Gazdag a nagy piacok kiszolgálásának áldozata lett – vélemény

Amikor lezárult az utolsó forduló az MLS alapszakaszában és ezzel túl voltunk a Decision Day-en, akkor összeállt egy négyfős lista, akikről azt gondolhatták a bajnokságot követő szurkolók és szakemberek, hogy nekik garantált lesz a helyük az alapszakasz MVP-díjáért zajló vetélkedés ötös döntőjében. A gólkirály Hany Mukhtar mellett az argentin Sebatián Driussi, a jamaicai kapus, Andre Blake és Gazdag Dániel jelölését szinte biztosra vehettük. Az ötödik megnevezését pedig mindenki a szakírók döntésére alapozta, hiszen az nem tűnt ennyire egyértelműnek, oda akár több jelöltet is el lehetett volna képzelni.

Persze Gazdag hiánya jogosan válthat ki erős érzelmeket belőlünk, magyarokból, és tudjuk, hogy a mai világban egy ilyen jelölésnek – többféle – értéke (is) van, a ló túloldalára sem szabad átesnünk. Ha az objektivitásra törekedve vizsgáljuk a dolgokat, akkor nem kérdéses, hogy a díjra a magyar középpályásnak a kiváló teljesítménye ellenére sem lett volna valós esélye, ezt idén annak a Hany Mukhtarnak kell megkapnia, aki valóban megfelel a megnevezésnek, vagyis ő volt „legértékesebb”.

A korábbi utánpótlás Eb-győztes német támadó lett a gólkirály 23 találattal, és e mellett 11 előkészítést jegyez (az amerikaiak a gólpassz mellett egy másodlagos asszisztot is számításba vesznek, ami a gólpasszt megelőző átadás). A 20 gólos és 10 asszisztos határt korábban csak Sebastian Giovincónak, Zlatan Ibrahimovicnak, Diego Valerinek, illetve Carlos Velának sikerült átlépnie. Közülük csak a svéd nem kapta meg az MVP-díjat, mert ő akkor, 2018-ban hozta össze ezt a teljesítményt, amikor a rekordokat döntő Atlanta United a csúcsra ért, és végül az ő venezuelai támadójuk, a 31 találattal gólkirály Josef Martínez lett végül a legértékesebb játékos.

Sebastián Driussi hasonlóképp emelkedett ki az Austin FC-ből, az ő remeklése 22 gólban és hét asszisztban mutatkozott meg. A csapat második lett nyugaton, az argentin játéka pedig kulcsfontosságú volt ehhez, és ezt a liga díjazta is rendszeresen. Driussi 11 alkalommal került be a hét csapatába, hétszer kezdőként és négyszer a cserék közé, ezzel ő lett a legtöbbször elismert játékos ilyen tekintetben.

Ha egy kapus 34 bajnokit lehoz 15 kapott gól nélküli meccsel, akkor illik róla is beszélni az MVP-díj esélyesei között, főleg ha még azt is hozzátesszük, hogy övé volt a legkevesebb kapott gól a ligában. Persze ehhez kell egy jó védelem is, de a jamaicai Andre Blake olyan formában védett a szezon során, ami alapján ott a helye a listán. Ő mutatta be a 8. legtöbb védést, messze a legmagasabb hatékonysággal védett, és az egyik alappillére volt annak, hogy a Philadelphia Union harcban volt az alapszakasz megnyeréséért.

A másik kihagyhatatlan tagja a Phillynek pedig Gazdag Dániel, aki csatlakozott a 20+10-es társasághoz az utolsó hetekben, szenzációs teljesítménye 22 gólban és 10 asszisztban összegződött, és idén hétszer került be a hét csapatába (Mukhtar és Driussi mögött a harmadik legtöbb jelölést kapta). Ami mindenképp kiemelendő a magyar válogatott középpályása esetében, hogy az MLS honlapja szerint 61 lövése volt csupán, ebből pedig 42 talált kaput. Ez azt jelenti, hogy minden harmadik lövéséből gól született, azaz minden második kapura tartó lövése be is akadt. Vagyis igazán kíméletlenül használta ki az adódó esélyeket, és ami ennek a teljesítménynek az értékét növeli, hogy nem is egy csatárról beszélünk.

A válogatott középpályás idényét tényleg csak szuperlatívuszokban lehet megénekelni, viszont az is tény, ő magyar játékos, a legjobb öt közé pedig már került egy európai (Mukhtar), aki a díj első számú várományosa, így joggal feltételezhetjük, az argentin és a jamaicai játékos mellé ki kellett szolgálni az észak-amerikai régiót is egy sztárral, akinek az arca nagyon fontos, hogy ott legyen egy ilyen listán.

Így kerülhetett képbe Javier Hernández, azaz „Chicharito”, aki a liga egyik legnagyobb nevű és legismertebb futballistája, ráadásul mexikói, ami egy olyan népes, ráadásul a labdarúgást szerető közösség az Egyesült Államokban, amelynek „adni kell valamit”. Ha nincs egy spanyol játékos, akit legalább anyanyelvi szinten lehet kapcsolni a mexikói közösséghez – az előző két évben spanyol játékos nyerte az MVP-díjat –, akkor muszáj valamit tenni az ügyben.

És hogy miért gondolhat egyáltalán az ember erre? Azért, mert ha szakmai szemmel nézzük, bőven lenne más választás is. Az FC Cincinnati 22 éves brazilja, Brenner szintén 18 gólt szerzett, ráadásul e mellett 6 előkészítést is jegyzett. Csapatszinten sem marad el jelentősen Chicharitótól, hiszen a Cincinnati 5. helye keleten és a megszerzett 49 pont jelentősen nem különbözik a Los Angeles Galaxy nyugati 4. helyétől és az 50 pontjától. Brenner ráadásul 500 perccel kevesebb idő alatt hozta össze ezeket a számokat, mint az egykor európai berkekben is nagyra tartott, immár 34 éves mexikói. Arról nem is beszélve, hogy a pályafutását befejező Gonzalo Higuaín mögött a brazilé volt a második legmagasabb gólmutató kilencven percre lebontva, ebben pedig „Borsócska” messze elmaradt tőle.

De mondhatnám Jesús Ferreira nevét is, aki ráadásul amerikai válogatott, ő is 18 alkalommal volt eredményes és mellé volt hat gólpassza is, ráadásul a Dallas három ponttal megelőzte a Galaxy-t.

És akkor azt még nem is vettem figyelembe, hogy az alapszakasz győzteséből is illik valakit nevezni egy ilyen listára, még ha nem is a teljesítménye, hanem a Supporters’ Shield támasztja alá a jogosultságát. Ő lett Cristian „Chicho” Arango, akinek a helyét még a mexikóinál is nehezebb lenne szakmai érvekkel alátámasztani a névsorban. A kolumbiai 16 góllal és öt assziszttal nem zárt rossz idényt, de nem is említhető egy lapon a többiekkel, a kimaradó Gazdaggal pedig semmiképpen sem.

Ha már annyira fontos volt egy Los Angeles-i, egy alapszakasz-győztes és egy mexikói, akkor érkezhetett volna akár Carlos Vela is a listára, akinek a 12 találata és 11 gólpassza szintén nem eget rengető mutató, de akkor legalább egy olyan játékosnak lett volna hely, aki sokkal inkább lenne odavaló, mint a másik kettő.

Az is igaz, hogy egyetlen érv sajnos Gazdag ellen szól, méghozzá az, hogy egy csapattársa (Blake) már ott van, és elképzelhető, hogy két philadelphiait nem akartak rátenni az ötös listára. Elfogadható gondolat, csakhogy a 2018-as idény végén, amikor még csak hármat jelöltek, akkor az Atlanta United két játékost is adott; a későbbi győztes Josef Martínezt és Miguel Almirónt. Ezek után pedig nehéz lenne egy ilyen indoklást komolyan venni, még akkor is, ha ez legalább valamilyen szinten elfogadható magyarázat lenne a döntésre.

„Remélem, hogy Gazdag kapcsán fair módon döntenek majd a szavazók az MVP-díjról, parádés szezonja volt és teljesen megérdemli, hogy a MVP-finalisták közé kerüljön. Én is voltam már ebben a helyzetben, voltam jelölt az MVP-díjra, de a végső szavazásnál ismét világossá vált számomra, hogy az MLS egy marketing-vezérelt bajnokság.” – fogalmazott Sallói Dániel a Sporting Kansas szerdai sajtótájékoztatóján. „Az MVP-díj persze nehéz kérdés, mert Mukhtarnak és Driussinak is parádés szezonja volt, de Gazdag megérdemli, hogy ott legyen a neve a végső esélyesek között és remélem egy fair kiértékelés alapján hoznak majd döntést az ítészek az díjról.”

Nehéz nem egyetérteni a másik magyarral, aki pontosan ismeri az MLS világát. Csúnyán hangzik, de Gazdag még az esélytől is meg lett fosztva, hogy szóba kerüljön a neve a liga legértékesebb játékosai között. Sokszor sok helyen olvasni arról, hogy mennyire el van torzulva a bajnokság és el vannak tolódva a hangsúlyok a vezetőség körében a közösségi média irányába. Bár nagyon rossz ezt most látni magyarként, de úgy tűnik, ezek a vélekedések közel állnak a valósághoz. Nem számít, mit érsz el a pályán, az sem számít, hogy ezt díjazzák-e hétről hétre, a végén az a fontos, hogy mennyien követnek az Instagramon, illetve milyen közösséghez vagy épp milyen csapathoz tartozol, és az elég nagy piacot megmozgat-e a szavazás során.

Te mit kérdeznél Marco Rossitól! Itt a lehetőség, hogy feltedd a kérdésed a magyar válogatott szövetségi kapitányának:



Kiemelt fotó: MLS Twitter