„Én a 2021-es Eb sikere után kezdtem sportpszichológushoz járni” – interjú Schäfer Andrással

– Egy szerencsétlen mozdulat után kiállítottak az Union Berlin–VfB Stuttgart meccsen, a Werder Bremen és az Eintracht Frankfurt elleni mérkőzéseket kell kihagynod eltiltás miatt. Az Union vezetőedzője, Nenad Bjelica azt mondta a meccs után, hogy ha ez kiállítást érő szabálytalanság volt, innentől négy-öt piros lapotok lesz hetente. Mi a véleményed, jogos volt a piros? Te is eléggé meglepődtél rajta.

– Összetett kérdés. Nem szeretném kritizálni a játékvezetőket, de nem értek egyet a vonatkozó szabállyal, ami alapján engem ki kellett állítani a Stuttgart ellen.

Mivel a térdénél találtam el az ellenfelet, és a kép alapján úgy tűnt, a talpammal, ezért valószínűleg a VAR-szobából is olyan visszajelzést kellett kapnia a sporinak, hogy állítson ki. Ám a teljes képhez hozzátartozik, hogy a levegőben volt a térde, így teljesen máshogy értem hozzá. A labdára irányult a mozgásom, és nem talppal találtam el a lábát, hanem külsővel. Nem érzem, hogy a belépő veszélyt jelentett volna a testi épségére, ami piros lapot von maga után. Ő is felpattant, miután engem kiállítottak, nem sérült meg. Sima sárga lapos eset volt, így erősnek túlzónak tartom az ítéletet.

A meccs után a játékvezető azt nyilatkozta, hogy a piros jogos volt, de ha sárgát ad, az is jogos lett volna…

– Két meccset pihensz, készülhetsz a Bayer Leverkusen ellen.

– Szerencsére most jön két válogatott meccs, úgyhogy nem hagyok ki sokat.

– Utazzunk vissza az időben: édesapád fogtechnikus, de a szakmájától teljesen eltérve évtizedekkel ezelőtt fociklubot alapított, a Grundball PFC-t, amelyben te is játszottál.

– Nem teljesen ő alapította.

– De ott volt az alapítók között, igaz?

– Igen. Apukámnak sokáig nem volt sok köze a focihoz, egyszerűen örült, hogy ügyes vagyok a pályán, és próbálta ösztökélni a fejlődésemet.

– Édesapád igazából csak miattad szállt be ebbe az egészbe?

– Abszolút. Nálunk a szüleim kis túlzással annyit tudtak a futballról, hogy a focisták bunkók, köpködnek és csúnyán beszélnek. Apukám kizárólag miattam végzett egy alapszintű edzői tanfolyamot, volt, hogy ő ugrott be a Grundballnál edzést tartani, amikor én már nem is ott játszottam. Jó volt látni, hogy egy-egy hétvégi tornán jobban beleélte magát az egészbe, mint én. Fogtechnikus a végzettsége, nagy dolog, hogy egyáltalán idáig eljutott a futballban. Nekem nagyon sokat jelent, hogy a családom ilyen mértékben támogatta a pályafutásomat. A bátyám mellett apukám és anyukám a legnagyobb szurkolóim a világon.

– Mindenesetre érdekes párhuzam, hogy Szoboszlai Zsolt és Bolla Bendegúz édesapja Székesfehérváron volt részese fociklub alapításának, a te apukád meg Szombathelyen, most meg mindhárman válogatottak vagytok.

– Igen, de azért azt tudni kell, hogy Szobi édesapja NB I-es játékos volt, hivatásos edző, az én apukám pedig mással foglalkozik, csak hobbiból, az irántunk érzett szeretetéből csinálta az egészet. Ráadásul a Főnix Gold komoly utánpótlásképző egyesület lett, míg nálunk a Grundball egy kicsi klub.

Forrás: 1. FC Union Berlin

– A Grundballból az Illés Akadémiára kerültél, ami már elismert utánpótlásműhely. Tehetségedből fakadóan kiharcoltad a helyed minden korosztályban a kezdőben, csapatkapitány is voltál. Miközben azonban a játékostársaid nagy részét be-behívták az U15-ös és U17-es válogatottba, téged nem, ami roppantul bántott. Mi lehetett a mellőzés oka, a termeted, az asztmád, vagy valami más?

– Szerintem van rá objektív magyarázat, de azt most inkább nem szeretném elmondani.

Ha egy gyerek látja, hogy több társásánál is jobban teljesít, őt mégsem hívják be a válogatottba, a többieket pedig igen, azt zokon veszi. Azok a hangok sem érdeklik, hogy nem akkor kell válogatottnak lenni, hanem később. Ez velem is így történt. Sokszor sírtam miatta. Ám dühöt, dacot váltott ki belőlem, és arra ösztönzött, hogy még keményebben edzek.

Lehet, hogy az akkori szövetségi kapitány a magasabb, erősebb srácokat részesítette előnyben, én pedig alacsony, és vékony voltam. Viszont ennek is meglett az előnye: mivel fizikai hátrányból indultam, kompenzálnom kellett más téren, ahol emiatt fejlődtem.

– Vagyis a pillanatnyi kudarcból is erőt merítettél, a negatív érzéseket próbáltad pozitív energiává formálni.

– Így van. Nem azt néztem, mennyire fáj, hanem azt, hogyan tudok előnyt kovácsolni belőle.

– Ugorjunk megint egy nagyot az időben: 2023. november 25., Union Berlin–Augsburg mérkőzés, 67. perc, az oldalvonal mellett állsz a cserére várva, öthónapos sérülésből felépülve. Milyen érzések kavarognak benned?

– Nehéz beszélnem ezekről az érzésekről. Azok után, hogy háromszor eltöröd a lábadat, újra a Bundesligában futballozhatsz. Ráadásul kevés edzés után első csereként számít rád az edződ. Ez óriási dolog, így is tekintettem rá. Hihetetlen, hogy mennyien szeretnek ennél a klubnál. A játékostársak, az edzők, és legfőképpen a szurkolók, akik éreztették velem, mekkora teljesítmény, hogy újra a pályán vagyok. Őszinte leszek, pályára lépes előtt nem feltétlenül a legpozitívabb érzések kavarogtak bennem, de amikor kifutottam a gyepre, az egészen fantasztikus volt.

– A múltat alapul véve önmagában az óriási dolog, hogy egy topligában játszó magyar futballista csaknem féléves szünet után újra a kezdőbe képes verekedni magát. Azt se felejtsük el, hogy Urs Fischert időközben Nenad Bjelica váltotta, és az új trénernél sem volt kérdés, hogy a felépülésed után a kezdőcsapatban kapsz helyet. Aki közelről követi a labdarúgást, van sejtése arról, ez mekkora szó.

– Az elmúlt két évben minden megtörtént velem, ami egy labdarúgó rémálmaiban megjelenik. Megsérültem, felépültem, újra megsérültem, megint volt pár meccsen, és harmadszor is kidőltem, ráadásul öt hónapra. Aztán amikor rendbe jöttem, leváltották az edzőt, aki szeretett, bízott bennem. Próbáltam az ideiglenesen megbízott edzőnek is megmutatni, hogy jó vagyok, erre őt is leváltották, és jött egy új tréner. Köszönöm, hogy észrevetted ezt, mert rajtam, a családomon, a menedzseremen kívül nem biztos, hogy más leszűrte, milyen nehéz volt ilyen körülmények között visszaverekednem magam a csapatba.

– Sajkacsonttörés, fáradásos lábtörés, bal lábközépcsonttörés, ezekről lehetett olvasni nálad, illetve a hasi sérvről, amit műteni kellett. Két év alatt összesen 11 hónapot kellett kihagynod – egy karrierre is elegendő sérülés miatt. Mi történt, elkerült a szerencse, vagy te is hibáztál, más hibázott?

– Ugyanaz a csontom tört el háromszor, közte volt a hasi sérvműtét. Utóbbinál már azt éreztem, hogy mindenki hibás. Szerencsére szeretnek a körülöttem lévők, és nem vették magukra, mert abban a néhány napban elég elviselhetetlen lehettem. Aztán rájöttem, hogy semmi értelme mutogatni, felelőst keresni, attól nem jutok előbbre. Lehet, hogy más hibázott, lehet, hogy én, de tévút lett volna ezzel foglalkozni. Az a lényeg, hogy a sok sérülés után ennyi meccsen pályára tudtam lépni.

Forrás: 1. FC Union Berlin

– A rehabilitáció alatt is küzdöttél azzal, amiről korábban beszéltél? Hogy neked a súly és izomgyarapítás, a sok szénhidrát bevitele nehezebben megy?

– Továbbra is figyelnem kell rá, de lehet, hogy most meg már kevesebbet kellene ennem. A sérülések után, a felépülés alatt mindent elkövettem, hogy futballra készen térhessek vissza, s ezért egy dietetikushoz is elmentem.

– Mármint a klub dietetikusán túl egy másik szakembert is felkerestél?

– Igen, az volt a fontos, hogy ez is segítse a felépülésemet. Összeállítottak nekem egy diétát, szerencsére azt már nem kell követnem, mert embertelen volt. A rehabilitáció alatt rengeteget edzettem, így éjjel-nappal éhes voltam. Ez nem szűnt meg, még most sem érzem úgy, hogy túl sok zsír lenne rajtam, legszívesebben folyamatosan ennék. Ez egy fokkal jobb érzés, mint amikor háromnaponta meccsem volt, mégis úgy kellett tömni magamba a kaját, hogy nem volt hozzá sok kedvem. Meg kell találni a táplálkozásban az arany középutat, én is ezen vagyok.

– Beszéltél róla tavaly, hogy nem is ez sok sérüléssel terhelt szakasz volt a legmélyebb pont a pályafutásodban, hanem az olaszországi időszak a Genoában és a Chievo Veronánál. Azért érdekes ez, mert azt is hozzátetted, hogy a mentális megterhelés ellenére lelkileg mégis megerősödtél. Mitől ez az ütésállóság?

– Bár senkit sem szeretnék hibáztatni, ha visszagondolok, a genovai nem volt túl jól előkészített átigazolás, az lett volna a csoda, ha olyan nevek mellett én is beférek a posztomra.

– Lasse Schöne, Valon Behrami, Sebastian Eriksson – válogatott játékosok játszottak a szűrő poszton a Genoában.

– Igen.

Sem játékosként, sem a személyiségemet nézve nem álltam készen arra 19 évesen, hogy megugorjam a Serie A szintjét. De hát miért is álltam volna készen? Abból tanul az ember, hogy hibákat követ el, olyan kitérőket tesz, amelyeket nem kellene. Ezért úgy vagyok vele, hogy az az év fontos állomás volt az életemben. Mindazonáltal nagyon jól éreztem magam Olaszországban: remek ételeket ettem, csodás kávét ittam.

Amikor a Chievónál voltam kölcsönjátékos, és a vezetőedző közölte, hogy nála egy percet sem fogok játszani, jókat szórakoztam a csapattársakkal. Persze közben céltudatosan edzettem, de elhatároztam, hogy nem megyek tönkre abban, hogy parkolópályára tettek. Próbáltam élvezni az életet. Azért remélem, hogy egyszer egy szezont még le tudok majd húzni a Serie A-ban.

– Az olasz edzőknél gyakran alapvető elvárás, hogy az új légiós tanuljon meg olaszul. Neked ezzel nem volt gondod?

– Úgy emlékszem, hogy három-négy hét után a taktikai eligazításokon vagy edzéseken nem szorultam rá, hogy fordítsanak nekem. Amikor egy év elteltével eligazoltam a DAC-hoz, nem beszéltem folyékonyan olaszul, de egészen jól megértettem magam. Amikor Berlinbe jöttem, akkor sem éreztem, hogy nyelvi hiányosságaim lennének.

– Felteszem, hogy a némettel sincs már problémád.

– Nem vagyok perfekt, de az interjúk simán mennek, a csapattársakkal simán tudok kommunikálni. Ez még nem elég, továbbra is minden héten van németórám, próbálok fejlődni. Az olasz sokkal dallamosabb, jobban tetszik, de a németnek is megvannak a szépségei. A csúnya szavakat persze az első nap megtanították, elég viccesek.

Forrás: 1. FC Union Berlin

– Beszéltél róla, fontosnak tartod, hogy jársz pszichológushoz, viszont kiemelted, hogy a futballisták esetében nem esik elég szó a mentális problémák, mentális sérülések kezeléséről, ez egy elhanyagolt terület. A korábbi, jelenlegi játékostársaiddal folytatott beszélgetések mondatják ezt veled?

– Úgy látom, hogy bár sok futballista igénybe veszi a coach vagy a pszichológus segítségét,

még mindig rengetegen nem tudnak róla, hogy létezik ez a lehetőség, vagy egyszerűen csak gáznak tartják. Én nem akkor kezdtem pszichológushoz járni, amikor kudarcélményem volt, hanem amikor nagy siker után voltam, a 2021-es Európa-bajnokságot követően. Nem szálltam el, de úgy éreztem, hogy most szükségem van valakire, aki segít abban, hogy még jobb legyek. A sikerek feldolgozása legalább olyan nehéz, mint a kudarcoké.

Hány olyan játékost tudunk mondani, aki képes volt megugrani egy komoly szintet, aztán ment a süllyesztőbe? Magyarországon kifejezetten le vagyunk maradva abban, hogy a játékosokat mentálisan is fejlesszük. Az MTK biztosan kivétel, a csapatnak van saját mentáltrénere, Hankovszky Dóra, én is vele dolgozom. A futballnak elengedhetetlenül fontos része a lelki felkészülés.

– Úgy tapasztaltad Olaszországban, Szlovákiában vagy Németországban, hogy az ottani játékosok tudatosan nagyobb hangsúlyt helyeznek a mentális fejlesztésre, mint itthon?

– Én most csak a saját példámat akartam szemléltetni, de azt tapasztaltam több csapatomnál, például az Unionnál is, hogy amikor van egy rossz sorozatunk, egymás után kikapunk, senki sem dől a kardjába, vagy gondolkozunk azon, hogy ki fogunk esni. Megbeszéljük persze, hogy milyen hibákat láttunk, de ekkor is a pozitív dolgokon van a hangsúly. Azt gondolom, hogy ha Magyarországon egyre több játékos dolgozna mentáltrénerrel, jobban el tudná hinteni a pozitív szemléletet a saját csapatánál. Egymást húznák magukkal ezután a játékosok.

– Az, hogy sérült játékos beül a csapattal a videós elemzésre, taktikai felkészítésre, más kluboknál is jellemző, vagy az Union Berlin ilyen szempontból kivétel?

– Nem tudom, nekem megparancsolták, hogy a műtétem után két nappal legyek ott a videóelemzésen. Urs Fischer különleges ember, nagyon jó edzőnek tartom. Ő így próbált lelki támaszt nyújtani nekem. Nem tettünk úgy, mintha nem dőltem volna ki a csapatból, de úgy gondolta, jó hatással lesz rám, ha ugyanúgy ott vagyok a többiek között, mintha már velük készülnék. Az Union egyébként egy olyan csapat, ahol folyamatosan éreztetik veled, hogy egy család része vagy. De nem csak a játékosokkal, egy átlagos szurkolóval is.

– Az Union elképesztően nagyot ment az előző idényben, BL-főtáblát érő helyen végzett, viszont emiatt kettős terheléssel csinálta végig az őszt. Az, hogy egymás után 12 vereség következett szeptember és november között a Bundesligában és a BL-ben, ennek volt köszönhető?

– Szerintem nem. Elnézést kérek, de erről sem szeretnék mindent elmondani, mert szeretem a csapatomat, és szeretnék még sokáig itt játszani.

Amikor hirtelen pénzhez jut egy csapat, ki szokott cserélődni némileg a játékoskeret, ez nálunk is így volt, és idő kell, amíg az újak be tudnak illeszkedni. Szintén komoly gondot jelentett, hogy a korábbiakkal ellentétben sorban dőltek ki a kulcsjátékosaink. Nyolc-kilenc középpályásból volt, hogy hármat tudtunk csak kiállítani egy meccsen. Sokan elfelejtik, hogy az Union mindössze ötödik éve szerepel az első osztályban. Szóval a BL-szereplés ellenére valójában minden évben a bennmaradás az elsődleges cél.

Nálunk akkor is őrülten szurkol a lelátón a 22 000 ember, amikor 11. forduló után hat ponttal az utolsó helyen áll a csapat. Ezt sok klub megirigyelné.

Forrás: 1. FC Union Berlin

– Tudsz egy kicsit mesélni Leonardo Bonucciról, aki tavaly szeptembertől idén januárig a csapattársad volt?

– Valahol félúton van a világsztár és a legenda között, nagyon örültem, hogy a csapattársam volt. Sokat tanultam tőle, bár csak fél évet töltött nálunk. Nagyon jó jellemnek tartom. Fantasztikusan kezelte, amikor a helyére egy nála sokkal kisebb nevű játékos került a kezdőbe. Azt hiszem ez példaértékű volt, számomra mindenképp, mert én még biztosan nem tudnám így kezelni ezt a helyzetet. Ő viszont alávetette magát a csapat érdekének. Ízig-vérig profi. 36 évesen egy órával edzés előtt már a konditeremben volt, nyújtott, hengerezett, stabilizáló gyakorlatokat csinált. Az edzés után ugyanígy. Úgy, hogy már mindent megnyert a futballban, és nem volt kezdő az Unionban. A magánéletben is rendkívül közvetlen volt mindenkivel.

– Térjünk át a válogatottra: a törökök és a koszovóiak elleni felkészülési meccsekre behívott a kapitány, aki aggódott miattad, mondván, hogy vicces, nagyon pozitív gondolkodású srác vagy, de a sérülésed alatt ez megváltozott. Viszont így, hogy újra játszol, számít rád. Egyértelműen Callum Styles a riválisod hatos poszton, akivel a csapat szépen szerepelt az Eb-selejtezőkön is. Hogyan látod a helyzetet, Marco Rossi most a tesztmeccseken versenyeztet majd benneteket?

– Nem tudom, ezt tőle kell megkérdezni. Én korábban meghatározó ember voltam a válogatottban, és a sérüléseimből mentálisan talán még egy fokkal erősebben tértem vissza. Ha meg kell győznöm róla, hogy én vagyok a jó megoldás a hatos poszton, akkor újra meggyőzöm. De azzal sincs gond, ha a válogatottban van egy kis rivalizálás egy-egy poszton. Úgy szeretnék játszani a törökök és a koszovóiak ellen, és aztán a Bundesligában is, hogy ne legyen kérdéses a helyem a csapatban. Ezt nem nagyképűségből mondom, szerintem csak így lehet ehhez hozzáállni. Minden csapatomba úgy mentem, hogy játszani szeretnék, és játszani is fogok.

– A stabil szereplés miatt megváltozott a válogatott megítélése. Szerinted is valóságos elvárás, hogy a csapat továbbjusson a skótok, svájciak, németek és a magyarok alkotta csoportból az Európa-bajnokságon?

– Nem szeretek azzal foglalkozni, hogy milyen a várakozás, ki milyen minimumot, maximumot vár a válogatottól. Óriási dolog, hogy ennyire támogatnak minket a szurkolók, de nekünk nem a külső elvárásoknak kell megfelelnünk. Magunkra kell összpontosítanunk. Ha már eljutottunk egy nagy tornára, nem lehet más célunk, mint a továbbjutás. Másképp nincs értelme elindulni Németországba. Lépésenként érdemes gondolkoznunk, először csak az első csoportmeccsre koncentrálva.

– Céltudatos, határozott, egyenes embernek ismer, aki hallgatott már veled interjút. Feltételezem, hogy készítettél karriertervet is, akár csak ceruzával megírva. Hol szeretnél tartani három éven belül?

– Hasonló választ fogok adni, mint az előbb. Most vagyok túl egy olyan időszakon, amikor háromszor eltört ugyanaz a csont a lábamban. Korábban sem szerettem azon filozofálni, hogy vajon két év múlva már a Manchester Unitedben játszom-e majd. Lehet, hogy valakinek ez furcsa, de most is inkább meccsről meccsre tervezek. Nagyon boldog vagyok Berlinben, és nagy dolognak tartom, hogy ilyen kacifántos karrierrel, ennyi sérülés után ilyen csapatban, ilyen erős bajnokságban játszhatok. Hálás vagyok mindenkinek, hogy ezen a szinten tudok teljesíteni, és ott játszhatok, ahol most.

Kiemelt kép: 1. FC Union Berlin