„Én is együtt dolgozom mentáltrénerrel, sőt magam is az vagyok” – interjú Megyeri Balázzsal

– Akkor lettél némi szünet után hír, amikor január végén remekeltél az Arisz elleni limassoli derbin, és a védéseidnek is hála győztetek kettő egyre. Te magad is azt érezted, hogy ezt jól elkaptad?

– Igen, kijött a lépés, a ciprusi meccseim közül ez az egyik legjobb, bár remélem, lesz még sok hasonló.

– Különösen szeretsz ilyen magas hőfokú mérkőzéseken szerepelni?

– Szerintem minden futballista erre vágyik. Hogy rangadón, a szokásosnál jóval több néző előtt, parázs hangulatban lépjen pályára, mert az mindig nagyobb élmény, és talán könnyebb is olyankor jól teljesíteni.

– Igen? Csak mert lehet, valakit összenyom a tét súlya.

– A nyomás állandó, egy rangadóba azonban sokkal könnyebben veted bele magad, eleve magas koncentráltsággal indulsz, és könnyebb is a megfelelő lelkiállapotba kerülni, s mindvégig fókuszáltnak maradni, miközben persze élvezed is a remek hangulatot, ahogy a téttel járó nyomást szintén.

– Akkor jó versenyző alkat vagy.

– Talán igen, de a kapusnak az ilyen meccsek, amikor extrán magasra szökik az adrenalin, könnyebbséget jelentenek, pláne, ha mindjárt a találkozó elején van egy-két védése.

– Azóta is megfelelsz a magad mércéjének?

– Igen. Meccsről meccsre építkezem, örülök, hogy hozok egy stabil teljesítményt, az utolsó három mérkőzésünkből kettőn például büntetőt védtem, az egyiket az Apollon Limassol ellen a kupameccsünkön, hosszabbítás után tovább is jutottunk.

– Tizenegy meccsen négy clean sheet Cipruson, ami elég csinos statisztika. De ez az adat a legfontosabb a posztodon, vagy a PSxG, amelyik azt méri, az ellenfél helyzetének minősége alapján mennyire valószínű, hogy fogja a kapus a labdát? 

– Leginkább a személyes reflexió, a kapusedzővel közös elemzés. Előfordulhat, hogy úgy kapsz két gólt, semmi közöd nincs hozzá, máskor clean sheetet jegyeznek fel neked úgy, hogy labdába sem értél. Reálisan kell elemezni a teljesítményt, tanulni a történtekből, a jót elraktározni, a rosszat javítani, és nem szabad minden adatból messzemenő következtetést levonni. A kapusedzőmmel számos szituációba részletekbe menően megyünk bele, előfordulhat több olyan technikai vagy helyezkedésbeli hiba, ami a nézőnek fel sem tűnik, nekem azonban tanulni kell belőle.

– A kupaderbi kapcsán: hagyományos értelemben az AEL vagy az Apollon a nagyobb limassoli klub?

– Az elmúlt időszakban az Apollon számított sikeresebbnek, az AEL-é azonban a nagyobb szurkolói bázis, és történelmileg is a mi vagyunk a jelentősebb egyesület.

– Izmirben, a Göztepénél tartalékként számoltak veled – egyértelműen a több játéklehetőség reményében igazoltál Ciprusra?

– Ez is közrejátszott benne. Feltétlenül szerettem volna már januárban váltani, egy olyan klubba igazolni, amelyikben védhetek, az sem volt viszont mellékes, melyik országban, milyen városban folytatom. Törökországban nem voltunk teljesen elégedettek az iskolával, a feleségem haza is költözött a két lányommal, én pedig nem szerettem volna túl sokáig távol lenni a családomtól.

Ciprusra egyelőre nem költöztek ki, mert nem szerettük volna kiszakítani a lányokat az otthoni környezetből, az persze könnyebbség, hogy Limassol és Budapest között napi közvetlen járat van, így rendszeresen meglátogathatnak. Limassolban kinéztük már nekik az iskolát, a nyártól újra együtt leszünk.

– Ezek szerint bejött Ciprus.

– Igen. Minden adott ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, és hogy jó teljesítményt nyújtsak, élvezem a futballt. Otthonosan mozgok a városban, a görög a hivatalos nyelv, visszaköszön az athéni fíling. Ha írni, olvasni nem is annyira tudok görögül, a beszéddel nincs gondom, mégiscsak hét évet töltöttem el Athénban, a második otthonommá vált, a kisebbik lányom ott született, ezer szállal kötődöm az országhoz. Sok egyébként az ismerős Athénból, játékosok is, nem érzem magam egyedül.

– Ha már Athén: éppen tíz éve, hogy a görög bajnokság legjobb kapusának választottak. Rohan az idő?

– Sajnos igen. Amióta gyerekeim vannak, pláne. Érdekes, hogy az athéni élményekre, arra a remek szezonra az Olympiakosszal, a BL-debütálásra úgy emlékszem, mintha legfeljebb egy éve történt volna, pedig eltelt tíz. Azért remélem, leszek még a szezon legjobb kapusa, s nemzetközi kupában is szeretnék még védeni. Elég motivált vagyok, megvan az ambícióm, s az időből sem futottam még ki. Remélem, nem kell annyit várnom, mint Scott Carsonnak, aki a Manchester Cityben a Sporting ellen pályára lépve tizenhét év után játszott újra BL-meccset.

– Ő elmúlt harminchat, és messze nem a legöregebb az európai mezőnyben, ami jelzi, a kapusoknál nagyon sokáig ki lehet tolni a korhatárt. 

– Ha megvan a tűz, ha elkerülnek a sérülések és alkatilag is alkalmas rá az ember, igen sokáig lehet magas szinten védeni, Gianluigi Buffon így tesz negyvenhárom évesen. Ciprus ebből a szempontból is a megfelelő hely: nem azt nézik, hány éves vagy, hanem hogy hogyan teljesítesz.

– Van terved arra vonatkozóan, hány éves korodig maradsz a gólvonal előtt?

– Nincs. Amíg jól érzem magam a bőrömben, amíg motivált vagyok, amíg a testem és a szellemem engedi, játszom. Hogy ez három vagy hat év, majd eldől.

– Abban a bizonyos tíz évvel ezelőtti szezonban tizennégy gólt kaptál mindössze, tizenöt bajnokin képtelen volt az ellenfél bevenni a kapudat – akkor voltál életed legjobb formájában, vagy máskor is, csak akkor épp minden összejött?

– Ezekhez a számokhoz azért kell egy csapat is, ehhez a kapus önmagában kevés. Olyan védelem és csapat szerepelt előttem, amelyik minden egyes meccsen dominált, igen kevés lehetőséget engedve ellenfelének. Statisztikailag az volt a legkimagaslóbb évem, kellett azonban hozzá a társak segítsége. Örömmel tekintek persze vissza azokra az évekre.

– Az karriered kedvenc szezonja?

– Hogy a legsikeresebb, az egyértelmű. Bajnokságot és kupát nyertünk, huszonegy évesen bemutatkoztam a Bajnokok Ligájában, a BL-ből átesve aztán az Európa-ligában bejutottunk a nyolcaddöntőbe, az év kapusa lettem Görögországban, ha így nézzük, rendkívüli év volt. Az ember karrierje tele van persze hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel, ez egy folyamatos utazás. Hogy melyik a kedvenc, azon ráérek majd morfondírozni, ha egyszer befejezve a futballt visszatekintek a pályámra.

–  Hetvenhárom pireuszi meccsedből negyvenhármon nem kaptál gólt – adódik a kérdés, ennyire jól védtél, vagy gonoszabb megközelítésben ennyire kevés dolga akad egy Olympiakosz-kapusnak?

– Jó csapat nélkül lehetetlen jó számokat produkálni, márpedig mi uraltuk a meccseinket, bár sokan úgy vélik, egy ilyen együttesben éppen azért nehéz kitűnni, mert kevés a védenivaló, nincs lehetőséged bravúrokat bemutatni.

Ha pedig egy lövésből egy gól, az nem néz ki jól. Szóval minden feladatnak megvan a maga szépsége. Egy ilyen erős csapatban védeni állandó koncentrációt igényel, mert alig akad dolgod, abban a kevés szituációban viszont rendre jól kell dönteni. Egy kevésbé acélos alakulatban ugyanakkor folyamatos össztűz alatt vagy, és nyolcszor-tízszer is védeni kell akár.

– Ha marad Ernesto Valverde, alighanem te maradsz az Olympiakosz első számú kapusa, nemde?

– Úgy gondolom, igen. Nehéz ezt persze tökéletesen megítélni. De akkor első számú kapusként hosszabbítottam, az új edző érkezésével aztán módosult a státuszom. Leonardo Jardim kinevezésével a védelem is átalakult, fiatal görög játékosok kerültek be a hátvédsorba, nem akarta, hogy a kapus is viszonylag tapasztalatlan legyen. Amikor Jardimtől elköszöntek, visszakerültem a kapuba.

– Miben különleges amúgy a később a Barcelonát is dirigáló Valverde? Azon túl, hogy szenvedélyes fotográfus hírében áll… 

– Igen, erről mi is értesültünk, bár a képeit nem láttuk. Hogy miben rendkívüli? Először is nagyon egyenes ember, másodsorban a munkamorálja is olyan volt, amilyennek egy ilyen kaliberű edzőnek alighanem lennie kell. Sikeresen alkalmazta a mondjuk úgy barcelonai játékstílust, ami a magasan védekező, letámadáson alapuló, a meccseket domináló futballt takarja. Megvolt nálunk hozzá a keret is. Az ő két szezonjában egyértelműen uraltuk a görög bajnokságot.

– Az Olympiakoszban védeni kiváltság?

– Egyértelműen. Európában is magasan jegyzett klub, Görögországban már-már vallásos imádat veszi körül. Szent és sérthetetlen. Szóval egy ilyen hatalmas szurkolói bázissal bíró klubban, a görög rekordbajnoknál szerepelni szerintem kiváltság.

– A klub apropóján a (sztár)futballistákat is őrült rajongás övezi Görögországban. De miben nyilvánult ez meg? Gyroshegyek ingyen?

– Akár. Olyan, hogy a kávézóban nem kell fizetni, előfordult persze, mert ha egy játékos arrafelé hosszabb időt tölt el egy klubban, azonosul vele, ha a drukkerek azt érzik, számít neki, milyen mezt visel, bálványozni kezdik, igyekeznek meghálálni az elhivatottságát, a teljesítményét. Velem is előfordult, hogy csak úgy megállítottak az utcán, és elkezdtek nekem énekelni, engem dicsőítve. De manapság is, ha bármelyik görög szigeten nyaralok, felismernek, és óriási szeretettel fogadnak. Jó érzés, hogy nem felejtettek el. 

– Ha maradsz első számú kapus, nem is váltasz?

– Nehéz erre ennyi év távlatából felelni, de úgy aligha akartam volna eligazolni. Elvégre szerettem Athénban élni, szerettem a klubot, valamennyi alkalmazottját, a szurkolókat, érzelmileg is szorosan kötődtem az Olympiakoszhoz, az öt év mégiscsak nagy idő.

– És jó döntés volt a Getafe? Mert egyfelől a spanyol élvonalba igazolhattál, ebből a szempontból feltétlenül, viszont két kupameccset leszámítva nem védtél.

– Ha a La Ligából jelentkeznek be egy magyar labdarúgóért, arra szerintem igent kell mondani, mégiscsak ritkán és keveseknek adatik meg egy ilyen lehetőség. Ha nem esünk ki, lehet, ott is másképp alakul a karrierem. Ám mert búcsúztunk az élvonaltól, és mert Fürth-be első számú kapusnak hívtak, váltottam. Szóval hogy mennyire volt jó döntés, nem tudom, de egy pillanatig sem bántam meg.

– Kegyetlen poszt a kapusé, és nem csak azért, mert egy kell belőle mindössze, hanem mert a hiba sokkal erőteljesebben hat, mint egy mezőnyjátékosnál. A csatár javíthat, és az elpuskázott ziccer után is hőssé válhat góljával, a kapusnak valami hasonlóra kevés az esélye.

– Tény, ha a csapat kikap, elsőre a kapust veszik elő. Ami a másik sajátosságát illeti, az elmúlt években mintha átalakulóban lenne az, ahogy a posztot kezelik, elkezdték a kapusokat is rotálni, a nagy klubok afelé mentek el, legyen két kiváló kapus. Ha nem is cserélgetik őket olyan rendszerességgel, mint a mezőnyjátékosokat, azért a második számúnak gondolt kapus is kap lehetőséget, legalábbis sokkal többet, mint korábban. De a poszt ezen sajátosságával együtt kell tudni élni, azzal is, hogy a hiba hatványozottan jelentkezik. Aki gyerekként beáll a kapuba, azt a ranglétrán haladva végigkíséri ez az ismertetőjegy, és elkezd együtt élni vele. Ilyen a mi szakmánk, nem nagyon hibázhatunk.

– Aki meg ezt lelkileg képtelen feldolgozni, úgyis kiszóródik a rostán?

– Van egy erős filter. Amúgy meg éppen ez a tulajdonság az, amiben leginkább elválik a topkapus az átlagostól, hogy hogyan reagál, ha mélyponton van, ha hibázik. Hogy az adott meccset hogy képes folytatni, illetve egy rosszabb szériából hogyan képes kilábalni. Ez mutatja meg, lélekben ki mennyire erős.

– Te mennyire voltál, illetve vagy az?

– Az Olympiakoszban furcsa helyzetbe kerültem: kevés gólt kaptunk, így viszont nehezebb is volt megemészteni, ha beszedtem egyet, mert nem szoktam hozzá. Az évek alatt aztán szerepeltem olyan csapatokban, amelyekben jóval több dolgom volt, meg több gólt is kaptam, de hát ahogy azt a kapusedzők mondani szokták: mutass egy olyan kapust, aki soha nem kapott gólt! Talán csak Paul Shaw az, aki a Fradiban beállt egyszer védeni azután, hogy az egyik meccsen kiállítottak. A góllal együtt kell tudni élni, nem jöhet össze mindig a clean sheet.

– Alapvetően is a lelkileg erősebb futballisták közé tartozol?

Szerintem igen. Sportcsaládból származom, plusz jó nevelőim voltak, valamint remek kapusedzőim.

– Ha már kapuslélektan, meg a hibák: Gianluigi Donnarumma esetéről mit gondolsz? Szabálytalan volt vele szemben Karim Benzema?

– Fifty-fifty, de azt gondolom, nem kellett lefújni. Hibázott, amit általában megbüntetnek. Dönthetett volna jobban az olasz, akit persze nem szívesen kritizálok, mert fantasztikus kapus, de ha már kérdezted, azt kell mondanom, könnyen elkerülhette volna ezt a helyzetet.

– A lelket, a pszichét ugyanúgy lehet trenírozni, mint a testet, az izmokat?

– Hogyne. A teljes sporttársadalom elindult ebbe az irányba, felismerték végre, nem csak arra van szüksége egy játékosnak, hogy fizikailag a topon legyen, hanem hogy mentálisan is. Az elmúlt években a futballisták már személyi edzőkkel dolgoznak, a mentális tréning is hangsúlyossá vált, én is együtt dolgozom mentáltrénerrel, sőt, én magam is az vagyok, elvégeztem ugyanis egy ilyen képzést. Sajnálom is, hogy csak a karrierem ezen szakaszában került előtérbe a kérdés, és nem korábban. Nagyon fiatalon kezdtem el nagyon nagy klubban védeni, jó lett volna, ha az effajta segítségre már akkor számíthatok.

– Másképp alakul úgy a karriered?

– Igen, ezt könnyen el tudom képzelni. A mi posztunkon pláne szükség van lelki támaszra. A mentáltréner nem pszichológus, az többéves, felsőfokú tanulást igénylő szakma, annál tömörebb, specifikusabb terület az övé, arra összpontosít, hogyan bánj az élsportolóval, milyen mentális állapotban kell lennie ahhoz, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa. Feladata egyfelől a prevenció, másfelől a felkészítés arra, hogy szellemileg hétről-hétre a topon legyen. Ma már például a teniszben rengetegen elmondják, mennyire szükségük van a mentáltréner segítségére, és ez jó, alaposan hozzájárul ahhoz, hogy egyre többen felismerjék, a test mellett mennyire fontos a pszichét is edzeni. 

– Ha egyszer abbahagyod a futballt, lehet, ez lesz a szakmád?

– El tudom képzelni. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, sok különböző helyzetet megéltem, azokból igyekeztem tanulni. Nyilván tovább kell képeznem magam, de ez egy olyan szakterület, ami érdekel, aminek megvan a szépsége, amivel a sport világában maradhatsz, még ha nem is feltétlenül csak a futballban. De segíteni abban élsportolóknak, hogy a csúcson maradjanak, hálás feladat lenne. 

– Apropó, csúcs. Az, hogy nem lettél sztenderden válogatott kapus, és csak egy nemzeti csapatbeli szereplés áll a neved mellett, fáj valamelyest? 

– Nehéz kérdés. Volt időszak, amikor kaphattam volna több lehetőséget, illetve mondjuk úgy, megkaphattam volna az esélyt. Az akkori szövetségi kapitány másként gondolta, de nincs bennem emiatt tüske. Így alakult. Azt sajnálom, hogy egyik Európa-bajnokságon sem lehettem kerettag. Ez azért fáj. Elvégre sokáig nem gondoltuk volna, a magyar válogatott egymást követő két Eb-n is részvevő lehet, erre pont az én karrieremben alakul így. Sajnos azonban éppen ezekben az időszakokban nem védtem a klubomban, így jogosan maradtam ki, ettől még bánthat, nem? Annak örülök, hogy bemutatkozhattam a válogatottban, hogy jó pár évig kerettag lehettem, sajnos nem lettem állandó kezdőjátékos, ettől azonban még teljes az életem.