nem nyerte el a tetszését, Budapest és környéke pedig ámulatba ejtette.
A megvalósítás nem ment zökkenőmentesen, mivel az eredetileg utcai versenynek szánt elképzelés tervét kétszer is megvétózták. Ezután jött a képbe alternatívaként Mogyoród, ahol a pályát rekordidő, mindössze nyolc hónap alatt építették meg, és már az első futam több mint 200 000 nézőt vonzott. Nem mellesleg a Hungaroringnél hosszabb folyamatos Formula–1-es naptárban való jelenléttel egyedül Monza dicsekedhet, így nem véletlen az aszfaltcsík gazdag történelme.
Világbajnok-avatás
Mivel hazánkban a nagydíjat a nyári szünet előtt, a szezon közepén tartják, mindössze két alkalommal volt rá példa, hogy a Hungaroringen dőlt el a világbajnoki cím sorsa. 1992-ben Nigel Mansell második helyen ért célba, ezzel megszerezve ötödik futamgyőzelmével egyetlen bajnoki címét. A szezont végül kilenc első hellyel és 14 pole pozícióval zárta, ami hosszú ideig rekord volt, csak 19 évvel később, Sebastian Vettel érkezésével dőlt meg a 2011-es Brazil Nagydíjon.
Mansell sikere után kilenc évvel Michael Schumacher nevéhez köthető a másik vb-cím, amit Mogyoródon ünnepeltek. A német világsztár 2001-ben domináns szezont teljesített a Ferrarival, négy futamgyőzelem után és 58 pont előnnyel tudhatta magának a világbajnoki címet. Ezzel pedig a Ferrari a konstruktőri első helyét is bebiztosította.
Az első futamgyőzelem
Damon Hill a világbajnok Graham Hill fia, aki szintén tudott futamot és világbajnokságot is nyerni. Nico Rosberg mellett ő az egyetlen F1-es pilóta, akinek édesapja is világbajnok volt.
2006-ban Button egy nagyszerű időmérős, negyedik rajtkockát érő teljesítményt produkált, azonban egy tíz rajtkockás büntetés következtében a 14. helyre esett vissza. Az esős körülményeket és az élmezőnyben szereplő autók mechanikai meghibásodásait kihasználva azonban átvette a vezetést, és komolyabb fenyegetés nélkül haladt át a célvonalon az első esős Magyar Nagydíjon.
A finn Kovalainen a McLaren 100. Formula–1-es futamgyőzelmét szerezte meg, 2021-ben pedig Ocon volt a győztes, egy káosszal teli, ütközéssorozatos felfordulásának köszönhetően.
Alonso 2003-ban az akkori legfiatalabb futamgyőztes volt, beírva magát a rekordok könyvébe. A spanyol már az időmérőn is domináns vezetést mutatott be, így a versenyt a pole pozícióból kezdhette meg. A csúcspontnak egyértelműen a nyolcadik helyre visszaesett világbajnok Michael Schumacher lekörözése tekinthető, a Renault dominanciája pedig több mint 16 másodperces előnyhöz juttatta Alonsót. A legfiatalabb futamgyőztes rekordját jelenleg Max Verstappen tartja, aki 2016-ban 18 évesen nyert a Spanyol Nagydíjon.
Világbajnoki babona
A Magyar Nagydíjat a történelem során mindössze 12-szer nyerte meg az ugyanabban az évben bajnoki címet szerző versenyző. A 2005 és 2017 közötti időszakban a nálunk győzelmet arató versenyzők közül senki sem lett ugyanabban az évben világbajnok. Ezen végül 2018-ban Lewis Hamilton változtatott, majd tavaly Verstappen is bizonyította, hogy nem ül átok a pályán.
Verstappen a 10. helyről indulva nyerte a Magyar Nagydíjat (Forrás: Getty Images)Lenyűgöző teljesítmények – négy emlékezetes győzelem
4. – Daniel Ricciardo a 2014-es szezonban második futamgyőzelmét az utolsó körökben folyó hármas csata után szerezte meg. A lezúduló eső miatt, szinte mindenki esőgumikon volt kénytelen rajthoz állni. Az ezt követő változó körülmények és pályaviszonyok, valamint a többszöri biztonsági autós fázis az ausztrálnak kedvezett. Az utolsó tíz körben három győzelemre esélyes pilóta, Ricciardo, Alonso és Hamilton között dúlt a csata. Végül Ricciardo egy kör alatt előzte le mindkét riválisát, és két további kör megtétele, valamint pozíciója megtartás után emlékezetes győzelmet aratott. Emellett azonban elismerés járt Hamiltonnak is, aki a bokszból rajtolva a dobogó alsó fokáig tudta felküzdeni magát.
3. – 1989-ben Nigel Mansell, egy peches időmérő után, a 12. helyről tudott nyerni a Hungaroringen. A brit versenyző kiváló rajtot követően rögtön négy pozíciót tudott javítani, majd töretlenül folytatta menetelését a győzelem felé, igaz az ellenfelek mechanikai hibái is segítették. A futam legemlékezetesebb pillanata volt, amikor egy lekörözött autó előnyeit kihasználva, megragadta a lehetőséget és átvette a vezető pozíciót Ayrton Sennától.
2. – Nem mehetünk el szó nélkül a 2022-es Magyar Nagydíj mellett, ami bőven tartogatott meglepetéseket és fordulatokat. Max Verstappen a tizedik helyről rajtolva, egy kockázatos, ám annál inkább kifizetődő lágy abroncsos indulás után a 16. körre már az ötödik helyen találta magát. Az 42. körben egy újabb kerékcsere és a Ferrari érthetetlen kemény gumira váltása után sikerült megelőznie a vezető pozícióban autózó Charles Leclerc-t, így úgy tűnt, sima győzelem vár a hollandra. Azonban még ugyanabban a körben, az utolsó kanyarból való kiérését követően egy teljes, 360 fokos megforgást láthattunk a Red Bull pilótájától. Szerencsére ütközés és meghibásodás nem történt, azonban így a Ferrari könnyedén elhaladt a hibázó Verstappen mellett. Végül egy Hanna Schmitz által kitervelt, zseniális stratégiának köszönhetően Max hidegfejű vezetésével behúzta első Hungaroring-futamgyőzelmét, megerősítve ezzel vezetését a világbajnoki összesítésben.
1. – A legikonikusabb mogyoródi esemény az 1988-as Ayrton Senna–Alain Prost párharc. Ezt megelőzően azonban még 1986-ban, az első vasfüggönyön túli futamon Senna és Nelson Piquet vívott szoros küzdelmet, ahol végül Piquet került ki győztesen. Két évvel később Senna visszatért a Hungaroringre, készen arra, hogy legyőzze akkori csapattársát, a francia Prostot. A hétvége ideálisan indult, hiszen Senna sikeresen megszerezte a pole pozíciót, Prost pedig nem tudta követni tempóját, mindössze a hetedik helyet érő időt futotta. Azonban a versenyen villámgyorsan előzte le versenytársait és zárkózott fel, majd a második helyről üldözte a brazilt. A csata egészen a célegyenesig folyt, ahol végül Senna látta meg elsőként a kockás zászlót, Prost pedig mindössze fél másodperccel maradt le mögötte.
Kiemelt kép: McLaren F1 Twitter