Félgőzzel is simán nyert Miskolcon a hibátlanul rajtoló Ferencváros
Hiába reménykedtek Diósgyőrben, hogy a kettős terhelés közepette megtréfálható lesz a bajnoki címvédő, az FTC kellően fókuszált maradt a bajnokság első idegenbeli fellépésén. Vladimir Radenkovics a hajrában már öt csatárral is próbálkozott, csapatának mégsem volt kaput eltaláló lövése az egész mérkőzésen.
Az egyik legnagyobb kérdés a Diósgyőri VTK–Ferencvárosi TC mérkőzés után, hogy kire lehetett kíváncsi Marco Rossi, aki a miskolci stadionban töltötte a szombat délután egy jelentős részét? Ha csak az általános érdeklődés miatt látogatott el Miskolcra, az is megsüvegelendő, de ettől még tény, Káprály Mihály kezdő sípszavának elhangzásakor mindössze öt magyar labdarúgó tartózkodott a pályán, négy a hazaiaknál (Szatmári Csaba, Gera Dániel, Holdampf Gergő és Varga Zétény) és egy (Dibusz Dénes) a vendégeknél.
A Diósgyőr-szurkolókat azonban több kellemes meglepetés is érte a kezdőcsapatok kihirdetésekor, ugyanis a közel egy éve kritizált Artem Odincov helyett ezúttal a horvát Karlo Sentic védte a piros-fehérek kapuját, valamint meglepetésre két robusztus ékkel, Bright Edomwonyival és Marko Rakonjaccal próbálták meglepni a címvédőt. Pascal Jansen ezúttal kissé belenyúlt az egyébként igencsak mély keretbe és olyan játékosoknak is megadta a lehetőséget, akiket az új szezonban valamivel kevesebbet láttunk eddig: mások mellett Mohamed Ben Romdhane, Kady Borges és még az a Fortune Bassey is feltűnt, aki már legalább a harmadik esélyét kapta meg, hogy bizonyítsa, van helye a Ferencvárosban.
A mérkőzés úgy kezdődött, ahogyan várni is lehetett, a Ferencváros birtokolta többet a labdát, próbálta benyomni saját kapuja elé a házigazdát, de ehhez olyan túl nagy erőkifejtésre nem is volt szüksége. Az látszott, hogy képzettebbek a játékosai és a különbségek eltüntetését nem könnyítette meg, hogy nem kaptak kellő nyomást a hazaiak részéről, így kényelmesen tették-vették a labdát még a miskolci térfélen is. Ben Romdhane és Mohamed Abu Fani sokat mozgott, a pálya közepét abszolút uralták, de még a támadások befejezésére is maradt erejük, talán nem véletlen, hogy az első két távoli lövést ők jegyezték a találkozón.
A játék a DVTK térfelén zajlott, de azt túlzás lenne állítani, hogy kibírhatatlan össztűz alá vették a zöld-fehérek Sentic kapuját. Ha nincs egy kapitális hiba, talán a vezetés megszerzése is későbbre maradt volna. A 19. percben Szatmári utolsó emberként pontatlanul passzolt a középpályások irányába, Adama Traoré labdát szerzett, Basseyhez passzolt, aki kiugratta Kady Borgest, a brazilt pedig már csak felrúgni tudta a tizenhatoson belül a bosnyák balhátvéd, Sinisa Sanicanin, így büntetőhöz jutott az FTC. A távozás gondolatával kacérkodó és állítólag ajánlatokban hiányt nem is szenvedő Ben Romdhane magabiztosan váltotta gólra a megítélt tizenegyest. A bajnokcsapatnak pont ilyen kezdésre volt szüksége a két BL-selejtező között, mert a vezetés birtokában kevésbé tűnt megterhelőnek az összecsapás a folytatásban.
A DVTK nem tudott helyzetet kialakítani, sőt a támadóharmadba is elvétve tudott labdával megérkezni, kevés volt a labdabirtoklás, a kockázatvállalás, az improvizáció: a két csatár pedig – mivel alig találkozott a játékszerrel – nem igazán tudott hozzátenni a meccs összképéhez. A játék képe nem változott, a vendégek olykor teljes létszámban a hazai térfélen tartózkodtak és próbáltak rést találni az egyébként időnként jól szervezett piros-fehér védőfalon. A félidő hajrájában a végig agilis Ben Romdhane helyzeténél Sentic bravúrja tartotta meg az egygólos különbséget, de így is enyhe füttyszó kísérte az öltözőbe a kissé gyámoltalannak tűnő Diósgyőrt.
Vagy a szurkolók elégedetlensége, vagy Radenkovics edző félidei szavai, de valami egy kicsit harapósabb DVTK-t eredményezett a második játékrész elején: egy harcosabb, agilisabb együttes futott ki a pályára a szünet után és Gera kapufájánál elképesztően közel is került az egyenlítéshez. Igaz, válaszul három FTC-lehetőség jött perceken belül, két Sentic-védéssel és egy felsőléccel.
A 60. perc környékén beindult a cseredömping, Jansen labdabiztosabbá, Radenkovics – elméletben – támadóbbá próbálta tenni a csapatát, inkább kevesebb, mint több sikerrel. A négy védőből Gera sokkal inkább szélsővé vált, viszont így teljesen kivonta magát a játékból, mert kevés labda jutott el hozzá a jobb oldalon és azokból sem tudott valódi veszélyt teremteni. Előbb Eldar Civic, majd a hajrában Cristian Ramírez tette teljesen haszontalanná a korábbi FTC-játékost, aki láthatóan motiváltan lépett pályára korábbi csapata ellen, és ez néhány keményebb belépőben is testet öltött.
A játék lassú és kiszámítható mederben folyt, a vendégek labdabirtoklását csak egy-egy szabálytalanság vagy kisebb sérülés szakította meg, a kevés hazai ellentámadás többnyire a felezővonal környékén elhalt és Dibuszt is inkább a napszúrástól kellett félteni, mintsem a diósgyőri lövésektől. Az utolsó negyedórában már öt támadója is fent volt a pályán a hazaiaknak (Edomwonyi, Mohammed Rharsalla, Argirisz Kampecisz, Jurek Gábor és Fekete Vince) mégsem tudtak kaput eltaláló lövést felmutatni, ami bizony alaposan kikezdte a közel 8000 hazai drukker türelmét, akik közül néhányan jobbára söröspoharak pályára dobálásával vezették le a feszültséget.
A végén komikus körülmények között megszületett a vendégek második gólja is: Ben Romdhane csapott le egy szerencsésen megszerzett labdával, majd vágta fel azt a léc alá, kialakítva a 2–0-s végeredményt, amihez a Ferencvárosnak egyáltalán nem kellett megerőltetnie magát.
Tanulságok
A kétcsatáros játékot meglepetésnek szánták a miskolciak, de ezúttal sem vált be. A legemlékezetesebb fiaskó ezzel a kísérletezéssel kapcsolatban a tavaszi 7–0-s újpesti vereség (ami ugyan nem azért történt, mert két csatárral álltak fel, hanem azért, mert a csapatból senki sem találta a helyét a pályán), de lassan felmerül a kérdés, hogy érdemes-e még erőltetni a 4–3–3-as, pozíciós játéktól való elrugaszkodást.
A diósgyőri védelem továbbra is neuralgikus pont. Ezúttal már kapuscsere is történt, de Szatmári és Sanicanin hibái a DVTK-nál jobb csapatokat is padlóra küldtek volna. Ha hozzátesszük, hogy Gera úgy jobbhátvéd másfél éve, hogy világéletében támadó volt, különösen borzasztó az összkép.
Sérülés miatt hiányzott Rudi Pozeg Vancas, aki képes fazont szabni a DVTK támadójátékának. Nélküle sem ötlet, sem kreativitás nem volt a csapatban ez pedig további kérdéseket vet fel a keret összetétele és képességei kapcsán.
Az FTC edzője, Jansen elégedett lehetett az eddig kevesebb lehetőséget kapó játékosaival. Ben Romdhane a két gólja mellett rúghatott volna legalább még kettőt, pedig nem is ez a fő feladata, Kady Borges tizenegyest harcolt ki, Bassey nagyot harcolt a védőkkel és az első gól előtt kulcsfontosságú passzt adott. A gól nem jött neki össze, de egy deklaráltan harmadik számú középcsatártól ez egy megfelelő teljesítmény volt.
Hiába birtokolta sokat a labdát a Ferencváros (a Sofascore szerint 71 százalékban), néha az lehetett az ember érzése, hogy nem elég agresszív, nem elég harcos, ezt a meccset jóval előbb is lezárhatta volna. A DVTK kapufája jelezte is, hogy az egygólos vezetés önmagában nem garancia a sikerre. Igaz, a ferencvárosiaknak azért nem kell bocsánatot kérniük, mert visszafogottabb teljesítménnyel is könnyedén nyertek.
A Kecskemét után a Diósgyőrtől sem kapott gólt az FTC, százszázalékos teljesítménnyel kezdte a bajnokságot. Alapvetően azt gondolnánk, hogy a bajnokcsapat az idény elején, a BL-selejtezők között (valamint majd az őszi csoportkörös meccsek mellett) sebezhetőbb, mint amikor csak heti egy meccsre készül, de ennek ezúttal sem volt nyoma. A keret mély, jól rotálható, abszolút alkalmas a címvédésre.
Kiemelt kép: Diósgyőri VTK Facebook
Szerző
