Így tud megújítani és aktiválni egy védőt egy új edző
A szezont megelőzően az égvilágon semmi nem utalt arra, hogy a Winnipeg Jets akár csak a play-offért is harcban lehet, ám túl az NHL-alapszakasz felén Rick Bowness együttese nemhogy biztos rájátszást érő helyen van, hanem egyenesen vezeti a Central divíziót. Azt túlzás lenne állítani, hogy mindez egy ember érdeme lenne, de az hogy a nyáron vezetőedzőnek kinevezett Bowness szakított a Paul Maurice-i hagyományokkal, és sokkal szabadabb szerepkört szabott Josh Morrissey-re, mindenképpen jó húzásnak bizonyult eddig. Mutatom is, hogy pontosan miért.
Az elmúlt években már át sem üti az ingerküszöbünket az, hogyha több játékos is 100 pontos vagy pont/meccsnél magasabb átlagot hoz egy teljes alapszakasz során, hiszen szezonról szezonra folyamatosan egyre több gólt látunk az eredményjelzőn és egyre több pontot a játékosok statisztikáiban. Ennek egyik legfőbb oka, hogy soha nem látott mennyiségű és minőségű tehetség van jelenleg a ligában, a csapatok pedig már nem pazarolnak el értékes jégidőt olyan játékosokra, akik nem tudnak érdemben hozzátenni a támadójátékhoz.
Ez a változás a hátvédek szerepkörén is jól megfigyelhető, hiszen manapság már egyre nagyobb szerepük van nemcsak a támadásépítés első fázisában, hanem a támadóharmadban is. A produktivitás növekedését jól mutatja, hogy idén hat olyan hátvéd is van a ligában, aki pont/meccs átlaggal vagy afölött áll: Erik Karlsson, Josh Morrissey, Rasmus Dahlin, Adam Fox, Cale Makar és Quinn Hughes.
Az összes védő közül csak Erik Karlsson és Adam Fox szerzett több pontot nála 5v5-ben (21) és minden szituációt figyelembe véve csak Karlsson eredményesebb nála (49). Ha ilyen ütemben termeli a pontokat, akkor 82 mérkőzésre vetítve 89 pontos alapszakaszt zárhat, szintekkel felülmúlva az eddigi legjobb évét és már most megdöntötte az előző évadban felállított 37 pontos karriercsúcsát. De nemcsak a végtermék mutatja a hátvéd hatékonyságát, hanem a Winnipeg vele a jégen mutatott játéka is. Morrissey-vel a jégen a Jets lövéseinek 13.7 százalékából születik gól, ő maga pedig 10.7%-os hatékonysággal lő a kékvonalról, amivel csapaton belül a legjobb a posztján. A vele a jégen szerzett gólok 55%-ában vállalt részt gól vagy gólpassz formájában, ami szintén magasan veri az egyéni karriercsúcsát még a 2018-19-es szezonból – akkor ez a szám 40.8% volt.
Hogy Morrissey támadószámai ilyen mértékben javultak, az részben a nyáron rengeteg kérdőjel közepette kinevezett Rick Bowness vezetőedzőnek köszönhető, aki felismerte, hogy a hátvédben jóval több van, mint amit eddig sikerült kihozni. Bowness hivatalba állásának első napjaiban leült szemtől szembe a Jets 44-esével és nem kisebb elvárásokat támasztott felé, minthogy az alapszakaszvégi Norris-szavazáson (az újságírói szavazatok alapján a legjobb védőnek járó trófea) ott legyen a neve a Top10-ben. A vezetőedző mindezt arra alapozta, hogy amikor még a Dallas Starst irányította és készült a Jets elleni meccsekre, akkor is az egész mérkőzéstervet Morrissey-re húzta fel, mert szerinte már akkor is ő volt a csapat legjobb hátvédje.
Az új edzői stáb szemmel láthatóan jó hatással volt Morrissey-re, aki sokkal kötetlenebb szerepkörben játszhat idén, ami megengedi neki, hogy nagyobb részt vegyen ki a csapat támadójátékából. Ez a szemléletváltás és filozófia pedig igazi megváltás lehetett Morrissey számára az előző rezsim elképzeléseihez képest. A korábbi vezetőedző, Paul Maurice ugyanis sokkal limitáltabban használta a bekkeket támadásban és csak minimálisan vállalhattak szerepet a korong támadóharmadba való bejuttatásában. Ehhez képest ég és föld az a játék, helyezkedés, korongkezelés Morrissey játékában, amit az alábbi összeállításban lehet látni:
Ami szintén figyelemre méltó, hogy 3v3-ban és 4v4-ben is az NHL legponterősebb hátvédje. Előbbi szituációban négy, utóbbiban pedig három gólban vállalt tevékeny szerepet. És habár a minta kicsi, hiszen 3v3-ban 9 perc, 4v4-ben 16 perc körüli jégideje van, ezek azok a játékhelyzetek, ahol egy hátvéd az átlagosnál is több szerepet kaphat a támadóharmadban, amennyiben ki tudja használni a megnyíló területeket akár betöréseknél, akár korongforgatásnál. Morrissey ma már több, mint egy házőrző hátvéd, akinek a támadóharmadbeli jelenléte kimerül abban, hogy várja a kékre visszatett korongot.
Ha kell, csatlakozik a lerohanáshoz létszámfölényes megugrást kialakítva ezzel, de ha úgy van, akkor korongszerzés után a sebességét kihasználva ő maga indítja az ellentámadást, amihez a társak zárkóznak fel. A támadóharmadban is sokkal mélyebbre viszi a korongot és hosszabbítja meg a játékokat, ezáltal még több zónaidőt generál. Számos alkalommal ezekből a helyzetekből tud kialakítani helyzetet társaknak egy-egy keresztpasszal, amiből aztán gólt is tud szerezni a Winnipeg a gyenge oldalról. Ez a minőségű támadóharmadbeli jelenlét azt is eredményezi, hogy a Jets sok kompakt helyzetet tud kialakítani az ellenfél kapuja előtt, mely során mind az öt mezőnyjátékos ott van a kapu környékén: ilyenkor pedig a korongot birtokló játékos is nagyobb veszélyt jelent, mert az elsődleges lövőhelyzet mellett a megnyíló passzsávokon keresztül is magasabb minőségű helyzetek kialakítására van lehetőség. Ennek levédekezése pedig még nagyobb fegyelmezettséget kíván az éppen bekkelő csapattól.
Az egész szezonra vetített alapozószámai nem kiugróak, az alapszakasz első hónapjában még nehezebben állt össze a történet. November óta viszont amikor Morrissey jégen van 5v5-ben, a magas minőségű helyzetek 54%-a a Jetsé, összességében pedig 53.7%-os xG%-t hoz. Morrissey a liga egyik legizgalmasabb játékosa lehet a szezon hátralevő részére, hogyha ezt a játékot fenn tudja tartani még akkor is, hogyha a ponttermése egy kicsit visszaesik. Mindenesetre a koncepció, ami mentén kibontakozhat, az több mint biztató akár a közeli, akár a távoli jövőre nézve.
Kiemelt kép: Winnipeg Free Press
Szerző
