Ezért lett Richarlison a brazilok középcsatára – a Nagykeró elemzése a játékosprofilokról

A csapatok úgy készülnek, hogy minél több problémára tudjanak reagálni az adott kerettel. Az edzők próbálják megtalálni azokat a játékosprofilokat, akik meg tudják oldani az elképzelt taktikai elemeket és leginkább illeszkednek a játékrendszerbe. A világbajnokság első fordulójában szembeötlő volt néhány játékosprofillal kapcsolatos döntés. Ezekről szeretnék néhány gondolatot megosztani.

Pár éve nem gondoltam volna, hogy egy világbajnokságon (ráadásul novemberben) Richarlison a brazil válogatott kezdő középcsatára lehet. A torna előtt úgy éreztem, az argentinoknak – Lionel Messi vezetésével – végre reális esélyük lehet megnyerni a hőn áhított trófeát. A harmadik észrevételem pedig Niklas Süle szerepével kapcsolatos a német válogatottban.

Az első gyorsan valósággá vált. Az argentinok játékát látva kisebb csoda lenne, ha sikerülne nyerniük. Süle pedig… továbbra is kezdő a németeknél, még ha a második meccsükön merőben más elképzeléssel léptek is pályára, mint az első fordulóban a japánok ellen.

Mikor Richarlison megérkezett Angliába, rögtön letette névjegyét a Premier League-ben. Arról szóltak a hírek, hogy a brazilok elkezdtek specifikusan a legnagyobb piacra játékost „termelni”. Szükség volt az egyszerre brazilos jegyeket és a fizikumot, taktikai érettséget (utóbbiban azért volt kivetnivaló eleinte), munkabírást egyszerre felvonultató játékosokat nevelni. Richarlison eleinte a széleken játszott, de ha a helyzet úgy kívánta, bátran bedobták középcsatár pozícióba is – kihasználva fizikumát, ami angliai mércével is elismerésre méltó. Annak ellenére, hogy posztriválisa, Gabriel Jesus remek idényt fut (tudom, mostanában adós a gólokkal, de a jó játékkal nem!), mégis a Tottenham Hotspur játékosa került a brazil válogatott kezdőjébe, méghozzá a legendás kilences számmal a hátán.

Az alábbi videón két jelenetben olyan elemek láthatók, amelyek egy klasszikus brazil kilencestől korábban kevésbé voltak elvárhatók.

Emellett ráadásul rúgott két gólt is: az egyik igazi lesipuskás találat, a másik klasszis megoldás, így a brazilos vonalat is belecsempészte a játékba.

Térjünk át az argentinok játékára! Azt hiszem, hogy nem csak nekem csalódás, amit eddig tőlük láttunk. Remek ütemérzékkel a fantasy csapatomat teleraktam az albiceleste perembereivel... Lisandro Martínezt például a kezdőbe vártam: manapság a legtöbb – a játékot labdabirtoklással dominálni próbáló – csapat, ha teheti, ballábas középhátvédet játszat a pálya bal oldalán. Emellett Enzo Fernándezt is a kezdőbe delegáltam. (Esküszöm, nem a gólja miatti utólagos megvilágosodás!) Martínez ballábas játékos, aki mind progresszív passzaival, mind a játékba való belépéseivel képes előnyt szerezni csapatának a labdakihozatalok és támadásépítések során.

Az argentinok a két szaúdi támadó ellen három játékossal építették a támadásaikat. Ennek előnye lehet, hogyha szűken helyezkedik az ellenfél, akkor a szélső középhátvédek beléphetnek a játékba. Ez viszont nem történt meg. Picit úgy tűnt, Nicolás Otamendi nem érzi magát otthonosan a bal oldalon, így általában nem mert belépni (mikor mégis megtette, a bal lábát nem használta). Lisandro bejövetele után bátrabbá vált, belépései után kissé gördülékenyebb lett az építkezés, legalábbis a támadó zónáig.

Nehéz megmondani, Lionel Scaloni kérése volt vagy a játékosok profiljából adódik-e, de Leandro Paredes és Rodrigo de Paul gyakorlatilag egymás lábát taposták a támadásépítések során anélkül, hogy ezzel fikarcnyi reakciót sikerült volna kicsikarni a szaúdi védőkből. A középső zónát gyakorlatilag kiürítették, de ezeket a területeket nem töltötte be senki, nem voltak visszalépők, csak indulók, akiket pedig sikerrel állítottak lesre. Ezt a problémát nem oldotta meg a második meccsen Guido Rodríguez játéka sem, aki Paredeshez nagyon hasonló profil. Lássunk pár példát erre a videóban.

A német válogatott olyan értelemben más eset, hogy ők vereségük ellenére játékban legalább a japánok fölé nőttek. Hans-Dieter Flick magasan húzta meg a védővonalat, de ebben nyilvánvaló kockázat van. Niklas Süle nem a gyorsaságáról híres: pontosabban inkább a fordulékonyság és a gyorsulás az, amiben nem tartozik az élmezőnyhöz. Az ilyen profilú játékosok hajlamosak a lesvonalat kevéssé figyelve megkezdeni a hátrálást, mikor indító játékost észlelnek. Süle is így tett, ezzel rontva el a társak tervét.

A spanyolok elleni meccsen a németek terve már egészen más volt: középső zónában védekeztek, így jóval kevesebb terület nyílt mögöttük, ami Sülének is jobban feküdt.

És ha már a játékosprofiloknál tartunk. A The Athletic magazin kiváló írást közölt Gaviról és Pedriről, akiket hajlamosak vagyunk nagyon hasonló játékosként kezelni, pedig ez koránt sincs így.

A továbbiakban érdekes lesz megfigyelni, hogy a kissé „beragadt” válogatottak mennyire szelektálnak majd a keretükben található különböző profilú játékosok között. Megoldás lehet Fernández az argentinok támadásépítésére vagy ennél mélyebben gyökereznek a problémák? Kezdő lesz Süle egy magasan védekező német válogatottban? Mennybe megy Richarlison a brazilokkal vagy eljön Gabriel Jesus ideje?