„Ha Kane a Bayernben futballozna, több gólt szerezne, mint Lewandowski” – interjú Budu Zivzivadzéval
Harry Kane-t tartja a legkiválóbb befejezőnek, Sota Arveladzét a mindenkori legjobb grúz labdarúgónak a Fehérváron a kezdőcsapatba igyekvő 27 éves csatár. 2016-ban a finálébeli két góljával szinte egymaga eldöntötte a grúz bajnoki címet, Magyarországon is nyerne már egy trófeát. Pláne két elveszített kupadöntő után.
null
– Még két magyarországi fellépés, és megvan a száz. Huszonhat gólt szereztél az eddigieken – az úgy rendben van?
– Lehetne több is, de nagyjából elégedett vagyok vele.
– Idén már csak azért is nehéz lett volna jelentősen növelni a termést, mert mindössze négy bajnoki mérkőzésen kezdtél.
– Az utolsó hat hónapban sajnos nem játszottam eleget, vannak ennek objektív okai: elkaptam a koronavírust, aztán térdsérüléssel bajlódtam, majd újra ledöntött a járvány. Az első öt napban elég vacakul voltam, szinte minden lehetséges tünet jelentkezett, de a legrosszabb az volt, hogy tehetetlenül feküdtem otthon, s hogy kiesett húsz nap. Szerencsétlen perióduson vagyok túl, de küzdök, keményen edzek azért, hogy a következő félévben minél többet a pályán legyek.
– Akkor kevésbé a Kenan Kodro, Nikolics Nemanja kettős alkotta konkurencia miatt maradtál ki annyiszor a kezdő tizenegyből?
– Nem könnyű mellettük a csapatba kerülni, persze a Vidi profitál leginkább abból, hogy versenyhelyzet van. Megkapták az esélyt a távollétemben, éltek vele, de a keretben mindahány csatár ugyanazt teszi: a lehető legjobbat igyekszik kihozni magából.
– Mégis, hogy viseled a mellőzöttséget? Frusztrál?
– Persze.
A futballista mindig játszani akar, de csak úgy tudod az edződet magad mellé állítani, ha megfelelően teljesítesz.
Ezen vagyok. Mindig játszani akarok, de egy sérülés vagy egy-egy rossz meccs megnehezítheti a dolgomat.
– Mennyire volt nehéz Kutaisziból indulva profi futballistává válnod?
– Azért kezdtem el focizni, mert imádtam játszani. Gyerekként csak ez érdekelt. És ha valamit nagyon szeretsz, azt művelni is könnyebb. Ennyi tapasztalattal azt mondhatom, könnyebb volt futballistává válni, mint felnőttként állandó csúcsformát mutatni. Folyamatosan magas szinten teljesíteni, rendre a legjobbadat adni, az az igazán nehéz. Ehhez minden egyes nap keményen kell dolgoznod, s ugyancsak fontos, hogy a családi háttér is rendben legyen. Kilencévesen kezdtem el focizni, az első profi szerződésemet tizenhét évesen kötöttem meg.
– Temur Kecbajához vagy Sota Arveladzéhoz mérhető tehetségéként kezeltek kamaszként, vagy azért ők különleges klasszisoknak számítottak?
– Annyira azért nem tűntem ki, mint ők. Ha ugyanakkora a talentumom, most alighanem egy topbajnokságban játszom. Nálam amúgy Sota minden idők legjobb grúz játékosa. Nagy klubokban játszott, az Ajaxban, illetve a Rangersben, elképesztően gólérzékeny csatár volt, a grúz válogatott gólrekordere; ha fele akkora karriert futnék be, mint ő, elégedett lennék.
– Vagy politikusi pályát, mint a korábbi parlamenti képviselő, miniszterelnök-helyettes, jelenlegi tbiliszi polgármester Kaha Kaladze…
– Az nem az én világom. Én a játékos pályafutásom végeztével is maradnék a futballban – edzőként vagy sportigazgatóként. Kaladze persze legendás alakja a grúz labdarúgásnak, a címeket tekintve nincs hozzá fogható.
– Milyen körülmények közt nőttél fel?
– Ahogy már említetted, Kutaisziben születtem, a második legnagyobb grúz városban, egy átlagos családba. Nem voltunk szegények, de gazdagok sem. Anyu a gyerekneveléssel és a háztartással foglalkozott, apukám pénzváltással. A vírus apu üzletének sem tett jót. De a szüleim mindig támogattak, ha rosszul játszottam, néhány biztató szóra rendre számíthattam tőlük, mindig, mindenben mellettem álltak, szóval az csak természetes, hogy most én támogatom őket.
– Mit tartasz a legfontosabbnak az életben?
– A családomat. A lányom születése megváltoztatta az életemet, ma már mindent érte teszek. Ő a legfontosabb motivációm. De a lányom és a feleségem mellett a szüleim és a nővérem is központi helyet foglalnak el a szívemben, fontosak a barátaim is, nélkülük nem tartanék itt.
Fotó: molfehervarfc.hu
– Gyerekként mi hajtott?
– Elsősorban a futball szeretete. A barátaimmal játszottam a téren, edzettem a csapatomban, másra nem is volt szükségem. Aztán amikor elkezdtem a nagyokat nézni a tévében, megfogalmazódott bennem a vágy, hogy egy nap engem bámuljanak a televízióban és a stadionokban. Akkor tudatosult bennem először, én is futballistává akarok válni. Tizenkét-tizenhárom évesen aztán az is célom lett, hogy egy nap a Barcelonában játsszam. Hamarosan huszonnyolc leszek, ez alighanem marad álom, de akkor ez motivált. Elsősorban Ronaldinho miatt, ő szerettette meg velem igazán ezt a sportot. Nagyon tetszett, ahogy szórakoztatni tudta a játékával az embereket. Ronaldinho után Iniesta lett a kedvenc, a maiak közül Pedri játékát kedvelem a leginkább. Messit csak azért nem említem, mert ő nem e világról való. A Barcelona meccseit azóta is nézem, sok most a fiatal, és ha megoldják a financiális problémákat, újra jók lesznek.
– A tehetséged vagy a szorgalmad volt nagyobb?
– Nem tudok különbséget tenni. Egyik a másik nélkül kevés.
– Mindig csatárt játszottál?
– Nem, tízesként kezdtem. De rengeteg gólt rúgtam, tíz-tizenkét éves korom között minden egyes tornán én lettem a gólkirály, így aztán feljebb toltak, azóta kilences vagyok. Ma már jobban szeretem.
Gyerekként a tízes posztot preferáltam, mert sokszor érhettem labdához, nagyon sok passzal játszhattam, én irányíthattam a mérkőzéseket, ma már szeretem, hogy a góljaimmal segíthetem a csapatomat.
– Ha már gólok, kit tartasz a világ három legnagyszerűbb csatárának.
– Robert Lewandowskit, Harry Kane-t és Karim Benzemát. Benzemát azelőtt nem ismertem el ennyire, de az utóbbi néhány évben fantasztikus. Azért is nézem a topligák meccseit, hogy tanuljak a csúcsjátékosok helyezkedéséből, hogy lássam, miként teremtenek maguknak helyet. Hármójuk közül Kane-t tartom egyébként a legjobbnak. Aki a Premier League-ben három gólkirályi címet gyűjt be úgy, hogy nem valamelyik abszolút csúcsgárda játékosa, az még inkább lenyűgöző.
Ha a Bayernben futballozna, szerintem több gólt szerezne, mint Lewandowski.
Szoktam nézni Kane edzésvideóit, hát, nem nagyon hibázik. Szerintem ő a világ legjobb befejezője, jóllehet az előkészítésben is remek. A legutóbbi világbajnokság előtt baráti körben megjegyeztem, Kane lesz a torna gólkirálya, és Franciaország a világbajnok. Nem mindenki hitte el…
– Az sem mindennapos, hogy valaki annyira jól bánjon mindkét lábával, mint te. Veled született adottság, vagy rengeteget gyakoroltad?
– Alighanem isten ajándéka. Gyakorlok is persze mindkét lábbal, de nem különösebben sokat. Persze előny, hogy világéletemben mindkét lábamat szinte ugyanúgy tudtam használni. A bal lábam azért az erősebb. A fejjátékom sajnos gyengébb a kívánatosnál, azon igyekszem javítani.
– A kétlábasságod tartod a leglényegesebb erényednek? Vagy a kiváló fizikai adottságaidat?
– Mindkettőt nevezhetjük annak, valamint a gólérzékenységemet.
– Akkor vagy a legboldogabb, amikor gólt lősz?
– Talán igen, de ugyanolyan öröm számomra pusztán az, hogy a pályán lehetek. Ha játszom, boldog vagyok.
– Akkor a gólpassz sem marad el sokkal a gólszerzés mögött?
– Nem. Lehet, az is a bajom, hogy nem vagyok elég önző, Ivan Petrjaknak az előző idényben a Budafok ellen például simán leadtam a labdát, pedig berúghattam volna. Egy csatárnak azonban muszáj valamennyire önzőnek lennie.
– A lányodon kívül mi motivál manapság?
– Egyfelől továbbra is a futball szeretete, másfelől az eredményesség: hogy gólkirály legyek, címeket nyerjek. A múlt évben azt tűztem ki magam elé, hogy a válogatottban minél többet játsszak, sikerült négyszer pályára lépnem. Most az is motivál, hogy Fehérváron visszakerüljek a kezdőbe. Két és fél éve futballozom Magyarországon, két kupadöntőben szerepelhettem, de a Kövesddel és a Vidivel is veszítettem, jó lenne már nyerni.
Elvégre, ha egy nap felidézed a karrieredet, arra gondolsz vissza először, mit nyertél.
Grúziában szerencsére bajnoki címet szerző csapat tagja lehettem.
– Ez így azért elég szerény: a félidényes bajnokság alapszakaszában berámoltál tizenkét gólt, a kétmeccses finálé első felvonásán újabb kettőt, azzal győztetek kettő nullra, az előny pedig elégnek bizonyult.
– Oké, azt tekintem eddigi pályám legnagyobb meccsének, a Youtube-on vissza is szoktam nézni. Szép emlék.
– A Vidinek mit kellene másképp tennie ahhoz, hogy újra a bajnoki cím fő esélyeseként tekintsünk rá?
– Nehéz erre felelni. Az biztos, hogy stabilabbnak kell lennünk, kiegyensúlyozottabbnak, az nem megy, hogy egyszer remekelünk, másszor meg rosszul futballozunk. A hazai szereplésünk éppenséggel megfelelő, az idegenbelin kellene javítanunk.
– Ha szabad egy másik negatívummal előhozakodni, a dániai kalandod nem sikerült valami veretesre.
– Huszonegy voltam mindössze, nem tudtam angolul, ez jelentette a legfőbb problémát. Képtelen voltam kommunikálni az edzőmmel, a játékostársakkal, ráadásul először éltem külföldön, a családom és az akkori barátnőm nélkül, nehéz volt ezekkel a változásokkal megbirkózni. A grúz és a dán nagyon más liga, nem tudtam elsajátítani a dán tempót. Néhány mérkőzésen szerepeltem csak az Esbjergben, de egyszer legalább betaláltam, így nem kellett gól nélkül hazakullognom.
A nyelv hiánya jelentette a legnagyobb gondot, úgyhogy ha valamit tanácsolhatok a mai fiataloknak: tanuljanak nyelveket, tanuljanak meg angolul, mert sosem tudni, milyen esélyt kínál az élet.
Ha tudok angolul, lehet, három évig maradok. De sokat segített a dániai tapasztalat abban, hogy Kövesden jó legyek. Dániában megtanultam, hogyan készüljek profin a mérkőzésekre, hogyan boldoguljak egyedül, ezért lehettem Mezőkövesden sikeres.
– A következő két-három évet illetően mik a terveid?
– Olyan teljesítményt igyekszem nyújtani, hogy a klub hosszú távon számoljon velem. Jó néhány évig nagyon szívesen maradnék még Fehérváron.
Gólkirály lesz Budu Zivzivadze az OTP Bank Liga 2021/22-es szezonjában?
Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Magyarország/NBI/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.
Kiemelt fotó: crystalsport.ge