„Ha elhangzott, hogy »Kisöreg«, az annyit tett, valakit bezavar az öltözőbe” – Bicskei Bertalan emlékére

Kölni főiskolát végzett mesteredző, két ízben magyar szövetségi kapitány, az ifjúsági Európa-bajnokságon 1984-ben a győztes hadvezér. Idén már 80 éves lenne a magyar edzői szakma egyik meghatározó alakja. Bicskei Bertalan számos remek futballistát trenírozhatott, persze mindannyiuk más-más emléket őriz róla.

„Nekem az édesapám jut először eszembe Berci báról. Nagyon nagy Honvéd-szurkoló volt, két-három éves koromban már kivitt az edzésre, és én az ötösről rúghattam Berci bának kapura. Ő elegánsan elugrott a labda elől, ami a gólvonalon túlra vánszorgott. »Ebből a gyerekből még válogatott futballista lesz«, mondta, akkor is igaza lett. Arra külön büszke vagyok, hogy nála is válogatott lehettem. Ugyancsak büszkeség töltött el, amikor úgy ment tovább a Honvéd a KEK-ben az Aberdeen ellen tizenegyesekkel, hogy a skótok egyik kísérletét kivédte, az utolsó tizenegyest pedig maga küldte a kapuba. Emlékszem, gyerekként hasonló piros pulóverem volt, mint neki, rajzlapból készítettem karszalagot rá, úgy védtem a lakótelepen. Az ifi válogatottban felvitt az eggyel idősebb korosztályba, aztán a korombeliekkel nyertünk 40 éve Eb-t, az ő munkájának köszönhetően. Nemzetközi szinten is kimagasló munkát végeztünk, az ifiben senki nem dolgozott akkoriban olyan profin, mint mi. Pedig egy nyolccsapatos pulai nemzetközi torna nyolcadik helyével kezdtük azt a szezont, aztán beleálltunk a munkába szoborparki edzésekkel, Eb-cím lett a jutalma.”

Kovács Kálmán szerint az edzői felfogását is a „munka” szóval lehetne a legtökéletesebben aposztrofálni.

„Nagyon odafigyelt a fizikai felkészítésre, ismerte a terhelés és pihenés helyes arányát, a Honvédban nála mindig azt éreztem, az egész szezonban friss vagyok. A kölni főiskolán rengeteget tanult a fizikai felkészítésről, talán ebben volt a legkiválóbb. Szigorúságáról is ismert volt, nem tűrte a pontatlanságot, ha valaki nem megfelelően állt hozzá az edzésekhez. Ha a mondandóját úgy kezdte, »Kisöreg…«, tudtuk, valakit be fog zavarni az öltözőbe. Soha nem akartuk ezt a megszólítást hallani.”

„Egy tornának gondoltuk a sok közül, amit történetesen megnyertünk”

A megnevezést, hogy Európa-bajnokok, annál szívesebben viselték az ifjú futballisták, bár Kovács úgy véli, sokkal jobban megélhették volna a sikert.

„Egy tornának gondoltuk a sok közül, amit történetesen megnyertünk, de nem realizáltuk, mekkora eredmény. Nem éreztük azt, micsoda tettet hajtottunk végre. Ugyanígy a vb-szereplésemet is inkább becsben kellett volna tartani. 20 évesen kijutottam a világbajnokságra, de természetesnek vettem, noha ma nemhogy játékosként, szertárosként is dicsőség volna azon részt venni. Jobban meg kellett volna becsülni, megélni azokat a napokat. Ugyanígy Öcsi bácsi közeli jelenlétét is. Gyakran kint volt a Bozsik-stadionban, halála után kérdezte az egyik gyerekem, apa, van tőle aláírásod? Nem, sajnos, feleltem, mert olyan természetes volt, hogy ott van köztünk, hogy bármikor beszélgethetünk. Bármikor kérhettem volna tőle, nem tettem.”

De ha megélte az Eb-sikert, ha nem válogatott támadónk, a serleg Magyarországra került, noha a Szovjetunió elleni finálé tizenegyespárbajában a kispesti csatár is rontott.

„Berci bá megkérdezte tőlem, hogyan fogom elvégezni. A tornán a jobb kézhez rúgtam már kettőt, ezúttal a másik oldalra fogom, mondtam. Csak hát amikor eljött a pillanat, és ott álltam 70 000 fütyülő drukker előtt, hiába terveztem mást, a tét súlya alatt megint a jobb kézhez rúgtam. Kimaradt. Egy rádiónyilatkozatában mesélte aztán Berci bá, hogy »Nekifutott, kihagyta, amikor sétált vissza, megsimogattam a fejét, hogy a többiek azt gondolják, bátran rúghatják a sajátjukat. Aztán odaállt Keller, ő is kihagyta. Na jó, téged már simogasson a jó édes anyád, gondoltam.« A szovjet azután is berúgta, később még Vincze Pilu is rontott, Petry védett azonban négyet, és Európa-bajnokok lettünk. De hát a párbaj leginkább lélektan. A sorsdöntőt Kovács Ervin rúgta be, pedig az edzéseken nem tündökölt benne.”

Ehhez képest, amikor a korábbi 24-szeres válogatott középpályást kérdezzük arról, mi a legemlékezetesebb pillanata az Európa-bajnokságnak, szerényen elhallgatja a mindent eldöntő tizenegyest.

„Nekem az öröm képei vannak meg, amikor eldőlt, hogy nyertünk. Érdekes egyébként, hogy előbb jut eszembe a románok elleni selejtező, amikor a hazai, szoros győzelmünk után nem adtak nekünk túl sok esélyt, de kint is nyertünk. Berci bá azt gondolta, a Szovjetunióban is nagy eredményt érünk el, nagyon bízott ebben a csapatban. Azt pedig egyöntetűen állíthatjuk, a sikerben rendkívül fontos szerepe volt, nagyrészt neki köszönhető.”

12. alkalommal rendezik meg a Bicskei Bertalan Emléktornát

Az egykori kapitányt nem is felejtették el játékosai, május 25-én 12. alkalommal rendezik meg a Bicskei Bertalan Emléktornát, ezúttal Vásárosnaményban, a viadalon részt vesznek a Honvéd, az MTK és az Újpest öregfiúk csapatai – mindhárom klubot edzette a 2011-ben elhunyt szakvezető –, az ifjúsági Eb-győztes csapat, valamint a Bereg válogatott, a Színészválogatott és az Újságíró-válogatott is, amelynek hosszú időn át Bicskei is tagja volt. És ha a mester emlékét kell megidézni, Kovács Ervin örömest folytatja.

„Rengeteg élmény köt hozzá. 15-16 éves koromtól nagyon sokat dolgoztam vele a korosztályos válogatottban, később a felnőtteknél is. Megelőzte a korát az edzésmódszereivel, a felfogásával, Mezey Gyuri bácsihoz hasonlóan. Azokkal a taktikai elemekkel, mozgásokkal, elképzelésekkel, amiket alkalmazott, és amiket sikeresen belénk vert, nem találkoztam korábban. Azokkal a fejlesztő elemekkel, amiket használt, kint Belgiumban sem mindig. Az 1990-es évek közepén egyébként megismerkedtem egy edzővel, aki bejárta a világot, megfordult nálunk is, és megkérdeztem tőle, tanult-e bármit is Magyarországon. Udvariasan mosolygott, de azt megjegyezte, volt egy Bicskei nevű tréner, aki olyan dolgokat csinált, amiből ő is tudott tanulni. Berci bá megszállott volt, éjjel-nappal a futballal foglalkozott.”

Kérdés, más volt-e az ifiket terelő, illetve a felnőtteket irányító tréner? Kovács Ervin szerint igen.

„Változott, vagy a tapasztalatai vagy a tanulmányai miatt. Az ifikkel még kőkeményen bánt, hiába vérzett az orrod, tetted ki a taccsot a terheléstől, a ránk rótt munkát el kellett végezni. Felnőttként hangsúlyosabbá vált, hogy a meccsre tökéletesen frissek legyünk. Az ifiben sem ártott annak lenni, de ott a fejlesztést tartotta lényegesnek. Idővel a módszerei is változtak, a meccs előtti napokban már csak nyújtás, kocogás szerepelt a programban, a periodizációt is ő hozta be. De mindig is a munka fog róla eszembe jutni. Előfordult, hogy négyünket rendelt oda a KSI-pályára, és tartott különedzést. Hogy miért pont nekünk, sosem tudtuk meg. De az is előfordult, hogy személyesen jött ki értem Vácra egy moszkvai edzőmeccs előtt éjjel, hogy könnyebb legyen eljutnom a reptérre.”

Munkamániájának meglett az eredménye, ezért is irányíthatta 45-ször az A-válogatottat, két etapban is. Mind közül talán a második kapitányi időszaka első meccse a legemlékezetesebb: 1998. március 25-én a jugoszlávok elleni szörnyű vb-pótselejtező után az átalakított, megfiatalított nemzeti együttes utazott el Bécsbe. A magyar fanatikusok a szövetség szervezésében 25 busszal kísérték el az új, a reményt ígérő válogatottat, amelyik számos újoncot avatott, köztük Fehér Csabát.

„Annak ellenére meglepett a meghívó, hogy stabil kezdőjátékos voltam már a bajnoki címért küzdő Újpestben. 23 évesen akkor sem lettem volna csalódott, ha nem kapok meghívót, benne volt persze a pakliban, hogy engem is kipróbálnak. Az idősebbek közül Illés Bélát, Halmai Gábort megtartotta Bicskei, Tóth Norbi és én az olimpiai válogatott tagjainál is valamivel fiatalabbak voltunk, de a csapat gerincét ők alkották. Az első benyomások? Határozott, szigorú, a fegyelmet megkövetelő edzővel találkoztam. Nem emlékszem, mikor jelölte ki a kezdőt, de az megmaradt bennem, hogy a meccs reggelén már izgulok, szóval addigra alighanem tudtam.”

A kezdőcsapat úgy festett: Király (újonc) – Fehér Cs. (újonc), Sebők V., Hrutka (újonc), Mátyus (újonc), Lisztes, Halmai, Illés, Herczeg M., Horváth F., Korsós A. (újonc).

„A kivonuláskor kavarogtak bennem a gondolatok – folytatja a későbbi bredai és eindhoveni védő. – Leperegtek előttem a filmkockák, hogy honnan jutottam el hova, hogy én azelőtt Illésre és Halmaira mennyire felnéztem, de az olimpiai korosztály tagjaira szintén, most meg ott masíroznak mellettem, és együtt igyekszünk legyőzni az osztrákokat. Hogy sikerült, ráadásul teli vendégszektor előtt, a drukkereink folyamatos buzdítása mellett, még szebbé teszi az emléket. A meccsről persze Király Gabi védése jut az eszembe, ahogy hárítja Toni Polster tizenegyesét. De tőlem ez is nagy dolog, mert elég rosszul emlékszem a fellépéseimre.”

Játékosként csak egyszer volt válogatott, szövetségi kapitányként 45 mérkőzésen irányította a nemzeti csapatot

Kicsit mélyebben kell visszalapozni a memóriájában Tóth Andrásnak, aki a válogatottban lehetett Bicskei Bertalan csapattársa. Igaz, mindössze egyszer, mert a Svédország elleni döntetlen a Népstadionban, amellyel a válogatott sorrendben másodszor, az 1974-es világbajnokságról is lemaradt, sokakat sokkolt, és persze ahogy azokban az időkben (is) szokás volt, kellett egy bűnbak. A három gólt kapott kapus, az újonc Bicskei lett az.

„Érdemtelenül – hangsúlyozza az Újpesti Dózsával kilencszeres bajnok korábbi klasszis. – Nem ő tehetett a gólokról, hanem a csapat, a védelem nem állt a helyzet magaslatán. Sajnos Vidáts Csabi is ment előre, nem szabadott volna Edströmöt szabadon hagynunk. De ez a 3–3 a csapat kudarca volt, nem egy emberé. Mindenkit megviselt az a meccs, Bicskeit persze különösen. A közvélemény kipécézte őt, mondván, egy kapusnak olyan gólt nem szabad kapni, mint amilyen a harmadik volt, pedig nem tehetett róla.”

Forrás: PA Images / Alamy Stock Photo

Azzal a döntetlennel az 1970-es, mexikói vb után az 1974-es, nyugat-németországi tornáról is lemaradt a válogatott, nem csoda, ha elkezdték temetni itthon a futballt.

„Marseille indította el a lavinát, és négy év múltán sem tudtunk neki gátat szabni. »Hanyatlik a futballunk, nem olyanok már a meccsek, mint korábban«, hallgattuk a vészjósló hangokat, és hát kétségtelen, hiába voltak még meg a nagy játékosegyéniségeink, eredményt nem produkáltunk.”

Csapattársként egy meccs jutott Tóth Andrásnak és Bicskei Bertalannak, riválisként annál több.

„Mindig is nagy ellenfélként gondoltam rá. A kapusokra szokás mondani, hogy bohém alkatok, Berci viszont nagyon komoly ember volt. Igazi profi, edzőként is azzá vált. Nagyon felkészült trénernek tartottam, örültem, amikor kinevezték szövetségi kapitánynak, illetve amikor az edzőbizottság vezetője lett. Kapusként is nagyszerűnek gondoltam mindig, kiváló adottságokkal bírt. Nem véletlenül lett válogatott, még ha egynél több szereplés nem is adatott meg neki.”

Annál több meccs a válogatott szakvezetőjeként: 45-ször irányíthatta a nemzeti együttest. Valódi mestereként szakmájának.

Kiemelt kép: PA Images / Alamy Stock Photo