Győztek a német ultrák, a Bundesliga meghajolt előttük
A hetek óta tartó füstbombázással, teniszlabda-hajigálással és drapériás üzengetésekkel célba értek a szurkolók: a Német Labdarúgóliga (DFL) visszavonulót fújt, és felhagy a befektetőjelöltek keresésével. Nekik az lett volna a küldetésük, hogy a marketing és tévés jogdíjak egy részéért cserébe, egy gigantikus tőkeinjekcióval a Premier League nyomába eredjen a Bundesliga. A német ultrák úgy döntöttek, nem fog.
A Bundesliga a világ négy legjobb bajnokságának egyike, a legmagasabb átlagos nézőszámú liga. A Premier League mégis köröket ver rá gazdasági értelemben. Az első és másodosztályú klubok megkísérelnék, hogy az angolok nyomába eredjenek, ehhez pedig hatalmas tőkebevonásra lenne szükség. A közelmúltig több befektetőjelölt is sorban állt, hogy egyfajta marketingpartnerként szerződjön a klubokat tömörítő érdekvédelmi szervezettel, a Német Labdarúgóligával (DFL), ám a december óta tartó heves szurkolói ellenállás megakasztotta a tárgyalásokat, sőt el is riasztotta az egyik érdeklődőt. Végül a DFL vezetősége úgy döntött szerdán, hogy felhagy a próbálkozással, és a folyamatos, heves tiltakozások hatására befejezi a tárgyalásokat a befektetőjelöltekkel.
Hans-Joachim Watzke, aki a DFL végrehajtó bizottságának szóvivői posztját is ellátja, az átláthatóság jegyében részletes magyarázattal szolgált a Bundesliga honlapján.
„A fejlemények tükrében nem lehetséges a folyamat sikeres folytatása. Habár a (klubok) többség(e) a stratégiai partnerség szükségessége mellett állt, a német profi futball most egy létfontosságú teszt közepén tart, ami komoly vitákat gerjeszt, nem csupán a klubok között, de a klubokon belül, a játékosok, az edzők, a klubvezetők, a tagság és a szurkolói szervezetek között is. Ez veszélybe sodorja a meccsek megrendezését, a bajnokság integritását. Ezért a végrehajtó bizottság arra a következtetésre jutott, hogy nem folytatja a folyamatot.”
A DFL vezetése meghívja a klubokat egy beszélgetésre, hogy együtt tekintsék át, hová jutottak az elmúlt hónapok eseményei nyomán.
Mi vezetett ide?
December 12-én a klubok kétharmada beleegyezett abba, hogy a DFL megállapodást kössön egy tőkealappal. Innentől kezdve az első és másodosztályú német klubok ultrái 12 percig nem szurkoltak a mérkőzéseken, utalva arra, hogy ők a csapatok 12. játékosai. És ez csak a kezdet volt, az első figyelmeztetés. Aztán bekeményítettek. Az elmúlt két hétben egyre-másra szakadtak félbe a mérkőzések a szurkolói akciók miatt.
A Hansa Rostock–Hamburg meccsen két távirányítós kisautó vitte a játéktérre a füstbombákat.
Az 1. FC Köln–Werder Bremen összecsapáson teniszlabdák és távirányítású játékautók landoltak a gyepen. „Nem leszünk távirányításúak” – ezt üzenték az ultrák a drapériájukon.
A VfL Bochum–Bayern München találkozón az első és a második félidőben is állt a játék a demonstráció miatt.
A Hamburg–Hannover mérkőzésen a drukkerek bicikliláncokat kötöttek a kapufákra, amiket aztán erővágóval és flex-szel kellett eltávolítani. A nyitókód 50 01 lett volna – utalva a német futballt meghatározó 50+1 százalékos szabályra. (A Bundesligában egyetlen magántulajdonos sem birtokolhat 49 százaléknál nagyobb tulajdonrészt egy-egy klubban, ez megakadályozza azt, hogy tehetősebb külföldi tulajdonosok árasszák el a Bundesligát.)
A meccsek szervezőinek, a tévéközvetítések felelőseinek már szinte rutinszerűen arra kellett készülniük, hogy a mérkőzések 20-30 perccel tovább tartanak majd a szokásosnál, január óta nem sok első és másodosztályú mérkőzést fújtak le a rendes játékidőn belül a bírók.
Mire törekedett a DFL?
Annak érdekében, hogy több pénz áramoljon a bajnokság(ok)ba, amelyből aztán a klubok is gazdagodhatnak, a DFL megállapodást akart kötni a marketinges, illetve a televíziós jogdíjak értékesítéséről. Cserébe azért, hogy 20 évre eladta volna a jogok egy részét – a DFL jogdíjakból származó bevételeinek legfeljebb 8 százalékát –, 1 milliárd eurós befektetéshez akart jutni. Az eredeti ajánlat egyébként 12,5 százalékos jogdíjrészről szólt, ám azt sokallták a klubok.
A tőkeinjekcióból fejleszteni akarták a videós, illetve a streaming-szolgáltatást, hogy a Bundesliga a Premier League nyomába eredjen a közvetítési bevételeket tekintve. A két bajnokság között sok más egyéb mellett azért nyílt akkorára a pénzügyi olló, mert a közvetítési jogdíjak döbbenetes mértékben emelkedtek Angliában, és a pénz egy jó részét a klubok kapták, amiből óriási összegeket tudtak játékosvásárlásra és egyéb kiadásokra költeni. Amíg a Premier League a nemzetközi szintű jogdíjakból évi 1,9 milliárd eurót kap, a Bundesliga mindössze 200 milliót.
A befektető 100 millió eurót szánt volna arra, hogy a jövőben – az angol és a spanyol klubokhoz hasonlóan – a német csapatok is útra keljenek a felkészülési időszak alatt, és világszerte népszerűsítsék a saját márkájukat. 300 millió eurót pedig a klubok kaptak volna kompenzációként a 8 százaléknyi „elveszített” marketinges és közvetítési jogdíjért cserében.
December 12-én érte el a szükséges kétharmadot a támogatottság a 36 profi klub köreiből, azt gyanítják, hogy a sorsdöntő, 24. igen szavazatot a Hannover vezérigazgatója, Martin Kind adta le. Ő nem akarta elárulni, hogyan voksolt. Tíz csapat vezetője ellenezte a szerződést, ketten tartózkodtak. A megállapodás arra adott lehetőséget, hogy a DFL megindítsa a tárgyalásokat a befektetőkkel, és akár meg is állapodjon velük. Ezek az egyeztetések zajlottak egészen most szerdáig, azaz tegnap estig.
Az viszont kiderült, hogy Németországban óriási erőket képesek felvonultatni a szurkolók, akik tavaly év vége óta a cikk elején taglalt akciókkal üzentek a saját klubvezetőiknek, a DFL-nek, illetve a leendő befektetőknek.
A befektetőjelöltek közül az amerikai Blackstone pénzügyi alap egy hete lépett vissza a tiltakozások miatt, így a luxemburgi székhelyű CVC Capital Partners befektetési tanácsadó maradt az egyetlen komoly érdeklődő.
A Hannover ultrái a február 9-i Hamburg–Hannover meccsen egy drapériát is kifeszítettek arra utalva, hogy a CVC és az azóta a buliból kiszállt Blackstone is aktívan részt vesz a befektetett tőkén keresztül a szaúdi állam sportwashingjában (Olyan országok, intézmények, szervezetek megítélésének javítása a sport által, amelyeknek kétes a hírneve az emberi jogok, a szólásszabadság, a választások tisztasága és más hasonló ügyekkel kapcsolatban.) Az Union Berlin ultrái „véres pénz” felirattal csatoltak rá a szaúdi vonalra. Az említett Martin Kind fejét egy fegyver célkeresztjébe téve ábrázolta a hannoveri kemény mag, mégpedig azért, mert a klub többségi tulajdonát birtokló szurkolói közösség nemet mondott a DFL befektetőket csábító ajánlatára, ám nem tudni, hogy Kind ezek szerint járt-e el, hiszen nem árulta el, hogyan szavazott.
Mitől félnek a szurkolók?
Hogy megértsük a német szurkolói ellenállás gyökereit, érdemes visszatekinteni az időben. A Bundesliga felépítménye hagyományosan a szurkolói igényeket tükrözte. 1998-ig a német klubokat kizárólag non-profit szervezetek működtették, amelyek a szurkolók kezében voltak. Magyarul: egyetlen kereskedelmi cég sem rendelkezett befolyással felettük. Ez változott az 50+1-es szabály bevezetésével, amelyet azért találtak ki, hogy a kereskedelmi célú befektetők beszállhassanak ugyan tulajdonosként, de ne írhassák felül a szurkolók érdekeit és óhajait. (Az 1998 óta létező 50+1-es szabály lényege, hogy minden profi klubban a szavazati jogot élvező tagságé a klub minimum 51 százaléka, a maradék 49 százalék lehet magánkézben, kereskedelmi vállalatoknál.)
A rendelkezés kinyitotta a kaput a befektetők előtt, de végső esetben a többség, vagyis a drukkerek így is meg tudtak akadályozni olyan döntéseket, amelyek a profitot részesítették előnyben, nem a szurkolók kívánalmait. (Mint a korai vagy a hétfői kezdési időpontok, amelyeket az angol fanatikusok torkán le lehetett tolni, a németekén viszont ezt sem lehet.)
A drukkerek most attól tartottak, hogy a DFL – amely lépést akar tartani a többi topligával – feláldozza a hagyományosan erős szurkolói érdekérvényesítési lehetőséget, és a profitot választja, annak minden negatív következményével együtt. Ennek az lesz az eredménye, hogy miként a mostani tárgyalásokból is kimaradtak a szurkolói szervezetek, ez később is így lesz, és például a meccsek kezdési időpontját is a globális szurkolói igényekhez igazítják majd. Nem mellesleg akár a jegyárak is elindulhatnak felfelé, amit eddig épphogy az 50+1-es szabály volt hivatott megakadályozni.
A hannoveriek példája pontosan azt mutatja meg, hogy bár a klub többségi tulajdonát magánál tudó szurkolói klub nemet mondott az új DFL-befektetők érkezésére, nem lehet tudni, hogy a vezérigazgató az ő döntésüket képviselte-e a szavazáskor. Ha igennel szavazott, az beárazza az 50+1-os rendszert, hiszen ez esetben a szurkolóknak valójában nincs hatásuk a legfontosabb döntések meghozatalára.
A Borussia Münchengladbach egyik ultracsoportja, a Sottocultura így foglalta össze az eseményeket:
„A gyors pénzszerzési lehetőség gyakran egyre nagyobb és nagyobb változásokhoz vezet, és általában azokat sújtja, akik a legnehezebb időszakban is ott állnak a csapat mellett.”
„Csak a klubok hozzájárulásával”
Bár minden készen állt az új befektetők érzekésére, több klubvezető sem támogatta a tőkebevonást. Hans-Joachim Watzke, a Borussia Dortmund vezérigazgatója, a Bundesliga felügyelőbizottságának elnöke múlt szombaton sokat sejtetően nyilatkozott a Bildnek:
„Mindig demokrata maradok, és e szerint cselekszem.”
Marc Lenz és Steffen Merkel, a Bundesliga két vezérigazgatója a múlt szombati Süddeutsche Zeitungban felváltva igyekezett hangsúlyozni, hogy szükség van a tőkeinjekcióra, ám a bajnoki menetrend összeállítása és a meccsek kezdési időpontjának meghatározása vörös vonal, ebbe semmilyen beleszólása nem lesz a CVC-nek, ha megállapodnak vele. Lenz hozzátette:
„bármilyen kereskedelmi döntést szigorúan a klubok hozzájárulásával lehet csak meghozni.”
A vezérigazgató ugyanakkor elmondta, hogy a marketinges és televíziós közvetítési jogok centralizált értékesítése nélkül romlani fog a német klubok versenyképessége. A klubvezetők – erről Watzke nyilatkozott – azzal számoltak, hogy ha aláírják a szerződést a CVC-vel, a cég legalább 250 millió eurós pluszt tudna kicsikarni a közvetítési díjakból évente, ami a klubok kasszáját gyarapítaná.
A The Athletic még a szerdai DFL-döntés előtt szólaltatott meg szakértőket, akik szerint egyáltalán nem biztos, hogy a Bundesliga jól járna a CVC-vel, ugyanis ez a cég adja el a vezető tévécsatornáknak a Ligue 1 és a LaLiga mérkőzéseinek jogdíját is, vagyis saját érdekeivel menne szembe, ha ezek rovására sáfárkodna a bundesligás jogdíjakkal. Ezzel szemben álló szakvéleményeket is lehet olvasni, egyesek azt mondják, az a nap is eljöhet, amikor a francia, a német és a spanyol liga egy csomagban akarja majd értékesíteni a jogdíjait, mert anyagilag ez éri meg nekik leginkább.
A szurkolók mindvégig ragaszkodtak a pozíciójukhoz, és tiltakozásukkal azt üzenték a világnak, hogy olyan időpontban, olyan jegyárak mellett rendezzék a meccseket, amihez ők hozzászoktak. A Német Labdarúgóliga visszavonulása azt is jelenti, hogy továbbra is távol maradnak a nemzetközi befektetők, és a Bundesliga súlya, mozgástere jottányit sem fog emelkedni, hiszen a jogdíjakon kívül nincs más tőkévé tehető eszköz, amelyen keresztül több százmillió eurót lehetne szétosztani a klubok között. Ha a szurkolók egységesen úgy vélik, hogy fontosabb a liga autoritása, és a hagyomány, mint a szakmai előrelépésre lehetőséget kínáló gazdasági fejlődés, akkor győztek. Persze érdemes lenne egy átfogó közvéleménykutatást folytatni a köreikben, mert a tiltakozást levezénylő ultrák csak a nézők kisebbségét képezik.
Kiemelt kép: Sportschau
Szerző
