Futball az ókori romok árnyékában
Köztudott, hogy Olaszország tele van ókori építészeti emlékkel, számtalan helyen fellelhetőek a Római Birodalomban létrehozott utak, épületek, közcélokat szolgáló létesítmények maradványai. Nem meglepő tehát, hogy az egyik, Rómában található futballpálya mögött egy több mint 2000 éve épült vízvezeték látható.
Az Örök Város egyik parkjában, a Parco degli Acquedottiban több olyan pilléres-ívezetes építmény, úgynevezett csatornahíd található, amely az ókorban Európa és Közel-Kelet területén a nagyobb településekbe vagy a művelés alatt álló földekre vezette el a magasabban fekvő területeken összegyűjtött vizet.
Az egyik ilyen vízvezeték elé 1952-ben egy futballpályát építettek, amelyen alacsonyabb osztályokban szereplő csapatok mérkőznek meg egymással.
Az egyik oda látogató turista egy körzeti bajnokságban – ez a liga az olasz kilencedosztálynak felel meg – lejátszott mérkőzést tekintette meg a nem mindennapi látványt nyújtó pályán, amelyet Campo Gerininek neveztek el. A találkozó házigazdája a Pro Calcio Italia csapata volt.
„Nem nehéz kitalálni, melyik a hazai csapat, a Pro Calcio Italia címere egyértelműen elárulja, hogy az együttes a Parco degli Acquedottiban játssza a hazai mérkőzéseit. Az ellenfél a Sampdoriáéhoz hasonló mezt visel. A játékosokat végig zrikáló, körülbelül 50 fős közönség minden tagja ismeri egymást, az egyik partjelző farmerdzsekit viselt, és zenét hallgatott a telefonján a mérkőzés közben. A találkozót egyébként 4–1-re megnyerték a hazaiak”
– olvasható a beszámolójában. A futballrajongó teljesen el volt ragadtatva a létesítménytől:
„Gyönyörű a környezet, a salakos pálya tökéletesen illeszkedik a környezetbe. A vízvezetékek mellett vasúti sínek is körbeölelik a létesítményt, ahonnan egy klasszikus olasz parasztház és egy elhagyatott épület is látható. A pálya és annak környezete hűségesen tükrözi, milyen is Olaszország”
– fogalmazott a leírásában.
De a Campo Gerini nem csak futballmérkőzéseknek ad otthont: a létesítményben szerdánként és szombatonként atlétikai foglalkozásokat tartanak a környékbeli gyerekeknek, akiket három korcsoportra (3–5 év, 6–10 év, 11–15 év) elkülönítve edzenek.
A Campo Gerini még valószínűleg sokáig fog lehetőséget adni a sportolni vágyó gyerekeknek tehetségük kibontakozására – ugyanakkor a futballozni vágyó felnőtteket is várni fogja a jövőben.
„Egy olyan örökséget kaptunk, amelyet nem lehet, és nem is szabad elfelejteni. A Gerini-pályának tovább kell élnie, mert olyan sporttevékenységeknek ad otthont amelyek szükségesek a gyerekek a fejlődéséhez, a felnőtteknek pedig egészségük megőrzéséhez”
– írták a pálya átadásának 60. évfordulója alkalmából.
Kiemelt fotó: Filippo Monteforte/ AFP/Getty Images