„Hamburgban minden nap élet-halál harc ment azért, hogy hétvégén ki kerül be a kezdőbe” – interjú a Budafokban remeklő Beke Péterrel

– Február huszonhatodika óta nyolc mérkőzést játszottál az NB II-ben és a Magyar Kupában, és tíz gólt szereztél. Összesen húsz gólnál tartasz az idényben – közte a Vasas elleni kupaelődöntőben lőtt mesterhármassal. Mi változott tavalyhoz képest, amikor január és augusztus között nem voltál eredményes?

– Messzebbre nyúlik vissza a dolog, egészen addig, amíg 2021-ben hazatértem Németországból, és Zalaegerszegre igazoltam.

– A ZTE-nél egy meccset sem játszottál a felnőtt csapatban, pedig feltételezem, azért igazoltak át, hogy az NB I-ben lődd a gólokat.

– Igen, ez volt a terv. De sajnos csak az NB III-as csapatban játszottam 6-7 meccset, és kerettag voltam a felnőtt csapatnál. Mindkét fél részéről éreztem problémákat, nagyon stresszes fél év volt, fogytam 8 kilót. Jeleztem a menedzseremnek, Márkus Gyulának, hogy szeretnék máshol játszani. Megkeresett Oláh Lóránt, a Budafok akkori sportigazgatója, nagyon jót beszélgettünk, megtetszett a közeg és a hangulat a csapatnál, így oda igazoltam tavaly januárban. Elindult a bajnokság, ám Csizmadia Csaba néhány forduló után taktikát váltott, az új rendszerben pedig kikerültem jobblábasként a jobb szélre. Nem feküdt nekem ez a szerepkör, de azzal foglalkoztam, hogy legalább a pályán vagyok, játszhatok. A Tiszakécske ellen elkövettem védekezésben egy hibát, és mivel minden pont számított a bent maradás érdekében, ilyenek nem fértek bele. Emiatt kimaradtam pár meccsre a csapatból. Aztán jött az edzőváltás, Mátyus Jánosnál megtaláltam az igazi helyemet, és elkezdtem lőni a gólokat.

– Különleges gólörömöd van, mostanában sokat gyakorolhattad. Összeszorítva feltartod a fejed fölé a karjaidat. Mit mutatsz, vigyenek el bilincsben?

– Érdekes, ezt a kérdést, még soha nem tették fel nekem interjúban. Igen, elég különleges, és akik követik a pályámat, ismernek, azok tudják, mit jelent. Egyelőre még nem szeretném elárulni, egyszer talán majd eljön az ideje.

A jelenleg futó idényben eddig 20 alkalommal mutathatta be Beke Péter a gólörömét (Forrás: Budafoki MTE)

– Tárnokon kezdtél futballozni gyermekként, majd jött a Vasas, a Dalnoki akadémia és az FTC, ahonnan 16 évesen kerültél Hamburgba. Milyen volt a közeg, miben éreztél különbséget a korábbiakhoz képest?

– Nagyon furcsa volt. Arról, hogy gyorsabb, keményebb volt a játék Németországban, nem szeretnék beszélni, ezt már sokan elmondták, mindenki tudja. Olyan közegbe kerültem, ahol minden nap élet-halál harc ment azért, hogy hétvégén ki kerül be a kezdőbe. Hamar kiderült, hogy mindenki tisztában van vele, miért van ott, minden egyes csapattársam profi futballistává akart válni. A játékosok hozzáállása volt teljesen más ahhoz képest, amit itthon tapasztaltam.  

– Ez miben nyilvánult meg a hétköznapokban?

– Az egész úgy indult, hogy nagy önbizalommal elindultam itthonról, aztán amikor Münchenben leszállt a gépem, ahol át kellett szállnom egy másikra, hamar elillant a bátorságom 16 évesen. A szüleim és barátaim nagyon hiányoztak, az első néhány hét eléggé megviselt. A Hamburgnál azonban az első pillanattól professzionálisan ment minden. Bekerültem egy rendszerbe, ahol az embert kvázi felteszik a futószalagra, és minden lépését olajozottan egyengetik. A negyedik naptól indultak a németórák, heti négyszer kellett járnom, hogy mihamarabb megértessem magam, és megértsem, mit mondanak az edzők, a stábtagok. Pár nap után szóltak az edzők, hogy menjek velük, és bemutattak egy trénernek, aki magyarul köszönt nekem. Kiderült, hogy azért hozták, hogy az első időszakban, amíg nem tudok olyan jól kommunikálni, tolmácsoljon nekem. Fél éven át minden edzésen, hazai meccsen ott volt, hogy segítsen nekem. 

– Egy U17-es csapatnál külön tolmácsot kap egy külföldi, ez tényleg más világ.

– Igen. Három-négy hónap alatt egész jól belerázódtam, a futballnyelvet hamar el tudtam sajátítani. Egy finn sráccal lettem a legjobb barátságban, eleinte nagyjából kézzel-lábbal mutogatva tudtunk csak kommunikálni. Ő ma már a hamburgi felnőtt keret tagja. A tolmács szerződtetése csak egy példa a németországi profizmusra. A csapatunkból mindenki másfél órával a tréning előtt az edzőközpontban volt. Az egész napot együtt töltöttük: reggel megérkeztünk, együtt reggeliztünk, edzettünk, együtt pihentünk, aztán kondiztunk. Kiadták nekünk, hogy egy héten háromszor erősítenünk kell, de azt ránk bízták, hogy milyen időszakban csináljuk. Ebéd után is volt edzés, voltak külön edzések, egészen estig együtt volt a csapat, úgy, mintha egy munkahelyen dolgoztunk volna együtt. És dolgoztunk is keményen. Erre utaltam, amikor azt mondtam, hogy profi módon készültünk, ez a profizmus.

– Amikor hazatértél Hamburgból, képes voltál megőrizni ezt a mentalitást, ezt a profi szemléletet egy teljesen másik közegben, futballkultúrában?

– Utánpótláscsapatba mentem ki, de felnőttcsapathoz jöttem haza, ahol profi labdarúgók játszanak, profi szemlélettel, úgyhogy ezzel nem volt probléma.

– Milyen érzés volt a magyar csapatok után olyan közegbe kerülni, ahol több nemzetbeli csapattárs játszott együtt? A Parmában játszó Balogh Botond azt mondta nekem, hogy a nyelvileg és etnikailag színesebb társaságban élesebb volt a versenyhelyzet, egyúttal nagyon befogadó volt a közeg.

– A közeg Hamburgban is nagyon befogadó volt, de az ember azzal tudta leginkább elfogadtatni magát, ha ragyogóan játszott. Nekem nagyon jól sikerült a bemutatkozás, az első meccsemen gólt rúgtam, és utána is elég eredményes voltam. Emiatt könnyen elfogadtak.

– 2019-ben és 2020-ban is kiemelkedően eredményes voltál a hamburgi U19-es csapatban, 24/18 és 17/14 volt a meccsenkénti gólátlagod. Első lépcsőként hívtak a felnőtt csapathoz edzésre, vagy nem jutottál eddig?

– De, amikor az U17-es csapatban játszottam, egyszer csak szóltak, hogy másnap a felnőtt csapat edzésére menjek. Sokszor edzettem együtt a felnőttekkel, sokat tanultam belőle. 

– Játszottál a Hamburg második csapatában a német negyedosztályban. Most már van összehasonlítási alapod, a Regionalliga keményebb, mint az NB II? 

– Nézd, a Regionalligában a nagyobb klubok második csapatai játszanak, úgyhogy ez a bajnokság bizonyos mértékig az utánpótlásfoci és a felnőtt futball keveréke. Emiatt nehezebb az összevetés, és igazából nem is lehet hitelesen összehasonlítani az NB II-vel, ahol játszanak ugyan fiatalok, de ez mégiscsak profi felnőtt bajnokság.

– A Hamburg II a nagycsapat előszobája. Hogyan látod, mi hiányzott ahhoz, hogy bekerülj a felnőttek közé?

– A bontószerződés alapján sajnos nem nyilatkozhatok erről. A Covid-járvány alaposan megkavarta a szálakat, maradhattam volna még Hamburgban, de a fejlődésem érdekében úgy döntöttem, hogy eljövök.

– Zalaegerszegre kerültél, majd jött a budafoki megkeresés tavaly januárban. 2022 augusztusa óta Mátyus János az edződ. Ő két éven keresztül futballozott a Bundesligában. Látsz nála olyan beidegződéseket, olyan szemléletet, amellyel Németországban találkoztál?

– Igen, sok olyan dolgot mond az öltözőben, ami visszaköszön a hamburgi időszakból. Vannak bizonyos kifejezései, meglátásai, amik tipikusan németesek, másképpen közelíti meg a focit.

Zalaegerszeg után Budafokon találta meg a számításait (Forrás: Budafoki MTE)

– Tudnád ezt a különbséget egy példával érzékeltetni?

– Németországban nagyítóval követik például, hogy a játékosnak milyen a testbeszéde egy elrontott helyzet után. Hogy hogyan reagál a csatár, milyen hamar dolgozza fel, hogy hibázott, és milyen gyorsan zökken vissza. Mátyus János és a stáb is nagyon odafigyel erre, beszélgetünk róla, hogyan lehetünk jobbak benne.

– A Vasas elleni kupaelődöntőt a te mesterhármasoddal nyerte meg a Budafok. Mátyus János a következőket mondta rólad a sajtótájékoztatón: „a magyar futball kiemelkedő tehetsége, megérett arra, hogy váltson”. Mi a véleményed a véleményéről?

– Végzem a dolgom, és próbálom megtenni, amit egy csatártól elvárnak. Még két évig ide köt a szerződésem, meglátjuk, hogyan alakul a jövő. A menedzseremmel nem szezon közben, a szezon végén szoktuk átbeszélni a folytatást.

– Vágyakozol újra külföldre?

– Jelen pillanatban nem, a magánéletem is úgy alakult, hogy most inkább itthon szeretnék játszani. Persze a hosszú távot tekintve én is nagyon szívesen játszanék egy topligában.

– Középcsatárnak tartod magad, esetleg hamis kilencesnek?

– Egyiknek sem. Nem szeretném, hogy nagyképűségnek hangozzon, de Karim Benzema játékstílusát érzem legközelebb magamhoz. Egy olyan szabadon mozgó csatárét, aki a szélre is kihúzódik, mélyebben is visszalép labdáért, és jól érkezik a kapu elé.

– A német nyelv a Raumdeuter szót használja erre a típusú területkereső csatárra, igaz?

– Igen, így szokták hívni. 

– Az a fajta játékos vagy, aki elvégzi az összes munkát, amit a vezetőedző előír, vagy a plusz edzésekben hiszel?

– Mindent megcsinálok, amit mondanak, és vannak egyéni edzéseim is, most például a Budafok erőnléti edzőjével végzünk külön gyakorlatokat. Vigyázni kell persze, hogy az ember mennyi plusz munkát végezhet, mert az utóbbi hetekben nagyobb terhelést kaptunk a bajnokik és a kupameccsek miatt. 

– Milák Kristóf földid, ő is tárnoki. Jó kapcsolatban vagytok?

– Igen, jó barátok vagyunk. 

– Motivációs téren, a lelkierőt tekintve merítettél valamit a vele folytatott beszélgetésekből?

– Persze. Mindig büszkén néztem azt a munkát, amit csinál. A profi sportolók szeretnek erőt meríteni az olyan típusú szorgalmas, tehetséges sportemberekből, mint amilyen ő. Én is ilyen vagyok. Újra és újra megnéztem azokat a videóit, amelyeken világbajnok vagy épp olimpiai bajnok lett. 

– Kértél tőle tanácsot arról, hogyan érdemes mentálisan felkészülni egy nagyobb megméretésre?

– Nem, ilyenekről nem szoktunk beszélgetni, mert szerintem mindenki más típus. Az embernek saját magának kell meg ismernie, hogyan tudja lelkileg legjobban felkészíteni magát az éles helyzetekre a versenyeken, meccseken.

Kiemelt kép: Budafoki MTE