„Figurák helyett taktikai gondolkodást tanítunk, ami a teremkézit is szolgálja” – interjú Neukum Tamással, a nemzetközi szövetség új munkacsoportjának tagjával

– Közeledik egymáshoz a sportág és az olimpia az elmúlt hetek sportdiplomáciai fejleményei alapján?

– A nemzetközi szövetség egyértelmű célja, hogy bekerüljön a programba, szeptemberben ezért Hasszan Musztafa elnök megújította a munkacsoportot, amelyben én lettem a szakmai felelős. Komoly eredményeket vár tőlem az IHF vezetője, az edzők koordinátoraként az én feladataim közé tartozik többek között a licencrendszer létrehozása is. Ugyanakkor még 2028-ban sem lesz ott az olimpián a strandkézilabda. Jövőre Párizsban a franciák szerették volna, ha bekerül a műsorba bemutató sportágként, és nekik ezt sajnos nem sikerült elérniük, így Los Angelesre sem lesz változás. De fel kell tennünk magunknak a kérdést, milyen lesz az olimpia a jövőben?

Egyre inkább eltűnik az ókor szellemisége, és olyan sportágakat, mint a birkózás és az ökölvívás kiszoríthat a ketrecharc, olimpiai sportággá vált a breaktánc. Ha majd az e-sportok is megjelennek, az lehet az olimpia eszmeiségének a vége.

– Hogyan tudja világsportággá kinőni magát a strandkézilabda?

– A Nemzetközi Kézilabda-szövetségnek több mint 200 ország a tagja, de mindig egy szűk kör képviselteti magát a világbajnokságon, az olimpián, miközben nagyjából 170 tagországnak nincs hol megmutatnia magát. Olaszországgal strandkézilabdában Európa-bajnokságot nyertünk, amikor kint dolgoztam, de az olasz teremkézilabdának esélye sincs a többi nemzet között. Jártam olyan tagállamokban, ahol nincs is terem, a sportág fejlődő országai közül rengeteg helyen csak kültéren tudnak játszani. Nem is baj, ha nem teljesen ugyanazok az országok jelennek meg a két sportág nemzetközi eseményein, Vietnam, Tajvan vagy például Új-Zéland rendszeres résztvevőnek számít strandkézilabdában. Peru, Kolumbia, Venezuela próbálkozik egyelőre, míg Mexikóból a világválogatottba is behívtunk játékost. Jövőre Kínában lesz a strandkézilabda-világbajnokság, míg 2026-ban Dakarban tartják az ifjúsági olimpiát, és én vagyok a felelős a házigazda szenegáliak felkészüléséért. Az afrikai országok közül többek között már Togóban is létezik a sportágunk.

(Forrás: hetmeteres.com)

– Olaszországra hadd kérdezzek vissza, hiszen a csapatsportokban erős déli nemzetek között majdnem az egyetlen, amely nem tudott a teremkézilabdában előre lépni. Pedig 2001-ben női világbajnokságot rendezett, de azzal el is tűnt a térképről.

– Ott nem tartozik a tradicionális sportágak közé a kézilabda, és sok hibát is elkövetettek az olaszok, így a kosárlabda és a röplabda mellett nem tudott teret nyerni. Egy időben rengeteg külföldi jelent meg a helyi klubokban, közben az edzőket gyorstalpalókon képezték. Kaphattak volna jelentős tudományos segítséget a helyi olimpiai bizottságtól, de nem éltek vele, a szövetségen belül pedig ellentétek alakultak ki. Hol a férfi, hol a női vonalat akarták megtolni, de nem volt elég erős a központi törekvés, és nem is volt meg a kellő türelem, ami a sikerhez vezet.

Egy ilyen projekthez alaphangon kilenc-tíz évre van szükség, három alatt nem megy. A norvégok 12 éves projekttel jutottak el oda a férfiaknál, hogy 2017-ben világbajnoki döntőt játsszanak, pedig nem ugyanabból az alaphelyzetből indultak.

Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz az Unibetre, 100%-os befizetési bónuszt és 60 ingyenes pörgetést kapsz ajándékba!

– Maradjunk is a skandinávoknál, hiszen ott elég sajátosan jelenhet meg a hagyományos kézilabda mellett a strandváltozat…

– Hozzánk képest sokkal kevesebbet készülnek együtt a válogatottjaik, a dánoknak mindössze nyolc napjuk van közösen, míg nekünk 30-40. Ők is ugyanúgy harcolnak a teremkézivel, mint mi, ott is elsősorban a teremkézilabda második vonalából érkeznek a játékosok. Északon 15-16 éves korig multisportolókat képeznek, így sokkal erősebbek lesznek a fizikai alapok. Taktikát csak később tanulnak, addig dönteni, játszani tanulnak meg, miközben futnak, ugranak, lőnek, vagyis minden olyan mozgást végeznek, amiből a kézilabdázás áll. Kevésbé lesznek sérülékenyek, és még magasak is. Ha annyit készülnének együtt, mint mi, sokkal kevesebb esélyünk lenne ellenük. Mi már most elkezdjük a felkészülést a jövő nyárra, így tudunk versenyképesek maradni.

– Miért kell harcolnia egymással két sportágnak, amely közeli rokon, ráadásul máshová esik a fő szezonja?

– Egy strandkézisnek pihenőidő kellene, amikor a nyári versenyszezon után visszatér a terembe. Sokkal jobb szinten van ilyenkor, mint azok, akik hat hétig semmit sem csináltak, mégis nagy dózisban kapják a terhelést az alapozáskor. A fásultság sem jelentkezne, de a teremedzők egy része azt hiszi, hogy csak szórakoztak a nyáron. Hozzá kell tennem, hogy eddig 33 világversenyen jártam, és nagyságrendileg kevesebb sérülést láttam a homokon, mint a teremben, különösen a klasszikus térd- és bokasérülésekből. Ha viszont a játékosnak nyár végén rögtön edzésmunkába kell állnia a teremben, nincs ideje az átállásra. Terveim szerint Szabó Tamás professzorral, a szövetség Sporttudományos- és Diagnosztikai központjának igazgatójával szeretnék egy olyan kutatási sorozatot elindítani, amely bizonyítja, mennyivel jobb állapotba kerülnek, akik homokon edzettek és versenyeztek a nyáron. Budaörsön annak idején okosan használtuk a két közeget, és minimális mennyiségű sérüléssel találkoztunk.

– Az edzőkollégáival próbált minderről beszélni, meggyőzni őket?

– A teremedzők közül sokan közömbösek velünk kapcsolatban, jelentős részük szerint teljesen más sport a kettő. Pedig a strandkézilabda tálcán kínálja az előnyeit. Kiváló lehetőséget ad a nyáron olyan képességek fejlesztésére, amelyeket gyakran hiányolunk a teremkézilabdából. A homokon futás például sok más mellett a törzsizmot is erősíti, a felugrások rendkívüli erőfeszítést igényelnek. A legsikeresebb kézilabdacsapatok ma már nem a faultokra mennek, hanem labdacentrikusan védekeznek, a strandkézilabda pedig éppen erről szól. Teremben a hat a hat elleni játék során az a célunk, hogy valahol létszámfölényt, négy a három elleni helyzetet teremtsünk, a strandkézilabdában pedig alapvetően így támadunk. A teremben egyre inkább előtérbe kerül a hét a hat elleni játék a kapus gyors cseréjével és az üres kapus támadásokkal, a strandkézilabdában szintén folyamatosan levisszük a kapust. Éppen azzal vagyunk sikeresek, hogy figurák helyett taktikai gondolkodást tanítunk, ami a teremkézit is szolgálja. Még labdaleütés is van, de tudatosan, amit a teremben nehezebb megtanulni, hiszen a gyerekek azonnal leütik a labdát és csak utána kezdenek szétnézni, lépni, cselezni. A homokon a védekezésből támadásba, illetve a támadásból védekezésbe való átmenetet is hatékonyan meg lehet tanulni. Mára a norvégok úgy gondolkodnak, hogy nem négy, hanem nyolc fázisból áll a kézilabda, hiszen a védekezés, a támadás, a lerohanás és a visszarendeződés mellett az átmenetek, a státusváltások elsajátítása élet-halál kérdés.

Ha valaki eljön egy világversenyünkre, meglátja azt is, milyen a hangulata, ráadásul a teremkézilabda játékvezetői közül sokan a strandkéziből kerülnek már ki. Elemi érdeke mindenkinek a szoros kapcsolat.

– A szövetség októberi utánpótlás-konferenciáján arról is beszélt, hogy gyakran nem is jutnak el a teremkézilabda játékosaihoz. Az előadása után viszont néhány teremedzőben felvetődött, hogy a strandkézilabda tesz-e eleget önmagáért, a fiatalok megszólításáért?

– Nem, egyértelműen nem. Sem nemzetközi, sem európai, sem hazai szinten. De a törekvéseink, a céljaink egyértelműek, és azt látom, a közeljövőben nagyon nagy erőfeszítéseket foguk tenni, új utakat fogunk keresni, hogy eljussunk a kézilabdában szereplők széles táborához. Nem csak a fiatalokat szeretnénk megszólítani, hanem egyéb területeken is szeretnénk elérni a potenciális rétegeket. Ezeket az aktivitásokat látom a nemzetközi, az európai és a magyar szövetség terveiben, hozzáállásában is.

(Forrás: Budaörs Handball)

– Az előadásában külön kitért a válogatottakra. Eszerint sajátos együttműködés is kialakulhatna a két sportág között.

– A fiúknál már jó a kommunikáció, a különböző korosztályokban a teremkézilabdában a válogatott keretből kimaradók bekerülhetnek a mi válogatottjainkba. Ott is megtanulják, hogy ilyenkor Magyarországot képviselik a viselkedésükkel, a Himnuszt éneklik a meccsek előtt és megtapasztalják, hogyan lehet a közeget helyesen kezelni. Az együttműködéssel kétszer annyi játékost tudunk nemzetközi szinten versenyeztetni, a neves edzők közül Sótonyi László, Kárpáti Krisztián vagy Gulyás István támogatja az elképzeléseinket. Szeretnék sok újítást elérni itthon a szövetség strandkézilabda-albizottság vezetőjeként, mert meg kell találnunk a sportágunk helyét a rendszerben, hogy beálljon mögénk minél több edző, klubvezető.

Kiemelt fotó: Ózdi KC Youtube