Grimasz helyett meló, így tör a mélyből a magasba Phil Foden
Kétségtelenül klasszis, mégsem olyan kulcsjátékosa a Manchester Citynek, mint Erling Haaland vagy Kevin De Bruyne. Miért nem? És mit tartogat számára az új idény? Phil Foden a Skócia elleni válogatott mérkőzésen megrúgta szezonbeli első gólját, meglehet, ezzel átszakadt egy gát. Pedig a szabotált izlandi karantén után abban sem lehetett biztos, hogy lesz még esélye magára ölteni a címeres mezt.
Sok egyéb mellett, ha valamit feltétlenül lehet becsülni Phil Fodenben, az a futball és a klubja iránti alázat, ami leginkább az elmúlt szezonban mutatkozott meg, amikor Josep Guardiola annak ellenére csereként szerepeltette a legfontosabb mérkőzéseken, hogy maga is azt gondolhatta már, alapembere az egyébként rendkívül erős Manchester Citynek. Mégsem durcizott, nem vágott sértődött pofákat (á la Joao Cancelo), hanem minden egyes nap nekidurálta magát, hogy bizonyítsa, helyet érdemel a kezdőben.
Elintézhetnénk ezt persze egy kézlegyintéssel, hogy vérprofiéknál ez a természetes attitűd, mi más volna, csak hát a régi közhellyel élve, ők is emberből vannak ugye, ekképpen pedig az a fránya önérzet (a megbántott én) sokszor képes felülkerekedni, elnyomva az elszánt, a „csakazértismegmutatom” hozzáállást, amely ilyen esetekben kívánatos volna.
Mármost Fodennek van egy nagy szerencséje, amiért sosem győzedelmeskedhet a megsebzett önérzet a lelkes, megingathatatlan, bizonyítani vágyó énje felett. Hogy imádja ezt a játékot. Megszállottan, minden mást felülmúlóan, ezért lehetett példamutató az edzésmunkája a kispadozások után is: mert a labda a mindene, és ma is gyermeki örömmel képes azt kergetni.
Ő persze inkább bűvölni szokta, kergetniük a védőknek szokás Fodent, általában feleslegesen. Elképesztő sebességgel játszik, ez ugyanannyira fegyvere akkor, amikor beindul területbe vagy cselezgetni kezd, mint amikor a labdára lecsapni készen letámad vagy visszatámad. Utóbbi Guardiolánál nyilvánvalóan rendkívüli jelentőségű – de hiába remek ebben (is) az angol, az elmúlt szezonban Bernardo Silva játszott helyette a kulcsmeccseken. Azaz a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában. A nyolcad-, negyed- és elődöntőben összesen kapott 41 percet, oké, a Bayern München elleni odavágót sérülés miatt hagyta ki. De ez akkor is kevés, kivált úgy, mekkora klasszisa ő sportágának. Pechjére akad még néhány az Etihadban, csak nem mindenki olyan ragaszkodó és elfogadó, mint Foden. Az ugyancsak kiszoruló Rijad Mahrezzel képtelen volt megértetni Guardiola, a cserepadról beszállva is ugyanolyan értékes tagja a közösségnek, mintha mindig kezdene – „Ezt a csatát elvesztettem, tudom”, ismerte el Pep az elmúlt szezon közben –, az algériai szélső el is igazolt a nyáron az al-Ahliba. (Nyilván elcsavarta a fejét a bitang sok pénz, de korántsem biztos, hogy odébáll, ha sztenderd kezdő a Cityben.)
A félreértések elkerülése végett, Fodent is bántja, ha nincs az első perctől a gyepen, nagyon is, a reakció más, mint a többieknél. Saját bevallása szerint is a naptári év elején volt életében a legcsalódottabb, azután, hogy a világbajnokságot követően kikerült a kezdőből. Jóllehet a szezont még ott kezdte.
„Imádok futballozni, ha nem játszhatok, az engem is frusztrál” – mondta február végén, egy Bristol City elleni FA-kupa-meccs, és a duplája után. – „Mostanság éreztem talán a legmélyebben magam, de mindenki ütközhet hasonló nehézségbe, az a lényeg, hogyan reagálsz.”
Fotó: Anthony Devlin / Alamy Stock PhotoAhogy azt már fejtegettük, Foden példaértékűen válaszolt, Guardiola elismerését is kiváltva:
„Egy rossz szó nem érheti Phil munkamorálját, úgy edz, mint az állat” – ragadtatta el magát némiképp Pep ugyanakkor. – „A ragyogó képességeit ismerjük, rendkívül robbanékony, nagy tempót diktál. A játékoskarrier hullámzik, van lent is és fent is, szerintem az övé eddig csak felfelé mutatott. Nagyon fontos játékosunkká vált, s ha valaki annyit dolgozik, mint ő, az gyümölcsözik.”
Némiképp késett a termés, de az új szezonban kétségtelenül több bizalmat kap. Mahrez távozásával egy konkurenssel kevesebb (bár jött Jérémy Doku), de nem is feltétlenül ezért reménykedhetett a több játékpercben, hanem mert Ilkay Gündogan eligazolásával, valamint Kevin De Bruyne sérülésével a támadó nyolcas posztján két hely is megüresedett. Amit betölthet ő, betölthet Bernardo Silva, ha utóbbi, megmarad neki a jobbszél. Guardiolának is fejtörést okoz, lehet-e Fodenből hosszú távon a félterületekben játszó támadó középpályás (David Silva, De Bruyne vagy Gündogan), nem mondott le mindenesetre tervéről. Ahogy Fodenről sem soha, akkor sem, amikor három éve, a koronavírus-járvány alatti karanténos időkben egy Izland elleni idegenbeli válogatott meccsen az akkor éves 20 éves Phil, valamint az azóta annál sokkal nagyobb bajba került Mason Greenwood a válogatott hoteljébe csempészett két fiatal izlandi lányt, akkor ugye, amikor minden profi sportoló a külvilágtól elzártan létezett (Foden esetében tetőzte a bajt, hogy akkor már megszületett az első gyermeke). A két tinit hazazavarták az összetartásról, az angol sajtó leszedte a keresztvizet a „hülyegyerekekről”, Guardiola azonban fontosnak érezte támogatásáról biztosítani neveltjét. Foden hazatérése után anélkül, hogy előre jelezte volna, váratlanul meglátogatta otthonában, erősen magához szorította, mintegy nyomatékosítva, rá mindig számíthat.
De hát nem csak Pepnek, a klubnak és a szurkolóknak is mást jelent Foden, mint az összes többi játékos, elvégre az egyetlen saját nevelés a keretben, aki kulcsemberré tudott válni (Rico Lewis még nem az, Cole Palmer meg a Chelsea-be szerződött). Az a gyémánt, amelyet ötéves kora óta csiszolgat a klub, az új Messit látva benne; ragyogó bal lábával, rendkívüli cselezőkészségével, szólóival legalábbis mindenkit elbűvölt, még ha szinte ki sem látszott a fűből. Sőt, Foden már a babakocsiban rugdosta a labdát, még jó, hogy a kis plüssgolyót rákötötték szülei a kocsira. Tízhónaposan, amikor járni kezdett, már gumilabdáját terelgette és püfölte bal lábával, kétévesen a bátyját cselezgette ki. Fél évvel később simán lőtte vissza a levegőből a neki dobott labdát, ötévesen az U8-asok közt játszott. Kilenc volt, amikor edzője a saját fülével hallotta, hogy Foden két gyors gólja után az egyik szülő azt mondja a másiknak:
„Ezért még fizettünk is volna, nemde?”
Forrás: Getty ImagesÉs hiába játszott hétvégente két meccset, aközben is lement a térre, hogy nálánál sokkal idősebb lurkókat bolondítson. Angliában az U9-ig a nebulók szabadon edzhetnek bármely klubban, és szabadon elcsaklizhatja őket bármely egylet (azon a vidéken akkoriban még a Manchester United számított a nagy halnak), ezért aztán mindig nagy a harc a legkülönlegesebb tehetségekért, a Citynek már csak azért sem kellett a szokásosnál jobban izgulnia, mert Foden édesanyja miatt világéletében a kékeknek szurkolt.
Az azt követő évben pedig egyre-másra nyűgözte le a City akadémiai edzőit ösztönösségével, játékintelligenciájával, a pályán hozott gyors és jó döntéseivel (ami ugyancsak ösztönből fakadt nála), azzal, ahogy a legkisebb területen is megtartotta a labdát és kihámozta magát, majd villámlépteivel megindult a kapu felé.
Ezt látjuk egyébként tőle manapság is, az új idényben ismételten sok időt töltve a gyepen. Az első négy bajnokiból hármon kezdett, jobbszélsőként; 274 bajnoki perc után jár már három gólpassznál. (Gólt meg rúgott egyet Skóciának a válogatottban, szóval az idei első megvan.) 12 lehetőséget teremtett a szezonban a társainak, azaz 23 percenként kreál egyet. A Newcastle United ellen volt leginkább elemében, a második játéknapon hét helyzetet alakított ki.
Csak hát Guardiola szereti, ha valaki ugyanannyira képes lassítani a játékot, mint felgyorsítani, e tekintetben Mahrez vagy Bernardo Silva is megelőzte korábban Fodent, aki szinte mindig ágyúgolyóhoz hasonlóan robbant, emiatt pedig a Guardiola-felfogás jelenthet rá veszélyt, de talán az idei szezon lesz az, amelyikben a legfontosabb játékosok egyikévé válik. Mert szép-szép, hogy 23 éves korára van 132 Premier League-meccse, de csak az utóbbi két szezonban kezdett több mint 20-szor (legutóbb 22-szer, előtte 24-szer), és valamiért még mindig nem tűnik olyan kardinálisnak a szerepe, mint De Bruynéé, Haalandé, Bernardo Silváé, vagy amilyen lényeges volt az előző szezonban Gündogané. Talán majd az idén. Mert kétségtelenül klasszis immár, aki az angol válogatottban is lehet meghatározó, mégsem annyira az, mint Jude Bellingham, vagy mint volt 23 évesen Marcus Rashford a Unitedben.
Azon múlna csak, hogy Guardiola nem mindig benne látja a megoldást? Hogy a Cityben nagyobb a konkurencia, mint máshol? Ha Pepnél végre akár 30-szor is kezdhetne egy évben, bebizonyítaná nélkülözhetetlenségét?
Az előző idényben egyéni rekordot jelentő 11 bajnoki gólig jutott, ha valamennyi sorozatot figyelembe vesszük, a 2020–2021-esben élt a leginkább, akkor 16 találattal zárt. Innen kellett volna még feljebb lépnie, egyelőre nem sikerült. Ettől még, ha Foden, a határ a csillagos ég.
Kiemelt kép: Alamy Stock Photo