„Gavallér volt” – Puskás, az aranyszívű társasági ember

A legismertebb magyar, egyben a világ valaha volt egyik legjobb futballistája Puskás Ferenc. Kevés labdarúgó büszkélkedhet az övéhez hasonló eredménysorral. Nemcsak futballistaként volt lehengerlő, a társaság középpontjaként ki nem fogyott a tréfákból, ámulatba ejtett mindenkit a belőle sugárzó szüntelen jókedv. Sokszor éneklésével is szórakoztatta az egybegyűlteket. Fürdött a hírneve adta rajongásban. Kapcsolatait, népszerűségét gyakran használta arra, hogy segítsen játékostársain. Nagylelkűsége ezen kívül még számtalan egyéb helyzetben megmutatkozott. Íme, nyolc történet arról, milyen ember volt „Öcsi” a futballpályán kívül.

null


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba! 



1. A belőle áradó derű és életöröm fogta meg először a feleségét

Puskás 1950-ben esküdött örök hűséget szíve választottjának, Hunyadvári Erzsébetnek, aki a Kispesti AC-ban kézilabdázott, így a sport által ismerkedtek meg. Ötvenhat évnyi boldog, szeretetteljes házasság jutott nekik, aminek „Öcsi” 2006-ban bekövetkezett halála vetett véget. Megismerkedésük idején Hunyadvári Erzsébet 16 éves volt, Puskásra a magával ragadó, életteli kisugárzása miatt figyelt fel.  „Hogy mi fogott meg benne először? A vidámsága. Optimista volt, semmiből sem csinált problémát, szórta a tréfákat, hihetetlenül mulatságos és nagyon éles eszű fiú volt” – nyilatkozta egy alkalommal.

 

2. „Addig, amíg én rúgom a gólt, nem lehet baj” – a rákosista pártállam vezetőinél is közbenjárt játékostársai érdekében

Amint az a Puskás Hungary című, életéről szóló dokumentumfilmből kiderül (cikkünkben több történet forrása is ez az Almási Tamás által rendezett 2009-es alkotás), rendkívüli népszerűségét és ösztönös diplomáciai érzékét a kommunista diktatúra vezetőinél is bevetette, ha valamelyik játékostársán kellett segíteni. A negyvenes évek végi, ötvenes évek eleji Rákosi-rezsim alatt, ami a sportélet minden szegmensére rátelepedett, még azt is megtehette, hogy a legfelsőbb vezetés prominens alakjaival tréfálkozzon. Egyik alkalommal megjelent társaságában Farkas Mihály, az akkori honvédelmi miniszter, aki az országot irányító, korlátlan hatalmú „négyes fogat” egyik tagja volt. A politikus fehér tiszti ruhában jelent meg, amire Puskás a következő megjegyzést tette: „Az anyád hétszentségit, te fagylaltos gyerek”. Mindenki ledöbbent, megfagyott a levegő, de mivel a rettegett Farkas Puskás nagy rajongója volt, nem vette zokon a pimasz viccelődést. „Öcsi” fürdött a népszerűségben, hízelgő volt számára, hogy szinte mindent el tudott intézni – akár a legfelsőbb köröknél is. Többen figyelmeztették, hogy vigyázzon, nehogy túl messzire menjen, de az aggódókat mindig megnyugtatta: „Addig, amíg én rúgom a gólt, nem lehet baj” – szólt belőle a magabiztosság. Egy alkalommal azonban az ő befolyása is kevés volt. Egyik játékostársa, az újpesti hátvéd Szűcs Sándor a szerelmével disszidálni készült. Tőrbe csalták, egy embercsempésznek álcázott ÁVH-ügynök „segítségét” fogadta el azért, hogy nyugatra szökhessenek. Az elfogását követően koncepciós perben halálra ítélték és kivégezték. Megmentéséért hiába tett meg mindent Puskás, akit a példát statuáló, elrettentést szolgáló ítélet nagyon megtört. Összeomlott benne a „Puskás Öcsi bárkinél bármit elérhet” állapot illúziója.

 

3. „Ne lőjetek! A magyar válogatott érkezett meg” – az 1956-os forradalom sűrűjében is csapattársai védelmére kelt

Amikor kitört a forradalom 1956. október 23-án, a magyar labdarúgó-válogatott Tatán vett részt egy összetartáson. A rádióban hallott hírek hatására úgy döntöttek a játékosok, hogy elhagyják az edzőtábort, érdekelte őket, mi zajlik a fővárosban. Kelenföld környékén Puskás egy kisteherautó vezetőjét megkérte arra, hogy bizonyos összegért cserébe hozza át a csapatot a pesti oldalra. Amikor egy híd közepére érkeztek, fegyverropogás közepén találták magukat. Puskás hirtelen kiugrott a teherautóból, és feltett kezekkel odakiáltott a híd lábánál levő, felfegyverzett embereknek: „Ne lőjetek! A magyar válogatott érkezett meg. Én vagyok a Puskás!”. Így kelt csapattársai védelmére a feldühödött forradalmárok előtt, akik, miután tisztázódott a helyzet, kórusban éltették a nemzeti csapatot.

 

4. A rá állított besúgónak is rendszeresen adott pénzt

1956 novemberében Puskás akkori klubja (egyben nevelőegyesülete), a Budapesti Honvéd az Athletic Bilbao ellen játszott BEK-nyolcaddöntőt, amin 3:2-es vereséget szenvedett. A Brüsszelben megrendezett visszavágó után (3:3) a magyarországi helyzet miatt a csapat úgy döntött, nem utazik még haza. Elhatározták, hogy részt vesznek egy, a magyar politikai vezetés által nem engedélyezett dél-amerikai turnén. Miután az véget ért, 1957 januárjában többen úgy döntöttek, köztük Puskás is, hogy az esetleges retorziókat elkerülendő, Bécsben maradnak. Azért sem akartak hazatérni, mert az országot irányító Magyar Szocialista Munkáspárthoz lojális média folyamatosan ontotta az őket lejárató tartalmakat, ellenük hangolva a közvéleményt. A FIFA 18 hónapos eltiltással büntette Puskást, amiért emigrált, ezért egy idő után szorult anyagi helyzetbe került.


De ez sem akadályozta meg abban, hogy minden tőle telhető módon segítsen kivándorolt társainak, akik előtt az egyre vékonyabb pénztárcája is rendre megnyílt. A magyar politikai vezetés által rá állított, őt folyamatosan megfigyelő „Zuglói” fedőnevű ügynöknek is rendszeresen adott pénzt, aki visszaélt az önzetlenséggel: játéktermekben herdálta el Puskás adományait.

 

(Forrás: olimpia.hu)

 

5. „Pancho, te nem segíthetsz a világon mindenkinek” – a madridi magyarok is számíthattak rá

Eltiltását követően a Real Madrid játékosa lett. A királyi gárdában másodvirágzását élte, egyéni- és csapatszinten is sikerek sokaságát érte el. Egykori madridi házvezetőnője és rokonai elmondásaiból kiderül, hogy sokan és rendszeresen kértek tőle pénzt a spanyol fővárosban is (például ételre, gyerekeik ellátására), és Puskás sohasem mondott nekik nemet. A többi Madridban élő magyar is számíthatott a mindennemű segítségére, támogatására. Szemtanú volt rá, hogy egyszer valakinek a kabátját is odaadta. Többen figyelmeztették, hogy hatalmas bőkezűsége és naivitása kihasználhatóvá teszi. Azt javasolták, hogy a jótékonyságban is tartson mértéket: „Pancho, te nem segíthetsz a világon mindenkinek” – magyarázták neki több alkalommal.

 

6. „Nótás kedvű volt az apám” – éneklésével gyakran szórakoztatta családtagjait, barátait

Szél Erzsébet és férje, Puskásék madridi barátai arra kérték „Panchót”, hogy énekeljenek néhány magyar nótát, amit hanglemezre rögzítenek. Eleinte zavarban volt, elakadt a hangja, de amikor előkerült egy üveg vörösbor, elkezdte szenvedélyesen énekelni a dallamokat. A Spanyolországban megjelent bakeliten hallható anyag 2007-től CD-n is megvásárolható volt. A nevem csak ennyi volt: Öcsi… című albumon a legismertebb magyar nóták közül található egy csokorra való, többek között a Nótás kedvű volt az apám; Édesanyám, kössön kendőt; Egy asszonynak kilenc a leánya; Sárga liliom; A soproni magas és A faluban című örökzöldek.


Puskás nagyszerű stílusérzékkel énekelte a magyar nótákat. Ahogy a felvételeken is hallható, ösztönös hangképzési technikával, hibátlan intonációval „nótázott”. Elfogultság nélkül kijelenthető, hogy „nemcsak futballistaként, hanem nótaénekesként is kiváló volt”.


Az éneklés iránti rajongását nemcsak az említett bakelit megszületése bizonyítja. 2011-ben a spanyolországi üdülőhelyéről, Benidormból hazahozott hagyatékában több oldalnyi saját kézzel leírt dalszöveget találtak – a futballszakmai jegyzetek, stoplis cipők és edzői sípok mellett. Madridban élő rokonai és ismerősei egyöntetűen állították, hogy nemcsak azon a bizonyos borgőzös estén, amikor mikrofonvégre kapták, hanem számtalan más alkalommal is dalra fakadt a legenda.

 

7. A szalámigyár, ahonnan bárki kaphatott kóstolót

Puskás nagyon szeretett főzni. Örömmel készítette el családtagjai és vendégei számára mind a spanyol, mind a magyar konyha remekeit. Az ételek iránti imádata jeléül kolbászgyárat is nyitott Madridban, ahová Magyarországról is hozott alkalmazottat, hogy felügyelje az üzem működését. Üzleti érzéke nem igazán volt, viszont nagylelkűségéről tanúbizonyságot tett azzal, hogy rengeteg szalámit elajándékozott, sőt sok esetben az éttermében sem engedte fizetni a vendégeket. A határtalan jószívűsége, illetve egyes kedvezőtlen gazdasági tendenciák (pl. a hús árának emelkedése) miatt egy idő után be kellett zárnia az üzemet és a vendéglőt is.

 

8. Egy szál virág a társaság nőtagjainak

A görög Panathinaikoszt sporttörténelmi sikerhez segítette hozzá vezetőedzőként, irányítása alatt az athéni klub BEK-döntőt játszott 1971-ben. Az Ajaxtól 2:0-ás vereséget szenvedtek, de egész Görögország ünnepelte a klubot és magyar mesterét. Nemcsak a szakmai munkája váltott ki elragadtatást a görög fővárosban. Valahányszor a csapat beült egy szórakozóhelyre, Puskás minden alkalommal egy szál virággal (szegfűvel vagy rózsával) kedveskedett a jelenlevő feleségeknek, barátnőknek. „Gavallér volt” – így emlékeznek rá vissza Athénban.


Túlzás nélkül állítható, hogy sokat adott a világnak, és nemcsak a zseniális futballjával. A mai napig, közel 15 évvel a halála után is folyamatosan kapja a hálát ezért: a Föld minden pontján ismerősen cseng a neve, a világ körülöleli szeretetével az Aranycsapat kapitányát.

 

 

Ki nyeri a La Liga 2021/22-es idényét?

2,60 – Real Madrid

3,00 – FC Barcelona

4,00 – Atlético Madrid

Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/La Liga/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj az európai kupaporond különböző lehetőségeire az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!