„Érdeklődött a Hertha, a Frankfurt, és a Torino is szívesen vitt volna az Eb előtt” – interjú Fiola Attilával

– Az élet ikszre játszik – tényleg van ilyen mondásod?

– Igen, szoktam mondani.

– Honnan ered?

– Sok olyan esemény volt a pályafutásom során, amikor mélyen voltam, például sérülések miatt, máskor pedig egészen fent, és a tenyerén hordozott az élet. Emiatt jött ez a mondás.

– Fiatalon gázszerelőnek tanultál, meg is szerezted a papírt?

– Így van, víz-gázszerelőnek tanultam, ugyan az utolsó egy évben a foci miatt már nem jártam be, de elvégeztem a sulit.

– Ha rászorulnál tudnád élesben hasznosítani ezt a tudásodat?

– Á, nem hiszem, hogy menne.

A suli utolsó egy évében már a paksi felnőtt csapatban játszottam, úgyhogy sokat kihagytam, csak a vizsgát csináltam meg, a gyakorlatokat nem. Ha megkérnél, hogy szereljem meg nálatok a csapot, nem járnál jól.

Pedig hiányszakma. A testvérem pedig édesapánkat követve tűzoltó lett.

– Lecsúsztál a laktanyában te is gyerekkorodban a rúdon?

– Persze, sokszor, mindent kipróbáltam odabent. A szabály szerint nem lehetett volna bemenni hozzájuk, de én párszor bent is aludhattam, focizhattam velük. Remélem, nem gond, ha ezt így sok évvel később elmondom.

– Édesanyád mivel foglalkozott?

– Ő bolti eladóként dolgozott.

– 2016-ban nyilatkoztad, hogy németül jobban beszélsz, mint angolul? Mi ennek az oka?

– Általános és középiskolában németül tanultam, onnan a nyelvtudás, az angol teljesen kimaradt. Pakson csak magyar csapattársaim voltak, ott nem kellett az angol, aztán amikor a Puskás Akadémiához, majd a Vidihez kerültem, megváltozott a helyzet. A németet szinte már el is felejtettem, viszont angolul muszáj volt megtanulni, hiszen az öltözőben nálunk ez a közös nyelv.

– Fehérváron, és sok esetben a válogatottnál is.

– Igen. Úgy tudom, hogy a topbajnokságokban azért nem ez a jellemző, de Magyarországon ez így alakult. Lehet, hogy azért, mert sok csapatnál, vagy adott esetben a válogatottaknál is külföldi szakemberek dolgoznak.

– Úgy gondolod, hogy nálunk is meg kéne követelni a magyar nyelvtudást?

– Követelni nem szeretnék senkitől semmit, csak azt mondom, hogy ha külföldön játszanék, egy alapvető nyelvtudást igyekeznék minél gyorsabban felszedni magamra. Persze hallom sok embertől, hogy a magyar nyelvet nagyon nehéz megtanulni egy külföldi számára, ez biztosan így is van.

– Dunakömlődről származol. Ott kezdtél el játszani, vagy rögtön Pakson?

– Ez is furcsa, de gyerekként nem szerettem a focit. Kömlődön éltünk a szüleimmel, és a barátaim kérdezték, hogy mi lenne, ha egyszer-kétszer én is elmennék velük játszani. Három a három, négy a négy ellen.

Amikor látták, hogy jól megy a játék, kérdezték, hogy miért nem megyek el játszani a kömlődi csapatba. Nógattak, aztán egyszer elmentem. Semmi nem volt nálam, még stoplis sem, adtak egy 3-4 számmal nagyobb cipőt. Ott ragadtam.

Fotó: molfehervarfc.hu

– Te magad beszéltél róla egy interjúban, hogy nem tartoztál a legtechnikásabbak közé. Mégis NB I-es játékos, válogatott futballista lettél. Pontosan tisztában vagy vele, milyen jellemzők tették ezt lehetővé?

– Miután elkezdtem játszani, a foci iránti szerelem hamar kialakult, ez nagyon fontos szerepet játszott, és játszik a mai napig. Imádok futballozni. Szintén fontos volt az alázat és a kitartás is.

Akkor is mentem edzésre, ha ömlött az eső, vagy esett a hó, semmi nem tartott vissza. Ha kihagytam egy edzést nagyon rosszul éreztem magam, és ez a mai napig így van. Egyenesen lelkiismeretfurdalásom van tőle. Az elhivatottság az élet egyéb területein is segít, ha kitűzök egy célt, elérem. Ha edzés van, vagy ha csak egy haveri foci, mindig a maximumra törekszem.

Persze nem mindig jön össze, de a célom mindig a 100 százalékos teljesítmény az élet minden területén.

– Tavaly azt nyilatkoztad nekünk, hogy nem kaptál posztképzést, magadtól tanultad meg, mire van szükség hátvédként. 12-14 éve ez volt a természetes itthon?

– Amikor elkezdtem a játékot, Magyarországon még nem képezték ki egy-egy posztra a játékosokat. Nem volt olyan, mint most, hogy a jobbhátvéd kint marad edzés után, és bekanyarít tíz beadást a meccsszituációkra készülve. Kicsit emiatt irigylem is a mai srácokat.

– Ráadásul te nem is védőként kezdtél játszani.

– Kömlődön, és onnan az ASE utánpótlásába kerülve még csatár voltam. 14 évesen igazoltam Paks első számú csapatához, a PSE-hez, a mai Paksi FC elődjéhez, és ott játszottam a bal, illetve a jobb szélen, az U17-ben pedig védekező középpályásként küldtek pályára. Amikor a felnőtt csapathoz kerültem, már belső középpályás voltam Gellei Imrénél, majd jött Kis Károly, és életemben először a hátvédsorban találtam magam – Éger Laci mellett.

– Megindokolta valamivel, hogy NB I-es védőtapasztalat nélkül miért rak be hátvédnek?

– Azt mondta, hogy gyors vagyok, jól olvasom a játékot, és a védősor közepén szüksége van egy ilyen típusú futballistára. A testalkatommal nem az izomkolosszus belső védőket idéztem: 18-19 évesen 183 centi magas voltam, és nagyjából 75 kiló lehettem. Eleinte furcsa volt ez a poszt, aztán elkezdtem nagyon élvezni.

Végül aztán szélsőhátvédként is játszottam, szóval nincs olyan poszt a pályán, ahol már ne próbáltak volna ki. Ez előny számomra, sok tapasztalatot gyűjtöttem arról, hogy az egyes posztokon milyen típusú játékra, milyen mozgásokra, helyezkedésre van szükség. Hat poszton is tudok játszani.

Viszont az is előfordult, hogy a posztok közti sűrű csere hátrányként jelentkezett. Volt, hogy egy játékos-megfigyelő eljött megnézni, mit tudok védekező középpályásként, de már hátvédként kellett játszanom, így nem tudott értékelni azon a poszton.

Fotó: molfehervarfc.hu

– Emlékezetes, szomorú pillanat volt, amikor tavaly márciusban az őrjöngő Vidi-tábor előtt álltál, és elkezdtek sörrel, egyéb tárgyakkal dobálni a zsinórban hetedik elvesztett bajnoki után. Miközben a válogatottban nagyszerű teljesítményt nyújtasz, a Fehérvár hosszú ideig tartó lejtmenetbe került, te pedig kijöttél a sodrodból, és üvöltöztél a kapu mögött a szurkolókkal. Láthatóan elszakadt a cérna, hogyan emlékszel vissza?

– Sok összetevője volt annak a jelenetsornak.

Abban a helyzetben nem a táborral, hanem egyetlen szurkolóval volt problémám. Azzal, aki a csapattársamat, Stopit, meg engem megdobált sörrel. Elszakadt a cérna, és mondtam neki a magamét. Mindenki hibázhat, mindenkinek lehet rosszabb periódusa a magánéletben és a munkában is.

Szurkolóként bárki el is mondhatja a csapat szerepléséről a véleményét, szidhat is minket, ha megérdemeljük. De sörrel ne dobáljon se engem, se mást!

– A Vasas elleni vereség alkalmával is ott állták a vendégszektor előtt, záporoztak a sörök, beszélgetni itt sem tudtál a magukból kikelt szurkolókkal. Megérted azért őket, vagy nem lenne szabad így viselkedni?

– Onnan indulnék, hogy egyébként nem vagyunk rossz viszonyban a Vidi-szurkolókkal, például nyáron, vagy most januárban, az edzőtábor előtt is közös bokszedzésen vettünk részt a tábor tagjaival, szóval senki ne ebből a két szituációból ítélje meg a csapat és a szurkolók kapcsolatát, mert az nem ad valós képet.

Ha nem jönnek az eredmények, akkor persze érthető a csalódottság, a futball, a lelátó pedig tele van érzelmekkel, ennek szerencsére a pozitív oldalát is számtalanszor tapasztaltam a Vidinél és a válogatottnál is. A dobálással viszont nem tud mit kezdeni egy játékos sem, szerintem az mégeredménytelenség esetén sem a kritika egyik jogos formája.

– Beszéltünk róla, hogy az utánpótlás-csapatokban játszottál a középpályán is, és Michael Borisnál ősszel újfent a középpálya közepére kerültél. Ez egyáltalán nem a te posztod. Kényszerből kerültél idén oda?

– Szó nélkül ott játszom, ahová betesznek, de természetesen nekem sem ez az igazi posztom, ha szeretnél így fogalmazni, mondhatjuk, hogy kényszerből játszottam ott. Nem ideális helyzet, de sérülések és egyéb okok miatt így alakult. Volt rá példa egyébként már korábban az NB I-ben is, például Szabics Imrénél, vagy még régebben Pakson is, a Puskás Akadémiánál is pár meccs erejéig.

Fotó: molfehervarfc.hu

– Más téma: melyik edződ volt rád a legnagyobb hatással, és miért? Marko Nikolicsról például mit tudsz mesélni?

– Egyetlen edzőt nehéz lenne kiemelni, sok trénernél jól éreztem magam, és szakmailag is sokat adtak nekem. Marko Nikolics remek tréner, de neki rendelkezésére állt egy nagyon jó minőségű keret Scsepoviccsal, Lazoviccsal, Viníciusszal, Juhász Rolival, Stopirával, Pátkai Mátéval.

Nikolicsnál fegyelem volt az öltözőben és a pályán is, szakmailag is felkészült volt, nagyszerű edzéseket vezetett. A hozzáállással semmi gond nem volt, jó eredményeink is voltak, ő tehát kiemelkedik a klubedzőim közül.

A válogatottnál Dárdai Pált, Marco Rossit is ki lehetne emelni, és persze sok más volt trénert is, úgyhogy inkább egyiküket sem szeretném külön kezelni, mind adtak nekem valamit.

– A 2016-os Eb-n részleges bokaszalag-szakadást szenvedtél, és még évek után is kiújult a sérülés, fájdalmak közepette játszottál. Teljesen megszűnt ez a probléma a 2019-es operációd után?

– Valaki egyszer félreértett valamit ezzel kapcsolatban: 2019-ben a térdemet operálták meg. A 16-os Eb első meccsén elszakadt a bokaszalagom, és kihagytam emiatt 4 hónapot. Utána sem jött rendbe teljesen, úgyhogy folyamatos fájdalmakkal játszottam, de közben a térdemmel is gond lett. Egy időután orvostól orvosig jártam a lábammal, de már csak gyógyszerekkel tudtam játszani, muszáj volt megoldást találnunk.

– Tehát folyamatos fájdalmak közepette kellett edzened, játszanod a bajnokságban, az Európa-liga csoportkörében, a válogatottban. Ez kínszenvedés lehetett.

– Csak ideiglenesen tudtam panaszmentesen edzeni vagy játszani. A klub mindenben segített, jártunk a Bayern München orvosánál, majd Barcelonában is, több opció is felvetődött, de egyik sem tűnt ideálisnak…Végül a folyamatosan visszatérő fájdalmak miatt a műtét mellett döntöttem, amiben volt némi kockázat, de szerencsére azóta a térdem rendben is van. A bokám pedig már sosem lesz teljesen olyan, mint 2016 előtt, de a korábban tapasztalt fájdalmak elmúltak.

– Milyen csapatokhoz hívtak focizni a 16-os Eb után?

– A Puskás Akadémiában játszottam a torna előtt, és már voltak puhatolózások, érdeklődések.

A terv az volt, hogy játszom három jó meccset, és valamelyik csapattól jön egy elfogadható ajánlat. Sajnos ez dugába dőlt, mert Ausztria ellen elszakadt a bokaszalagom. Érdeklődött a Hertha BSC, aztán Niko Kovac, a Frankfurt akkori edzője eljött megnézni az Eb-t megelőző, németek elleni tesztmeccsre. A Torino és a Deportivo Alavés is szívesen elvitt volna.

Ez a négy csapat élénkebben érdeklődött, de mindenki egyből szeretett volna szerződtetni, ám a sérülés miatt erre nem volt lehetőség, úgyhogy máshogy alakult a sorsom.

Fotó: molfehervarfc.hu

– Tíz év alatt öt szövetségi kapitánnyal dolgoztál a válogatottnál. Nagy fejlődésen ment keresztül azóta a csapat, és ez igaz a háttérben dolgozó stábra is. Ha visszautazunk 2014-be, amióta rendszeresen válogatott vagy, milyen különbségeket látunk?

– Először Egervári Sándor hívott még be a válogatott keretébe 2013-ban, szóval lassan tényleg tíz éve látom, hogy mi változik a válogatottnál. Előfordult, hogy Huszti Szabival, Juhász Rolival is beszélgettünk erről a témáról. Ők még Tatára jártak edzőtáborozni, és még mezgarnitúrával sem voltak úgy felszerelve, mint mi most. Minden téren hatalmas a különbség.

Ma Telkiben olyan körülmények között tréningezünk, élünk az edzőtábor idején, hogy kizárólag a futballra kell koncentrálnunk. Nyolc edzőpálya, hidegkamra, hidegvizes futópad, kifogástalan wellness részleg, mindenre kiterjedő videoelemzések és a többi – nincs más dolgunk, csak focizni.

– Marco Rossi alapembernek tekint a válogatottban, jobbára jobboldali szárnyvédőt kell játszanod. Mi az elvárása tőled a pályán taktikai értelemben?

– Hú, erre nehéz válaszolni, mert időnként belső védőt is kellett játszanom, de előfordult, hogy bal oldali szárnyvédőként szerepeltem, mint a tavalyelőtti Eb-n is. Marco Rossi is él vele, hogy több poszton bevethet, ez előny. Az elmúlt időszakban a jobb oldalon futballoztam inkább. Amikor a válogatottba megyek, úgy készülök, hogy bármilyen pozícióban játszhatok, és fejben már erre hangolódom. Minden poszton pontosan tudom, mi a feladatom.

– Támadó és védekező fázisban van alapvető eltérés a feladatodban, ha jobb vagy bal oldalon kell játszanod?

– Nincs, a legnagyobb különbség az, hogy jobblábasként máshogy kell némiképp mozogni a bal oldalon. A helyezkedés, illetve a védő- és támadófeladatok ugyanazok. Támadó fázisban mindkét szélen ugyanúgy kísérnem kell a támadásokat, fel kell futnom. Védekezésben összetettebb a feladat. Van olyan ellenfél, amely ellen a pálya felsőbb részében kell megkezdenem a védekezést, máskor mélyebben visszazárva.

– Rossit a kinevezése pillanatától elfogadta, követi a csapat, vagy kellett néhány meccs, amíg

elfogadtatta magát veletek?

– A kinevezése utáni első három mérkőzésen végig játszottam, és jó tapasztalataim voltak, aztán már annyira fájt a térdem az említett sérülés miatt, hogy műteni kellett, és közel két évig nem voltam válogatott. Így nem tudok pontosan válaszolni. Több játékost is kipróbált az első időszakban a kapitány, és utána alakult ki az a gerinc, amelyik most is játszik. De talán az azóta elért eredmények választ is adnak a kérdésre.

Fotó: molfehervarfc.hu

– Melyik meccsen hallottad tőle a legfelemelőbb beszédet? Állítólag fantasztikusan motivál.

– Az elmúlt évben jó párat hallottam, de nem tudnék egyetlen egyet kiemelni. Az biztos, hogy a meccsek előtti taktikai értekezleten minden alkalommal olyan dolgokat mind, ami a csapat javára válik.

– És előfordult, hogy mérgében ordibálnia kellett veletek az öltözőben?

– Nincs előttem, hogy melyik alkalommal történt, de természetesen minden öltözőben előfordul, hogy az edző felemeli a hangját, és ő is megtette már. Azért nem ez a jellemző. Egyébként a nagy beszédek nélkül is iszonyatosan fel vagyok pörögve az öltözőben, amikor úgy alakul egy-egy meccs.

Az is motivált korábban abban, hogy légiós legyek, hogy egy olyan bajnokságban játszhassak, ahol hétről hétre 50-60 ezer ember előtt futballozhatok. Ez végül az NB I-ben nem adatott meg nekem, a válogatott viszont kárpótolt e tekintetben. Amikor 65-66 ezer ember előtt ott vagyunk a pályán… Hú, ez engem iszonyatosan feldob. Elképesztő hangulata van.

– A wolverhamptoni ünneplés viszont biztosan előtted van. Mi jutott eszedbe először a lefújás után?

– Leírhatatlan, amit akkor éreztem. A pillanat varázsa miatt akkor még az ember nem igazán fogta fel, hogy a magyar válogatottal megverte 4–0-ra Angliát idegenben. Kellett hozzá néhány hónap, ugyanúgy, ahogy az Eb-n a franciáknak lőtt gól után is. Arra összpontosítottam, hogy megéljem a pillanatot. Életem végéig emlékezni fogok rá. Az ember ilyenkor azt érzi, hogy az összes szenvedéssel együtt megérte ezt a karriert választani.

– Túlzó várakozás a vb-részvétel a mostani magyar válogatottól?

– Most mindannyian az Eb-selejtezőkre összpontosítunk, mindenképp szeretnénk kijutni a németországi Európa-bajnokságra. A vb-selejtezőkre előre tekintve: szerintem nem túlzó várakozás, hogy eljussunk a 2026-os világbajnokságra. Már a katari vb-re is nagy esélyünk volt kijutni, a két albánok elleni meccset sajnos elrontottuk. A lengyelek például, akiket idegenben legyőztünk, otthon pedig 3–3-at játszottunk velük – többször is vezetve a meccsen –, ott voltak Katarban. Nagyon csalódott voltam, hogy lemaradtunk, persze az ember nem érhet el mindig mindent. Mindegy, ez már a múlt, ahogy korábban elmondtam, nem igazán szeretek foglalkozni vele. Küzdünk, és reméljük, hogy megadatik a magyaroknak, hogy újra világbajnokságon szurkoljanak a csapatnak.

Kiemelt kép: molfehervarfc.hu