„Ez egy BL-elődöntő. Itt nincs helye a bocsánatkérésnek” – spanyolországi és németországi lapszemle
Mint ismeretes, szerdán a Real Madrid 2–1-re legyőzte hazai pályán a Bayern München együttesét a Bajnokok Ligája-elődöntőjének visszavágóján. Mivel a müncheni mérkőzés 2–2-re végződött, 4–3-as összesítéssel végződött a párharc a madridiak javára, így Carlo Ancelotti együttese került be a legrangosabb európai kupasorozat döntőjébe. Lássuk, hogyan értékeli a sajtó a két országban a mérkőzésen történeteket.
„Semmi sem hasonlítható a Real Madridhoz”
„Európa királya újabb emlékezetes csoda után bejutott a döntőbe” – írja a marca.com. A lap úgy véli – „két hete úgy gondolták, a Bayern közel áll a királyi gárda szintjéhez. De aztán jött a csattanó, a büszke bajor csapat is térdre rogyott, csakúgy, mint a többiek, amikor már a döntőben látták magukat.”
A portál elragadtatottan ír a Real Madrid mérkőzés végén nyújtott teljesítményéről. Mint ismeretes, a 87. percig még Bayern München vezetett 1–0-ra és állt továbbjutásra, de a csereként beállt Joselu három perc alatt két találatot szerzett, így megfordította a mérkőzést, és bejuttatta csapatát a Bajnokok Ligája döntőjébe.
„Megint csodát láttunk. Egy újabb csodát, amely csak ebben a varázslatos stadionban történhet meg. A több mint tízperces hosszabbítás a végtelenségig tartott. De aztán véget ért az újabb örökkévalóságig tartó este. A döntőben ott lesz Európa királya, hogy egy emlékezetes szezon végén tizenötödik alkalommal hódítsa el a trófeát”.

„A stadion bulihangulatban volt”
„A Bernabéu zsúfolásig megtelt, a nézők remek hangulatban készültek egy történelmi estére, amelynek tétje nem kevesebb, mint a Bajnokok Ligája döntőjébe jutás volt” – kezdi cikkét a mundodeportivo.com. A lap – csakúgy, mint a marca.com – érzelmesen ír a Real Madrid mérkőzés végi fordításáról: „A stadion bulihangulatban volt, a németek pedig nem is értették, mi történt a négyperces őrület alatt.” A portál megjegyzi, a 103. percben a Matthijs de Ligt betalált a királyi gárda kapujába, de a találatot a játékvezető les miatt érvénytelenítette, hiába reklamáltak a bajorok.
„A német csapat dühöngött, de az erőfeszítései nem vezettek eredményre, a Real Madrid pedig ismét egy fordításnak köszönhetően jutott be a Bajnokok Ligája döntőjébe.”
„Abszolút katasztrófa”
„A Bayern döntőbe jutásról szőtt álma szertefoszlott” – írja a kicker.de. A lap úgy véli, a játékvezető nagyot, a továbbjutást döntően befolyásolóan hibázott a mérkőzés végén.
„Amikor a Bayern a kiesés szélére került, De Light a hosszabbítás 13. percében gólt szerzett, de nem ünnepelhetett a holland. Felháborodottan tiltakoztak a müncheniek”.
A cikk szerzője szerint a „tapasztalt lengyel játékvezető” akkor fújt a sípjába, amikor De Ligt még nem is ért akkor a labdához, így nem dönthette el, ki állt lesen és ki nem. A portál a 44-szeres válogatott játékos mérkőzés utáni nyilatkozatából is idéz. „Ez is a Real Madridé” – jegyezte meg a hátvéd, aki azt is elmondta, hogy a partjelző megkövette őt a mérkőzést követően.
„Bocsánatot kért. De ez egy BL-elődöntő, itt nincs helye a bocsánatkérésnek”
– hangsúlyozta Thomas Tuchel vezetőedző.

„Álomgól”
A sport.de a mérkőzés legfontosabb eseményeiről ír. A 68. percben „nagy meglepetésre” a Bayern München egy „álomgóllal” megszerezte a vezetést: Alphonso Davies Harry Kane passzából 15 méterről a bal felső sarokba lőtt (0–1). A 88. percben kiegyenlített a hazai csapat. Vinícius Junior gyenge lövését „az addig kiválóan teljesítő” Manuel Neuer kiejtette, a labdára lecsapott a csereként beállt Joselu, és a kapuba továbbította (1–1). A 92. percben megfordította a mérkőzést a Real Madrid, ismét Joselu talált be. A spanyol játékos Antonio Rüdiger beadása után öt méterről vette be a vendégek kapuját, a gól utáni ünneplésbe „beleremegett a Bernabéu” (2–1).
A Bajnokok Ligája döntőjét 2024. június 1-jén, 21 órától játsszák. A találkozón a Real Madrid ellenfele a Borussia Dortmund együttese lesz, amely 2–0-s összesítéssel búcsúztatta a Paris Saint-Germain együttesét a másik elődöntőben.
Kiemelt kép: Alberto Gardin / Zuma Press Wire / Alamy Stock Photo