Fernandes, Van Dijk, James, Szon, Zouma – a PL új kapitányai

Bruno Fernandes

Július 20-án jelentette be a Manchester United, hogy a csapatkapitányi karszalagot ezentúl Bruno Fernandes viseli, ami persze nem számított forradalmi változásnak, minthogy a rendre kispadra szoruló „eredeti” csk, Harry Maguire hiányában is ő hordhatta, immár azonban hivatalosan is a portugál a vezér. Hogy minden szempontból megfelel-e a poszt követelményeinek, afelől a kívülállónak lehetnek kétségei: túlzottan heves természet, elborul olykor az agya, folyamatos reklamálás, sok színjátszás kíséri futballját, nem áll távol tőle a primadonnáskodás – ha Manchesterben Roy Keane vagy Nemanja Vidics a kapitányi etalon, az utóbbi viselkedésformái miatt Fernandes kinevezése kevéssé érthető.

Más összevetésben ugyanakkor igenis mérhető a két legendához, elvégre a portugálban is ugyanaz a győzni akarás, szenvedély, klub iránti elkötelezettség munkál, és hasonló tisztelet övezi csapaton belül, mint a nevezett kettőst. Nem véletlenül: 185 mérkőzésen szerzett 64 góllal és 54 assziszttal érte a megtiszteltetés, a teljesítménye alapján abszolút méltán. És ha hozzátesszük, hogy Erik ten Hag döntött az ügyben, akinél a fegyelem fontos szempont, aligha lehet kifogásunk a kinevezéssel szemben. Nem mintha ne lett volna más, a szerepre ugyancsak alkalmasnak tűnő jelölt: Raphaël Varane, Luke Shaw, Casemiro vagy Marcus Rashford mellett egyaránt fel lehet sorakoztatni érveket – az egyik roppant tapasztalt, a másik valódi győztes típus, a harmadik saját nevelésként szinte egyet jelent a Uniteddel –, a holland tréner azonban úgy érezhette, Brunóból a (már azért eddig is gyakorolt) szerep a legjobbját hozza ki. Eleve az a típus, aki magától és a csapattársaitól is a maximális teljesítményt és odaadást várja el, jól kommunikál, mindez ugyancsak jó vezetővé teszi. Az is, hogy szívember: amikor tavaly úgy döntött a klub, a téli világbajnokság miatt a szokásokkal ellentétben a játékosok a személyes látogatás helyett csak videóüzenetben köszöntik az ünnepeket kórházban töltő gyerekeket, Fernandes értetlenkedésének hangot adva közölte, miért ne lehetne a vb után, december 18-át követően beilleszteni a programot a naptárba, és a magántelefonszámát is megadta az ügyben az alapítvány szervezőinek.

A kapitányváltás a Unitedben mostanra elodázhatatlanná vált: Maguire nem játszik, ha nem sérül meg Luke Shaw, meglehet, már a West Ham futballistája lenne, az pedig sosem szerencsés, ha a kapitány csak kiegészítő ember. Ki tartson lelkesítő beszédet az öltözőben? Hogy érzi magát a valódi kapitány, aki csere, ha a szalagot viselő helyettes lép fel vezérként? Hogy formálja ez a csapatdinamikát? Mennyire kuszálja össze az öltözőbeli hierarchiát? Nyilván lehet több vezér is, több hangadó, de mégiscsak az a helyes, ha a csapat egyik legfontosabb embere a „cséká”. Fernandes márpedig bizonyosan az egyik legfontosabb.

Virgil van Dijk

Liverpoolban ugyancsak az edző döntött. Az eddigi kapitány, Jordan Henderson a nyáron Szaúd-Arábiába igazolt, helyettese, James Milner a Brightonba, azaz mindjárt két új öltözői főmuftit kellett találni, Jürgen Klopp viszont nem az a típus, aki zavarba jönne a kényes helyzetekben: Virgil van Dijkot nevezte meg csapatkapitánynak, Trent Alexander-Arnoldot helyettesnek. Aligha lepett meg bárkit is a döntés, pláne, hogy az „old guardból” Roberto Firmino és Fabinho is távozott. (Inkább szakmai kérdés, hogyan lesz képes a Liverpool egy teljesen új középpályás sorral a csúcsra törni, mert bár valóban ráfért a renoválás a csapatrészre, ráadásul egyelőre az eredmények sem rosszak, a fedezetsorból láthatóan hiányzik az „ütőember”, az a védekező középpályás, aki odacsap, kőkemény, kiválóan szerel, aki tekintélyt parancsolóan végzi el a piszkos munkát, ahogyan tette azt a Fabinho, Henderson, Milner trió mindegyike.)

No de kétségtelenül Van Dijk a legmegfelelőbb a kapitányi posztra, akkor is, ha a legutóbbi szezonja és az idénykezdet egyaránt arról árulkodik, megkopott a fénye. Még ha nem is csak ő tehet róla. Egyfelől lehet az oka a fáradtság, elvégre a keresztszalag-szakadása miatt szinte teljes egészében kihagyott 2020–2021-es szezon után a 2021–2022-est és a legutóbbi idényt is végigjátszotta, ám amíg az előbbiben kis híján négy címet nyert a parádézó Liverpool, az utóbbiban csak remek hajrájának hála futott be az ötödik helyre. Úgy, hogy a védekezését, hogy olyan könnyen átszaladnak a csapaton, az egész idényben számos kritika érte. Április közepén a Sky Sportson is téma volt Van Dijk visszaesése, amit még meg lehetett magyarázni a középpályások és csatárok kevésbé intenzív és agresszív letámadásával, visszatámadásával, amit a szemünk mellett a számok is alátámasztottak: amíg egy évvel korábban kevesebb, mint tíz passzt engedélyezett a Liverpool az ellenfelének azelőtt, hogy letámadta, tavaly majd’ tizenkettőt, miközben a meccsenkénti tizenkét magasan megszerzett labda is kettő-hárommal csökkent. Ettől függetlenül is sokkal többet bizonytalankodott Van Dijk, s olyan piros lapot érő, ütemtelen belépőt sem láttunk tőle az első öt szezonjában, mint amivel legutóbb, a Newcastle ellen jelentkezett.

„Nagyon büszkévé tesz az új feladat, ahogyan a feleségemet és a gyerekeimet is, különleges érzés, nem is tudom egyelőre szavakkal leírni” – jegyezte meg a kapitányi kinevezése napján. – „Mindent megteszek azért, hogy valamennyi, a Liverpoolhoz kötődő személyt büszkévé és elégedetté tegyek az új szerepkörömben.”

Kétség sem férhet hozzá, hogy aurája, karizmája, személyiségjegyei, fellépése, az eddigi liverpooli szolgálata miatt tökéletesen alkalmas a posztra, de hogy a futballja megközelíti-e még valaha a top Van Dijk-érabelit – ezzel együtt pedig a Liverpool támadóharmadbeli védőmunkája megközelíti-e valaha a bajnoki címmel, illetve ezüstérmekkel végződő szezonokét, ami ugye alaposan befolyásolja a védősor teljesítményét –, az annál nagyobb kérdés.

Reece James

Édesapja és első edzője, Nigel James két éve nyilatkozott úgy,

„akkor fogok igazán elérzékenyülni, ha a fiamat egy nap a Chelsea csapatkapitányává választják, annál is inkább, mert egész életében erre készült.”

Nos, augusztus második hetétől Reece Jamesnek hívják a Chelsea kapitányát – 23 évesen azzá válni a Stamford Bridge-en feltétlenül rang, a kiváltságnak persze objektív okai is vannak: a fővárosiakat egy kivétellel szinte minden olyan futballista elhagyta a nyáron, aki szóba jöhetett volna – Azpilicueta mellett Mount, Kovacic, Kanté, Koulibaly, Kepa, Mendy, Havertz, Loftus-Cheek, Zijes. Az egy kivétel, Thiago Silva mondjuk tökéletesen megfelelne a szerepre (ellene szólt a kevésbé jó angolja), Pochettino azonban egy olyan futballistát akart fiatal csapata élére, aki megtestesíti a Chelsea-létet, aki a példamutatásával szab irányt.

Kétféle kapitánytípust különböztethetünk meg: az egyik a született vezér, akinek olyan a kisugárzása, a karaktere, minden egyes megszólalása, ami magával ragad, és kérdés nélkül megy utána a csapat. A másik típus a példásan dolgozó, az elhivatottságával, odaadásával, alázatos munkájával mintával szolgáló futballista, az angol kifejezés szerint „who leads by example”. Aki a példamutatása miatt lehet vezér. Reece James ilyen.

„Szinte az egész életemet a Chelsea-ben töltöttem. Hatéves korom óta vagyok a tagja, megjártam az akadémiai lépcsőfokokat, az utánpótlásból jutottam el a felnőttcsapathoz, ami igen nehéz. Hogy ezek után a csapat kapitánya lehetek, hatalmas örömmel tölt el. Tudom, mekkora felelősség, azt is, hogy micsoda kapitányai voltak ennek a klubnak, de állok a feladat elébe”

– mondta a jobb bekk a kinevezése pillanatában. 147 klubmérkőzés után örökölte meg a karszalagot César Azpilicuetától, már, mint BL-győztes és klubvilágbajnok játékos.

Ezektől a címektől mondjuk eléggé messze van az alaposan átalakuló, és roppant mód megfiatalodó Chelsea, amelyben már csak ezért is különleges kihívás betölteni a posztot. A Premier League-gel csak ismerkedő ifjakat a nehezebb pillanatokban is felemelni, biztatni, pozitív energiákkal ellátni, a nem elég elszántan dolgozókat a helyükre tenni, a játékhiány miatt csalódottakba lelket önteni – ez azért egy 23 éves fiatalembernek jelentős próbatétel, de az élet már csak ilyen, állandóan kihívások elé állít. A rendre sérüléssel küzdő Jamest különösképp.

Szon Hung Min

„Megvannak benne a vezérszerephez szükséges képességek. Azt tapasztalom, hogy mindenkivel szót ért, minden csoportban hamar elvegyül, és nem csak azért, mert népszerű, hanem mert elismerik a teljesítményét. Az egész csapatra hatással tud lenni, ami nem lep meg, elvégre válogatottja csapatkapitánya, nemzete egyik legnagyobb ikonja, s mindkét szerep súlyát remekül viseli”

– jellemezte Ange Postecoglou Szon Hung Mint akkor, amikor még csak fontolgatta, ki legyen az észak-londoni karrierjét befejező Hugo Lloris, illetve az alighanem távozó (és azóta el is igazoló) Harry Kane hiányában az új Spurs-kapitány. Szavai persze arra utaltak, jó helyen lesz a szalag a dél-koreai felkarján, aki végül meg is örökölte azt a franciától. És ha csak fele annyi alázatot, szorgalmat, munkamorált örökölt az apjától, mint ami Szon seniorban összpontosul, a példamutatással nem lesz gond.

A szélsőt edző édesapja rendkívül szigorúan fogta. Gyerekkorában állandó feladatául szabta, hogy a futballpályát háromszor kerülje meg dekázgatva, de nem akárhogy: az első kört az egyik lábbal, a másodikat a másikkal, a harmadikat váltott lábbal kellett teljesítenie, ha leesett a labda – járjon bármennyire is közel a befejezéshez –, az egészet újra kellett kezdenie. Szon papa úgy tartja ugyanis, a futballban a labda az alfa és az ómega, azt kell megtanulni kezelni, azzal kell tökéletesen jóban lenni. De maga is hozott áldozatot: az iskola udvaráról minden reggel elhordta a nagyobb köveket, hogy fia, ha elesik, ne sérüljön meg, illetve súlyos sózsákok tucatjait szórta el a futballpályán, hogy nyáron ne legyen túl száraz, télen ne fagyjon meg a talaj, és a lehető legjobban tudjanak tréningezni. Szon Hung Min saját bevallása szerint is édesapja alkotása, mi tagadás, remekmű. És ha a munka szentségét, a kitartást, az önfeláldozást neki is sikerül az észak-londoni csapattársaiban elültetnie, nyert ügye lesz.

Kurt Zouma

Némi meglepetésre viselte tán az első három fordulóban a West Ham United kapitányi karszalagját Kurt Zouma, elvégre nem feltétlenül nevezhető makulátlannak a múltja. Kinek az, kérdezhetne persze bárki vissza, a francia védőnek azonban az „állatkínzó” bélyegét kellene magáról levakarnia, ami azért viszonylag súlyos stigma. Történt, hogy az „okos” testvére levideózta, majd a közösségi médiában meg is osztotta azt a jelenetsort, ahogy Zouma a macskáját pofozgatja, rugdossa, ami egyöntetű undort váltott ki a közvéleményben. A bíróság előtt is felelnie kellett tettéért Zoumának, akitől elvették a négylábúit, de szerencséjére nem fosztották meg kedvenc tevékenységétől, a futballtól. A West Ham közönsége nem nagyon orrolt meg kedvenc védőjére, az ellenfél szurkolótábora viszont valahányszor földre kerül Zouma, bő egy éve azt skandálja:

„Így érezhet a macskád, így érezhet a macskád!”

A tettét ezerszer is megbánó francia mostanság elég jól érezheti magát, elvégre a nyár eleji Konferencia-liga-trófea után a West Ham csapatkapitányi karszalagját is a magáénak tudhatja. Egy éve Mark Noble abbahagyta a futballt, és a klub sportigazgatójává avanzsált, idén nyáron Declan Rice búcsúzott el a London Stadiumtól, és cuccolt át az Emiratesbe – a West Ham új kapitányért kiáltott. Akárcsak tavaly Zouma macskája.

Kiemelt kép: Alamy