Fekete-fehérben indult, végül arany pompában búcsúzott Pelé
Pelé éppen akkor lépett ki a világ futballszínpadára, amikor a labdarúgás globális játékká kezdett válni. Fejlődéstörténete – szerencsés módon – kéz a kézben járt a televíziós közvetítések evolúciójával. Az ikonoszkóp, a katódcső és Pelé, mint globális szupersztár.
A Nobel-díjas fizikus, Karl Ferdinand Braun és Tihanyi Kálmán nem élte meg azt, hogy találmányának köszönhetően milliók látják a labdát mágikus zseniként bűvölő Pelé táncát a futballpályán. Pedig mindkét tudós nagy mértékben hozzájárult a televíziózás technológiájának fejlődéséhez, egyaránt döntő jelentőségű lépésnek számított a katódcső (Braun) és az ikonoszkóp (Tihanyi) feltalálása. Előbbi segítségével fejlődött ki a későbbi tévékészülékek képernyője, utóbbi pedig az első nagyfelbontású képátvitelre alkalmas kameracső, amelyet a korai televíziós kamerákban használtak.
Ha ezek az eszközök nincsenek, emberek millióinak nem lenne „személyes” élménye Pelé játékáról. A labdarúgóról, aki mindenre (is) képes játékosként játszotta a világ legnépszerűbb sportját: cselezett, passzolt, gólt lőtt, gyermekeként dédelgette, simogatta a labdát. Pelé egyszerre volt labdarúgó és újító, amit Lionel Messitől, Johan Cruyfftól, Cristiano Ronaldótól láttunk, látunk azt már a brazil legenda évtizedekkel azelőtt bemutatta a világnak.
Játékának művészi mivoltát kevesen tudták olyan érzékletesen megfogalmazni, mint ahogyan azt az uruguayi író, Eduardo Galeano tette a Futball fényben és árnyékban című könyvében.
„Amikor Pelé nekiiramodott, úgy ment át a védők között, ahogyan forró kés a vajon. Amikor megállt, az ellenfelei eltévedtek saját lábaik kusza labirintusában. Amikor felugrott, úgy emelkedett a levegőbe, mintha lépcsőn sétálna felfele. Amikor szabadrúgást végzett el, az ellenfél sorfalban álló játékosai szembe akartak fordulni a kapuval, hogy ne maradjanak le a gólról.”
Fekete-fehértől a színesig
Pelé futballtánca a televízió elterjedésével egyre több és több emberhez jutott el. Amikor 1958-ban, 17 évesen Edson Arantes do Nascimento először a sportág legrangosabb színpadára lépett Svédországban, már a második olyan világbajnokságot rendezték, ahol a televíziós kamerák is forogtak – hatvan ország nézői láthattak élőben és felvételről a találkozókat. Köztük azt, ahogy Pelé két góljának is köszönhetően Brazília 5–2-re legyőzi a döntőben a házigazdát, és először ül fel a futballvilág trónjára.
Négy évvel később, hiába tűnhetett magától értetődőnek, a szükséges technológia hiánya miatt nem lehetett élőben közvetíteni a Chilében zajló világbajnokságot. (Az élő adáshoz szükséges technológiát, a Telstar műholdat közvetlenül az 1962-es torna után állították pályára.) A tornán Pelé mindössze két mérkőzésen lépett pályára, mivel a Csehszlovákia elleni mérkőzésen megsérült. Végül ki is kellett hagynia a világbajnokság hátralevő részét, Brazília azonban nélküle is címet védett.
Az 1966-os, angliai tornát már élőben adta a televízió szerte a világon – beleértve Magyarországot is. (az Anglia–NSZK finálét a becslések szerint 32,3 millió néző látta az Egyesült Királyságban, ami minden idők legmagasabb nézettségét jelenti az országban.) Pelé 25 évesen, világsztárként érkezett, az ellenfelek stratégiája pedig egyszerű volt: minden lehetséges módon megállítani őt. A bolgárok által elkövetett sorozatos szabálytalanságok miatt sérülést szenvedett, és ki kellett hagynia a brazilok – Magyarország elleni – második mérkőzését.
Aztán jött Portugália és Joao Morais, aki kétszer is brutálisan szabálytalankodott a legendával szemben, de George McCabe játékvezető nem küldte le a portugál védőt. Ezt sokan a világbajnokságok történetének egyik legsúlyosabb bírói hibájaként tartják számon. Pelé a mérkőzés nagy részében bicegve járt-kelt a pályán, mivel akkoriban még nem lehetett mérkőzés közben cserélni. És bár Brazília olyan játékosokkal utazott Angliába, mint Garrincha, Jairzinho és Tostao, végül a csoportból sem jutott tovább.
Az 1970-es világbajnokság újabb változást hozott. Előkerültek a sárga és piros lapok, és ez volt az első torna, amit színes képernyőn keresztül láthattak a nézők – a torna fináléja meg is döntött minden addigi nézettségi rekordot. Több millióan nézhették, ahogy Pelé a társai nyakában, félmeztelenül ünnepli saját maga és Brazília harmadik világbajnoki címét.
„Volt-e valaha is fényesebb sárga, mint amit Jairzinho és a sziporkázó brazil csapat többi tagja viselt? Volt-e valaha kékebb az égbolt Guadalajara felett az angolok csoportmérkőzései alatt? Volt-e valaha a futballpálya természetes módon ilyen zöld árnyalatú? Ezek a kérdések foglalkoztattak 1970 nyarán. A szüleimet hozzám hasonlóan elragadták az élénk színek, amelyeket egy másik kontinensről sugároztak. Ez a mexikói világbajnokság egy csodálatos fiesztát hozott, pompás színességet, amely egyszerre tűnt technológiai csodának és a játékot megváltoztató kulturális tényezőnek, egy olyan fényes új világot hirdetve, amely már nem kell, hogy csak a fekete, a fehér és a szürke 50 féle színében éljen”
– emlékezett vissza az 1970-es vb-re a Guardian szerzője, Stuart Jeffries.
Cipőkötés 120 ezer dollárét
Ugyan az 1970-es években a marketing- és a reklámstratégia még gyerekcipőben járt, már akkor is értették néhányan, hogyan működik a világ – milyen hatalma van a tévének. A Pumánál kitalálták és megvalósították a világ legdrágább cipőkötését. A sportszergyártó 120 000 dollárt fizetett Pelének, hogy a Brazília–Peru negyeddöntő elején, amikor minden kamera őt veszi, hajoljon le, és látványosan kösse be a cipőjét. Így lett a selecao ikonja néhány másodpercre a futballcipő emberi reklámtáblája.
(Forrás: The Indian Express)De persze nem ez volt az egyetlen eset Pelé népszerűségének a felhasználására. A brazil legenda több filmben is szerepelt, köztük a – részben Magyarországon forgatott – Menekülés a győzelembe című második világháborús filmben (1981), továbbá az egyik sztárja volt annak a brazil vígjátéknak, amely több mint 3,6 millió embert vonzott a dél-amerikai ország mozijaiba (Os Trapalhoes e o Rei do Futebol).
Kevesekhez fogható tudását akkor mutatta meg, amikor a televízió közvetlenül az emberek nappalijába költöztette a futballt. A futballisták szép lassan két lábon járó reklámfelületként kezdtek működni, és abban az időben Pelé volt Messi, Ronaldo és Kylian Mbappé egy személyben. A televíziónak köszönhetően világszerte „fogyasztható” és szerethető személyiséggé vált.
Kiemelt fotó: GOAL.com