Fókuszban San Marino szurkolói, Az örömöt nélkülöző brigád

San Marinónak, a Közép-Olaszországban elhelyezkedő enklávénak nagyjából 35 ezer lakosa van, és a helyi labdarúgás amatőr szinten működik. Ez érezhető a válogatottjuk szereplését illetően is, amely a leggyengébb Európában, és jelenleg 134 mérkőzéses nyeretlen szériában van. A „La Serenissima” a FIFA világranglistájának 207. helyén tanyázik, közvetlenül olyan válogatottak után, mint Guam, Srí Lanka, a Turks- és Caicos-szigetek, az Amerikai Virgin-szigetek, a Brit Virgin-szigetek és Anguilla. A szeptemberi frissítéskor azonban így is „ünnepelhettek”, hiszen egy helyet javítottak, bár ez Eritrea válogatottjának köszönhető, amelyet – miután több mint 48 hónapig nem játszott hivatalos mérkőzést – töröltek a listáról. Összességében San Marino zárja a listát 750,27 ponttal, több mint 35 ponttal van lemaradva az utolsó előtti Anguillától, és majd száz pont a hátránya a második legrosszabb európai nemzettel, a 199. Liechtensteinnel szemben.

A mini állam nemzeti csapatának nem sok sikerélménye volt, mióta 1990-ben a nemzetközi és az európai szövetség (FIFA, UEFA) tagja lett. A San Marinó-i válogatott a napokban vívta meg a 196. és a 197. összecsapását, a mérleg pedig egyetlen győzelem, nyolc döntetlen és immár 188 vereség. Amennyiben csak a tétmérkőzéseket nézzük, akkor eddig a világbajnoki selejtezők során két döntetlent értek el 74 vereség mellett (1993-ban egy hazai 0–0 Törökország ellen, illetve 2001-ben egy 1–1 Lettországban), az Eb-kvalifikációs meccseken egy döntetlenjük van 83 vereség mellett (2014-ben egy hazai 0–0 Észtország ellen), a Nemzetek Ligájában pedig két döntetlent számlálnak 12 vereség mellett (2020-ban egy idegenbeli 0–0 Liechtenstein, illetve egy hazai 0–0 Gibraltár ellen).

Tehát ha San Marino szurkolója vagy, a világ legrosszabb válogatottjának szorítasz, és ebben az esetben nagyon hasznos, ha van humorérzéked. Ennek szellemében működik a Brigata Mai 1 Gioia nevű szurkolói csoport is, amelynek nevét talán úgy lehetne legszebben magyarra fordítani, hogy „az örömöt nélkülöző brigád”. A kis közösség tagjai sálakkal a kezükben szurkolnak, amelyeken az alábbi üzenet szerepel:

„Ha nem szurkolsz nekünk, amikor veszítünk, akkor ne szurkolj nekünk akkor sem, amikor nyerünk.”

Azonban mielőtt elbizakodottnak gondolnánk őket, a valóság az, hogy saját magukat gúnyolják ki ezzel. Ugyanis egy piros kereszttel át van húzva az „amikor nyerünk” felirat, azon az elven, hogy senki nem számít arra, hogy ez megtörténik. De épp ez mutatja meg a humorérzéküket és azt is, hogy a realitás talaján állnak, mert szerintük semmi baj nincs azzal, hogy nem nyer a csapatuk. Számukra nem az eredmény a fontos, hanem a csapat szeretete és a jelenlét, a sport iránti szenvedély megosztása más országokkal és kultúrákkal – a sportszerűség és a szórakozás nevében. Elutaznak a válogatott csaknem mindegyik meccsére, függetlenül attól, hogy épp hol játszanak – az esetek nagy részében Európában –, tétmérkőzést nagyon régóta nem hagytak ki. (Amióta hivatalosan megalakult, a San Marinó-i válogatott mindössze két mérkőzést játszott Európán kívül, tavaly novemberben 1–1-es döntetlent ért el Saint Lucia otthonában, majd három nap múlva 1–0-ra kikapott a házigazda karibi együttestől.)

A kis közösség nevét még 2012-ben találták ki, amikor már nyolc esztendeje vártak egyetlen döntetlenre. Két évvel később, egy novemberi napon, amikor az Észtország elleni gól nélküli iksszel véget ért a vereségsorozat, és megszerezték első és mindmáig egyetlen pontjukat az Eb-selejtezők történetében, a szövetségi kapitány, Pierangelo Manzaroli rábírta a Brigata Mai 1 Gioiát, hogy készítsen egy új transzparenst Brigata Mezza Gioia („Fél öröm”) felirattal. Manzaroli szemei csillognak, amikor visszaemlékszik a pontszerzés eufóriájára.

„A más országokban élő emberek nem értik, nem érthetik, milyen ez. Hihetetlen pillanat volt... Ugyanaz az érzés, mint amikor a lányom megszületett.”

De persze a megannyi negatív élmény között, amiket a „La Serenissima” átélt, kell is tudni értékelni a legapróbb örömöket. Így vannak ezzel a szurkolók is, akik pontosan tudják, hogy már egy találatnak is hatalmas jelentősége van, hiszen előfordult már az is, hogy két éven keresztül nem tudott gólt szerezni a nemzeti csapat. A közel kétszáz fellépés során 29 találatot jegyzett az együttes, és Alessandro Golinuccinak kedden, a dánok elleni selejtező 61. percében szerzett egyenlítő gólja azt jelentette, hogy nem fog eltelni egy év két találat között a válogatott életében. (Az Eb-selejtezőt végül a vendég északiak nyerték meg 2–1-re, miután Yussuf Poulsen a 70. percben betalált.)

Jó néhány borzalmas statisztikai listán ők az elsők, ezek közül talán a legkirívóbb, hogy San Marino 49 alkalommal kapott ki 6–0-ra vagy annál is nagyobb arányban, köztük hét olyan mérkőzést is találni, amikor az ellenfél kétszámjegyű különbséggel nyert.

„A legrosszabb emlék a Németország elleni 13–0-s vereség 2006 szeptemberéből” – mondta Mirko Palazzi, aki 2005 óta a válogatott játékosa, azaz a jelenlegi keret „doyenje”. – „Nem sokkal a világbajnokság után játszottunk velük, a németek elbuktak az elődöntőben, majd látták, ahogy az őket búcsúztató Olaszország megnyerte a tornát Berlinben. Bosszúra éhesek voltak, és úgy tekintettek ránk, mintha mi is olaszok lennénk. Össze akartak törni minket. Ám nem volt semmi sértegetés vagy gúnyolódás, hanem csak olyanok voltak, mint a robotok. Jöttek, mindent beleadtak, aztán újra és újra gólt szereztek.”

Egy olyan sportágban, amelyben romantikus hangulat lengi körül az esélyteleneket, San Marino megannyi új csodálót szerzett az évek során. A szinte folyamatos kudarcok – furcsa, azaz talán nem is annyira furcsa módon – vonzóvá tették őket a különlegességekért epekedő futballrajongók szemében – világszerte. A Twitteren a @SanMarino_FA accountnak, amelyet egy holland fiatalember hozott létre, jelenleg több mint 100 ezer követője van.

San Marino válogatottja valóban sok találkozót veszít el, olykor hatalmas különbséggel, ilyenkor pedig a jószívű ember legszívesebben idő előtt lefúj(at)ná a meccset, és megölelné a játékosokat, hogy kifejezze az együttérzését feléjük. Vannak kritikusaik is persze, akik szerint a San Marinó-i válogatott meccseit nem lehet profi sportként értelmezni, akkora különbségek vannak a képességek között a pályán, és voltak olyanok is, akik – immár több esetben – igyekeztek elérni az, hogy ne szerepelhessenek a selejtezősorozatokban. Azonban San Marinóban – egyáltalán nem meglepő módon – úgy gondolják, hogy ez a nézőpont arrogáns és tájékozatlan, mert ők igenis szeretik képviselni a hazájukat, és nekik fontos az, hogy megtehessék ezt, függetlenül attól, hogy milyen eredmény születik a mérkőzéseiken.

Kiemelt kép: Brigata Mai 1 Gioia RSM Facebook