Erősítés helyett gyengülés – érdekesen készül a BL-re a Lazio

Erősítés helyett gyengülés – érdekesen készül a BL-re a Lazio

2023. júl. 26.

Az előző szezonban erőn felül teljesítő, a bajnokságban jókora meglepetésre ezüstérmes Lazio legfontosabb célja a nyári átigazolási időszakban a keret mélyítése volt, hiszen a rómaiaknak a hazai sorozatok mellett a Bajnokok Ligájában is helyt kellene állniuk. Egyelőre azonban csupán egyetlen játékos érkezett, és ő sem feltétlenül a kezdőcsapatba, miközben távozott az egyik kulcsember.


Egy belső középpályás, egy balhátvéd és egy szélső a kezdőbe, egy csatár és egy kapus a kispadra: tulajdonképpen minden csapatrészbe szeretett volna új játékost szerződtetni a Lazio.


Eddig azonban csupán egy támadó érkezett, akire ugyan szükségük van a kékeknek, de nem a legfontosabb problémát sikerült megoldani Valentín Castellanos megszerzésével. Az argentin ugyan jó játékos (2021-ben az MLS gólkirálya volt, idén áprilisban pedig a Girona színeiben négyszer köszönt be a Real Madridnak), de aligha szorítja ki Ciro Immobilét.


Persze ha a veterán csatár marad a Lazióban. A 33 éves gólvágót ugyanis vinnék, a legújabb trendeknek megfelelően természetesen a Közel-Keletre. De egyelőre úgy tűnik, hiába a szaúdi al-Sabab és az arab emírségekbeli al-Vahda mesés ajánlata (a pletykák szerint 30-35 millió eurót fizettek volna a klubnak és 15-18 milliót a játékosnak), a csapatkapitány gondolkodás nélkül nemet mondott mindkét ajánlatra, mivel a Lazióból szeretne visszavonulni. Sőt, kivételesen Claudio Lotitót sem szédítette meg a pénz: az elnök kerek perec kijelentette:


„Immobile nem eladó”.


Bajnokok Ligája helyett a mesés Kelet


Nem csoda, hogy a klub első embere ilyen határozottan fogalmazott, hiszen komoly földindulást okozott volna, ha egyetlen nyár alatt két legfontosabb játékosát is eladja. A másik ikon, Szergej Milinkovics-Szavics ugyanis már nem a Lazio játékosa. A 28 éves szerbet évek óta csábították többek között olasz és angol élcsapatok is, most pedig beadta a derekát – a szaúdiaknak. A Sergente (őrmester) becenévre hallgató középpályás nyolc év és több mint 340 mérkőzés után búcsúzott a klubtól, amely mintegy 40 millió eurót kapott érte az al-Hilaltól.

auto_altFotó: al-hilalfc.com


Ki pótolja Milinkovics-Szavicsot?


A legfontosabb nyári feladat így természetesen Milinkovics-Szavics pótlása, ami nem ígérkezik egyszerű feladatnak, különösen akkor, ha Lotito nem hajlandó a szerbért kapott pénzt egy az egyben kifizetni az utódért.


Maurizio Sarri a legszívesebben egy régi ismerősét, Piotr Zielinskit látná az együttesben, hiszen a lengyellel a Napoliban már együtt dolgozott, de a friss bajnok nemigen akarja elengedni a középpályást – főleg nem olcsón. A jól értesültek szerint Zielinski hajlik a váltásra, de a Lazio 18-20 millió eurónál többet nem szeretne fizetni érte, Aurelio De Laurentiis viszont legalább 30 milliót kér.


A B terv Lucas Torreira, aki ugyan jelenleg a Galatasaray futballistája, de jól ismeri a Serie A-t, hiszen a Pescara, a Sampdoria és a Fiorentina mezét is viselte már. Az uruguayi mellett szól, hogy Zielinskinél jóval olcsóbban (a hírek szerint mintegy 12 millió euróért) meg lehetne szerezni, viszont korántsem olyan sokoldalú és gólerős, mint a lengyel – Milinkovics-Szavicsról nem is beszélve….


Ha sem Zielinski, sem Torreira nem áll kötélnek, akár még Samuele Ricci is szóba jöhet. A Torino FC olasz válogatott középpályása kétségkívül nagy ígéret, ennek megfelelően a Bikák elnöke, Urbano Cairo meg is kéri az árát. Egy Premier League-klubnak nem okozna gondot a 25-30 millió euró körüli összeg kifizetése, de a Lazio számára ez rengeteg pénz, ennyit biztosan nem tud (vagy nem akar?) fizetni senkiért.


auto_altFotó: Getty Images



Felmerült az a lehetőség is, hogy a szerbet egy szerbbel pótolják, és elhozzák az Udinesétől Lazar Szamardzsicsot. A 21 éves játékost a Napoli és az Inter is figyeli, a Lazio a hírek szerint 20 milliót lenne hajlandó áldozni rá, az udineiek azonban legalább 30-at szeretnének kapni egyik legértékesebb futballistájukért.


A mindig jólértesült olasz sajtó bedobta Leandro Paredes nevét is. A Paris Saint-Germain világbajnoka legutóbb a Juventusban szerepelt kölcsönben, de a torinóiak nem ragaszkodnak a megtartásához, és Párizsban is el tudják képzelni az argentin nélkül a jövőt – olyannyira, hogy a hírek szerint akár már ötmillió euróért is elengednék, de az minimum kétséges, hogy Paredes be tudná-e tölteni a Milinkovics-Szavics által hagyott űrt.


Balhátvéd kerestetik


Belső középpályása, ha nem is klasszis és nem is sok, de akad a Laziónak, balhátvédje viszont jelenleg egyáltalán nincsen. Az optimisták erre rögtön rávághatják, hogy az előző szezonban sem volt, mégis meglett az ezüstérem, de aligha lenne üdvözítő megoldás a jobblábas Elseid Hysajjal végigjátszani még egy szezont.


Mindenki – főleg a magyar (Lazio-)szurkolók – számára tökéletes megoldás lett volna erre a posztra Kerkez Milos, és a magyar játékossal sikerült is megegyezni minden részletben (a hírek 2028-ig szóló szerződésről és mintegy 1,5 millió eurós fizetésről szóltak), ám az AZ Alkmaar nem ment bele a Lotito által kiötlött konstrukcióba, amely szerint a Lazio először 2,5 millió euróért kölcsönvette volna Kerkezt (aki a Konferencia-ligában tavasszal győztes gólt szerzett az Olimpicóban), majd 2024 nyarán újabb 11 millióért végleg megvásárolta volna a játékjogát. A hollandok ehelyett az AFC Bournemouth ajánlatát fogadták el: az angolok egyösszegben kifizettek 15 milliót, így a magyar válogatott 19 éves tehetsége az új idényt már a Premier League-ben kezdi.




A másik jelölt Fabiano Parisi lehetett volna. Az Empoliban remek idényt teljesített, 22 éves védő árát szintén valamilyen bonyolult manőverrel szerették volna kifizetni a rómaiak, a Fiorentina viszont készpénzben letett tízmillió eurót, így Parisi Toszkánán belül váltott klubot, a Laziónak pedig továbbra sincs ballábas szélső védője.


Kézenfekvő megoldás lenne Luca Pellegrini megszerzése, hiszen a 24 esztendős játékos tavasszal a Lazióban futballozott kölcsönben, de a játékjogát birtokló Juventusszal egyelőre nem sikerült megegyezni az átigazolás részleteiről.


Lotitónak természetesen van ötlete arra, hogyan lehetne minél kevesebbet és minél több idő alatt fizetni Pellegriniért, a Juve viszont rögtön pénzt szeretne kapni érte, amihez nemigen fűlik a Lazio-elnök foga.


A londoni kékektől a római kékekhez?


A legközelebb talán szélsőposzton áll a Lazio egy újabb játékos megszerzéséhez, hiszen a nyáron kiárusítást tartó Chelsea szívesen megválna Callum Hudson-Odoitól, akinek ráadásul jövő nyáron lejár a szerződése, így szinte bármennyi pénznek örülnének érte Londonban. Ez a hozzáállás pedig az olaszok vezetősége számára is szimpatikus, így könnyen lehet, hogy a néhány éve még az angol labdarúgás nagy ígéretének tartott futballista az új idényt már Rómában kezdi.


auto_altFotó: Getty Images


Ha valamiért mégis kútba esne az üzlet, akár még Gustav Isaksen is a Lazio játékosa lehet. Az ő nevét jóval kevesebben ismerik, mint Hudson-Odoiét, de a klub hívei az előző idényben egy életre megtanulták, a dán ugyanis oda-vissza betalált a rómaiak ellen az FC Midtyjlland színeiben az Európa-liga csoportkörében, és komoly szerepet játszott abban, hogy a Laziónak sikerült kiesnie a Konferencia-ligába.


Az viszont egészen biztos, hogy Domenico Berardi nem öltözik kékbe a nyáron, hiszen az első megkeresés alkalmával a Sassuolo olyan árat kért a válogatott szélsőért, ami azonnal elrettentette Lotitót.


A bennfentesek szerint képben lehet Riccardo Orsolini is, akinek Bolognában csak egy év van hátra a szerződéséből, így viszonylag olcsón, 12-14 millió euróért elengednék a piros-kékek, a játékos számára pedig igencsak vonzó lehetőségnek tűnik a Bajnokok Ligája-szereplés.


Visszatér a veterán?


Az előző idényben kapusposzton érhette a legnagyobb kellemes meglepetés a Lazio-szurkolókat, Ivan Provedel ugyanis egész évben klasszisteljesítményt nyújtott, és még Gianluigi Buffon kapott gól nélküli mérkőzésekre vonatkozó rekordját is beállította a Serie A-ban.


Pedig eredetileg csak a kispadra igazolták Luis Maximiano mögé, az uruguayit azonban az első bajnoki hatodik percében kiállították, és mire letöltötte az eltiltását, Provedel már meggyőzte Sarrit arról, hogy helye van a kezdőcsapatban.


Maximiano azonban védeni szeretne, és mivel erre a Lazióban aligha lesz lehetősége, a klub enyhén szólva nem zárkózik el a dél-amerikai eladásától. A jelek szerint a Rayo Vallecano lát is fantáziát a kapusban, de annyira nem, hogy végleg megvegye, a madridiak egyelőre csak kölcsönvételben gondolkodnak.


Maximiano pótlására Emil Auderót szemelték ki a rómaiak, a másodosztályba csúszó és természetesen azonnali visszajutásban reménykedő Sampdoria azonban nem szívesen válna meg az indonéz apától és olasz anyától született kapustól.





Ha Audero nem költözik az Örök Városba, akár még Samir Handanovic is lehet a megoldás. A 40. évét taposó szlovén veterán szerződése lejárt az Internél, vagyis szabadon igazolható, rutinjával sokat segíthetne Provedelnek, azzal pedig Lotitónak, hogy nem kell átigazolási díjat fizetni érte.


Talán csak az igazán jó memóriával megáldott Lazio-hívek emlékeznek rá, de Handanovic volt már a klub játékosa – még 2006 tavaszán. A félszezont a kispadon ülte végig, az utolsó fordulóban viszont ő védett a Parma ellen – még az is lehet, hogy Handanovic az előttünk álló szezonban másodszor is pályára lép a Lazióban – több mint 16 évvel az első meccse után.


Kiemelt fotó: Valentin Castellanos/Instagram

Szerző

Bán Tibor

Bán Tibor

Bán Tibor

Évtizedek óta az angol, az olasz és a dél-amerikai (különösen az argentin) foci múltjának és jelenének rajongója vagyok, de akkor sem kapcsolok el, ha kézilabda megy a tévében. Legújabb szerelmeim az amerikai foci és a darts, előbbit csak nézem, utóbbit művelem is, szigorúan amatőr szinten.