Három óceánon és hat kontinensen összesen 55 csapatnál dolgozott edzőként a Guinness-rekorder

Rudi Gutendorf élete kilencvenhárom éve alatt 49-et töltött az edzői hivatással; még harminc sem volt, amikor játékosedzőként belekezdett a Blue Stars Zürichnél. Az első távoli kontinens Amerika lett, a St Louis Stars 1968-ban foglalkoztatta, de még abban az évben Bermudára, majd a Schalke 04-re váltott. A hetvenes években előbb végigjárta Dél-Amerikát, megfordult néhány nagyobb európai klubnál, majd Közép-Amerikát is bebarangolta, hogy aztán Afrikába, pontosabban Botswanába is tegyen egy kitérőt. A nyolcvanas évek elején, egyetlen esztendő alatt koptatta Ausztrália, Új-Kaledónia, Nepál, Tonga és Tanzánia kispadját, így a lakott földrészekkel meg is vagyunk, Óceániával együtt már hatnál járunk. De országokban még hosszú-hosszú a folytatás.

Vesztegetés és verekedés Nepálban

 Nepálnál álljunk meg ez szóra, hiszen az első lett a negyven közül, aki negyven év alatt tevékenykedett itt szövetségi kapitányként. A FIFA honlapja szerint azt állította, 500 ezer dollárral próbálta őt megvesztegetni a kuvaiti sejk, hogy 8–0-val eladjon egy meccset az Ázsia Játékokon. Sem a játékosai, sem a stábja, sem a felesége előtt nem akarta azonban elveszíteni a tekintélyét; a meccs végül 4–0-ás kuvaiti vezetésnél a játékosok közötti tömegverekedés miatt félbeszakadt. Mások szerint máskor ő vásárolta meg játékvezetőt egy üveg whiskyért, hogy a monszun sújtotta Nepálban lehessen futballozni India ellen – nem egészen ugyanaz a két vád.

Óceánról óceánra

 De haladjunk tovább a nyolcvanas-kilencvenes években, amely során a Fidzsi-szigetek vagy Mauritius ugyanúgy a munkahelyének számított, mint a Hertha BSC. A földrajzrajongók közben rájöhettek, hogy így már három óceánon dolgozott, a politikakedvelőknek pedig érdekes lehet, hogy az ezredforduló előtt a polgárháborúval és népirtással tizedelt Ruandában tartott edzéseket. 2003-ban a szamoai U23-asokkal fejezte be az edzői pályafutását, amely során – Guinness-rekordként – 32 államban 55 csapatnál tevékenykedett, köztük 18 nagyválogatottnál és két olimpiai válogatottnál.



Belföldi körutazás

Mindehhez az alapokat az adta, hogy Sepp Herbergertől, az 1954-ben világbajnok NSZK kapitányától tanulta a mesterséget, miután a pályán is bőven szerzett tapasztalatokat: hazájában jobbszélsőt játszott a TuS Neuendorfban, amely a negyvenes évek végén élcsapatnak számított. A tuberkolózisa miatt azonban gyakran hiányzott a pályáról, alighanem ezért is fordult az érdeklődése korán a kispad felé.

Bár a német labdarúgás nagyköveteként tartják számon, soha nem tudjuk meg, mekkora szerepet játszhatott volna Németország futballéletében, ha kitartóan otthon marad. Igaz, a klubok sokaságával is próbára tette magát, de két évnél tovább sehol sem maradt, ami azért jelez valamit. Amikor a hatvanas évek elején Bundesliga-ezüstre vezette a Duisburgot és kupaezüstig a Schalkét, még egy egészen más pályafutás – másfajta csúcsokkal – is benne volt a pakliban. Ám az életrajzában a VfB Stuttgart, a Kickers Offenbach, az 1860 München, a Fortuna Köln, a Tennis Borussia Berlin, a Hamburg és a Hertha egy-egy rövidebb fejezet csupán.

Chile: Allendétől Pinochetig

 A kaland valahogy mintha jobban érdekelte volna, ez derül ki a These Football Times összeállításából, amely sorra veszi világutazása helyszíneit. E szerint például chilei szakvezetőként legendás barátságot kötött Salvador Allende elnökkel.

„Rengeteg időt töltöttem a birtokán, Santiagón kívül

– mesélte. –

Gyakran whiskey-ztünk, aztán a helikopterével visszavitt a városba.”

És előszeretettel szánt neki látványos közszerepléseket: hidakat adott át, iskolákat nyitott meg, a kormányzat nevében koronát tett Miss Chile fejére.

A futball mellett a női nem volt a végzete. Akkoriban éppen egy húszéves hölggyel folytatott viszonyt, aki állítólag a CIA-nak dolgozott: Gutendorf mellett az ágyban lőtték agyon, a férfi is életre szóló fejsebesülést szerzett. Ezzel együtt később az országban házasodott meg először, de a bizonytalan politikai helyzet miatt nem telepedett le – itt sem.

Éppen a szovjetek elleni világbajnoki pótselejtezőre készült a válogatottal, amikor Augusto Pinochet átvette az irányítást az országban, az első napon mindjárt 2000 politikai foglyot ejtve, egy részüket meg is kínozva, már ha Allende támogatóinak bizonyultak. Gutendorfot a német nagykövetség az ország elhagyására biztatta; ő úgy érezte, a csapatát és az elnökét is cserben hagyja, ráadásul az álma sem teljesülhet be, hogy vb-re vigyen ki egy gárdát – de nem volt maradása.

Két chilei éve alatt viszont (1972-73) nagy nyomot hagyott az ország futballjában, soha nem látott népszerűség vette körül a nemzeti csapatot, a meccsek 100 ezres nézősereget vonzottak.

A legfontosabb küldetés

Hitt abban, hogy a sport megbékélést hozhat, később Ruanda kispadján ezért is dolgozott, a polgárháború után egy válogatottba sűrítve a tuszikat és a hutukat.

„Technikailag ugyanolyan jól voltak, mint a németek, de a játék szervezéséről, a taktikáról és a csapatmunkáról mit sem tudtak

– emlékezett vissza. –

Azzal segítettünk nekik, hogy összehoztuk őket. Ötven-ötven százalékban képviselték a két népcsoportot, és megértették a megbocsátás erejét. Bizonyos értelemben ez volt a legfontosabb munkám.”

Kiemelt fotó: Getty Images