Ép testben tényleg csak ép lélek lakozhat? – mítoszrombolás (?)

Világképünk egyik legerősebb alapvetése a test és lélek összessége. Meggyőződésem, hogy mindez azért is van így, mert különböző tudományágak és hiedelemrendszerek egyaránt megerősítik. Lelki problémáinknak gyakran testi tünetei vannak, de ha orvoshoz megyünk, ugyancsak gyakran kérdezik meg, hogy történt-e valami törés az elmúlt időszakban az életünkben. A vélekedést tehát mindennapi tapasztalatunk is igazolja, épp ezért nem szorulunk rá, hogy megkérdőjelezzük. De milyen következtetéseket vonhatunk le abból, ha kiderül, hogy a mindezt szintetizáló mondás eredetileg teljesen mást jelentett, mint manapság?

Kezdetek

A Mens sana in corpore sano (Ép testben ép lélek) idézet Decimus Iunius Iuvenalistól származik, és a kutatók szerint a Krisztus után 50-60 körül születhetett. Ahogy a Dívány.hu összeállítása kiemeli, az ókori gondolkodó minden írásművében egy-egy dilemmát járt körül, s így gondolkodott el azon is, hogy vajon miért érdemes imádkozni. Természetesen meg is adta a választ:

„azért kell imádkozni, hogy egészséges legyen a lelkünk az egészséges testben.”

Ez a mondás olyannyira meghatározza a sportvilágot, hogy – mint azt az ötkarikás játékok történetével foglalkozó cikkek kiemelik – az olimpiai eszme egyik alapgondolata is ez lett. Hiszen mit mond el ez a gondolat a sportról? Elsősorban azt, hogy nemesít. Ahogy az ókori felfogás szerint a szellemünk művelése, úgy a testünkkel való foglalkozás is hozzájárul a teljes, erkölcsös élethez.

Csakhogy Hahner Péter történész a történelmi tévhiteket bemutató munkájában arra hívja fel a figyelmet, hogy a mondás eredetileg szinte pontosan az ellentétét jelentette, mint amilyen értelemben ma használjuk. Hahner szerint az ókori szerző épp arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy nem szabad mindenért Istenhez imádkozni, illetve hiúság azt gondolni, hogy csak a tökéletes test rejthet ép szellemet.

Meddig még?

Ha olvassuk a szóban forgó mondatot, a legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, hogy csupán az élsportra vonatkoztatjuk. Számtalan kutatás igazolja, hogy a szabadidős sport rengeteg tud tenni a lelki egészségért. Segíthet kialakítani egy napirendet, levezethet bizonyos feszültségeket, arról nem is beszélve, hogy az önbizalomnak milyen jót tehet az egészségesebb testfelépítés.

Amennyiben kitágítjuk a kérdés tárgyalását az élsportra, már egyáltalán nem ilyen egyértelmű a képlet. Ennek megértéséhez elég áttekintenünk, hogy az elmúlt években mennyi sportoló panaszkodott kiégésre, különböző mentális problémákra a teljesítménykényszer nyomán.

Minden sportágban nő a versenyhelyzet, a szint tartásához folyamatos javulásra van szükség, ráadásul ma már egy élsportoló minden mozdulata nagy nyilvánosság előtt zajlik; könnyű belátni, hogy ez mekkora stresszel jár.

A gond tehát mintha azzal lenne, hogy a test épségét egy olyan elérhetetlen mércéhez kötjük, aminek üldözése még a legjobbak számára is nehézséget okoz. És akkor itt röviden abba az irányba is elkanyarodhatunk, hogy sok kutatás szól arról, hogy bizonyos sportágakban a csúcsteljesítmény maradandó egészségkárosító hatással jár, egyes sérülések később alapvető mozgásokban is nehezíthetik az egykori sportolók életét.

A sport nyilván nagyon sok tekintetben látvány, cirkusz, és ez mintha egy önmagába záródó körbe szorítaná a sportolókat. Mindig egy centivel, egy másodperccel jobbnak kell lenni, mert a közeg, a szurkolók elvárják az újabb és újabb emberfelettinek számító teljesítményt. Ez pedig egy olyan környezetet hoz létre az élsport körül, amelyben nagyon nehéz megőrizni azt a bizonyos ép lelket.

Mit mondanak a szakértők?

A sport és a mentális egészség kapcsolatáról az elmúlt évtizedekben rengeteg tanulmány született. Az ezeket jegyző szerzők kiemelik, hogy az adatgyűjtés sajnos hiányos, hiszen ennek a kapcsolatnak a kutatása csak a mögöttünk hagyott időszakban erősödött fel. A Narelle Eather, Levi Wade, Aurélie Pankowiak és Rochelle Eime által jegyzett, The impact of sports participation on mental health and social outcomes in adults: a systematic review and the Mental Health through Sport conceptual model című tanulmány megkísérli összegyűjteni az elmúlt években felhalmozódott tapasztalatokat. Kiemelik, hogy a manapság egyre inkább akut problémának számító elmagányosodással szemben a sport remek alternatívát nyújthat, hiszen másokkal közös hobbit biztosít, egy csapat a sportaktivitáson túlnyúló védőhálóként tud funkcionálni. Mindemellett a sport segíthet önmagunk elfogadásában, a saját határaink felismerésében is.

Egy másik tanulmány némileg ezzel ellentétes következtetésekre jut. Maurice Yaffé a Sport and Mental Health című munkájában pont azt emeli ki, hogy sportoló nagyon könnyen megkérdőjelezi önmagát.

„Abban kell segítenünk a sportolóknak, hogy ne legyenek túl kegyetlenek magukkal, csökkentsék az önmagukat becsmérlő, bántó mondatokat”

– áll a tanulmányban.

Magyar kontextusban pedig érdemes áttekinteni a Magyar Egészségmegőrzési és Életmódorvostani Egyesület összeállítást. A szakértők kiemelik, hogy a sportot sok terápia kiegészítéseként is javasolják, az élettani hatásokat pedig így foglalták össze:

„A sport az agyi anyagcsere serkentése és a hormonszekréció (noradrenalin, dopamin, szerotonin, endorfin) fokozása által fejti ki hangulatjavító és szorongásoldó hatását, csökkenti a stresszhormon (kortizol) felszabadulását, valamint javítja az alvásminőséget, serkenti a kognitív funkciókat. Javítja a szociális készségeket. Kutatások azt is kimutatták, hogy a közösségben végzett sporttevékenység kedvezőbb hatású a mentális egészségre, hangsúlyozva a társas támogatás fontosságát.”

Ítélet

A sport mentális egészségre gyakorolt pozitív hatása megkérdőjelezhetetlen, ahogy az is, hogy az egészséges mértékben végzett fizikai aktivitás hozzátesz a teljes élethez. Ugyanakkor ha már egy ókori hiedelemre hivatkoztunk, fel kell idéznünk egy másikat: itt is az arany középút megcélzása lehet ildomos.