Eljött a megváltó? – Bruno Fernandes és a Manchester United kapcsolata

Egy támadások szempontjából pocsékul elsült őszi-téli időszak után a Manchester United január végén bejelentette, hogy szerződteti a Sporting CP játékosát Bruno Fernandest. A portugál középpályás a szurkolók egyik nagy vágyálma volt (Jack Grealish mellett), hogy ő lehet az a puzzle darabka, aki kiegészítheti az amúgy kissé életképtelen offenzívákat.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy nem volt valódi elképzelés a Vörös Ördögök támadójátékában, amit az a statisztika támasztott alá a leginkább, hogy ha náluk volt többet a labda, akkor elvétve tudtak meccset nyerni. Ezt akárhogy is szeretnék szépíteni, ez egy kontracsapatnak a jellemzője, és nagyon ritka az, hogy egy ellentámadásokra építő együttes olyan magaslatokba ér fel huzamosabb ideig, mint ahová a manchesteriek prognosztizálják magukat. 

– Ellenbruch Zsolt írása. 

Hanyadik helyen végez a Manchester United? Fogadj a mérkőzéseikre a kattintás és a regisztráció után!

Ki is az a Bruno Fernandes?

1994. szeptember 8-án látta meg a napvilágot Maia városában, Portótól nem messze. Nyolc esztendősen már az Infesta FC-ben rúgta a bőrt, majd onnan a Boavista akadémiájára vezetett az útja. Itt szépen lépcsőfokonként járta végig a ranglétrát, ám 2012-ben, mielőtt bemutatkozhatott volna a Kockások felnőtt csapatában, az olasz Novara lecsapatott rá.
Olaszországban játszotta le első felnőtt szintű mérkőzését, méghozzá a Serie B-ben. Azt nem mondhatjuk, hogy nagyon kiemelkedő teljesítményt hozott volna, de elég meggyőző volt ahhoz, hogy az Udinese lecsapjon rá, ahol jó szemük volt akkortájt a tehetségekhez, csak nem mindenkiből tudták kihozni a bennük rejlő potenciált.
Ez történt a portugállal is, mert inkább nevezhető egy hosszú tanulópénznek ez a kaland, mintsem sikernek, hisz a Friulinál töltött négy idénye alatt nem jutott el 100 mérkőzésig sem, bár az ottani arányokhoz mérten a 11 gólja és 13 előkészítése nem nevezhető annyira szörnyűnek. Még egy utolsó próbálkozásképpen a 2016/17-es idényben a Sampdoria együttesénél próbált meghatározó lenni egy más kissé előrébb tolt irányító szerepkörben, de ez sem volt annyira nagyon meggyőző. A genovai klub végül a kötelező vételi opció kifizetése után egy nappal el is passzolták a Sportinghoz.

Itt kezdődött meg az az időszak a karrierjében, amire méltán lehet büszke, mert végre felemelkedett, s a fiatalon számára megjósolt jövőt itt kezdte el beváltani. Helyén kell kezelni egy nagy tehetségnek kikiáltott, elsőre légiósként megbukott játékos hazájába való hazatérés utáni teljesítményét, de Bruno Fernandes a Liga NOS egyik igazi ékkövévé változott.
Első szezonjában Ligakupát nyert, majd egy évvel később ismét elhódították a trófeát, tavaly pedig a Portugál Kupát is bezsebelte a Sportinggal, mindeközben 2018-ban és 2019-ben is az év játékosának választották Portugáliában.

 

Hova is érkezik meg?

Amikor azt leírom, hogy Manchester United, akkor a világ egyik leggazdagabb klubjáról van szó, viszont azt is tudni kell, hogy ez a csapat már messze van attól, amely képes volt a világ egyik legjobbja lenni. Mióta Sir Alex Ferguson nyugdíjba vonult, a Vörös Ördögök nem igazán találják meg azt az utat, ami a valódi komoly sikerek felé eljuttatná őket, mert lássuk be, nekik az Európa Liga megnyerése, és a sokak által “Wenger trófeának” csúfolt 4. hely, ami Bajnokok Ligája-indulást ér, nem nevezhető többnek, mint vigaszdíj.

Nincs meg a csapat mögött az az organizáció, amire szükség van, hogy képes legyen egy csapat nem csak győzni, de a csúcson is maradni. Angliában hagyták el utoljára azt a bizonyos „Manager” kifejezést, amelynek még olyan értelmezése volt, hogy ő egy személyben felel a klub gyakorlatilag minden komoly döntéséért, az igazolásoktól kezdve, a szakácsok kiválasztásán át (némi túlzással, de hogy tényleg lenyomata a példának), egészen kezdőcsapat kihirdetéséig. Ennek is talán utolsó nagy bástyája volt a lovaggá ütött sikerkovács edző, akinek a távozásával megszűnt az „önkényuralom” és jött az, hogy nincs, aki betöltse minden feladatát. Ezt a vonalat kellene teljesen elengedni, ám olykor nagyon úgy tűnik, hogy még csak véletlenül sem ebben gondolkodnak a Unitednál.
Ennek egyik fő oka, hogy nincs egy értelmezhető Sportigazgató, aki nem csak vaktában igazol egy-egy játékos oda, ahol épp látható hiányposzt alakult ki, hanem egy célirányos, hosszútávú terv részeként bonyolít le transzfereket, mert az elképzelései nem csak a jelennek, hanem a jövőnek is szólnak. Jelenleg nagyvonalakban azt mondhatjuk, hogy ha Solskjær bedob egy nevet, akkor a klubvezetés igyekszik megszerezni neki, hátha képes lesz vele a jobb eredményre.

Ennek a filozófiának az egyik legékesebb példája lett Bruno Fernandes, aki a „tűzoltó” szerepkörre érkezett meg Angliába, egy nem túl biztató légióskarrierrel a háta mögött, és erős félelmet keltve a szakmában lévőkben, hogy képes lesz-e megugrani a szintet a Liga NOS és a Premier League közt.

 

Mi kellett a csapatnak, ami miatt rá esett a választás?

Ha azt akarjuk elemezni, hogy milyen játékos Bruno Fernandes, akkor talán úgy tudnánk a leginkább jellemezni a stílusát, hogy egy igazán jó támadó játékos, aki egy Gatling-géppuska módjára rengeteget tüzel. Ahogy amerikai feltaláló sorozatlövő fegyvere, úgy Fernandes is minimális találati aránnyal rendelkezik, de amikor talál, akkor az „halálos”. A nagyszámú kapura lövés mellett meg kell említeni, hogy jól cselez, egy az egyben képes rendre megverni az ellenfeleket, jól alakít ki helyzetet a társaknak és nem fél bevállalni kockázatos passzokat a hatékony előrehaladás érdekében.
Nagyjából már ez is elegendő lenne arra, hogy megfogalmazzuk, hogy mi is hiányzott a Solskjær-csapatból, mert egy olyan játékosra volt hatalmas igény, aki képes a támadásokat elkezdeni, és akár befejezni is. Akiben megvan a kellő tudás, hogy irányítsa a csapat játékát, fazont szabjon a támadásoknál, helyzeteket alakítson ki a fiatal támadók számára. Vagyis a konklúzió, hogy legyen valaki, akivel nem csak kontrázni fog tudni a csapat, hanem végre dominálni a meccseket és úgy megszerezni a kötelező győzelmeket, hogy egy ilyen nívójú klub megfeleljen az elvárásoknak.

 

Mit láthattunk a portugáltól a Szigetországban?

Bruno Fernandes úgy rúgta be az ajtót, ahogy azt a legszebb álmaikban képzelhették a fanatikus szurkolók. A portugál a bajnokikon rekord közeli számokat hoz, és a három EL-meccsen sem vallott szégyent, pedig ott nem kapott sok lehetőséget.
Koncentráljunk a bajnoki találkozókra, mert ott már egy tízmeccses mintát kaptunk, s ott van most a szünet után is aktív szerepe abban, hogy a United a legimpozánsabb teljesítményt nyújtotta a megszakítás óta. Nagyrészt ennek a sikersorozatnak köszönhetően lehet még esélyük elérni a Bajnokok Ligája-szereplést érő helyeket, de még akár a bronzérmet is.

Ahogy arra számítani lehetett, Fernandes itt sem spórol a lövésekkel (3,44/meccs) és a kaput találó számai sem különösebben alacsonyak (1,40/m). A kiszolgálás is jól megy neki, 90 percre lebontva 2,63 kulcspasszal jelentkezett, és mérkőzésenként 2,15 a tizenhatoson belülre adott passzainak száma. Ahogy Portugáliában, úgy itt is nagyon sok labdát szór el, de ezeket leginkább a támadó harmadban teszi, így nem jut különösképpen kontra lehetőséghez az ellenfél ezekből. Ezáltal a passzpontossága Angliában sem hagyja ez a 70% közvetlen környékét, még úgy sem, hogy a pálya középső harmadában 80% feletti az átadásainak a pontossága.  Azzal, hogy 9 mérkőzésen elérte a 10 közreműködést (gól+gólpassz), bekerült az erre vonatkozó statisztika legjobbjai közé, s ez is jól megalapozta az egyéni díjakat, amiket már a rövid Premier League-karrierje során is megkapott.

Összességében 10 mérkőzésen már 7 gólt (3 büntetőből) és 6 gólpassza van, aminek köszönhetően már másodszor kapta meg a hónap játékosa díjat, méghozzá egymás után, amire legutóbb Cristiano Ronaldo volt képes portugálként, még 2006 novemberében és decemberében, aki ugyebár szintén a Manchester United játékosaként zsebelte be a két elismerést.

 

Mit várhatunk a Fernandes – Pogba párostól?

A kérdés alapjaiban határozza meg a klub jövőjét, hiszen ez a két játékos nagyban befolyásolja a csapat játékstílusát, a támadások értékét, és még azt is mondhatjuk az utóbbi meccsek alapján, hogy velük a pályán képesek hozni a „kötelezőnek mondott” sikereket, méghozzá domináns játékkal, nagyarányú gólkülönbséggel.
Egyelőre kettejük kapcsolatáról még kisebb a minta (Pogba hosszú idejű sérülése miatt), és még igazán komoly tesztre nem voltak kényszerítve, hogy mi van akkor, ha nem tudnak ők végig kényük-kedvük szerint játszani támadásban. Az eddigi kevesebb, mint 400 percük során csak a Tottenham elleni nagyjából fél óra idejére mondható el az, hogy igazi bajnoki vetélytárssal szemben láttuk őket együtt a pályán, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy itt a Mourinho-féle taktika miatt egy behúzódó, „buszt leparkoló” ellenfél ellen játszottak.

A párosnak a hátralévő mérkőzéseken először a Chelsea elleni FA Kupa-elődöntő jelenthet olyanfajta kihívást, amiben nem biztos, hogy a United tud végig dominálni, aztán pedig az utolsó fordulóban a Leicester City elleni erőfelmérő lehet még érdekes, de a Rókák játéka alapján ott leginkább a kontrák ellen kell majd tartaniuk.

Tetszett? Oszd meg:

Kapcsolódó tartalmak

Kapcsolat