Tényleg történelmi a Liverpool szezonja?

Szerző: Bakos Kristóf | 2020-06-19 | Címkék: Klopp, Liverpool, Salah,

Bár a Bajnokok Ligája-címet az Atlético elleni kiesés után biztosan nem fogja megvédeni, hazai porondon történelmi teljesítményt nyújt a Liverpool. Az eddigi 29 mérkőzésen mindössze egy döntetlent és egy vereséget szenvedtek, 82 pontjuknál többet ennyi idő alatt még senki nem szerzett a Premier League-korszakban. De miért ilyen erős az idei Liverpool és mik a gyengeségei? Merülés rovatunkban ma ezt próbáljuk kideríteni.

Regisztrálj most az Unibeten, és fogadj a Liverpool meccseire is!

Jürgen Klopp 2015 októberében, szezon közben vette át a Liverpool csapatát Brendan Rodgerstől. Klopp hosszútávú küldetése lett, hogy a Mersey partján is megvalósítsa a Dortmundban példátlan sikereket hozó, letámadásra és visszatámadásra épülő, villámgyors futballt. Az első, csonka szezonja természetesen a ligával való ismerkedés jegyében telt. Ekkor még a megörökölt játékosanyaggal kellett dolgoznia, így egyértelmű volt: Kloppnak időre (és igazolásokra) van szüksége ahhoz, hogy elképzeléseit teljes mértékben megvalósíthassa a klubnál. Hiába volt tehát krízishelyzetben a Premier League szinte összes éllovasa(emlékezhetünk, a bajnok végül nagy meglepetésre a Leicester City lett), ebben az átmeneti állapotban a 2015-16-os szezon végére csak a bajnokság nyolcadik helyére futottak be a Vörösök. Így azonban jobban koncentrálhattak az Európa Ligára, ahol egészen a döntőig jutottak, csak Unai Emery végül háromszoros EL-győztes Sevillája tudott megálljt parancsolni nekik. A következő, 2016-17-es szezonban Kloppéknak csak az angol bajnokságra kellett koncentrálni. Ekkor érkezett a csapatba többek között Joel Matip, Georginio Wijnaldum és Sadio Mané. A csapat egyre jobban nézett ki, de csak negyedik helyen végzett, ez azonban a következő évre már Bajnokok Ligája-szereplést ért. A nyáron 37 millióért Mohamed Salah érkezett a Romától, “miatta” pedig fél évvel később elengedhették addigi alapemberüket, Philippe Coutinhót a Barcelonába, 90 millió euróért cserébe. Az egyiptomival egy időben szerezte meg a Pool aprópénzért Andy Robertsont is, az előző évi kieső Hull City balhátvédjét. A csapat ismét csak negyedik lett Angliában, azonban Európában régen látott komoly tényezővé vált: 13 év után ismét bejutottak a Bajnokok Ligája döntőjébe, ám Zidane rekordhalmozó, háromszoros BL-győztes Real Madridját ők sem tudták térdre kényszeríteni. 3-1-es vereség lett a vége. A finálé leginkább a kapus, Loris Karius potyáiról maradt emlékezetes, amely ismét rávilágított a kapusposzton évek óta tartó problémákra. 2018 nyarán aztán úgy tűnt, ez a kirakós is a helyére kerül: a lábbal is magabiztos Roma-kapus Alisson Becker 55 millió fontért vörösbe öltözött. Ugyanekkor sikerült megszerezni a későbbi alapemberek közül a védekező középpályás Fabinhot, illetve Lipcséből a kitűnő Naby Keitát, igaz, utóbbi sérülései miatt nem tudott alapemberré válni. 2018-19-ben aztán egyértelművé vált: a Liverpool Klopp keze alatt immár tagadhatatlanul Európa egyik topcsapatává nőtte ki magát. A City mögött minden idők legkeményebb angol bajnoki versenyfutásában maradtak alul, minden idők legtöbb pontot szerző angol másodikjaként. A Barcelona elleni fantasztikus feltámadásnak és a meglepetésre szintén finalista Tottenham 2-0-s legyőzésének köszönhetően pedig a Liverpool 2005 után ismét felemelhette a Bajnokok Ligája trófeáját!

Ami otthon nem sikerült tavaly, sikerülhet idén: a Liverpool elképesztő sorozatot produkált ősszel a Premier League-ben. Egyedül a Manchester United tudott pontot szerezni ellenük október végén. Tavasszal is hasonló magabiztossággal kezdett, mígnem február végén a mezőny végén tanyázó Watford 3-0 arányban a földbe döngölte Őket. Nem sokkal később a Chelsea is rúgott gól nélkül ejtette ki őket az FA-kupából, és az Atlético is 1-0-ra legyőzte Őket a BL-nyolcaddöntő odavágóján. Bár a második mérkőzésen hazai pályán lefocizták madridi ellenfelüket, a drámai hosszabbításban Simeone csapata 2-0-ról is fordítani tudott, így eldőlt: idén nem lesz címvédés.

Most pedig nézzük a Liverpool játékát, miért olyan erősek és hogyan produkáltak mégis rossz sorozatot a leállás előtt?

Klopp első szezonjában még a Dortmundban bevált 4-2-3-1-gyel próbálkozott, azonban rövidesen átállt a máig jól bevált 4-3-3-ra. A letámadás és a visszatámadás már ekkor is egész jól működött, ám a labdabirtoklás még hagyott kívánnivalót maga után. A szigeten dolgozó két edző munkája azonban hatással volt egymásra: Guardiola Klopp letámadásából, Klopp pedig Guardiola labdabirtoklásából tudott meríteni, így a tavalyi BL-győztes csapat már felállt fal ellen is a korábbinál magasabb szinten játszott-igaz, hibák még idén is akadtak. A fejlődés trendje azonban jól látható, főleg a korábbi segédedző, Zeljko Buvac távozása óta becsüli meg jobban a labdát a Liverpool, aki sokak szerint a Klopp-féle heavy metal-foci értelmi szerzője volt. Ezáltal kevésbé gyors, kevésbé nyílt mérkőzéseket vállal fel a Liverpool. Ez a védelem teljesítményén is látszik: míg a 2017-18-as PL-kiírásban 35,75 xG-nyi helyzetet engedett ellenfeleinek a Liverpool, addig a tavalyi ezüstérmes szezonban ez a szám már csak 29,15 volt.

 

A Liverpool letámadása hasonlóan néz ki idén is, mint az elmúlt két szezonban: 4-3-3-as alapfelállásukban a két szélső, Mohamed Salah és Sadio Mané kívülről zárják le az ellenfél szélsőhátvédjét. A cél a középcsatár Firminoval együttműködve kikényszeríteni, hogy az ellenfél labdát birtokló belső védői a pálya közepe felé folytassák a játékot ahol három fizikailag is erős középpályás, Fabinho, Henderson és Wijnaldum(esetleg Milner, vagy Naby Keita) fülelhetik le az elhamarkodott passzokat. Labdaszerzés esetén a Salah-Firmino-Mané szupertrió így akár egy-két passzal közvetlen gólhelyzetbe hozható. A PPDA-t tekintve a Liverpool egyébként szoros mezőnyben a negyedik Angliában(8,29) csak a Southampton(8,28), a Manchester City(8,18) és a Leicester (8,02) előzi meg az Understat mérései szerint. Ennek egyébként az lehet az oka, hogy kapuskirúgás után nem mindig támadják meg azonnal a labdát kapó belső védőt, gyakran megengedik az első passzokat, hogy aztán meglepetésszerűen szorítsák visszább az ellenfeleket. Ha az első vonalat sikerült átjátszani, akkor a belső középpályások váltanak ki oldalra szükség esetén. Érdekesség, hogy letámadásban Fabinho sem klasszikus szűrőként működik. Ha a pálya centrumában van a labda, gyakran kilép a láncból, ezzel üresen hagyva a „hatos” területét. A Liverpool letámadása az egyik legfejlettebb a világon, ez azonban egy gyenge pont: ha Fabinhót sikerül kicsalogatni, akkor gyakran az egy az egyben egyébként nagyon erős Matip-Van Dijk kettős egyikének kell kilépni a védőfalból, némileg kockázatos módon.

Letámadás a Leicester ellen: Firmino középre tereli a labdát birtokló Evanst, a háta mögött tartva Ndidit. Salah és Mané a szélsőhátvédeket zárják le a fedezőárnyékukkal. A Evans passza két ember közé megy, amit a fellépő Wijnaldum fülel le. A labdaszerzés után azonnal gólhelyzetbe kerül a Pool, Salah lő fölé.

Ami a támadójátékot illeti, a minőségi helyzeteket tekintve a Liverpool a mezőnyben második legveszélyesebb az ellenfelek kapujára: az eddigi 29 mérkőzésen 61,03-as xG-mutatót hoztak össze. Ugyan Pep Guardiola Manchester Cityje ennél sokkal többet, 73,08-at tud felmutatni, az Égszínkékek 68 gólt szereztek az idényben, míg a Pool 66-ot. Ez kitűnő lakmuszpapír arra vonatkozólag, miért vernek a Vörösek 25 pontot a Cityre: míg Kloppék a helyzeteiket nagyjából öt góllal lövik túl, addig Guardioláék nagyjából ugyanennyivel teljesítik alul. Ez elég sokatmondó, ha hozzávesszük, hogy a Liverpool 28,69-el némileg több helyzetet is engedett az ellenfeleknek a Manchester City 27,87-es mutatójához képest. Ami az egyéni teljesítményeket illeti: bár a Liverpool leggólerősebb játékosa Jamie Vardy(19) és Pierre-Emerick Aubameyang(17) mögött a 16 gólos Mohamed Salah, az xG-éllovasok első két helyén mindjárt két liverpoolit találunk, Salah(15,54) és Firmino(15,49) személyében. Az előkészítő szerepekről később lesz szó.

 

Sokak szerint a legnagyobb különbség Guardiola és Klopp csapata között a támadójáték sebessége. Ez csak részben igaz: a legtöbb passzt akciónként a mezőnyben természetesen a mindig türelmesen építkező Manchester City(23,23) tudja megcsinálni, ám a lista második helyén a Liverpool áll, nem is sokkal lemaradva(21,04). Messze ennek a két csapatnak a nyomástűrése a legmagasabb a mezőnyben a harmadik helyezett, Graham Potter-féle Brighton messze lemaradva(13,59) kullog tőlük. Az azonban igaz, hogy Jürgen Klopp csapata gyakran használja fel az ellenfél letámadását arra, hogy a magasan felállt védelem mögé direkt kombinációkkal juttassa el a labdát a csatárhármas irányába. A két középhátvéd(Matip és főleg Virgil van Dijk), de a két szélsőhátvéd, Alexander-Arnold és Robertson is gyakran próbálkoznak a rövidpasszos játék mellett pontos hosszú indításokkal, igaz Fabinho és Henderson sem suták ha passzjátékról van szó. A gyors felfejlődés gyakran a „legnémetebb” brazil játékos, Roberto Firmino visszalépései is segítik, Mohamed Salah és Sadio Mané pedig tükörszélsőként, befelé játszanak, teret nyitva a két villámgyors szélsőhátvéd felfutásainak.

Labdakihozatal a Salzburg ellen: az osztrákok 4-2-2-2-ben támadnak le, a Pool pedig a szélsők mögötti területet célozza meg a labdakihozatallal. Henderson Fabinhotól harmadik emberként kapja a labdát, majd a visszalépő Firmino Wijnaldumon kereztül a felfutó Robertsonhoz forgat.

Felállt fal ellen a Liverpool játéka sokat fejlődött, de azért még mindig nem érte el Guardiola szuper-precíz pozíciós játékának szintjét. Igaz, a két csapat labdabirtoklási szerkezete között egy nagyon fontos különbség van. Mindkettejük 4-3-3-as felállása 2-3-5-re alakul át a labdával, ám a szerepek leosztása más. A Guardiola-féle City labdabirtoklásában a két szélsőhátvéd csak ritkábban, forgások alkalmával mehet fel, legtöbbször hátul maradnak és befelé, a félterületbe mozognak, elsődleges feladatuk tehát az ellenfél kontráinak a levédekezése. A szélsők az oldalvonal mellett játszanak, általában az erősebb lábukkal ellentétes oldalon tükörszélsőként, bár korábban a klasszikus vonalszélsős szereposztás is előfordult. Az ellenfél vonalát széthúzva a két belső középpályásnak, David Silvának és Kevin de Bruynének nyitnak folyosót a félterületben. tőlük érkeznek a második vonalba visszalőtt labdák, főleg a belga világklasszis nagyon erős ebben. A Liverpoolnál ezzel szemben Salah és Mané szűken, bent helyezkednek, majdnem egészen középen, az oldalvonal mellett pedig a két gyalogkakukk szélsőhátvéd, Trent Alexander-Arnold és Andy Robertson inkább magasabb beadásokkal tömik őket. TAA szerepe olyannyira fontos, hogy az xA-mutatót(várható gólpassz, azok a passzok, amelyek xG-értékű lövést eredményeznek) tekintve 9,83-as értékkel Kevin de Bruyne(14.70) mögött második a ligában- a számok is tökéletesen alátámasztják a két csapat elképzeléseit a pálya utolsó harmadában.

 

 

 

Klopp meccsterve az Atlético elleni visszavágón: ezúttal kivételesen Salah ad szélességet, a középpályás Oxlade-Chamberlain indul a félterületben, miközen Alexander-Arnold mélyebb pozícióból adhat be- igaz, így a védők szemből várják a labdát, ám a fiatal hátvéd egyedül ezen a területen tud őrizetlen maradni.

 

Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy a két szélsőhátvéd szélről belőtt magasan szálló beadásai leginkább gyors támadásból hatékonyak. Egy középső blokkban betömörülő fal azonban kedvezőbb helyzetben van ezek ellen: a szemben álló hátvédek könnyedén kifejelhetik. Ráadásul a Liverpool középső játéka közel sem tökéletes. Mivel a két szélsőhátvéd magasan felfut a támadásokkal, a Vörösöknél a két belső középpályás közül legalább az egyik hátulmarad, míg a másikuk felmozog, leginkább az elvesztett labdára való visszatámadáshoz. Wijnaldum azonban nem érzi a kis területen való mozgásokat annyira, mint mondjuk David Silva Manchester kék felén, Salah és Mané pedig felállt fal ellen nem olyan kombinatívak, mint lendületből. Klopp keretében egyébként olyan játékos sincs, mint a Cityben Bernardo Silva: ő kis területen is jól használható, szélről és középről is tud indulni, így nagyban növeli Guardiola variációs lehetőségeit.

Ezek a problémák jól látszottak az Atlético elleni első BL-mérkőzésen, vagy a Watford elleni földbeállás alkalmával, amikor is Nigel Pearson csapata 3-0 arányban a földbe döngölte az addig történelmi sorozatot produkáló Liverpoolt. A kulcs mindkét meccsen Alexander-Arnold semlegesítése volt: míg Simeone ezt kettőzéssel, a visszafelé besegítő Thomas Lemar segedelmével oldotta meg, addig Pearson egy az egyben ráküldte balszélsőjét a Liverpool hátvédjeire, ezzel átmenetileg öt-vagy akár hatfős védelmet létrehozva. Középen ugyanakkor a hármas középpálya a z egymáshoz közel játszó csatárhármassal sem helyezkedett elég precízen, a Watford elleni 0,2 1-es xG-mutató az Understat 2014-es indulása óta a legkevesebb(!), amit a Liverpool egy mérkőzésen összehozott.

 

A Watford széles 4-4-2-ben védekezik, itt a balszélső Deulofeu megy vissza Salah-val, míg Alexander-Arnoldra a balhátvéd Masina lép ki. TAA azonban a kapunak háttal kapja a labdát, miközen Salah elszalad, így csak a hátrapassz marad, mint opció.

 

Szerkezeti hibák az Atlético ellen, idegenben: túl sok játékos a labda zónájában, miközben a vonalak között középen senki sem helyezkedik, és a félterületben is hiányzik a beindulás az ellenfél szélső és belső védője közé. Manét így Simeone csapata simán le tudja kettőzni.

Összességében tehát a Liverpool fantasztikus, mondhatni történelmi jelentőségű projektet visz véghez. Talán még senki nem teljesített az angol bajnokság történetében hosszú távon ilyen magas szinten. Klopp érkezése óta csapat-és klubszinten is egyértelmű az irányvonal, amihez a megfelelő játékosokat és a megfelelő szakembereket is sikerült megtalálni gondoljunk csak a bedobás-specialista Thomas Gronnemark-ra, vagy az adatelemzés színvonalára, aminek például Robertson felfedezése is köszönhető. Ha pedig a meglévő hiányosságokon is javítani tudnak, akkor valószínűleg véglegesen bekerülhetnek a futball történelemkönyveibe.

Tetszett? Oszd meg:

Kapcsolódó tartalmak

Kapcsolat