Flamini szívügye a fenntarthatóság, de ez nem tette dollármilliárdossá
Vannak olyan labdarúgók, akik már profi pályafutásuk ideje alatt elkezdenek a futball utáni jövőjükkel foglalkozni. Közéjük tartozott az egykori Arsenal-játékos, Mathieu Flamini, aki már karrierje elején üzlettársával megalapította a rendkívül sikeres GF Biochemicalst. De az biztos, hogy az egykori futballistának nincs 4000 milliárd forintnyi vagyona, hiába terjedt el róla ez az információ.
Mathieu Flamini azon labdarúgók közé tartozik, akik már profi pályafutásuk ideje alatt elkezdtek a futball utáni jövőjükkel foglalkozni. A marseille-i születésű játékos 2003-ban, a város legnépszerűbb csapatánál, az Olympique Marseille-nél kezdte karrierjét. A 17 évig tartó pályafutása során öt klubban is (Marseille, AC Milan, Crystal Palace, Arsenal FC, Getafe CF) játszott, mégis, nevét leginkább az Arsenallal kötik össze. A londoni klubnál töltött két időszaka alatt háromszor nyert FA-kupát (2005, 2014, 2015) és egyszer (2014) Community Shieldet. Tagja volt a 2011-ben olasz bajnokságot nyert AC Milannak, és annak az Arsenalnak, amely 2006-ban 15 percre volt a Bajnokok Ligája végső győzelmétől.
Tudatosság a pályán és azon kívül
Amennyire tudatosan – Robert Pires megfogalmazása szerint okosan – játszott, és építette életét futballistaként Flamini, legalább annyira így tett magánemberként. Még csak pályafutása elején járt, amikor egy mérnöktől hallott a zöld kémiáról. (Ez a tudományterület a KFKI meghatározása szerint már a kutatás és fejlesztés fázisában figyelembe veszi a jövő termékeinek és az azokat előállító folyamatoknak várható környezeti hatásait.) A francia nem habozott, üzlettársával, Pasquale Granatával 2010-ben megalapította a GF Biochemicals nevű céget, azzal a céllal, hogy véget vessen a vegyi szennyezésnek.
Döntése hiába tűnik első olvasatra megalapozatlannak, egyáltalán nem volt az. Édesapja szerette a tengert, búvárkodott, számos alkalommal fiát is magával vitte. Ezek az élmények meghatározták Mathieu gondolkodásmódját, akit már fiatal korában is foglalkoztatott a fenntarthatóság kérdése. Mivel Marseille-ben, a tengerhez közel nőtt fel, tisztában volt az óceánokban lévő műanyagok és a vegyi szennyezések környezetre gyakorolt hatásaival.
„A cég alapításakor még nem tudtuk, az energia vagy a vegyi anyagok újrahasznosításával foglalkozzunk, de egy milánói kutatócsoporttal történő egyeztetést követően a fenntarthatóság irányába kezdtünk el haladni”
– fogalmazott. 14 évvel az alapítást követően Flamini vezérigazgatóvá előlépve átvette a vállalat irányítását.
„Örömmel osztom meg a hírt, hogy a GF Biochemicals, egy vezető fenntartható vegyipari vállalat vezérigazgatójává lépek elő. A tenger mellett felnőve már korán felismertem, hogy az emberiség milyen hatással van a környezetére. A Földünk egyik legnagyobb problémájával foglalkozom – a mindennapi termékeinkben lévő vegyi szennyezéssel!”
– írta 2022 májusában, Instagram-bejegyzésében.
Flamini és cége, a GF Biochemicals a klímaváltozás elleni küzdelem élharcosává nőtte ki magát. Egyben az egyetlen olyan vállalat, amely biomasszából állít elő kereskedelmi méretekben levulinsav-származékokat. Céljuk, hogy számos piaci ágazatban fenntartható alternatívákat találjanak az olajalapú termékek (mosószer, szappan, bőrápolási termékek) helyett.
Nagyon jól megy Flamini cégének, de azért nem dollármilliárdos. Több helyen megjelent ugyanis, hogy az egykori Arsenal-játékos vagyona 10 milliárd dollár (4000 milliárd forint). Ám, ahogyan arra a Forbes újságírója, Zsiborás Gergő Facebook-bejegyzésében rámutatott, ez így ebben a formában biztosan nem igaz.
„Sehol sincs nyoma annak, hogy Flamini bármikor is Forbes-listán szerepelt volna milliárdosként. A legtöbb magyar oldal hozza, hogy a focista által 2008-ban alapított GF Biochemicals adja a vagyont, mert ez egy nagyon értékes cég. Sokan még azt is leírják, hogy 15 millió dollárt kapott a társaság befektetés gyanánt. Nézzük a tényeket: 2022 májusában valóban kaptak 15 millió dollárt. Vagyis: Flamini nagyon kevés részvényecskét adott ezért cserébe, ha így a vagyona rögtön 10 milliárdra nőtt. Nem kell ahhoz üzleti újságírónak lenni, hogy lássuk, ez egyáltalán nem reális. A társaság a 14. életévében kapott egy Series A befektetést, Flamininek ráadásul van egy alapítótársa is. Elnagyolt becslésem szerint a befektetők 20% körül kaphattak, így az exfocistának maradhatott a kezében 40-50%. Ez alapján legfeljebb 37,5 millió dollárnyi vagyona lehet, ami ugye nagyon nem 10 milliárd”
– értékelte Flamini vagyonát Zsiborás.
Az biztos, Flamini számára fontos a környezetvédelem, a tudatosság, és már pályafutása elején gondolt arra, mi lesz, profi karrierje után. És az is biztos, hogy nagyon jól megy a cégének, a GF Biochemicalsnak, de azért Flamini még biztosan nem dollármilliárdos.
Kiemel kép: The Times