Fehérvár FC–Ferencvárosi TC: magyar edzői siker – elemzés

A találkozó egészen különleges forgatókönyv szerint zajlott. A mérkőzés elején, majd a végén is két góllal vezetett az FTC, míg a kettő között a Fehérvár képes volt fordítani és egy pillanatra elhitetni népes szurkolótáborával, hogy akár egy komolyabb meglepetés is születhet.

A mérkőzés elején Owusu Kwabena és Lisztes Krisztián kiemelkedő játékának és persze Cristian Ramírez szenzációs lövésének köszönhette előnyét a Ferencváros, míg a fehérváriak legfőképpen Kenan Kodrónak és egy pár számukra kedvezően pattogó labdának a részleges feltámadást. Fordulatos mérkőzés volt, rengeteg tanulsággal.

Ferencváros: Kicsit narancssárgább, kicsit édesebb, és a mienk

Nagyjából tíz éve vagyok edző és vezető az amerikai utánpótlásban. A legalsóbb szintekről indultam és jelenleg egy másodosztályú professzionális felnőtt csapattal rendelkező akadémiának vagyok az akadémia igazgatója, illetve az U20-as második számú csapatunk vezetőedzői tisztségét is én töltöm be. Egészen eddig az évig nem kellett soha komolyan elgondolkodnom azon, hogy mi lenne akkor, ha felkérnének egy felnőtt csapat vezetőedzőjének. Azért csak eddig az évig, mert idén az első csapatunk három hazai pályán elszenvedett vereséggel kezdte a USL Championship idényét, ami után naiv és kissé önző ambíciótól fűtve elgondolkoztam azon, hogy mi van akkor, ha elküldik a jelenlegi vezetőedzőt… Nos, nem küldték el, sőt, 13 meccses veretlenségi sorozatba kezdtünk. Mindenesetre a gondolatfoszlány már bennem marad: ha elmegy a vezetőedző és vele a stábja, akkor én vagyok a házon belüli sorrendben a következő. Ez egyszerre izgalmas és ijesztő is.

Csak azért írtam le mindezt, hogy érzékeltessem, Máté Csabának a helyzete egyedi, különleges, egyúttal komplikált is, amikor a jelenlegi Fradit kell határozatlan ideig vezesse. Könnyebbség Máténak, hogy már nem először került ebbe a helyzetbe, ugyanakkor most először fordult elő az, hogy látszólag van esélye a véglegesítésre. Akárhogyan is, hozzám hasonlóan, Máté is biztosan feltette önmagának és a segítőinek a kérdést: mennyit változtassunk a korábbiakhoz képest? Változtassunk-e egyáltalán?

Ha túl sokat változtatna a Ferencváros jelenlegi és egyelőre csak beugró stábja, akkor ugyan látványosan letenné a névjegyét, jelezve, hogy ők tele vannak ötletekkel és készen állnak a saját arculatukra formálni a Fradit. Ha semmit nem változtatnának, akkor bár egy stabil Fradit kapna a nézőközönség, azonban Máté stábja a kis mozgásterét prezentálná mindenkinek.

Máté a tökéletes utat választotta: pont annyit változtatott, pont annyi rendezettséget vezetett be, amennyi hiányzott Sztanyiszlav Csercseszov alatt. És pont annyi szabadságot hagyott meg, pont annyi személyi változtatást eszközölt, amennyi nem bontja meg az öltözőt, de elég muníciót ad ahhoz, hogy saját üzeneteit átadhassa a csapat vezéreinek.

Kezdjük a legszebbel: azzal, hogy Máté Lisztest árnyékéknek jelölte, már többet innovált, mint Csercseszov teljes ferencvárosi időszakában összesen. Lisztes játéka azt is jelentette, hogy Tokmac Nguen a padon kezdett, Marquinhos is, viszont így Owusu megmutathatta miért igazolta le a Fradi – agresszív és dinamikus volt, ráadásul magabiztos a labdával is akár egy az egy ellen, akár összjátékban. Tokmac jelenlétének hiánya egyébként azért sem jelentkezett problémaként, mert Kristoffer Zachariassen sokkal alázatosabb, figyelmesebb és fegyelmezettebb a honfitársánál.

Érdekes téma egyébként Tokmac esete, hiszen Csercseszov nevetségesen magasra tolt szabadságfoka rá kifejezetten negatív hatással volt, főleg onnantól, hogy az orosz még védekező középpályásként is számolt vele. Ha rajtam múlna, innentől kezdve Tokmackal maximum csereként számolnék – Zachariassen, Marquinhos, és Mohammed Abu Fani is jobb teljesítményt nyújtana, nyújtott, és nyújt majd az irányító posztján.

A Ferencváros magyar edzője a jobb oldali védő pozíciójában is húzott egy váratlant: ahogyan a Shamrock Rovers elleni Konferencia-liga-selejtezőiben, úgy most is azt a Cebrail Makreckist játszatta Botka Endre vagy Henry Wingo helyén, aki igazából belső középpályás és nem védő. Ez a húzás megint apró változtatás Máté részéről, ugyanakkor nagyon okos is. Josep Guardiola mondta egyszer, hogy ha tehetné, akkor 11 belső középpályással állna fel. Nos, Máté úgy tűnik, hogy figyelt ezekre a szavakra, hiszen Makreckis labdabiztosabbá tette a Ferencvárost és védekezésben sem okozott gondot a fiatal lettnek a feladatok megoldása.

Visszatérve Lisztesre, fontos látni: Szoboszlai Dominik után Lisztes egy olyan újabb fiatal magyar labdarúgó, aki kilóg a mezőnyből, ráadásul nem fizikálisan vagy a nagy akarása miatt, hanem játékkészsége, az ellenfél kapuja előtti viselkedésmódja, és legfőképpen életvidám mentalitása miatt. Lisztes egy olyan tehetsége a magyar futball jelenének, akit csak elrontani lehet. Elképzelhetőnek tartom, hogy Máté éppen az az edző, aki képes lehet a naivitásból adódó kilengéseket kordában tartani, majd ugyanazzal a lendülettel felszabadítani Lisztes azon kreatív energiáit, amelyhez foghatót az OTP Bank Ligában nem találhatunk magyar játékostól.

Ramírez csatornája és a két csapat közötti presskülönbség

Logikus és okos változtatása volt az FTC edzőjének Ramírez észrevétlen és problémamentes bevonása a csapatjátékba. Tükörszélsőkkel rohamozott a Fradi, Adama Traoré a jobb oldalról ballábasként tolta befelé, míg Owusu a bal oldalról jobblábasként terelte az ellenfél kapuja felé a labdát. Azzal, hogy Owusunak legtöbbször a jobblábán volt a játékszer, Ramíreznek egyértelmű és eltéveszthetetlen csatorna nyílt meg. Ráadásul, nem elég, hogy Máté a tükörszélsőkkel megteremtette a lehetőségét a felfutásoknak, tudatosan át is szervezte a szokásos labdacirkulációs útvonalakat annak érdekében, hogy Owusu üresen tudjon labdát kapni.

Többször volt megfigyelhető, hogy a Csercseszovra jellemző 4-2-3-1-es felállásból adódó duplaszűrők közösen tolódtak ki labdás momentumokban a pálya szélességébe, amely mozgás a fehérvári védelmet arra a területre vonzotta, és egy gyors súlypontáthelyezéssel a labda Owusu lábán landolt.

Sigér Dávid és Baráth Péter tudatosan mozgott a pálya oldalvonalai felé, ezzel előkészítve az oldalváltásokat

A tükörszélsők előnye, hogy duplán veszélyesek: befelé mozogva kapura is törhetnek, egyúttal megnyitják a szélső területeken keletkező csatornákat a felfutó szárnyvédőknek

Mátét nemcsak a labdás momentumokért lehetett dicsérni, hanem egy olyan aspektusért is, amely Csercseszov alatt látványosan hanyatlott. Ez az aspektus a letámadás intenzitása és tervszerűsége, amiben most magasan a Fehérvár fölé nőtt a zöld-fehér csapat.

Kezdjük a két csapat letámadása közti különbségek elemzését az egyetlen hasonlósággal: mind a két csapat egy feltolt ékkel próbálta kettészelni a pályát vertikálisan, megkönnyítve ezzel a második hullámban letámadó játékosok dolgát.

Bár mind Lisztes, mind Kodro jól végezte el a feladatát, a Fradi szabad szemmel is jól láthatóan bátrabb volt az ellenfél védőinek megzavarásában, és egyébként a hazaiak letámadásának kijátszásában is. Nem elég, hogy Lisztes vezető gólja is egy ilyen letámadásos szituációból alakult ki, a mérkőzés további részében is a Fradinak sikerült határozottabban viselkednie ezekben a helyzetekben.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Fradit is sikerült néha a Fehérvárnak megzavarnia, de leginkább a fehérvári letámadások ellenére és nem miatta. Biztosan kijelenthető, hogy amint a ferencvárosi új játékosok megszokják egymás jelenlétét, Makreckis, Baráth, Abu Fani és a többiek még ennél is magabiztosabbak lesznek a labdakihozatalokban, mint ebben a kezdeti periódusban.

Hátborzongató volt látni, hogy Ramírez mennyire hasznos labda nélkül is. Míg a Fehérvárban Schön Szabolcs rendre egyedül maradt a letámadásos folyamatokban, addig a Fradiban Owusunak megvolt a lehetősége arra, hogy megpróbálja lefülelni a fehérvári védők felpasszolt labdáit, hiszen tudta, hogy Ramírez egy emberként tartja kézben az ellenfél jobb oldalát.

Látható a különbség a Ferencváros és a Fehérvár letámadása között: a budapestiek időben és határozottan szűkítenek, míg a fehérváriak úton vannak, saját csapattársaik támogatása nélkül

A Fehérvár labda nélküli játékában volt tervszerűség, azonban amikor a terv nem működött, a csapat szétesett és a mérkőzés bizonyos szakaszaiban fellelhető élessége ködbe veszett. Összességében a fehérvári letámadásokban az volt a legnagyobb probléma, hogy amint Lisztes vagy Zachariassen elkezdett visszalépegetni, a fehérvári belső középpályások, Tobias Christensen és Deiby Flores nem voltak hajlandók fellépni a Fradi szűrőire, ami két részre bontotta a letámadási struktúrájukat. Ezen a szinten pedig két részre bontva letámadni hatékonyan nem lehet.

Ibrahim Cissé mutatja: ő a harmadik ember, ráadásul a Fehérvár félárbócos letámadása nyomán a labdához közel pozicionáló szűrők szabadon kaphatják meg a labdát. Arról nem is beszélve, hogy Schön lehetetlen helyzetben van: vagy a belső területen, vagy Makreckis személyében lesz olyan játékosa az ellenfélnek, aki szabadon, önmaga előtt rengeteg bejátszható területtel kaphatja meg a labdát

Persze, a Fradi minőségi előnyével is magyarázható az, hogy a Fehérvár FC nem tudott hatékonyan nyomást gyakorolni a Fradira. Sokat gondolkodtam azon, hogy kiemeljem-e Cissé játékát a Ferencvárossal kapcsolatosan. Vajon túl korán ragasztom rá a jó igazolás jelzőt, vagy éppen időben? Véleményem szerint a remek felépítésű belső védő kilógott a mezőnyből játékintelligenciája okán is. Már a mérkőzés kezdetétől ő irányította a védelmet és segítette a döntéshozatalban csapattársait. Olyan viselkedést tanúsított, amilyet legutóbb Miha Blazictól láttunk csupán, ami előremutató jel lehet a zöld-fehér szurkolóknak.

A hazaiak hűek maradtak önmagukhoz

Nem mehetek el szó nélkül amellett sem, hogy a Fehérvár mutatott valamiféle életjelet ezen a találkozón. Persze, hazai pályán ötöt kapni túlságosan is sok, azonban a korábbiakhoz képest mintha lendületesebb hazai csapatot láthatott volna a székesfehérvári közönség.

Bár a mérkőzést folyamatában nézve abszolút nem volt benne a találkozóban, hogy a hazaiak megfordítják majd a találkozót, a futball kiszámíthatatlansága ismét bizonyítást nyert. Hiába dominált a Fradi, a félidő végi, egyébként nagyon szerencsés találat rést nyitott a bizonytalanságnak ferencvárosi részről, aminek a következménye egy ötperces rövidzárlat lett a második félidő elején.

Az egyenlítés ugyancsak egy random elpattanó labda következménye volt, azonban Kodro vezetést jelentő találata már annál kevésbé. Mivel nem volt Stopira, a piros-kékeknek másra kellett kihegyezniük a szögletből beadott labdáikat. Erre a feladatra Kodrót jelölte ki Bartosz Grzelak stábja, akire rárajzoltak egy kombinációt, melynek végén a magyar élvonal egyik legjobb csatára gyönyörű gólt fejelt Dibusz Dénes kapujába.

képaláírás

A hazaiak kifelé csavarodó szöglettel próbálkoztak többször is, két részletében hasonló céllal: Spandler Csaba érkezzen a hosszúra, hiszen a kifelé csavarodó szögleteknél a csúsztatás általában oda érkezik, míg a röviden Kodrónak legyen esélye beletennie a fejét a labdába, amit különböző zárásokkal, ebben az esetben egy tudatos blokkal biztosítottak számára.

Volt más is, ami érdekes volt a Fehérvárral kapcsolatosan. Meg kell, hogy mondjam, egyszerre vagyok pozitív és negatív is csapat játékát látva.

A Fehérvár FC ugye az a klub, amely eddig a nemzetközi szereplést (minimum!) tűzte ki célul, majd a kiesés ellen menekült rendre. Majd, most a kiesés elkerülését tűzi ki célul nemzetközi szereplésre esélyes minőségű kerettel és egy külföldön is jegyzett edzővel. Könyörgök, senki ne javítson ki, hogy a Fehérvár kerete nem bombaerős a magyar viszonyokhoz képest!

Szóval, egy ilyen skizofrén helyzetben, amikor a székesfehérváriak azt sem tudják saját magukról, hogy most akkor jók-e vagy sem, nem túl biztató, bár bevallom, teljesen érthető, hogy pontosan ugyanolyan stílusban futballoznak, mint a korábbi években tették. Most jelzem előre: Grzelak irányításával sem fogják tudni feltörni a mélyen védekező csapatokat, hiszen alapvető irányvonalak hiányoznak.

Ilyen például a szélesség kérdése, amit Márton Gábor óta nem ismer a fehérvári öltöző, hiszen mind Michael Boris, mind Szabics Imre, mind pedig Huszti Szabolcs is a Red Bull-iskola alapjaira épített támadótaktikát. Azaz: reaktív futball, egymáshoz közel helyezkedés, nulla labdacirkuláció, ezáltal kaotikus futball, amely csak akkor vált lassúbbá, amikor az ellenfél átadta teljesen a kezdeményezés lehetőségét. Az ilyen meccseken előfordult az, hogy 60 százalékban volt Lirim Kastratiéknál a labda, de az ellenfél tudott több és minőségibb helyzeteket kialakítani.

Nos, a Fradi ellen ez a taktika már nem először volt oké, hiszen a Fradi labdás játéka mindenki fölött áll az OTP Bank Ligában. Jelzem: csak a Fradi ellen tud ez oké lenni, hiszen mindenki más pont ugyanazt akarja nagyjából csinálni, mint a Fehérvár.

A fehérváriak csupán relatív szélességgel operáltak, ami egy labdára koncentráló Ferencváros ellen egész hatékony is tudott lenni, hiszen a megszerzett labdából a játékosok közötti rövid távolságok miatt hatékonyan lehetett kontrázni. A Fradi többször is jól zárt vissza, de a hazaiaknak voltak lehetőségeik ilyen szituációk után

Három útravaló

A végére hagytam három, már régóta kikívánkozó észrevételemet.

Először is nem értem, hogyan lehetséges az, hogy még mindig Kovács Dániel védi a Fehérvár kapuját. Bármelyik másik élvonalbeli csapatnál második számú kapus lenne, és ami külön fájdalmas, hogy sem Kovács Zoltán, sem Sallói István, sem Juhász Roland nem tudott egy nemzetközi szintű kapus Fehérvárra csábítani. Ramírez gólja ezen a szinten potya, Kovács először odarendelt négy embert a sorfalba egy körülbelül 30 méteres szabadrúgáshoz, majd elbújt az általa felállított sorfal mögé, végezetül pedig arra az oldalra kapta a gólt, ahol neki kellett volna állnia.

Ramírez találata egy zseniálisan eltalált lövésből született, azonban a hazai kapus nyakig benne volt abban, hogy ebből gól lett

Másodszor ajánlom mindenkinek, hogy hallgassa meg az edzők sajtótájékoztatóját. Én most néztem és hallgattam végig először a két főszereplőt egy ilyen eseményen, és mondanom sem kell, a két edző hazai mércével mért kiemelkedő intellektusa komoly hatással volt rám. Máté Csabáról tudott, hogy milyen szakember, több nyelvet beszél, lojális, ráadásul eddig minden beérkező külföldi edző meghagyta a stábban. Nem meglepetés tehát, hogy egy nagyon szimpatikus szakemberrel kezdhetünk el megismerkedni – most már főszereplőként.

Grzelak pedig tökéletes angolsággal és értelmiségi szókészlettel magyarázta el a vereség okait, kifogásokat nem keresve, a külföldi edzők jogtalan megítélését nem odacitálva, a játékosainak mentalitását nem megkérdőjelezve, a legszebb polgári hagyományok szerint csendesen, intelligensen.

Harmadszor, ha már Grzelakot dicsértem, akkor tanácsot is merészelek adni neki és stábjának. Azt hiszem, ideje megreformálni a Fehérvár védőinek viselkedésmódját, legalábbis ami a védelmi vonal meghúzását és megtartását illeti. Az Újpest ellen is nevetséges szituáció után kaptak gólt az első fordulóban, majd most, a Fradi ellen is egy nagyon csúnya képpel lehet bizonyítani: a csapat nem tudja kivédekezni a védelem mögé belöbbölt labdákat.

A fehérvári védelmi vonal az Újpest ellen

Egyrészt hatalmas távolságok vannak mind széltében, mind hosszában a fehérvári játékosok között, ugyanakkor a védelem tagjainak testtartása árulkodik leginkább arról, hogy a Fehérvár nem tudja, hogyan kellene védekeznie ilyen szituációkban. A belső védőknek oldalállásban, elsősorban a mélységet védve kellene helyezkedniük, ehelyett merőlegesen állva, a helyzethez alkalmazkodni képtelen állapotban várják a mögéjük belőtt indítást.

A Fradi sem kímélte a Fehérvár FC hátsó alakzatát

Külön kiemelendő Csongvai Áron helyezkedése, aki érthetetlen módon, mintha beállóval és söprögetővel játszana a csapata, embert fog egy olyan helyzetben, amikor a belső területek védelme lenne a legfontosabb. A belső védők, köztük a válogatott kerettag Spandler testtartása sem fordulásra, sem a pálya területeinek alaposabb feltérképezésére sem alkalmas. Nem volt meglepő, hogy Zachariassen zavartalanul tudott befutni Spandler mögé.

Hármat rúgott a Fehérvár, mégis kikapott két góllal hazai pályán a bajnoktól. Mondhatnánk, hogy benne volt a meccsben a hazai gárda, de ezzel nem mondanánk el a teljes igazságot. A Ferencváros sokkal jobb csapat, sokkal jobban is játszott, de a Fehérvár tényleges küzdeni akarása szerencsével párosult, ezért lehetett izgalmas a korábban rangadónak is becézett párosítás. A fehérvári szurkolók bizakodhatnak abból a szempontból, hogy volt tűz a játékosokban, de taktikai szempontból semmiféle előrelépést nem tudtam felfedezni.

A Fradi esetében pedig új időszámítás kezdődött, és én személy szerint abban reménykedem, hogy Máté Csaba a ferencvárosi vezetők szemében is tett és tesz majd eleget azért, hogy ő maradhasson Magyarország legerősebb csapatának vezetőedzői posztján. Csabát a kispadra, Krisztiánt meg előre.

Kiemelt kép: fradi.hu