Gareth Barry megdönthetetlennek tartott rekordja hamarosan a múlté lesz
Néhány napig még Gareth Barry büszkélkedhet a címmel, amely szerint ő a Premier League legtöbb mérkőzésen pályára lépő futballistája. A 653 meccs tetemes, de hogyan indult a páratlan karrier? Mi kell ahhoz, hogy valaki ennyire sokáig bírja a világ legjobb, legstrapásabb bajnokságában? Íme, az Aston Villát, a Manchester Cityt, az Evertont és a West Bromwich Albiont is erősítő korábbi középpályás története.
A szülei sosem a könnyebbik utat jelölték ki neki, így aztán amikor 16 éves korában a fél élvonal hívta, ők szülővárosából, a délkelet-angliai Hastingsből nem a már jól ismert Brighton, vagy a szintén nem túl távoli Arsenal, Chelsea, Crystal Palace hármas felé terelték, hanem a 300 kilométerre fekvő Birminghambe, az Aston Villához. Hogy ha már egyszer profi futballistává akar válni, lépjen ki a komfortzónájából. Mert anélkül úgysem jut semmire. Gareth Barry pedig hallgatva a szülői tanácsra a birminghamieket választotta. Saját példából merítkeztek a szülei. Édesapja vízvezetékszerelőként robotolt, kemény munkával teremtette meg a betevőt négy fiának és két lányának. Szűkösen éltek: egy szobában lakott a négy fiú, két emeletes ágy szolgálta a kényelmüket. Édesanyja a háztartást vezette, hat gyerek mellett sok énideje nem maradt.
Nagyon hosszú ideig hűséges volt az Aston Villához
Gareth tízéves korától a Brightonban edzett, de csak 14 esztendősen került be a nagy klubok játékosmegfigyelőinek noteszába. Két évvel később pedig az Aston Villa hívásának mondott igent. Birminghamben kapott egy szobát, lakhelyéhez reggel hétre érkezett meg a minibusz, ami a klub edzésére szállította, délután ötig az edzőközpontban tartózkodott. Mint azt egy, a Daily Mailnek adott interjújában utóbb elárulta, rettenetesen hiányoztak neki a szülei, „honvágy” gyötörte, de igyekezett szuggerálni magát: „Azért vagyok itt, hogy futballistává váljak.” És utólag is úgy véli, helyesen döntöttek a szülei, amikor messze küldték a családi fészektől, mert ott csak magára számíthatott, egyedül kellett megállnia a helyét. Ettől aztán lelkileg roppant mód megacélosodott, és a Villában is hamar észrevették, hogy van az akadémián egy mentálisan roppant erős fiatal, aki amúgy elég tehetséges is. Az első csapat edzője, John Gregory a 17-et alig betöltő Barryt be is vetette a nagyok közt, 1998 májusában szerepelhetett először Premier League-ben. Azt követte másik 652.
Első kezdőként lejátszott mérkőzését is élénken őrzi emlékezetében: az Arsenal ellen kellett megállnia a helyét, a középpályán Patrick Vieira és Emmanuel Petit szorításában. Hosszú éveket lehúzott aztán a Villa Parkban (440 mérkőzés, 52 gól, 47 assziszt, csupaszív futball), és amikor már azt remélhették a bordó-kékek hívei, hogy ő is a „one-club-manek” sorát gyarapítja, bejelentkezett érte a Manchester City és a Liverpool FC, az akkor naggyá válni készülő, illetve már óriásnak számító két klub csábításnak pedig Barry nem tudott ellenállni.
Manchester City vagy Liverpool? Könnyű döntés volt
A döntés előzményeiről így szólt 2016-ban a Daily Mailben: „Egy hotelben találkoztam a City menedzserével. Mark Hughes elmondta, mennyire ambiciózusak az új tulajdonosok. Egy gyorsvonathoz hasonlította a klubot, amelyikre, úgy vélte, érdemes felszállni.” És milyen jól gondolta a walesi legenda. De nem csak a kékekkel beszélgetett Barry.
„Rafa Benítezzel is eldiskuráltam, a Liverpool edzője azonban nem győzött meg. Azt mondta, vár, jöjjek, ott majd játszom balbekket, bal oldali középpályást, középső középpályást. Pont ezt csináltam a Villában is, és nem kértem már belőle. A Cityben az is vonzott, hogy annyi ideje nem nyert semmit, és azt éreztem, szívesen lennék a részese a csapatnak, amelyik véget vet az ínséges időknek. Úgyhogy a Cityt választottam.”
Három évvel később valóban győzött: 2012-ben 44 év után szerzett ismét bajnoki aranyérmet a manchesteri alakulat, Gareth Barryvel a középpályán, de már nem Hughes-zal, hanem Roberto Mancinivel a kispadon. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a Citybe szerződése előtt egy évvel már meg akarta kaparintani a Liverpool, végül azonban nem rá költötte a kialkudott 18 millió fontot, hanem emelve azon hármat leigazolta inkább Robbie Keane-t. Góllövőre úgy fest, nagyobb szüksége volt, ez azonban hagyott egy kis tüskét Barryben. A Liverpool azonban nem akarta annyiban hagyni a dolgot, maga Steven Gerrard hívta fel a válogatottbeli csapattársat, amikor azt hallották, inkább a Citybe menne.
„Steven több kérdést is feltett – idézte fel a beszélgetésüket Barry ugyancsak a Daily Mailben. – Biztos vagy a döntésed helyességében? Lehetséges azt megváltoztatni? Mondd, hogy nem csak a pénzen múlik. Nem azon, feleltem az utóbbira, ettől még hízelgőnek gondoltam, hogy Steven annyira maga mellett akart tudni a liverpooli középpályán.”
A Premier League történetében ő kapta a legtöbb sárga lapot
A Manchester Cityben az évek alatt egyre több klasszis gyűlt össze, de mint azt a már citált interjúban Barry megemlítette, az Etihadban a kezdet nem volt épp sima.
„Az első szezonban nagy nehézséget jelentett, hogy több olyan játékos is szerepelt a csapatban, akinek azért kezdett már kitelni az ideje, őket pedig nem volt egyszerű motiválni. A 2011-es FA-kupa-elődöntő a Manchester United ellen ugyanakkor fordulópontot jelentett. A Wembley-beli mérkőzés előtt Vieira odaállt elénk, és határozott harci beszédében elmondta, a mi csapatunk legalább olyan jó, mint az övék, itt a lehetőség, hogy legyőzzük őket, nincs okunk kételkedni. Nyertünk, a fináléban a Stoke City ellen szintén, és szerintem azzal a sikerrel indult el valami a klubnál.”
Az azt követő szezonban ünnepelhetett bajnoki címet a City – emlékezetes mód: a Queens Park Rangers 2–1-re vezetett a 91. percben, a Citynek csak a győzelem ért volna bajnoki címet, így egy helikopter a trófeával elindult Sunderland felé, ahol nyerésre állt a Manchester United, ám előbb Edin Dzeko, majd 93:20 percnél Sergio Agüero is betalált, a gép meg fordulhatott vissza.
Barry 34 mérkőzésen szerepelt abban az idényben – az argentin találatát már a kispadról nézte –, egy gól, három gólpassz és nyolc sárga lap kísérte az aranyéremig vezető útját. Utóbbiban, azaz a begyűjtött figyelmeztetések számában ugyancsak PL-rekorder: 123 sárga lapot osztottak ki neki a 21 teljes szezont felölelő élvonalbeli pályafutásában, de mint azt egy interjújában elmondta, szerinte annak a felét túlzott szigorral kapta. Ami azt illeti, sosem ment a szomszédba egy kis keménységért, de jellemzően a még megengedett kereteken belül maradt, így sokkal inkább a remek bal lába, a játékintelligens futballja, kiváló passzjátéka maradt meg az emberekben, semmint az olykor a durvaság határát súroló belépői.
Lezárásként a 12. ligában is futballozott
Ezért tölthetett be az angol válogatottban is fontos szerepet, az 53 fellépése egy olyan korszakban, amikor Steven Gerrard, Frank Lampard, Paul Scholes sorakozott előtte, feltétlenül dicséretes.
Ami még a rekordokat illeti: nem pusztán a pályára lépések számában első Gareth Barry a Premier League-ben, a kezdőként megvívott bajnokokat tekintve is az. Íme, az angliai top tíz.
A PL-ben legtöbbször kezdőként pályára lépő játékosok listája
1 Gareth Barry (Aston Villa, Manchester City, Everton, West Bromwich Albion) 618
2 David James (Watford, Liverpool, Aston Villa, West Ham United, Manchester City, Portsmouth) 571
3 Frank Lampard (West Ham United, Chelsea, Manchester City) 546
4 Ryan Giggs (Manchester United) 522
5 Gary Speed (Leeds United, Everton, Newcastle United, Bolton Wanderers) 521
6 Mark Schwarzer (Middlesbrough, Fulham, Chelsea, Leicester City) 514
7. Rio Ferdinand (West Ham United, Leeds United, Manchester United, Queens Park Rangers) 492
8. Sol Campbell (Tottenham Hotspur, Arsenal, Portsmouth, Newcastle United) 488
9. Jamie Carragher (Liverpool) 484
10. John Terry (Chelsea) 473
2018 februárjában szerepelt utoljára PL-mérkőzésen, de az élvonaltól azon a tavaszon búcsúzó West Bromwich Albionban a másodosztályban is lehúzott még két szezont, bár a másodikban szinte mindvégig sérülések gyötörték.
39 évesen, 2020 augusztusában jelentette be visszavonulását, de csak a profi labdarúgással hagyott fel. A labda iránti szeretete nem hagyta nyugodni, és a Comberton Dynamoes öregfiúk csapatában rúgta még egy ideig, másfél éve pedig az angol 12. ligában gyürkőző Hurstpierpointban folytatta, az idei szezont azonban már nem vállalta. Alighanem addigra érezte úgy, ennyi elég volt.
44 évesen, ilyen karrierrel a háta mögött szívfájdalom nélkül akaszthatta szögre a stoplist.
Borítókép: sportinglife.com
Szerző
