„Ha nem vagy motivált, mit keresel a futballpályán?” – interjú Erős Gáborral

– Mennyire könnyű Révész Attila beosztottjának lenni?

– Nem egyszerű feladat… Ha megszokod a habitusát, ha alkalmazkodsz a stílusához, könnyebb. Egy biztos, rengeteget lehet tanulni tőle, az évek folyamán nekem azt hiszem, sikerült is. Mindig kontrollál, számos feladattal ruház fel, az edző nem csinálhat nála csak egyetlen dolgot. Kisvárdán az első pillanattól kezdve hozzá kellett szoknom, hogy sokrétűek a feladataim. Játékosként is foglalkoztam már gyerekcsapattal, előfordult, hogy a technikai vezetői feladatokat kellett ellátnom, de videóelemzéseket is készítettem, mindez hasznos, mert több területbe is belelátsz, ezáltal fejlődsz. Tény, nála 0–24-ben a futballal kell foglalkoznod, de végtére is, ez a dolgunk, és csak a javunkat szolgálja.

– Mi a legjellemzőbb tulajdonsága?

– Hogy maximalista. Csak a legjobbat fogadja el, ezt várja el mindenkitől, de ő maga is erre törekszik. Nagyon erős személyiség, tipikus vezető. Ha belép a helyiségbe, ott azért megáll a levegő. Lehet, az emberek többségének a gyomra is összeszorul, de ha megérdemlik, tűzbe megy az övéiért, a végtelenségig kiáll mellettük. Ha valakit el is mozdít a pozíciójából, felajánl neki más szerepkört, amiben úgy gondolja, hatékony lehet.

– Neked az lett az egyéni felkészítés…

– A fiatalok egyéni képzésével eddig is foglalkoztunk Török Lacival, az U16-tól felfelé, most majd valamivel rendszeresebben tarthatok ilyen tréningeket. El kellett döntenem, távozom, és várom az újabb esélyt valahol máshol, vagy maradok, és más beosztásban dolgozom tovább. Szívesen dolgozom fiatalokkal, szóval az utóbbi mellett döntöttem, bár remélem, befut a nyáron olyan NB II-es ajánlat, amelyre örömmel bólintok rá. Kilenc kisvárdai év után szeretnék a saját utamon elindulni, ezt Révész Attila is támogatja.

– Ha már saját út, mennyire kaptál szabad kezet, amikor az elmúlt idényben gyakorlatilag te voltál a vezetőedző?

– 80 százalékban.

Én feleltem az edzések levezetéséért, a videózásokért, a taktikáért, de mindent megbeszéltünk Attilával. A kontroll megvolt, ha részt tudott venni az edzésen, végignézte, de úgy csináltuk, ahogy akartuk.

– Mármint az adott körülmények közt, nem? Mert ő maga mondja el rendre őszintén, Kisvárdán van egy nagyon határozott klubkoncepció és játékfelfogás, amit a mindenkori vezetőedzőnek követnie kell, attól nem térhet el. Éppen azért, mert a tréner személye változhat, de a futballfilozófia nem. Az itiner alapján kellett tehát dolgoznod?

– Igen.

– És ez megkönnyíti a munkát, vagy túlzott kötöttség?

– Egyéne válogatja. Én speciel jónak tartom, mert ahol sűrűn váltogatják a játékstílust, a futballfelfogást, ott előbb-utóbb baj lesz. Van egy sportigazgató, ő felel a keret kialakításáért, amelyről persze az edző is véleményt formál, mert mindig van három-négy opció, és elmondhatod, nálad mi a prioritás. Ez a fajta konzultáció létezik, az aktuális taktikáért pedig egyértelműen az edző felel, mert azért hiába van meg a saját játékunk, az ellenfél jellemzőihez alkalmazkodni kell. Nem mindegy, hogy hozod ki a labdát, ha a rivális két csatárral játszik vagy hárommal, ezeket a megoldásokat ki kell dolgozni.

Fotó: Kisvárda FC

– Futballistaként is megtapasztalhattad a kisvárdai játékfelfogást, így pedig edzőként sem jelenthetett gondot ahhoz alkalmazkodni, nemde?

– Nem. Az NB III-ban is ezt játszotta a csapat, négy-három-hármat, illetve négy-kettő-három-egyet, ennyi rugalmasság lehet. Szóval miután a projekt indulásától fogva itt vagyok Kisvárdán, edzőként is könnyebb volt a dolgom.

– Hogyan írható le a kisvárdai futballfilozófia?

– A presszing van a középpontjában, a pálya minden területén igyekszünk az ellenfelet letámadni, gólra törően játszani, labdaszerzés után első szándékból támadni a kaput, azaz gyors átmenetekkel játszani, mindemellett törekszünk a labdabirtoklásra. Fel kell vállalni az attraktív futballt, ami tetszik a közönségnek, s ezt az elmúlt idényben többé-kevésbé sikerült is megvalósítani. Próbálunk a labdabirtoklási fölényből minél több gólhelyzetet kialakítani, amin lehet azért még csiszolni, a felállt védelem ellen kevésbé ment ugyanis a játék. Ebben feltétlenül lehet fejlődni.

– A Kisvárdára érkező futballisták könnyen elsajátítják a kívánalmakat?

– Különbözőek vagyunk, van, aki könnyebben ráérez, más lassabban, türelmesnek kell maradni. Van, aki nagyon hamar beilleszkedik, és villámgyorsan elsajátítja a stílusjegyeinket, mások nehezebben. Jasmin Mesanovic szinte azonnal a magáénak tudta, gólokat szerzett, az első pillanattól nagyon hasznosan futballozott. Driton Camajnak több idő kellett, aztán azonban jócskán előrelépett: ma már montenegrói válogatott, gólokat lő, gólpasszokat ad. Tudom, korántsem könnyű légiósnak lenni. Átéltem magam is. Hat évet töltöttem külföldön, az első görögországi állomáshelyemen az első félévben három edzőváltás történt. Az első edző nagyon szeretett, megkönnyítve a beilleszkedésemet, a másodikkal sem akadt probléma, hanem a harmadik gyűlölte a külföldieket. Minden légiósnak tett valami megjegyzést, hogy miért lehet egyáltalán itt, ami ugye kevésbé ösztönző.

– Mi okozta a legnagyobb nehézséget légiósként?

– Görögországban kötelező volt megtanulni a nyelvet. Három hónapot adtak arra, hogy eljussak arra a szintre, hogy értem az edzőt, a játékostársakat, hogy alapszinten tudok velük kommunikálni. Ezt kőkeményen megkövetelték. Ahhoz persze, hogy tökéletesen elfogadtasd magad, teljesíteni kell, az számít, mit mutatsz a gyepen. Én mondjuk a várost is úgy jártam, hogy volt nálam egy kisszótár, de értékelték a helyiek, hogy tanulni akarok. A görög mellett beszélek angolul, a plovdivi légióskodás idején pedig megtanultam bolgárul, az utóbbi segít megérteni a szláv nyelvcsaládot, aminek nagyon nagy hasznát vettem Kisvárdán. Magyarul tulajdonképpen meg sem kellett szólalnom az öltözőben, de mindenkivel tudtam kommunikálni.

– Ha kommunikációs problémák nem is akadtak, egyebek igen, az idei szezon legalábbis a látványos hullámvasutazás jegyében telt. Az ősszel egyaránt három rúgott góllal kivívott győzelem a ZTE, a Vidi, a Paks ellen, aztán 0-8-as összesítéssel elszenvedett három vereség a Honvéd, Újpest, Fradi triótól. De hasonló szeszélyesség mutatkozott a tavasszal is. Miért?

– Minden csapat életében előfordulnak hullámhegyek és hullámvölgyek, a kérdés, melyik meddig tart. Nem mindegy, hogy három-négy meccs után kijössz-e belőle, vagy hosszabban elhúzódik. Ha igen, az súlyos önbizalomvesztéssel járhat. És abból baj van. Ha a teljesítményt vesszük, nem indult rosszul a tavasz, de a ráadásban szerencsétlen góllal vesztettünk el két pontot a Pakssal szemben, a Fradi elleni iksznél szintén pozitív képet festettünk, közte döntetlenre végeztünk a Honvéd ellen, szóval a három pont lehetett volna akár hét is. Az Újpestet legyőztük, a Vasas ellen megint csak a végjátékban hullajtottunk pontokat, ez annyit tett, hogy öt meccsen négy döntetlent játszottunk és egyszer győztünk, ami a pontszámot tekintve nem valami fényes, mégsem néztünk ki rosszul.

A pofont a Budafok elleni kupakiesés jelentette, az padlóra küldött bennünket, abból azóta sem tudtunk felállni.

A Kecskemét és a Debrecen elleni egy-egy gólos vereséggel, a kövesdi iksszel a dobogóért folytatott szoros versenyben egyszer csak többpontos hátrányba kerültünk. Ám azért az, hogy 22 forduló elteltével, szóval túl a bajnokság kétharmadán dobogós volt a csapat, azt mutatja, nem olyan rossz idény ez. Az edzőváltás után is egyéni hibából ment el két pont, az önbizalom láthatóan nincs most a tetőfokán. De ki lehet jönni ebből a gödörből, a Paks bizonyítja éppen, lehet jó szériát produkálni. Elég két-három győzelem, és ismét a topon lehetsz, az önbizalmat tekintve is. A Kecskemét micsoda flow-ban volt, aztán feljöttek rá, mert az is egyfajta teher, hogy tartani tudd az előnyt. A Kecskemét idei szereplése persze abszolút dicséretes, de ha folyamatosan második vagy, és a végén ne adj’ isten ötödikként zársz, azt akkor is kudarcként élheted meg, ha előzetesen örömmel aláírtad volna. Mi ha tavaly teszem azt negyedikként végzünk, mindenki csalódik, pedig az is történelmi tettnek bizonyult volna, de sikerült végigmennünk, és minden klubrekordot megdöntve ezüstérmesként zárni.

– Révész Attila a motivációs szinttel nem volt kibékülve, ezért akart a hajrára új edzővel új impulzusokat teremteni. Egyetértesz a megállapításával?

– Az új impulzust elfogadom, arra szükség volt, főként a kiesést követően. Azt viszont, hogy motivációs hiánnyal küzdöttünk volna, nem osztom, ilyen téren nem volt gond a csapattal. Sosem kellett senkit noszogatni, mindenki szenzációsan dolgozott, és ezt az adatok is alátámasztják. Mindent mérünk, a meccsadatok is azt jelzik, fizikálisan jó állapotban van a csapat, erre márpedig csak az képes, aki nem sunnyogja el az edzéseket. De valóban ki kellett mozdítani a társaságot a csalódottságából, emiatt indokolt volt a váltás.

Fotó: Kisvárda FC

– Mennyire nehéz amúgy egy edzőnek a motivációs szintet növelni? Az ő feladata egyáltalán, vagy belülről kell fakadnia?

– Is-is. Ha nem vagy motivált, mit keresel a futballpályán? Nem akarsz nyerni? Egy edzőnek ugyanakkor számos módon lehet fenntartania vagy növelnie a motivációs szintet, a különböző egyéni foglalkozásokon túl motivációs videókkal, az elemzések megmutatásával. Vannak erre eszközök.

De az is egy módja, hogy nem árulod el hétközben a kezdőcsapatot, ügyelve arra, az edzéseken ne derüljön ki, kik játszhatnak a hétvégén, mert aki tudja, hogy kezdeni fog, megelégedhet, a tartalék pedig csalódik, így mindkettőnek csökkenhet a motivációs szintje.

Az edzői hivatás kétségtelenül összetett szakma, rengeteg vetülettel, és mindre muszáj odafigyelni. Rendkívül fontos, hogy jó közösség alakuljon, hogy valódi csapatot alkossanak a játékosok, képesek legyenek egymásért küzdeni, ennek a bizonyos szociális kompetenciának a megteremtése az egyik legnehezebb edzői feladat. Mindig lesz olyan, aki kevesebbet játszik, de neki is a csapat fontos tagjának kell éreznie magát. Hogy miképpen viszonyulsz a futballistákhoz, ugyancsak lényeges. Ha fantasztikus taktikai érzékkel készíted fel őket, de közben vadparasztként viselkedsz, elveszítheted őket. El kell fogadni, hogy nem mindenki lesz egymásnak a puszipajtása, de ellenérzések se alakuljanak ki. Én sem imádtam minden csapattársamat, de nem is utáltam senkit. Ugyancsak fontos a következetesség. Ha valakit megbüntetek 50 000 forintra, a másikat viszont ugyanazért nem, elveszítem a hitelem. Futballszakmai szempontból minden eszköz megvan arra, hogy kompetens, felkészült edzővé válj, de a legfontosabb mégiscsak az, hogy nagyszerű közösséget alkotó csapatot kovácsolj.

– 42 éves korodra az már kiderült a számodra, hogy ez az utad? Az edzősködés felnőttcsapat élén.

– Igen, ezt szeretném csinálni. A ranglétrát végigjártam. Ahogy említettem, aktív játékosként is foglalkoztam gyerekekkel, miután abbahagytam a futballt, a felnőttcsapat mellett folytattam, de aközben is tarthattam az utánpótlásban edzéseket. Rengeteg jó szakember munkáját segíthettem, sokat tanultam légiósként a külföldi edzőimtől, és Joao Janeiro távozása után azt éreztem, megértem a feladatra. Lehet, egy évvel korábban még elbuktam volna, a tavalyi második hellyel viszont azt hiszem, nekem is sikerült bizonyítanom.

Fotó: Kisvárda FC

– Már csak ezért is, nagy csalódás, hogy nem maradhattál a csapat mellett legalább a szezon végéig?

– Nem olyan nagy. Nem örülök persze neki, minden ilyen helyzet megviseli az embert, de látok magam előtt egy utat, amelyen megtettem az első lépéseket, remélem, lesz lehetőségem folytatni. Azt mondják, míg nem rúgnak ki, nem is vagy igazi edző, hát, velem ez viszonylag hamar megesett. Nem vagyok rá büszke, de alighanem a folyamat része. Azért amikor elbúcsúztam a srácoktól, volt gombóc a torkomban, de muszáj előretekinteni. Az a célom, hogy mielőbb csapatot találjak magamnak. Talán lesz olyan együttes a másodosztályban, amelyik ad nekem egy esélyt.