„Ezzel az infrastruktúrával két-három csodajátékosnak ki kellett volna már kerülnie a rendszerből” – interjú Tomiszlav Sziviccsel

– A Zseljeznicsar Pancsevóval küzd éppen Szerbiában az élvonalba jutásért. Meglesz?

– Ezért jöttem. Az első kettő feljut, a harmadik-negyedik osztályozót vív, az első osztályra hajtunk. Nyolc pont volt a lemaradás, amikor átvettük a csapatot, most három.

– Milyen amúgy a szerb másodosztály színvonala?

– Mint amilyen a magyaré, nagyjából. De nagyon nehéz nyerni, és nehezebb feljutni, mint megkapaszkodni az élvonalban. A csapatok közel egyforma minőséget képviselnek, az első is győzhet az utolsó ellen, nincs könnyű meccs. Mindenki küzd valamiért, az első fele a feljutásért, a hátsó a bennmaradásért.

– Akkor kicsit olyan, mint nálunk az NB I, leszámítva a Fradit. Az eleje küzd a nemzetközi szereplésért, a többi a kiesés elkerüléséért.

– Már csak ezért is vallom, Szerbiában ugyancsak jó lenne a tizenkét csapat, úgy lehetne fejlődni.

Mindenkinek harcolnia kellene valamiért. Eleve a jobb kvalitásokkal bíró csapatok szerepelnének az első osztályban, az onnan kikerülőkkel pedig erősödne a másodosztály. A minőségi futball helyett egyelőre a küzdelem, a hajtás dominál. Mi például műfüvön játszunk, máshol viszont sokkal rosszabbak a pályák, nehezebb így futballozni, de muszáj alkalmazkodnunk. 

Forrás: www.mozzartsport.com

– Van azért vita arról idehaza, jó-e a tizenkét csapat, az edzők sokszor arra panaszkodnak ugyanis, azért nem futballozhatnak bátrabban, támadószellemben, vagy épp a fiatalokat nagyobb számban bedobva, mert két vereség, és máris meglegyinti őket a kiesés szele, ettől aztán mindenki óvatosabb. Nem feltétlenül jogos kifogás, de velünk élő probléma.

– Azért lenne jó Szerbiában is a kevesebb élvonalbeli csapat, mert azzal eleinte javulna a minőség. Az NB I is javult, a másodosztály pedig erősödött amiatt, hogy olyan klubok szerepelnek ott, mint a Diósgyőr, a Pécs, a Győr, a Szeged. Most már, hogy tapasztalható volt némi fejlődés az NB I-ben, infrastrukturálisan, az anyagi lehetőségeket tekintve különösen, a tizenhat élvonalbeli csapat ideálisnak tűnne. És úgy bátran lehetne a támadófocit preferálni. Szerbiában, legalábbis egy ideig, szintén pozitív változást eredményezne a kevesebb első osztályú csapat, mert most kevesebb a magasabb minőséget képviselő egylet, és pénzből is kevesebb van, mint Magyarországon. Aztán ha úgy alakul, vissza lehet hozni a tizenhat csapatot, addig lenne egy természetes szelekció. Szerintem a magyar klubfutballnak jót tett a létszámcsökkentés. Hogy azóta sikerült-e még előrébb jutni, az egy másik kérdés. Az biztosan nem jó, hogy a Fradi ellenfél nélkül nyer bajnokságot, a mérkőzések színvonalára pedig valóban rányomja a bélyegét a kevésbé felszabadult játék. 

– A pancsevói körülmények össze sem hasonlíthatók a magyarországi lehetőségekkel?

– Mi abból a szempontból szerencsések vagyunk, hogy utolsó generációs műfüvön játszunk, kiváló pályán, lehet is rajta dolgozni, amit nagyon élvezek.

Előfordul, hogy elmegyünk egy gyengébb vetélytárshoz, a kisebb, göröngyösebb pályán adódik gondunk, emiatt is volt zsinórban három nulla nullánk idegenben, jóllehet az egész karrieremben jó, ha ötször-hatszor játszott a csapatom nulla nullát.

– Hiányzik a magyarországi munka, vagy jól elvan nélküle?

– Sok gyönyörű emléket őrzök Magyarországról, azokra fogok visszagondolni. Öt perc hírnév ugye mindenkinek jár, nekem jutott tíz. De most is boldog vagyok, elvégre dolgozhatok, azt csinálhatom, amit szeretek, és még eredménnyel is párosul a munkám. Hogy hiányzik-e a magyarországi edzősködés? Nem is tudom. Ha adódna, élnék a lehetőséggel, de megvagyok nélküle is. Dolgozni muszáj, már csak a családom miatt is, nekem most ezt kínálta az élet.

– Továbbra is követi a magyarországi történéseket?

– Persze. Ha valamit nyertem Magyarországon, azok a barátok. Igaz barátokra leltem. Ha kellene nekem holnap három liter vér, ők jönnének, és adnának, ahogy én is útra kelnék miattuk. Ha hívnak szülinapra Miskolcra vagy Kecskemétre, ott vagyok, de Pesten van lakásom, ott él a fiam és a lányom, szeretem az országot.

– Csak hogy teszteljük, mennyire van képben az aktualitásokkal: melyik csapat a második a Fradi mögött?

– A Kecskemét. És emiatt én roppant boldog vagyok. Szabó Pista megmutatta mindenkinek, jelenleg messze a legjobb magyar edző.

Nagyon tehetséges ember, együtt dolgoztunk, amikor kupát nyertünk a KTE-vel, biztos tőlem is tanult valamit, de most ország-világ előtt bizonyítja, lehet eredményt produkálni olyan játékosokkal is, akikben mások nem bíztak.

– Hasonló csodára készül a Kecskemét, mint amit elért egykor Tomiszlav Sziviccsel?

– Ha úgy lesz, együtt ünnepelek majd velük. De miért ne dobhatnának nagyot? Pista stabil csapatot alkotott, stabilan hozzák az eredményeket, egy olyan kerettel, amelynek számos tagja vagy az NB III-ban futballozott nemrég, vagy tartalékjátékosnak számított máshol. S ő így nyer a Fradi, az Újpest, a Vasas ellen. Mi mást érdemelne a Kecskemét, mint tiszteletet?

– Az a bizonyos Magyar Kupa-győzelem a legszebb emléke magyarországi pályafutásából?

– Mondjuk. De a két miskolci kupadöntő szintén felejthetetlen. A Ligakupát elhódítottuk a Diósgyőrrel, a Magyar Kupa-győzelemtől megfosztott minket a játékvezető. Sok amúgy a szép emlék. 

Fotó: MTI (Illyés Tibor)

– Másként dolgozott, vagy mást gondolt a futballról az akkori, tíz évvel ezelőtti Tomiszlav Szivics?

– Valamikor csak fekete-fehér tévé létezett, ma full HD-ban kapjuk a képet. A világ fejlődik, én magam is. Sokat változtam, ami maradt, az a győztes mentalitás, a nyerő szellem, az elszántság. 

– Miben változott leginkább?

– Más játékot építek, más típusú edzéseket vezetek, másként is kommunikálok a labdarúgókkal. Sokkal nagyobb hangsúlyt helyezek a taktikára, a fizikum javítása ugyancsak lényegesebb. Más futballt kell játszanunk.

Gyors és direkt focit akarok immár megvalósítani, korábban ugye belehaltam a rövid passzos játékba. Ma már kevésbé, sokkal gyorsabban megyünk át támadásba. De hát akkoriban az volt a trend.

A Barcelona tiki-takája hódított, én is nagyon szerettem, azt reméltem, úgy játszik majd a csapatom – ma már másképp támadunk, és a szervezettségre is jobban odafigyelek. De ez is eredményes. A tavasszal megmentettem a Novi Pazart az élvonalbeli kieséstől, na, az volt a csoda. Pancsevóban tíz veretlen meccs után kaptunk ki először, miközben négy gólt szedtünk be mindössze. Mindig azt vallottam, rúgjunk többet, mint amennyit kapunk, most nem kapunk, ez is egyfajta változás.

Forrás: www.sivictomislav.com

– Visszarepülve Magyarországra, a szezon végén alighanem újra behúzza a bajnoki címet a Fradi, de mit szól a remek nemzetközi szerepléséhez? 

– Az utóbbi négy-öt évben nagyot lépett előre a Ferencváros. A fejlődést mutatja a sorozatos bajnoki cím, azzal viszont, hogy állandó csoportkörös részvevő lett a nemzetközi porondon, Európában is tényezővé vált. Ez már komoly szint, a fejlődés látványos.

– A többi magyar kupaszereplő miért nem tudja még csak megközelíteni sem az eredményeit, holott máshol is elég jók az anyagi lehetőségek?

– Nehéz kérdés. Nem Magyarországon dolgozom, már csak ezért sem tudom a választ. A Fradi kiváló scoutokkal dolgozik, egy jól működő megfigyelői rendszert alkotott, ez is biztosan a segítségére szolgál.

– A siker kulcsa a megfelelő edző- és játékoskiválasztás?

Nagyon fontos, de ugyancsak lényeges a logisztika, az infrastruktúra, a klubfelépítés.

– A kettővel korábbi kérdést átfogalmazva: mi hiányzik leginkább a magyar klubfutballból?

– Nem tudom az egzakt választ. Tény, pénz van, ehhez pedig jobb futball dukálna. Biztosan igaz, hogy félnek játszani, mert ha nem sikerül két-három meccs, kiesőzóna, az edző állása veszélyben, ez biztosan benne van. S ez kiválthat görcsös futballt. Van aztán néhány csapat, amelyiknél nem sokon múlna, hogy át tudja lépni az árnyékát, mégsem sikerül. Az edzőkérdés is biztosan létező probléma Magyarországon, a futball változásait érdemes lenne mindenesetre követni. Olaszországban senki nem volt már kíváncsi a bunkerfocira, ami hatalmas változást eredményezett, idén a Napoli látványos támadófutballal szárnyal. Nem vevők már a nézők a kapu elé betolt buszra. Ehhez persze játékosok is kellenek, fiatalok, szóval frissítésre minden területen szükség van.

– Ha már a fiatalok, dolgozott a szerb U21-es válogatottnál is, és ugyancsak égető probléma idehaza, hogy magyar utánpótlás nem termel elég minőségi játékost. Mit gondol, miért nem?

– Ez egy súlyos téma. Hány magyar akadémia van? Legalább tíz, amelyet az állam is támogat. Ki kell számolni, hányan kerültek oda az NB I-be. Vagy legalább az NB II-be. Hányan igazoltak el nagy ligába? Tehetség van, ez nem vitás, de eltűnnek. Lehet, könnyen jön a pénz, és elvész a motiváció.

Szerbiában sokkal keményebben meg kell harcolni azért, hogy bármit is elérj. Ha Magyarországon közel kerül az NB I-hez egy játékos, máris vesz egy új autót, beültet maga mellé egy szép lányt, és megváltozik a hozzáállás.

Érdemes lenne talán úgy kínálni szerződést, hogy az függjön a meccsszámtól vagy a teljesítménytől. De ezt a kérdést nálam okosabb embereknek kell megfejteniük. Egy biztos: ennyi év elteltével, ezzel az infrastruktúrával két-három csodajátékosnak ki kellett volna már kerülnie a rendszerből. De azt is megvizsgálhatjuk, hány saját nevelés játszik az NB I-es klubokban. Nem sok. Félnek, hogy a magyar fiatallal nem érnek el eredményt? Ott a kecskeméti példa, hogy érdemes bízni a sajátjaidban. 

– Szerbiában rosszabbak a körülmények, mégis jobbak a játékosok. Hogy van ez?

– Mindig a mentalitásra térünk vissza, amit én tizenöt éve szajkózok. Itt egyszerűen éhesebbek a gyerekek a sikerre. Mert ez egy út a kitöréshez. Magyarországon könnyebb az élet, így elkényelmesednek.

– Vb-lázban égnek már amúgy a szerbek?

– Persze.

Arra büszke vagyok, hogy a katari keretből egy tucatnyi játékos szerepelt nálam az U21-es válogatottban.

Akkor valamit jól csinálhattam, jó volt a kiválasztás. Szerbia az elmúlt tíz évben nyert U20-as vébét, U19-es Eb-t, versenyezni nagyon tud. A játékosok nem félnek senkitől, nagy az önbizalmuk, nyerő típusok. Topbajnokságokból érkeznek ráadásul, sokan topcsapatból.



Forrás: MN Press

– Nagyok is emiatt az elvárások?

– Igen, mert a futballistaként világsztár Dragan Sztojkovics kapitányként jó és eredményes futballt alkotott, nagyon jó a kémia a csapaton belül, reméljük, így is marad.

– Brazília, Svájc és Kamerun a csoportellenfél. Tovább kell jutni? 

– Reménykedünk. A szurkolók biztosak benne, hogy sikerül. Az U20-as vb döntőjében Brazíliát győztük le, sokan ezt jó előjelnek veszik.

– Kit tart a torna legesélyesebb csapatának? 

– Több favorit van. Argentína, Franciaország mindig az, a belgák is szerezhetnek meglepetést, ott vannak a hollandok, no meg persze a brazilok.

– De ki nyer?

– Argentína. A döntőben a szerbek ellen. 

Kiemelt fotó: STARSPORT