Győzelmi széria, egység, bajnoki remények – a munkamániás Unai Emery hatása a Villa Parkban

Ha valaki reggelente bekukucskál a Villa Bodymoor Heath-i edzőkomplexumának konditermébe, visszatérő kép tárul elé: Unai Emery rója a kilométereket az egyik futópadon, előtte a monitoron a soros ellenfél mérkőzéseinek felvételei forognak. Egyetlen percet sem enged ugyanis kárba veszni, a nap minden pillanatában keresi a jobbá válás lehetőségét, mániákusan kutatja a rivális gyenge pontjait, minden másodpercet arra használ, hogy javítsa csapata győzelmi esélyeit. Mert a futball megszállottja, aki sosem kapcsol ki, munkamániás, aki azt már legalább elérte önsanyargatásában, hogy csak reggel 7-től este 7-ig tartózkodjon az edzőbázison, szemben a Birminghambe szerződését követő este 10-ig tartó munkarenddel. 

De nem csak magának, másoknak sem kegyelmez – már ami a fanatizmust illeti. Bár futballistáék a félórás taktikai megbeszélésektől is a falnak tudnak menni, Emery továbbra is egy és negyed órás meetingeken elemzi a vetélytársat, fedi fel a kívánatos játék receptjét, futballistái pedig engedelmesen, és ami annál is lényegesebb, igen nagy odafigyeléssel hallgatják végig főnöküket. Van egy titka annak, hogyan lehet a játékosokat az efféle kínok elviselésére is rávenni: hétről hétre győzni kell. Emery emberei márpedig tudják, azért is győznek, mert edzőjük ennyire alapos. Enélkül aligha válhatott volna a Villa majd 150 éves történetében az egyedüli edzővé, aki egymást követő 15 hazai bajnokin diadalmaskodik. A tizennegyediket a Manchester City ellen húzta be, domináns futballal, azok után, hogy a spanyol tréner a meccs reggelén is a pályára vezényelte tanítványait: nyilván nem dolgoztatta már meg őket, de még egyszer utoljára el akarta ismételtetni a támadásformák sémáit, rögzíteni a kívánatos mozgásokat. Elég jól sikerült…

„A győzelem megszállottja – mondja róla a csapatkapitány John McGinn. – Ég a vágytól, hogy győzzön, ezt az attitűdöt igyekszik belénk táplálni. Korábban összezuhantunk, ha hátrányba kerültünk, ám mint azt a Tottenham ellen is igazoltuk, immár képesek vagyunk megőrizni a tartásunkat.

Rengeteget dolgozik, ami azt illeti, nekünk is elég sok időt kell eltöltenünk a taktikai értekezleteken… Részletekbe menően magyaráz, mindenre odafigyelve, de tőlünk is rendkívüli figyelmet követel meg.

Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy ennyire tudunk koncentrálni, de megtanultunk.”

Fotó: PA Images / Alamy Stock Photo

Nemcsak a legapróbb részletekben is elmerülő, a taktikát igen alaposan kidolgozó attitűd miatt lehet persze ennyire eredményes a Villa, hanem mert sokkal egységesebb immár, a játékosok igazi csapatot alkotnak. Az, hogy már a tavaly novemberi, első birminghami edzés előtt mindent tudni akart Emery a játékosairól, teljesen természetes, stábját meg is kérte rá, hogy minden futballistáról állítson neki össze egy nagyobbacska csomagot. Azt mindjárt látta, hogy a védelemmel adódnak gondok, hogy a Cash, Konsa, Mings, Digne négyes elég sok gólt kap, ezért is tartotta fontosnak egyrészt valami mást kitalálni – ebből lett végül az extrém magasan meghúzott védelmi vonal a lesre állítással –, másrészt Pau Torrest leigazolni, valamint az érkezése előtt súlyos Achilles-ín-sérülést szenvedő Diego Carlost beépíteni. Elöl ugyancsak változtatott: szemben Gerrarddal, aki a végső fázisban már játékosai kreativitására hagyatkozott, és abban bízott, a tizenhatos környékén valamit majd csak megcsillantanak különleges képességeikből, Emery alaposan kimunkálta a támadójátékot. Az említett védekezést pláne:

Az egység nem csak a csapatot és a védősort jellemzi, a szakmai stábot szintén, amelynek tagjait Emery előszeretettel hívja meg vacsorázni. Ha már nagy munkát vár el tőlük is, igyekszik megjutalmazni a fáradozásaikat, persze nem ez az oka az együttléteknek, hanem hogy a háttérben tevékenykedők is azonos hullámhosszra kerüljenek, és valódi csapatot alkossanak. Ezt azért elősegíti a birminghami spanyolosítás: Emery egyik segédje az a Pako Ayestarán, aki egykor Rafa Benítez mellett dolgozott a Liverpoolban, a másik asszisztens Pablo Villát pedig jó ideje cipeli már magával. Spanyol a kapusedző, a fitnesztréner és az egyéni foglalkozásokért felelős edző is, a fő videóelemző szintén. Amellett, hogy egyértelműen bízik vezetőtársai szakértelmében, a spanyolokkal kibástyázott állásoknak az is lehet az oka, hogy nem szeretne még egyszer abba a hibába esni, mint az Arsenalnál. Négy évvel ezelőtti londoni menesztése roppant érzékenyen érintette, sőt mélyütésként élte meg, annál is inkább, mert kevéssel az El-döntőbeli szereplés után, azt követően, hogy az ígéretes jövőt jelentő fiatalokat vett oda az első csapathoz – Bukayo Sakát, Gabriel Martinellit, Eddie Nketiah-t –, úgy érezte, alkothat az Emiratesben is. Villámcsapásként érte kirúgása, immár minden szempontból jobban felkészült. 

A helyes védekezés és az eredményes támadójáték kifundálása, valamint az új vezetői bázis kialakítása mellett a fizikumra ugyancsak ráment az előszezonban Emery, már a nyári, amerikai túrán is a végtelenségig meghajtotta futballistáit. Az eredmény:

Az újabb győzelmet követően aztán megenyhült a tréner, és két szabadnapot adott fiainak.

Fotó: Sportimage Ltd / Alamy Stock Photo

Emery hitele mindjárt az első féléve után igencsak megnőtt, a nyáron így tovább bővíthette a már eddig is spanyolos vezérkart: az előbb személyi asszisztenseként dolgozó, majd a futballigazgatói posztot betöltő Damian Vidagamy mellé-fölé a nyáron csatlakozott a Sevillából Monchi – ők hárman határozzák meg immár az irányt a Villa Parkban. Nyilvánvalóan nagy a hatalmuk, de az amerikai-egyiptomi Wes Edens-Nassef Sawiris tulajdonos páros örömmel adta a spanyol trió kezébe a karmesteri pálcát. Azt feltételezik ugyanis az eddigiek alapján, hogy velük régen tapasztalt sikereket érhet el a klub. Olyanokat, amelyeknek a reményében voltak hajlandóak már eddig is font százmilliókat áldozni a Villára. Itt érdemes megjegyezni, hogy bár a remek szereplés, és a horizonton megcsillanó aranyérem kapcsán a Leicester 2016-os, csodaszámba menő bajnoki címét szokás emlegetni párhuzamként, a két klub státusza egészen más.

A Leicester akkor a sportigazgató Steve Walsh remek szemének hála máshol nem kellő, de a „rókák” mezében világklasszissá érő labdarúgókkal – Jamie Vardy, N’Golo Kanté, Rijad Mahrez – nyerte meg hatalmas meglepetésre a bajnoki címet, fillérekből, ezzel szemben a Villába meglehetősen sokat pumpáltak a tulajdonosok: az előző nyáron is mintegy 85 millió fontot költöttek játékosokra, de az azt megelőző idény előtt is visszaforgatták a csapatba a Jack Grealishért kapott 100 milliót. Az három év alatt 270 millió, ami nyilván nem vetekszik a top 6 költéseivel, de korántsem aprópénz. De ha már a bajnoki cím esélye. 2016-ban a Leicester elsőségéhez az is kellett, hogy épp átalakulóban legyen a Liverpool (az első, csonka idény Jürgen Kloppal), még ne jelenjen meg a Cityben Guardiola, végnapjait élje a Wenger-éra az Emiratesben, ahogyan Pochettino fiai sem értek még meg akkor a legnagyobb sikerre a White Hart Lane-en. Idén ezzel szemben elképesztő a konkurencia a csúcsra járatott Arsenallal és Manchester Cityvel, a 2.0-s Klopp-féle Liverpoollal, az ausztrál trénere révén forradalmasított Tottenhammel – ha ilyen riválisok ellenében szerezne bajnoki címet a Villa, a Leicesterénél is nagyobb bravúrt mutatna be. Nyilván nem szerez, akkor sem, ha a Villa Park valóban bevehetetlen erőd. A bajnoki címhez azonban a hazai teljesítményt kopírozó idegenbeli produkció szükségeltetik, mármost a Villa vendégségben háromszor kikapott és kétszer döntetlenre végzett három győzelme mellett, és azokhoz a pontokhoz is kellett azért szerencse (elég csak a Bournemouth, a Spurs vagy a Chelsea elleni fellépésekre gondolni). Az egyéb statisztikai mutatók is azt jelzik, ez azért még nem egy bajnokcsapat, bár – főként odahaza – kétségtelenül szenzációs.

Emery számai szintén azok:

Mégsem szokás a nevezettek szintjén emlegetni. Vajon ez az idény lesz az, amikor Unai Emery vitathatatlanul a legnagyobbak közé emelkedik?

Kiemelt fotó: PA Images / Alamy Stock Photo