Az érzelmek szárnyán – egy Sevilla szurkoló naplója

Szerző: | 2020-08-22 | Címkék: Európa Liga, Sevilla,

Sevilla szurkolónak lenni egy olyan helyen, mint Magyarország, nem tűnik túl egyszerűnek, mert bár vannak a klub életében sikerek, de össze sem hasonlítható ez az együttes egy Barcelona vagy egy Real Madriddal, hogy csak a spanyolokat említsem.
Az elmúlt közel 20 évben sok szép élményt kaptam ettől a csapattól, nehéz pillanatokat éltem meg, de közben mindvégig hű szerelmem volt a klub. Ebbe nyújtok bepillantást miután tegnap este hatodik alkalommal is Sevillába került a második számú európai kupasorozat trófeája.


A Sevillára is tudsz fogadni a következő Bajnokok Ligája és La Liga szezonban az Unibet oldalán.  


Még kisgyermek voltam, mikor ez a klub elrabolta a szívem. A klub, erős túlzás ez, mert inkább csak az a 17 éves fiatalember, aki az akkor épp újonc szezonját töltő csapatba úgy robbant be, mint valami megállíthatatlan szupersztár jelölt. Az ördöngös cseleitől remeghetett az összes védő, és a Sat 1 vagy épp a Rai Uno sporthíreibe valamiért ő is be tudott férni hatalmas szerelmet keltve a szívemben.

Ez a fiatal suhanc nem volt más, mint José Antonio Reyes. Nem győztem reménykedni benne, hogy egyszer végre benne lesz a Képes Sportban a posztere, mert akkor az volt a legnagyobb vágyam, na meg persze az, hogy úgy tudjak cselezni, mint ahogy ő teszi.



2003-ra lett még nagyobb a szerelem, mikor a szőke uruguayi Dario Silva is bevillant pár összefoglalóba. Idehaza is már kezdett teret nyerni a tévében a La Liga én meg minden azt akartam, hogy a Real Madrid vagy a Deportivo legyen az ellenfél, mert akkor volt a legnagyobb esély rá, hogy a tévében láthassam ekkorra már hőn szeretett csapatomat.

Mikor a 2004/05-ös szezonnak neki ment a csapat, már az UEFA-kupa is bekerült a naptárba, és árgus szemekkel követtem, az ekkor már a mai stílusában felismerhető jegyeket megvillantó klubot, amely a legtehetségesebb fiataljait, azonnal képes volt pénzre váltani, csak persze akkor ezt még úgy éltem meg, mintha mind egy áruló lenne, hogy miért merik elhagyni az én csapatomat.



Elveszítettünk egy fiatalt 

2007. augusztus 25-ét írtunk, mikor egy város, és egy közösség omlott össze a szezonnyitó, Getafe elleni összecsapás első félidejében, pont úgy, mint Antonio Puerta a pályán. Csak arra emlékszem, hogy lehajolt és összecsuklott, majd a felé rohanó Dragutinovic próbál segíteni, majd úgy kapálózik a kispad felé, mint egy őrült.
Magához tért az ifjú sztárpalánta, de az öltözőben ismét elájult és kórházba kellett vinni, három nappal később a sevillai Virgen del Rocio kórházban elhunyt és a város feketébe borult.

 

Az első trófea

 

Szerintem egyiket sem tudnám elfelejteni, de ez nagyon megmaradt, mert egy olyan olasz kommentátor közvetítette a döntőt, ami még a szokásosnál is jobban megszerettette velem az egész életérzést, és sokáig én magam is ezt akartam csinálni.

Szerelmes voltam ekkor már Dani Alves játékába, aki már ekkor valami olyan szélső védő volt, akinek derogált védekezni, de támadni annál inkább tudott. Jesus Navas, mint egy szélsebes TJV úgy rohant fel, s alá, és csak úgy záporoztak a beadások ettől a párostól a jobb oldalról.
Az elődöntő visszavágóját a Livescore segítségével izgultam végig a nagy, böszme számítógépemen, ami lassú is volt és a már rég aludnom kellett volna, de a hazai pálya előnye sem akart segíteni és a Schalke is nagyon erős volt. Végül egy nagyon kínszenvedős hosszabbításbeli gól csak bevillant és én anyám is felkeltve rohantam át apámhoz, a másik szobába, hogy döntőbe jutott a csapat.

Az aztán már sokkal könnyebb lett a Middlesbrough ellen, s ezt már szülői felügyelet mellett a tévében élvezhettem.


A címvédés

 

Ez volt mindközül a legnehezebb. Elképesztő volt, mikor megláttam a nyolcaddöntő másnapján, hogy Palop fejelte a gólt, amivel döntetlenre mentettük a Shakhtar Donyeck elleni meccset, hogy aztán a hosszabbításban még tovább is jusson a gárda Ukrajnában. (A második videó.)

A döntőt se könnyű hová tenni, mert a korai gólváltás után, hiába jött az emberelőny, az Espanyol nagyon jól védekezett. Kanouté gólja a hosszabbításban már elhitette, hogy nem kell a tizenegyesekre bízni, de végül a katalánok kiegyenlítettek.
Kanouté, Dragutinovic és Puerta igen, de Alves nem lőtte be. Szerencsére Palop ott volt és megbabonázta az ellent, a Javi Navarro pedig ismét egy kézzel emelte magasba azt a hatalmas trófeát.

 


A legnehezebb az elsőt megnyerni – a triplázás

 

Egy komolyabb ugrás, hisz voltak itt kevésbé szép évek is, bár volt mikor a BL-ben kalandozott a csapat, de az, közel sem volt olyan sikeres.

2013-ban elég pocsékul zárult a szezon és két selejtező kör is várt kedvenceimre. Innen aztán egy nem rossz csoportkörön vezetett át az út, melyet spanyolok köveztek ki az egyenes kieséses szakaszban. A Betis ellen a szokásos derbi hangulat és öldöklő párharc, a Valencia elleni elődöntőben pedig, egyrészt a megnyugvás, hogy nem a Juve, másrészt az idegesség, hogy ez a Valencia abban az évben nagyon jól játszott a bajnokikon.

Végül a Benfica jött szembe a döntőben én pedig abban bíztam, hogy Guttman Béla újra lecsap és összejön egy újabb kupagyőzelem. Azt szokás mondani, hogy aki az elejétől úgy készül, hogy büntetőket lő, az nyerni is fog a tizenegyes párbajban. Hát a játék képe alapján, Emery erre készítette fel a fiúkat, és a Bacca Mbia Coke Gamerio kvartett nem is hibázott, Rakitic pedig olyan örömöt okozott mikor magasba emelte a trófeát, amit rég élhettem át.

 


Jött 2014, Reyes visszatér, én meg őrült módjára estem bele a Dnipro játékosába Konoplyanka játékába, na meg Ruslan Rotan pontrúgásaiba. Felemás érzés volt épp ez a csapat lett a finálébeli ellenfél. Bacca ezen a meccsen szerettette meg magát velem, mert én valahogy mindig Gameiro irányába voltam elfogultabb. Nagyon küzdelmes meccs volt és az a 3-2 talán a legjobb döntő volt az addigiak közül.


 


Egy évre rá immár a BL csoportkörben volt a helye a csapatnak, mert itt már ez is a trófea mellé járt, csak épp azt nem mondták, hogy a jegy a halálcsoportba szól. Manchester City és Juventus, na köszi szépen. No nem baj tavaszra maradt az EL és egy újabb szenzációs menetelés. Fortuna itt adta vissza, amit az őszi sorsoláskor elvett, mert a Molde és a Basel sima út volt a nyolc közé, hogy ott megint jöjjön a spanyol szenvedés. Ezúttal a Bilbao, és egy újabb kínkeserves hosszabbítás, pedig baszkföldön már meg volt az előny. Végül Exteberria hibáját Gameiro megbüntette és én a házból is kifutva, Néró kutyámmal ünnepelhettem a továbbjutást.

A döntőben az akkor még közel sem a mai formátumában kinéző Liverpool volt az ellenfél és a favorit, mert Jürgen Klopp együttese egy sokkal veretesebb névsoron keresztül jutott el a fináléig. Egy félidőnyi kínzás után aztán jött a szenzációs fordítás, és mint a bélyeget úgy nyomták le a srácok a Poolt, Cokeval az élükön, aki aztán ég felé emelte az újabb kupát.



Egy klublegenda halála 

Nem is tudom már mi volt aznap éppen vele, de azt tudom, hogy a twitter majd fel robbant a hír kapcsán. Csak úgy záporoztak az értesítések, a szurkolók pedig nem győzték a kérdéseket írni, hogy “ugye ez nem komoly?” – “esto es serio?”. Csupán abban vagyok biztos, hogy hosszú évek óta először sírtam azon a napom, mikor eltávozott közülünk Reyes.

Valami olyn jött ki belőlem, mint Puerta vagy Foé esetén. Nem lehet leírni szavakkal, hogy milyen az, ha egy példakép eltávozik, talán mintha egy barátot veszít el az ember véglegesen.


Győzelem az elhunytakért 

 

Így jutottunk el az idei szezonhoz, amikor már Puerta és Reyes emlékért is harcba szállhattak az andalúz harcosok, na meg a szezon végén távozó Banegaért, akinek kijárt, hogy királyhoz méltón távozzon. A csoportkör olyan sima volt, mint ahogy azt várni is lehetett, de aztán a Kolozsvári vasutas egy lesgólra volt attól, hogy kiessen a csapat megszégyenülve.

A pandémia után aztán az AS Roma szintén nagyon könnyűnek találtatott, a Wolves ellen pedig kis mázlival, de Ocampos fejese döntőnek bizonyult.
A Mancester United amennyire ijesztőnek tűnt sokaknak, annyira volt biztos az is, hogy büntetőből Bruno Fernandes betalál, de a fordítás két komoly hibából megadatott, a Vörös ördögök pedig mindent kihagytak.

Tegnap este aztán nagyon nagy izgalmak közepette tettem le a fenekem a tévé elé, ahol abban bíztam, hogy nem most kezd el Conte európai szinten is tényező lenni, mert eddig nem volt erőssége ez.
Lopetegui sosem volt a kedvencem és a szezon előtti, illetve eleji bolond makacssága sem tette szimpatikusabbá. A Dabbur affér, a De Jong erőlködés, Reguilón kezdetése és a korábbi kapitány megalázása nagyon nem segített megbarátkozni vele. Sok új arc jött, s kevesen tűnek elég jónak, de be kell valljam, nem tudom nem szeretni ezt a csapatot, és hiszek Monchi döntéseiben, aki bár csúnyán befürdött Olaszországban, azt tartom, hogy az a közeg egy belsős embert kíván, mert kintről érkező, ott rendre megbukik.

Szóval egy igen felemás szezon volt ez az idei, ahol nem volt annyira szép a játék, mint megszokhatta a szurkoló tábor, de cserébe nagyon is eredményes. Szépen jöttek az eredmények, de olykor több volt a balhé a klub és a szurkolók közt, mint kellett volna, amit csak a BL-t érő 4. helyezés enyhített, de már a twitteren is az ment, hogy ide kupagyőzelem kell, hogy béke legyen.



A mérkőzés az első perctől kezdve tipikus déli összecsapás volt. A korai büntető csak tetézte a hangulatot és olykor az indulatokat is. A szája mindenkinek akkora volt, mint ha csak egy szurkoló lenne, akinek pont ez a feladata, hogy ordibáljon és reklamáljon.

Lukaku buktatása után már azt éreztem, hogy nagy lesz a baj, mikor láttam, hogy a szezon egyik megrendíthetetlen stabil pontja, a védelem oszlopa, Diego Carlos hosszas szenvedés után kelt csak fel. A bekapott gól sem okozott akkora félelmet, mint hogy elveszíti a gárda a legbiztosabb emberét.

Sose hittem volna, hogy fogok úgy örülni De Jong gólnak, mint tettem azt tegnap este, mikor Navas szokásosnak mondható beadására megelőzte a veterán Godínt.
Aztán már azt is megéltem, hogy úgy dicsértem a „bolygó hollandit”, mintha valami sztárjátékos lenne, pedig csak egyszer végre megmutatta, hogy a Tulipánok földjén mire volt képes, mert eddig karrierje során csak ott volt képes valóban nagyon alakítani.

Aztán megint jöttem az ijedség, mert a jó Diego Carlos megint buta volt, és a szabadrúgás végén Godín javította hibáját, Brozovic tökéletes csavarása után.

 

Nagyon sok izgalom és érzés ért az első félidő alatt, amit szünetben alig bírtam leplezni. Komoly lelki sokként éltem meg a brazil bekk pocsék játékát, hisz nem ez jellemezte eddig, Ocampos is elég halovány volt, és az eddig oly sikeres széljáték ellen is nagyon felkészült volt az Inter.

Fordulás után már aztán inkább a taktika és az edzők kerültek főszerepbe, a maguk csatájával, mert egymás húzásaira igyekeztek válaszolni. Senki sem mert kockáztatni, ami érthető volt, de szurkolói szemmel idegölő is. Nehéz percek voltak, amit egy nagyon látványos, de annál is szerencsétlenebb mozdulat tört meg, mikor a már sokat emlegetett DC ollózott, Lukaku pedig újfent bevette a kaput, csak most épp Handanovicét.



A hátralévő időben nem volt elég „tökös” az Inter, későn jött az első olyan változtatás Contetól, amivel belenyúlt volna a felállásba, így nem jött össze az egyenlítés.

Bár ez már a 6. siker volt, most is úgy tudtam ünnepelni, mint az elsőnél, 14 évvel ezelőtt. Nehéz szavakba önteni azt, amit átél ilyenkor az ember, úgy érzi magát, mintha a csapat tagja lenne, velük élvezi ki minden pillanatát ennek az egész gyönyörű szituációnak.



Most pedig egy nap távlatából a sál még mindig ott van a párnám mellett, a mez még mindig az íróasztal szék támláján, a szívem pedig mindig úgy ver, mint a győztes gól, és a hármas sípszó pillanatában.
Túl vagyok az interjúk elolvasásán/végighallgatásán, még inkább szívemhez nőttek az emberek, főleg az az Ocampos, aki arról is beszélt, hogy két éve vesztesként szerepelt a fináléban, és hogy a mostani sikerét az akkori csapattársaknak is ajánlja. De írhatnék épp arról is, hogy miként állt oda a mikrofonok elé Lopetegui, aki elsírta magát már előtte is, de nem lehet szavakba önteni ezt az egész érzést, ami még most is borzongatja a hátam és vigyorgom tőle, mint a tejbetök.

Tetszett? Oszd meg:

Kapcsolódó tartalmak

Kapcsolat