Gyeplabdaedző volt, és a barcelonai labdarúgás egyik legnagyobb hatású elméleti szakembere vált belőle

Az 1941-ben Hannoverben született Horst Wein a gyeplabdára tette fel az életét, később mégis inkább a futballban végzett munkájával lett – elsősorban edzői körökben – világszerte elismert szakember. Ehhez azonban kellett egy nagy találkozás is. De ne szaladjunk ennyire előre!

Wein tehát gyeplabdázóként kezdte sportolói pályafutását, már fiatalon válogatott lett, egyes források szerint 22, mások szerint negyven meccset játszott le címeres mezben, majd elég hamar visszavonult. Időközben elvégezte az erőnléti edzői szakot a kölni egyetemen.

Huszonnyolc évesen edzőnek állt, és ha hihetünk a német Wikipediának, rögtön a csúcson kezdte. 1969-től 1973-ig ő volt a német férfi gyeplabda-válogatott szövetségi kapitánya és a hazai rendezésű olimpián aranyérmet ünnepelhetett tanítványaival, miközben egyébként – ha az interneten fellelhető életrajzok pontosak – a müncheni szervezőbizottságnak a sportágért felelős igazgatójaként is dolgozott.

Sokoldalúságát bizonyítja, hogy ebben az időszakban is rendszeresen tartott előadásokat a csapatjátékok módszertanáról és didaktikájáról a Münsteri Egyetemen.

1973-ban Spanyolországba költözött, átvette a helyi válogatott vezetését, és nagy sikereket ért el a sportágban. A spanyol férfi válogatott az 1980-as olimpián ezüstérmet szerzett, Wein ekkor a helyi szövetség technikai igazgatója volt. 1984-ig maradt a helyi gyephokiszövetség alkalmazásában.

Ez után Horst Wein sportágat váltott, átnyergelt a futballra. Hogy ez így történt, az legnagyobb részt Carles Rexach-nak volt köszönhető.

A 15-szörös spanyol válogatott futballista 1981-ben fejezte be 16 éves labdarúgó-pályafutását, amelyet egy rövid kölcsönjáték kivételével végig az FC Barcelonánál töltött, majd edzőként maradt a klub kötelékében. Wein akkoriban a Barca hokiakadémiáján dolgozott, Rexach pedig egyszer arra járt, és végignézte egy edzését, és amit látott, arra sarkallta, hogy meghívja egy kávéra a német trénert. Rengeteget beszélgettek, Rexach pedig lehetőséget látott abban, hogy Wein gondolatait a futballban is hasznosítsák. Így hamarosan a Barca futball-akadémiájára csábította a német szakembert, ő pedig munkához látott.

Meggyőződése volt, hogy a fiatal játékosok kulturált, alapos felkészítése az alapja a későbbi sikereknek, és úgy gondolta, hogy a legképzettebb edzőknek emiatt az utánpótlás-futballban van a helyük. Az utcai foci alapjaira építkezve kidolgozta a később világszerte ismertté vált Funino alapját. (Hivatalosan a módszertan neve FUNiño, amely az angol öröm és a spanyol gyerek – niño – szó ötvözete.)

„Egy gramm intelligencia a pályán többet ér, mint egy kiló izom a testen”

– vallotta Wein, és ennek szellemében építette fel az egész módszertant. Az ő nevéhez kötik az első olyan edzésmodell kidolgozását, amely a lehető leggondosabban figyelembe vette a 6-14 éves korosztály életkori sajátosságait, szükségleteit.

„Fútbol a la medida del nino”

, azaz futball a gyerekekhez igazítva – szól a német edző mottója, melyet 1985-ben ismert meg a világ – Wein-modellként.

A cél az volt, hogy a gyerekek természetes környezetben, azaz edzésen, de mégis egyfajta meccshelyzetben, domborítsák ki a lehető legnagyobb mértékben a kreativitásukat, az önálló döntéshozatalt, a játékintelligenciát és az önbizalmat. A középpontban a gyermek áll Weinnél, az edző pedig nem utasít, legfeljebb magyaráz, és kérdésekkel vezet rá a megoldásokra. A mérései alapján rájött, hogy a kicsik – azaz egész pontosan a 8-9 éves korosztály – megmozdulásainak kevesebb, mint 50 százaléka sikeres a pályán. Ezért a modelljében kiemelkedően fontos szerepet kapott, hogy a gyerekek olyan edzésgyakorlatokat kapjanak, amelyeknek minden pillanatát élvezetként élik meg, nem unalmas, fárasztó kötelezettségként.

A legkisebb korosztálynál a gyerekek szabadon, irányítástól, merev taktikai utasításoktól mentesen cselezhettek, ezáltal kibontakozhattak, önmagukat adhatták a pályán.

A szakember az elemi képességfejlesztést (6-7 éves kor) követően fogta, és lekicsinyítette a pályát. Itt játszatta a 7-13 éves srácokat. A kisebb területen a gyephokit idéző, kisebb méretű kapukat állított fel, és a bójákkal, vonalakkal szabdalt játéktéren kezdte játszatni a focistáit. A gyakorlatokban változtatta a labdaérintések számát, a passzlehetőségeket, a létszámokat. Sűrűn módosította a pálya szélességét és hosszát is, hogy a kicsik perifériás látása is élesebb legyen a pályán. Kettő, három, öt, majd később már hétfős csapatokat játszatott egymással. Határozott cél volt, hogy a kis létszámú edzéseken a futballisták rengetegszer érjenek a labdához, a kis területen sűrűn változtassák a pozíciójukat, és a számukra addig idegen posztokon játszva is jelentős önbizalmat gyűjtsenek. Vagyis a pálya bármelyik pontján magabiztosan legyenek.

Az 1-1 vagy 2-2 elleni játékoknál Wein két-két kaput állított fel a pályán. A feladatok célja a játékosok sebességének növelése, a technikai fejlesztés és a védekezés gyakorlása volt. A maximum háromperces meccsek közötti pihenők alkalmával Wein magukat a játékosokat kérdezte meg, mit tapasztaltak, a különböző létszámoknál melyek voltak a leghatékonyabb megoldások támadásban és védekezésben. Mire jó a kényszerítő? Miért lehet hatékony a keresztirányú mozgás? Mire szolgál a fedező árnyék? Miért fontos a labda nélküli mozgás támadásban? Miért szükséges kommunikálni a pályán? Tapasztalati úton mutatta meg nekik, mi válhat be a pályán az éles helyzetekben a legnagyobb eséllyel.

Az edzéseken úgy iktatta be a labda nélküli gyakorlatokat, hogy ne unjanak rá a focisták. Ezért a játszótérről vett kölcsön játékokat. Feladat volt például a kombinációs fogócska, amikor leszűkített játéktéren kellett időre elkapni az ellenfél játékosait. A gyakorlat fokozta a döntéshozatali sebességet, és javította a koordinációt.

Wein mindig rögzítette a játékosok eredményeit, hogy az újabb mérésekkel összehasonlítva kiderüljön, mennyit fejlődtek a futballpalánták, vagy esetleg stagnálnak-e az eredményeik. A gyakorlatokat több kamerával videóra is vette, hogy elemezni tudjon.

A különböző gyakorlatokból pontrendszerre épülő minikupát alakított ki, így a fiatalok valódi versenyhelyzetben találták magukat, ez pedig növelte a motivációs szintet. Miközben éles meccseket játszottak, az összes szükséges taktikai, technikai elemet gyakorolták.

A német edző hetekre lebontva periodizálta a minifutball-versenyeket, és egy nyolchetes edzéstervet állított össze belőlük.

„Az edzői munka egy fejlődési folyamat, amelyben a feladatok hétről hétre, hónapról hónapra, évről évre egyre nehezebbek lesznek. Azonban a követelmények mindig a játékosok fizikai és mentális teljesítőképességének határain belül kell, hogy mozogjanak”

– vallotta. Részletekbe menően kutatta a játékintellingencia jelentőségét, és több országban is tartott előadásokat a témában.

„Egy gyors futballistát nem csak a teste által leadott sebességről lehet megismerni, de arról is, hogy gyorsan gondolkodik. A robbanékonyságát segíti, hogy képes jól olvasni a játékot, és alkalmas a gyors döntéshozatalra.”

A Horst Wein-modell óriási hatást gyakorolt a modern labdarúgásra az 1980-as évek óta. 55 országban mintegy 11 ezer edzőt képeztek az általa összeállított módszertannal, ma a legjelentősebb klubok edzéseit nézve visszaköszönnek a gyakorlatai – a felnőtt csapatoknál is. Idővel a világ minden tájára eljutott. Felkérte szakértőnek a mexikói, az uruguayi, az angol, a spanyol, a német és a skót szövetség, illetve egy rakás egyetem és sporttal foglalkozó intézet. Tartott előadásokat a Real Sociedadnál, az Athletic Bilbaónál, a Villarrealnál, az Internél, a Milannál, és megfordult Angliában is (Leeds United, Arsenal), a hazájából pedig többek között a Schalke 04, a Bayer04 Leverkusen, a Mainz 05, a Hoffenheim és a St. Pauli is hívta.

A német labdarúgás fennállása egyik legsúlyosabb válságát éli át most, és szakmai körökben már többen megfogalmazták, hogy ideje lenne visszatérni a Wein-féle modellhez a legfiatalabb focisták fejlesztését illetően.

Wein elképesztően termékenynek mutatkozott, 36 sportkönyvet jegyez két sportágban (gyeplabda és futball), e mellett számtalan edzésmódszertani videót készített. Könyvei megjelentek német, spanyol, angol, orosz, holland, olasz és japán nyelven. Még egy gyeplabdás szoftver kifejlesztésében is részt vett tanácsadóként. Magyarországon is járt, a Damina László által Hévízen szervezett edző-továbbképzési tanfolyamok részeként tartott előadást a 2000-es évek elején.

Horst Wein 2016-ban távozott közülünk. Az amerikai Human Kinetics kiadó nemes egyszerűséggel ekképp jellemezte munkássága jelentőségét:

„valószínűleg ő a világ futballedzőinek első számú mentora”.

Tehetsége bizonyos fokig tovább él 1979-ben született fiában, Christianban, aki egyszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok a német gyeplabda-válogatott tagjaként. (Talán kevesen tudják, a németeknek egyébként remek eredményeik vannak a sportágban, a férfi nemzeti együttes négyszer nyert olimpiát, e mellett pedig háromszoros világ- és nyolcszoros Európa-bajnok.)

Kiemelt fotó: horstwein.net