Felesleges bohóckodásnak indult, meglepően szórakoztatóvá vált – vélemény az NBA In-Season Tournamentről

Miért van szükség erre az egészre?

Amikor az NBA-komisszár Adam Silver bejelentette a liga megoldását az alapszakasz nézettségi adatainak javítására, igencsak szkeptikusan álltam hozzá, valószínűleg nem egyedül. Az egész ötlet nevetségesnek tűnt, hiszen hogyan hozhatna bármiféle izgalmat a ligába az, hogy ugyanazok a csapatok játszanak egymás ellen, amelyek egyébként is összecsapnának, csak ezúttal jár majd egy viszonylag értéktelen kupa a győztesnek, valamint fejenként félmillió dollárral lesznek gazdagabbak a játékosok.

A legfőbb érv a szezonközi torna mellett az volt, hogy az európai labdarúgásban is vannak kupameccsek, csakhogy arról az apróságról megfeledkeztek, hogy a labdarúgás kupasorozataiba becsatlakoznak az adott ország alacsonyabb osztályú csapatai is, ami tud változatosságot jelenteni. Valljuk be, sokkal sótlanabb lenne az FA-kupa, ha mindig csak az aktuális húsz Premier League-csapat venne részt benne, és valószínűleg sok értelmét nem is látnánk.

Itt jöhettek volna képbe a G League – itt szerepelnek az NBA klubok fiókcsapatai – együttesei, amelyeknek a bevonása bár kétségtelenül nagyobb szervezést igényelt volna, mégis közelebb hozta volna a szezonközi tornát az európai kupasorozatokhoz, ha már ezek adták az ihletet. Helyette azonban beosztották a liga 30 csapatát hat csoportba – de nem azokba, amelyek már korábban is léteztek – ahol mindenki játszott mindenkivel, majd a továbbjutók egyenes kieséses rendszerben döntik el, ki lesz a torna győztese. Ez így egészen jól hangzik, de valójában az egész minibajnokság a döntőt leszámítva nem más, mint egyszerű alapszakasz-meccsek sora, amelyeknek eddig is nagyjából ugyanannyi tétje volt: ki milyen kiemeléssel kerül a rájátszásba?

Az alapszakasz legjobbját is csak az NHL-ben díjazzák, de ott sem igazán emlékszik már senki a korábbi két-három év győztesére, csak arra, ki vitte haza a Stanley-kupát, így nehéz volt elképzelni, hogy bármiféle jelentősége lesz majd egy szezon közben megrendezett minibajnokságnak.

A kétségeim tovább erősödtek, amikor az NBA bemutatta a tornára készült különleges festésű pályákat. Az ízlés kérdése, hogy kinek mi tetszik, számomra a legtöbbjük kimondottan csúnya volt, de ezzel még együtt lehet élni. Azzal kevésbé, hogy az élénk színek miatt sokszor nehéz volt követni az eseményeket, tehát nemcsak nem tett hozzá a meccsnézés élményéhez, hanem inkább elvett belőle.

A különleges borítású pályák a rikító színekkel ráadásul tovább erősítették a korábbi véleményemet, miszerint Adam Silver úgy viszonyul a ligához, mintha az egy amatőr bajnokság lenne, amit csak az ilyen trükkökkel lehet népszerűvé tenni. Félreértés ne essék, megvan a maga bája annak, amikor egy csapat vagy akár egy liga ilyen húzásokkal hívja fel magára a figyelmet, például a Boise State amerikai futball-csapatának kékre festett pályája már-már ikonikussá vált. Csakhogy amíg egy kicsi, idahói egyetemnek szüksége van ilyen jellegű húzásokra, hogy a figyelem középpontjába kerüljön, addig az NBA esetében a világ egyik legnépszerűbb sportágának legnépszerűbb ligájáról beszélünk, amit magával a termékkel is el lehetne adni, mindenféle trükkök nélkül.

Ne ítélj a borító alapján!

Minden félelmem és kételyem ellenére az NBA szezonközi minibajnoksága kellemes csalódás. A csoportmeccsek során, ha a tét nem is emelkedett sokat, azt azért sikerült elérni, hogy bizonyos meccseken még akkor is lehessen izgulni, ha már a győztes kiléte teljesen egyértelmű. Ilyen volt például a Boston Celtics Chicago Bulls elleni találkozója, ahol a bostoniaknak legalább 23 ponttal kellett nyerniük a továbbjutáshoz, emiatt a hatalmas előny birtokában sem vették le a lábukat a gázpedálról, és egészen a meccs végéig a pályán maradtak a csapat kezdőjátékosai, valamint a hatalmas előny ellenére is folyamatosan faultolták a pocsékul büntetőző Andre Drummondot.

Az, hogy mind az edzők, mind a játékosok nagy többsége ezzel a komolysággal állt a tornához, számomra meglepetésként hatott, ugyanis nem gondoltam volna, hogy a félmillió dolláros fődíj, valamint egy, a közvélemény által is lebecsült kupa megnyerése bármiféle extra motivációval járna. Akadtak azonban olyan egyesületek is, amelyek kiemelt fontosságúnak tekintették ezt a tornát, és rávilágítottak egy olyan aspektusra, amely felett korábban elsiklottam.

A bajnoki címért hajtók szeme előtt ugyanis egy nagyobb cél lebeg, így ez a minibajnokság nem élet-halál kérdése. Ezzel szemben mondjuk az Indiana Pacers úgy ünnepelte a Boston Celtics legyőzését az egyenes kieséses szakasz első körében, mintha bajnoki címet nyertek volna.

És ha már a Pacers, ez a torna remek lehetőségnek bizonyult arra is, hogy fiatal, feltörekvő játékosok megkapják a nekik járó rivaldafényt. Ez történt Tyrese Haliburtonnel is, akiről korábban is pontosan tudta mindenki, hogy rendkívül tehetséges, de az előző hat meccsen mutatott fantasztikus játékával rengeteget javított a megítélésén, és egy hatalmas lépést tett afelé, hogy a liga legnagyobb sztárjai között tartsák számon.

Összegzés

Adódik tehát a kérdés, hogy van-e értelme ennek a tornának, vagy sincs? Továbbra is úgy gondolom, az NBA-nek nem lenne szüksége ilyen húzásokra, hogy új nézőket vonzzon be, vagy hogy a korábbiakat megtartsa. Ugyanakkor nem lehet elvitatni, hogy a torna kezdetben negatív megítélése szép lassan pozitívba fordult azzal, hogy a felszínre kerültek az erényei, és néhány éven belül teljesen természetes jelenségnek fog tűnni. Hogy a presztízse megnő-e, azt egyelőre nehéz lenne megítélni, hiszen a szurkolók jelentős része továbbra is ellenzi, hogy kedvenc csapata zászlóval emlékezzen meg az In-Season Tournament megnyeréséről. Ha ez nem is változik meg, úgy látszik, hogy bejöttek az NBA számításai, így jobb, ha mindenki hozzászokik ehhez a formátumhoz, mert egy ideig még velünk marad.

Kiemelt fotó: NBA