Glasgow árulói – akik játszottak mindkét skót nagycsapatban

Sokak szemében már egy váltás is megbocsáthatatlan a két klub között, de van két olyan futballista, aki oda-vissza megjárta a Rangers–Celtic, illetve Celtic–Rangers útvonalat. Egyikük ráadásul közvetlenül az egyik riválistól igazolt a másikhoz – igaz, nem mostanában, hanem még a 19. században.

Tom Dunbar 22 évesen, 1890-ben a Hiberniantől szerződött a glasgow-i zöld-fehérekhez. Egy teljes szezon alatt csupán négy mérkőzés jutott neki, ezért a következő idényre, a több játéklehetőség reményében átigazolt a Rangershöz. Itt már megkapta a bizalmat, a csapat azonban nem szerepelt túl jól (csak ötödik lett a bajnokságban), ezért Dunbar visszament a Celtichez. Itt már nem lehetett oka panaszra, hiszen öt év alatt három bajnoki címet nyert.

A másik olyan labdarúgó neve, aki oda-vissza megjárta az utat a két nagy rivális között, már a mai futballrajongók számára is ismerősen csenghet. Kenny Miller története annyiban hasonlít Dunbaréra, hogy ő is a Hiberniantől igazolt Glasgow-ba, de ő a Rangershöz, 2000-ben, 21 évesen.

Miller enyhén szólva sem kezdett rosszul a kékeknél, hiszen három hónappal az érkezése után öt gólt szerzett egy St. Mirren elleni bajnokin, ami máig skót rekordnak számít. Ezen a meccsen kívül viszont csak három találatra volt képes, mégis felfigyeltek rá Angliában: az akkor még másodosztályú Wolverhampton Wanderers előbb kölcsönvette, majd hárommillió fontért meg is vásárolta. Miller öt év alatt összesen 63 gólig jutott a Wolvesnál, majd szerződése lejárta után, 2006 nyarán ingyen hazaigazolt – a Celtichez.

A szezon során összesen 11-szer volt eredményes, a következő nyáron pedig megint Angliába költözött. A Premier League újonca, a Derby County vette meg. A Kosoknál ugyan Miller szerezte a szezon legszebb gólját, de összesen csupán négyszer talált be, így amikor a Rangers megkereste az angolokat egy esetleges visszatérés kapcsán, a vezetők nem sokat gondolkodtak: rábólintottak a kétmillió fontos ajánlatra.

Ez a rangersös időszaka sokkal jobban sikerült, mint az első, hiszen két és fél év alatt összesen 49 gólig jutott – 2011 januárjában már 22 bajnoki találatnál járt, és még úgy is gólkirály lett, hogy a téli átigazolási időszakban eladták a Bursaspornak.

Törökországban csak fél évig maradt, majd kisebb világkörüli útra indult: megfordult a walesi Cardiff Citynél, a kanadai Vancouver Whitecapsnél, majd 2014 nyarán, 35 évesen, pályafutása során immár harmadszor, a Rangershöz igazolt. Aki azt hitte, hogy csak levezetni tér haza, nagyot tévedett: a rutinos csatár utolsó glasgow-i korszaka négy évig tartott, és egy híján 50 gólt hozott számára. Miller így összesen 116-szor talált be a Rangersben, 301 mérkőzésen.

A többi áruló

A többi 18 olyan játékos közül, akik mindkét csapatban pályára léptek, Kenny Milleren kívül csupán négyen futballoztak a második világháború utáni időszakban, a többiek zömmel a 19-20. század fordulójának környékén éltek és fociztak.

A két világégés közti időszakban egyedül Tully Craig mert váltani, de rá inkább a Rangers-drukkerek emlékezhetnek, hiszen a Celticben összesen nyolc mérkőzésen szerepelt, míg kék-fehérben 11 év alatt több mint 200 találkozón szerepelt. A protestánsok színeiben tíz bajnoki címet és két Skót Kupát nyert, nyolc alkalommal pályára lépett a skót válogatottban is, a mérkőzések felén még a nemzeti csapat kapitányi karszalagját is viselhette.

Az első fecske

A modern(ebb) korszak első fecskéje Alfie Conn volt, aki hatalmas tehetségként robbant be a skót futballba. A középpályás már 16 évesen bemutatkozott a Rangersben, a következő hat év során 93 mérkőzésen összesen 23 gólt lőtt. Ugyan egy bajnoki címet sem szerzett, de tagja volt az 1972-ben Kupagyőztesek Európa-kupáját nyert együttesnek, egy évvel később pedig betalált a Celtic ellen 3-2-re megnyert kupadöntőben.

Fotó: The Scottish Sun

1974-ben Conn, akkor elképesztő összegnek számító 140 000 fontért a Tottenhamhez került, majd három évvel később némi meglepetésre a Celtichez tért haza. A zöld-fehéreknél csupán két szezont töltött (egy-egy bajnoki címet, illetve Skót Kupát nyert, a fináléban természetesen a Rangers volt az ellenfél), majd megfordult Spanyolországban és az amerikai terembajnokságban is, karrierjét pedig hazájában, a Motherwellnél fejezte be 1984-ben.

Júdás, akit mindkét klubnál gyűlöltek

Éppen ugyanabban az évben igazolt a Celtichez a Watfordtól Maurice „Mo” John Giblin Johnston, akit Skócia (és a világ) becenevén ismert meg. A rendkívül gyors és technikás csatár három év alatt 128 mérkőzésen 72 alkalommal talált be a Celticben, 1985-ben kupát, egy évre rá bajnokságot nyert a gárdával.

1987-ben a francia Nantes-hoz szerződött, de két közepesen jól sikerült év után a szíve hazahúzta – és ugyan a Celtic is vitte volna (olyannyira, hogy már a bemutatkozó sajtótájékoztatóját is megtartották), a Kelták pénzügyi gondjai miatt végül mégis a Graeme Souness vezette Rangersben kötött ki, amivel mindkét klub híveit sikerült magára haragítania.

A kékek drukkerei sálakat égettek, a zöld-fehérek hívei pedig a nevét sem voltak hajlandók kimondani, csak Júdásként emlegették. A Rangers-szurkolók egy része 1989 novemberében megenyhült, miután Johnston győztes gólt lőtt a Celticnek.

Fotó: otbfootball.net

1991 őszén az Everton szerződtette a csatárt, aki két évet töltött Angliában, majd újra hazatért, de már nem valamelyik glasgow-i nagycsapat, hanem a Hearts mezét húzta magára. Később még játszott egy évet a Falkirkben is, pályafutását az Egyesült Államokban, a Kansas City Wizardsban fejezte be. A skót válogatottban 1984 és 1992 között 38 mérkőzésen 14 gólt szerzett, szerepelt az 1990-es, olaszországi világbajnokságon.

A régiek



Az említetteken kívül további 13 játékos szerepelt a Celticben és a Rangersben is: John Cunningham (Celtic 1889–1892, Rangers 1892), Allan Martin (Rangers 1891–1892, Celtic 1895–1896), Alex King (Rangers 1895, Celtic 1896–1900), George Livingstone (Celtic 1901–02, Rangers 1906–1909), Alec Bennett (Celtic 1903–1908, Rangers 1908–1918), Tom Sinclair (Rangers 1904–1906, Celtic 1906–1907), Robert Campbell (Celtic 1905–1906, Rangers 1906–1914), Hugh Shaw (Rangers 1905–1906, Celtic 1906–1907), Willie Kivlichan (Rangers 1905–1907, Celtic 1907–1911), David Taylor (Rangers 1906–1911, Celtic 1918–1919), Davie McLean (Celtic 1907–1909, Rangers 1918–1919), Scott Duncan (Rangers 1913–1918, Celtic 1918–1919), James Young (Celtic 1918, Rangers, 1918–1919).

Fiatalon Rangers, veteránként Celtic

Steven Pressley a békésebb utat választotta: a védő 1994-ben hagyta el a Rangerst, majd megvárta, hogy a legjobb memóriával rendelkező protestáns szurkolók is elfelejtsék a nevét, és csak 12 évvel később, 2006-ban igazolt a Celtichez. A 32 válogatottságig jutott középhátvéd 21 éves koráig futballozott a kékeknél, az első csapatban csupán 34 mérkőzésen jutott szóhoz. Kipróbálta magát Angliában, a Coventry Citynél is, pályafutása legjobb éveit pedig a Dundee Unitednél és a Heartsnál töltötte, a két klubban összesen majdnem 400 találkozón szerepelt.

Pressley már 33 éves volt, amikor a Celtic vezetői gondoltak egy merészet, és szerződtették a szabadon igazolható korábbi Rangers-védőt, aki azonban csak kiegészítő embernek számított a zöld-fehéreknél.

2008-ban távozott a Keltáktól, pályafutását egy rövid dániai kitérő után a Falkirkben fejezte be.

A cserekapus

Az egyetlen kapus, aki a második világháború után a Celticben és a Rangersben is védett, Mark Brown – igaz, ha megkérnénk a két klub szurkolóit, hogy sorolják fel kedvenc csapatuk történetének 20 legjobb kapusát, aligha kerülne szóba a neve…

Brownnak 1999 és 2001 között csupán öt mérkőzés jutott a Rangersben, majd a Motherwellhez igazolt, gyökeret viszont csak az Inverness gárdájánál tudott ereszteni: a piros-kékek színeiben 170 mérkőzésen védett, méghozzá olyan jól, hogy 2007-ben megvette a Celtic. Igaz, a zöld-fehéreknél csak második számú kapusnak számított, három év alatt mindössze 13 tétmérkőzésen játszott – de így is kétszeres bajnoknak és ligakupa-győztesnek mondhatja magát.

Kiemelt fotó: footballscotland.co.uk