Harold Abrahams, a 100 évvel ezelőtti párizsi olimpia 100-as bajnoka – egy univerzális hős (eredeti videókkal)
„Talán egy újabb példája annak, amikor a balszerencse jól jön. Milyen sokan vannak, akik képtelenek megtalálni a visszavonulás pillanatát. Ez volt az a döntés, amelyet sohasem kellett meghoznom, mert megszületett magától. Elég fájdalmasan, de megszületett.”
Ha az Oscar-díjas film, a Tűzszekerek nem csak a 100 évvel ezelőtti párizsi olimpiáig, hanem a visszavonulásig kísérte volna Harold Abrahams pályafutását, talán a fenti nemes gondolatokat is filmre vitték volna tőle az alkotók, így azonban a játékok történetének bámulatos enciklopédiájában – The Complete Book of the Summer Olympics – leltünk rá. Egy évvel a 100 méteren nyert arany után ugyanis olyan súlyos combsérülést szenvedett távolugrás közben, hogy szögre kellett akasztania a szöges cipőt – és boldogan megtette.
A távolugró Abrahamst nem ismerjük meg a mozifilmben, pedig erről is lenne mit mesélni. 1924 nyarán 738 centivel több, mint három évtizeden át fennálló brit csúcsot ért el, ugróként is benevezték volna a játékokra, de annyira nem akarta ezt, hogy a Daily Expressben név nélküli olvasói levélben kritizálta önmagát. Így is maradt bőven versenyszáma, amelyek a film szempontjából kihagyott mellékszálak lettek: értelemszerűen bekerült a váltóba, sőt 200-on is futhatott a fináléban (hatodik lett).
Annál fontosabb mindaz, ami 100-on történt. A döntő előtt kétszer is megjavította az olimpiai csúcsot, még úgy is, hogy az elődöntőben elrontotta a rajtot, amit legendás edzője, Sam Mussabini a filmkockákon is élesen kritizál. 1924. július 7-én, este hét óra tájban, a döntő előtt úgy érezte magát, mint aki a kivégzésére készül, Mussabini azonban nagyon értett a mesterségéhez, és azt kérte tőle: csupán a rajtra és a célba érkezésre koncentráljon. A döntőt ma már eredeti felvételen is megnézhetjük, amelyek a futás előtti drámai pillanatokat is megörökítették: a rajtgépek előtti időszak vágtázói rajtgödröket ásnak maguknak, éppen úgy, mint a Tűzszekerekben. 419-essel láthatjuk Abrahamst, és talán azt is észlelhetjük, hogy mintaszerűen kilő a rajtpisztoly eldördülésekor. Végül fölényesen, két tizeddel nyert.
Mussabini lángelméjét a róla írt portréban már részleteztük, ugyanakkor Abrahams felkészítése során további mesterfogásokat is alkalmazott, amiket fel is jegyeztek szerencsére. A lépéshosszakat az edzőpályán papírdarabkákkal szabályozta, futás közben a tanítványa szöges cipői gyűjtötték össze őket, ha oda lépett, ahová kellett. Abrahams pedig magánál tartott egy zsinórt, amellyel minden versenyen meg tudta jelölni, az első lépésénél hová kerüljön a lába.
A motivációit az angolságával kapcsolatos, zsidó származásából fakadó kételyeit feldolgozó filmből is sejthetjük, nem volt egydimenziós ember, cambridge-i diákként ezt nem is nagyon lehet elképzelni róla, egyetemistaként és élsportolóként tárul elénk, aki az ősi falak között is páratlan sebességre képes.
Az utótörténetét, életének a többi dimenzióját viszont nem a moziból ismerjük. Az ügyvédi végzettségű Harold Abrahamst rádiókommentátorként hallhatta később Anglia, többek között író és statisztikus lett, de ellátta a nemzeti atlétikai szövetség elnöki tisztjét is. Ahogyan az 1981-es film kerettörténetéből kiderült: 1978-as halála után az életéért hálát adnak a kortársai. Addig viszont, több mint fél évszázadon át, minden esztendő hetedik hónapjának hetedik napján, este hétkor megünnepelte az olimpiai győzelmet a feleségével, illetve a bronzérmes Arthur Porritt-tal és az ő házastársával elköltött vacsorán.
Kiemelt fotó: BBC
Szerző
