U17-ből a DVSC kezdőcsapatáig – Bényei Ágoston lehet a szezon felfedezettje?

A DVSC rutinos játékosokkal állt fel a Budaörs elleni NB2-es szezonnyitó bajnokin, de volt egy szemtelenül fiatal srác a középpálya legmélyén, akinek élete első felnőtt tétmérkőzésén kellett bizonyítania. Ő nem más, mint a 17 éves Bényei Ágoston, aki az életkorával lefelé, a játékával felfelé lógott ki a mezőnyből. 

Írta: Tóth Balázs “Blase”

Fotó: Derencsényi István


Az Unibeten 2,00 oddsért fogadhatsz rá, hogy a DVSC lesz az NB2 idei szezonjának aranyérmese! Kattints ide, és regisztrálj!


Út a felnőttek közé

Bényei 2003. április 3-án született Tiszavasváriban. Hétévesen a helyi csapatban kezdett el futballozni, innen lépett tovább Hajdúnánásra, majd mindössze tizenegy esztendősen a Debreceni Labdarúgó Akadémiára. Annak ellenére, hogy a futball Debrecenhez kötötte, Tiszavasváriban végezte el az általános iskolát, ezért nap mint nap ingázott a szülővárosa és Debrecen között. Ennek ellenére sem hanyagolta el a tanulmányait, kitűnő eredménnyel abszolválta a nyolc osztályt.

 

A nagypálya mellett 15 éves koráig párhuzamosan futsalozott, így két fronton csiszolhatta készségeit. Kezdetben jobbszélső támadóként futballozott, az U15-ös együttesben Németi János vezetőedző ismerte fel, hogy a pálya közepén még inkább kibontakozhat: először irányítóként szerepeltette, majd védekező középpályást faragott belőle. Tagja lett az U15-ös, U16-os és U17-es válogatottnak is, 2019 nyarán pedig újabb mérföldkőhöz érkezett: hároméves profi szerződést kötött a DVSC-vel. Ennek ellenére a 2019/2020-as idényt az U16-os és az U17-es együttesek között ingázva töltötte, de néhány találkozó erejéig már szerepelt az U19-es korosztályban is. Az új idényre való felkészülésnek viszont már a DSVC újonnan induló NB3-as csapatával vágott neki; július 8-án pályára is lépett a „kis Loki” DEAC elleni edzőmeccsén, ahol egy félidő alatt lenyűgözte a szakmai stábot. Ezt követően felgyorsultak az események. Jó teljesítményét követően másnap már a nagycsapattal tréningezhetett, mindezt úgy, hogy korábban egyszer sem adódott rá lehetősége. A felkészülést már Kondás Elemér irányítása alatt csinálta végig, ennek ellenére mégis mindenkit meglepett, hogy szűk egy hónappal később kezdőként debütálhatott a DVSC Budaörs elleni bajnoki mérkőzésén, sőt, végig is játszotta azt…

Fotó: DVSC.hu

A mérkőzésről

Bevallom, korábban nem hallottam róla, így nagy érdeklődéssel figyeltem, hogy vajon milyen tempóban képes úszni a mélyvízben. Ő volt az egyetlen 21 évnél fiatalabb játékos a debreceniek kezdőtizenegyében, de hamar körvonalazódott bennem, hogy ő nem (csupán) a fiatalszabály miatt került be a csapatba. Az első perctől kezdve magabiztosan, éretten futballozott, a csapat egyik legaktívabb fogaskereként működtette az egyébként néha akadozó debreceni gépezetet. Jellegzetes mozgásáról és játékstílusáról rögtön Nagy Ádám jutott eszembe, akivel ráadásul azonos poszton is szerepel.

Bényei védekező középpályásként a játék szervezéséért felelt, ő volt az átmenet a védelem és a középpálya között. Jelentős szerepet vállalt a labdakihozatalokban, a Loki igyekezett rövidpasszos játékkal támadásokat építeni a magasan presszingelő budaörsiek ellen – ebben pedig a mélyen visszahúzódó, szüntelenül üres területbe mozgó Bényei volt a kulcs. Külön felhívnám a figyelmet a 17 éves középpályás nyomástűrő képességére…


A mezőny egyik legaktívabb tagjaként összesen 3 (!) labdát veszített el a mérkőzésen, miközben minden lehetséges percet a pályán töltött. Ugyanezt a 25 percet kapó Szécsi Márk és a bő fél órát játszó budaörsi Fényes Szabolcs tudta reprodukálni a lehetőséget kapó összes futballista közül. Abszolút kétlábas játékos lévén az átlagnál széleskörűbb a repertoárja, nehezebb zavarba hozni, hiszen képes az adott szituációban a legmegfelelőbb döntést meghozni és kivitelezni. A választási opcióit nem redukálják a technikai korlátai, ezáltal sokkal tudatosabb és alkalmazkodóbb lehet a játéka.


91 százalékkal (47/43 sikeres) passzhatékonysággal zárta a kilencven percet, amit egyedül a budaörsi Tamás Olivér tudott megközelíteni (38/34 – 89%). Ezek nagy része szélességi átadás volt, kevés kockázatot vállalt, de éppen ez adott stabilitást a DVSC-nek.

De nem csupán a támadásépítésben jeleskedett. Szabad szemmel is jól látható volt, hogy Nagy Ádámhoz hasonlóan remekül olvassa a játékot, inkább ésszel próbál védekezni, mint erővel. Nem illetődött meg akkor sem, ha párharcokra került sor: 22 ütközetéből 17-et megnyert (62%), a két csapat kezdőjátékosai közül senki sem volt nála hatékonyabb ebben a mutatóban. 9 labdaszerzése (6. legtöbb) és 4 szerelése (1.) szintén arra enged következtetni, hogy a csapat védekezésében is jól funkcionált.

Összességben elmondható, hogy a tavaly az U16-os és U17-es bajnokságban szereplő Bényei Ágoston helyt állt élete első felnőtt mérkőzésén, bebizonyította, hogy játéka alapján megérett a profi futballra, még akkor is, ha ezt nem a legmagasabb osztályban tette. Ezzel együtt még mindig egy nagyon fiatal, félkész játékosról beszélünk, akit a hatalmas potenciál ellenére is a helyén kell kezelni. Egy ígéretes karrier az övé, jól láthatóan egy intelligens futballista, akinek játéktudása alapján abszolút helye van a felnőttek között. Ugyanakkor ez a szezon lesz számára az igazi barométer, ahol kiderül, mentálisan elbírja-e a DVSC-nél uralkodó eredménykényszer okozta nyomást, illetve képes-e stabilizálni a vasárnap nyújtott teljesítményt. Ha igen, kulcsfigurája lehet az idei Debrecennek; ha nem, még mindig van ideje mentálisan felépítenie önmagát.

Az bizonyos: az ő személye viszont akár új dimenziókat is megnyithat a debreceni együttes számára. Állandó labda nélküli mozgásának, higgadtságának és labdabiztosságának köszönhetően képes megnyugtatni a labdát, és stabilizálni a csapat játékát. A DVSC-re tavaly éppen az volt a jellemző, hogy sokszor túl gyorsan, esetlegesen és olykor kapkodva próbálták felépíteni az akciókat. Egy Bényei típusú karakter mellett viszont minden adott a domináns futball alapköveinek lerakásához, ő lehet az egyenlet eddigi ismeretlen tényezője, a hiányzó puzzle-darab, aki kiegyensúlyozhatja a sokszor orrnehéznek tűnő debreceni hajót.

Edzői szemmel

Bényei korábbi utánpótlásedzője, Németi János így nyilatkozott két évvel ezelőtt a fiatal magyar középpályásról a debsport.com-nak:

“Ágoston nagyon jó labdarúgó és nagyon jó ember, példaértékű a hozzáállása mindenhez és kitűnő tanuló. Szorgalmas, nem hiányzik edzésekről, csak pozitív dolgokat tudok róla mondani. A másfél év alatt nagyon sokat fejlődött, a korosztályos válogatottnak alaptagja lett. Mérkőzéseken végig koncentrál, jó labdaszerző készséggel rendelkezik, a lehetőségeket jól felismeri a pályán. Talán amit hiányosságként említhetnék nála, hogy egyelőre nem jönnek a gólok, de dolgozunk, hogy ezen is javítsunk. Nagyszerű játékos, minden edző ilyenről álmodik, nekem mellette négy-öt megadatott.”

 

Videók és adatok forrása: InStat

 

Tetszett? Oszd meg:

Kapcsolódó tartalmak

Kapcsolat

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x