Gólkirály és a szezon legjobbja volt a PL2-ben, most az Ajaxnál folytatja

Gólkirály és a szezon legjobbja volt a PL2-ben, most az Ajaxnál folytatja

2023. aug. 6.

Az AFC Ajax a trófea nélküli 2022-23-as idényt követően jelentősen átalakítja a keretét, és az áttérés az új irányvonalra egyértelműen a tavasszal kinevezett sportigazgató, Sven Mislintat vezetésével zajlik. A klub visszatérne ahhoz, hogy az ifjú tehetségeket fejlessze, és ennek kiváló példája lehet az a Carlos Borges, akit hatalmas reménységként tudtak megszerezni a Manchester City akadémiájáról.


A felnőtt labdarúgásban egyre inkább tendencia, hogy nagyobb számban is bevetik már igen fiatalon a kiemelkedően tehetséges labdarúgókat. Ha ezt nézzük, Carlos Roberto Forbs Borges jelentős lemaradásban van, hiszen bár már elmúlt 19 esztendős, még egyetlen felnőtt mérkőzésen sem szerepelt.


A bissau-guineai gyökerekkel rendelkező portugál szélső a szülővárosa, a NADC Sintra csapatában kezdte el az útját, amely a Sporting CP együttesén keresztül vezetett Angliába. 2014 nyarán lett a Manchester City játékosa, ahol fokozatosan lépdelt előre, hogy aztán a 2020-as években már elkápráztassa a világot az utánpótlás-eseményeken a kiemelkedő tehetségével. Ám minden hiába, mert Josep Guardiola nem látta benne azt, amit egy-két kortársában igen, ők meg is kapták az esélyt legalább egy-egy kupatalálkozón, hogy a felnőttekkel szerepeljenek.


Borgesnek maradtak az utánpótláscsapatok, amelyekben a hazai, angliai összecsapások mellett meg tudta magát mutatni az ifjúsági Bajnokok Ligájában (UEFA Youth League) is. A mutatói egészen kiválóak! A Transfermarktról és a Manchester City honlapjáról elérhető összesített adatok szerint az U18-as korosztály találkozóin Angliában 34-szer lépett pályára és 24 gólt, illetve 23 asszisztot jegyzett. Az U21-es korosztályban a különböző sorozatokban (beleértve a Premier League 2-t is természetesen) lejátszott tétmérkőzéseinek száma 38, ezeken 26 gól és 13 assziszt fűződik a nevéhez. Két-két bajnoki címet nyert a fiatalabb és az idősebb korosztályban is. Utóbbit megkoronázta azzal, hogy a 2022-23-as szezon gólkirálya lett, és az idény legjobbjának is megválasztottak a PL2-ben. Az ifjúsági BL-ben is az előző szezonban teljesedhetett ki igazán, 6 mérkőzésen 4 gólt és 6 asszisztot termelt. (Egy mérkőzést csereként már a 2021-2022-es idényben is játszott az ifi BL-ben, és 27 perc alatt egyszer eredményes is volt.)


Borges nagyon robbanékony, képes előnyt szerezni az első métereken, és hosszú távon is igen gyors, így rendszeresen sikerül elszakadnia a védőjétől. Alacsony futballista, ám az atletikus felépítése és az egyensúlyérzéke segít neki abban, hogy át tudjon jutni a szerelni próbáló védőkön, a cseleivel a korosztályában szinte bárki lábait összecsomózza. A kis területeken szeret kombinatív összjátékokat kezdeményezni, de olykor épp azzal csapja be az ellenfeleket, hogy csak „bemutatja” ezek szándékát. Egy az egyben nagyon nehéz megállítani szabályosan, sokszor csak szabálytalanság árán lehet őt lelassítani. Remekül kamatoztatja a sebességét, épp időben indul el a védő „vak oldalára” mozogva, az pedig még nem is sejti, hogy ez volt az a pillanat, amikor ezt a csatát máris elbukta. A széleken nagyon hatékonyan veri meg az embereit, és ezt mindkét oldalon tudja hozni, mert bátran cselez a vonal felé és befelé is. És ha meg tudott lépni a szélen, általában jó üteműek és pontosak voltak a beadásai vagy a „bepasszai” is, mert rengeteg előkészítést hozott össze.



Azonban a kapu előtt már kevésbe hatékonyan hozza meg a döntéseket, és ezen a téren kétségtelenül szükséges javulnia. Noha a sebessége és a helyezkedése révén könnyen tud helyzetbe kerülni, azok mennyiségéhez képest kevés gólt szerez, pedig azt nem mondhatni, hogy ne lenne eredményes, hiszen mégiscsak egy gólkirályról beszélünk. Sok esetben tudják őt blokkolni, ami felnőtt szinten jelentősen hátráltathatja majd a játékát, mert az utánpótlás-bajnokságokhoz képest jobb bekkek fognak vele szembe kerülni. Ráadásul több esetben is a saját bizonytalanságai miatt nem tudott gólt szerezni, mert sokat várt, cselezni próbált, vagy áttette a labdát a számára jobbnak számító bal lábra, hogy azzal tudja célba venni a kaput.


A City az utánpótlás korosztályokban hasonlóan domináns futballt játszik, mint a felnőttek közt, és ennek eredményeként Borges a kapunak háttal is hatékony játékossá fejlődhetett – annak ellenére, hogy alapból szélső. Jól használja ki azt, hogy „csak” 169 centiméter és így alacsonyan van a súlypontja, de mindeközben elég erős is, így a párharcokban jól helyt állt. Meglepően jó a fejjátéka, ráadásul a súlypontemelkedése révén nem várt magasságokban is képes légi párharcokat megnyerni.


Mindezeket a tulajdonságokat és erősségeket a jövőben a holland bajnokságban kamatoztathatja, amely ideális környezet lehet számára ahhoz, hogy berobbanjon a profi futballba. Az AFC Ajax 14 millió eurót fizetett érte és további ötmilliós bónuszt kap a City, ha Borges kimagaslóan szerepel.


auto(Forrás: Transfermarkt)



Az egyelőre nem kérdés, hogy lépéshátrányban van sok kortárshoz képest, hiszen még alacsonyabb ligákban sem szerepelt kölcsönjátékosként, tehát az amszterdami bemutatkozó mérkőzése lesz majd az első fellépése a felnőtt futballban. Ha ezt fejben fel tudja majd dolgozni, akkor talán képes lesz rövid úton eljutni oda, ahová a tehetsége predesztinálja őt.


Akik keresik majd a játékost a hétvégén kezdődő holland élvonal mérkőzésein, jegyzőkönyveiben, alighanem az édesanyja nevén, Carlos Forbsként fogják megtalálni – az Ajax legalábbis ezt kommunikálta a hivatalos honlapján. (A névváltozás okát nem közlik, és sem angol, sem holland források nem adnak rá pontos magyarázatot.)


A szélső szerződtetése beleillik az amszterdamiak tavasszal kinevezett sportigazgatója, Sven Mislintat által felvázolt új irányvonalba, hogy ifjú tehetségeket szerződtetnek, erre volt példa Benjamin Tahirovic (AS Roma) és Diant Ramaj (Eintracht Frankfurt) megszerzése is. És a sor még alighanem folytatódik, mert az előző idényben ott futballozó játékosok jó részét kiárusították és még mindig várhatóak távozók az Ajaxtól.


Kiemelt fotó: AFC Ajax

Szerző

Ellenbruch Zsolt

Ellenbruch Zsolt

Ellenbruch Zsolt

A labdarúgás idehaza kevésbé figyelemmel követett bajnokságainak szerelmese, a futballpénzügyek lelkes prófétája.