Háromhavi feltételes eltávot kapott az oroszországi és ukrajnai idegenlégió

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség március elején hozott döntése alapján az eddig ukrán futballkluboknál légióskodott játékosok és edzők munkaszerződéseit a szezon végéig felfüggesztik, az orosz egyesületek esetében pedig bizonyos feltételekhez kötve április 7-ig a labdarúgók ideiglenesen elhagyhatják csapatukat. Ukrajnát tekintve a játékosok exodusa a háború nyolc évvel ezelőtti kitörése óta zajlik, az újonnan Magyarországra igazolt légiósok közül a ghánai Mohammed Kadirit nemrég be is mutattuk oldalunkon. Morálisan és technikailag zavarba ejtő az eddig és nagyrészt most is Oroszországban dolgozók helyzete, hiszen a FIFA ismét határozatlan, kétszínű politikát folytat: az új intézkedéssel „elken” egy olyan ügyet, amiben akár egyértelműen ki is állhatna egy adott vonal, értékrend mellett.

A kialakult krízishelyzetben ugyanis kollektív, világos határozat helyett az egyénre hárítják a döntést, és persze felelősséget, annak rövid és hosszú távú következményeivel együtt – ezáltal groteszk módon mi magunk is arra kényszerülünk, hogy egyesével regisztráljuk az érintett edzők és futballisták útját. Ki bontja fel munkaszerződését? Ki kölcsönzi ki átmenetileg játékjogát? Kik maradnak az agresszor ország bajnokságában, a Russian Premier League-ben? Nézzük a számokat!

Az RPL március eleji 20. fordulójában 87 idegenlégiós, azon belül 28 EU-állampolgár lépett pályára, köztük Kecskés Ákos, aki a moszkvai katonacsapat, a CSZKA ellen a kiállítás sorsára jutott.

Az adott körben összesen 21 gól esett, ebből 16-ot szereztek légiósok, azon belül hatot EU-állampolgárok – köztük a nagykárolyi születésű magyar-román irányító, Eric Bicfalvi, aki az FK Ural színeiben talált a kapuba. Ugyanekkor a másodosztályban, az FNL-ben a 26. fordulóban 25 idegenlégiós szerepelt, egyikük sem EU-tagországból származik: afrikai, dél-amerikai, illetve orosz szempontból baráti, csatlós-, vazallus-, szatellitállamok polgárai.

Az FK Krasznodar légiósai a PAOK Szaloniki elleni győzelmüket ünneplik, mellyel bejutottak a Bajnokok Ligája 2020–2021-es kiírásának csoportkörébe: balról jobbra Cristian Ramírez (ex-FTC), Claesson, Olsson, Vilhena, Cabella (mögötte takarásban), Wanderson, Berg (forrás: uefa.com)

Sportszakmai szempontból cikkünk írásának idején az FK Krasznodar veszteségei a legnagyobbak, hiszen a francia Rémy Cabella, a svéd Victor Claesson, a lengyel Grzegorz Krychowiak, és a brazil Wanderson távozásával óriási, betömhetetlennek tűnő lyukak keletkeztek a csapatszerkezetben: az utóbbi években négyen együtt 354 mérkőzést játszottak az egyesület színeiben, melyeken összesen 81 gólt értek el. Ugyanekkor a jelek szerint a legkisebb megrázkódtatás az általunk fél évvel ezelőtt bemutatott, saját nevelésű fiatalokra építő moszkvai Dinamót éri, a belügyis klub eddig „mindössze” két ukrán alkalmazottját, a másodedző Andrij Voronyint, illetve a tartalék középhátvéd Ivan Ordecet vesztette el. Távozott Szentpétervárról az a Jaroszlav Rakickij is, aki 2019 elején a szurkolói kritikák első számú célpontja lett a Zenitbe igazolása miatt, követelték az ukrán válogatottból való kizárását is – tény, hogy a klasszis védő 2018 októbere óta valóban nem szerepelt a nemzeti csapatban. Az új ukrán Geréb viszont Anatolij Tyimoscsuk, a bajnoki címvédő Zenit másodedzőjeként dolgozó legenda lett, akit kitörölnek az ukrán labdarúgás történetéből, mivel a létező legnagyobb bűn, az árulás vádja vetül rá.

Hova álljanak a belgák?

Az egyéni sorsok, döntések vizsgálata sokáig folytatható, a Benficánál nevelkedett ukrán hátvéd, Dmitro Litvin például az orosz másodosztályú SZKA Habarovszkból a Feröer-szigetekre, a KÍ Klaksvíkhoz szerződött március elején. Ugyanígy tett a lett válogatott csatár Valerijs Sabala, aki légióskodott korábban Belgiumban, Cipruson, Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Romániában, és Litvániában is, most pedig Lettországból igazolt inkább a háborútól biztonságosnak tetsző távolságba, a juhok szigetére.

Nem könnyű a helyzete az RPL-ben egyetlen magyar légiósként szereplő Kecskés Ákosnak, aki klubja, az FK Nyizsnyij Novgorod az egyetlen EU-állampolgár focistája – rajta kívül akad a gárdában afrikai, argentin, kanadai, üzbég, norvég, szerb. Az elmúlt években Brazíliából orosz válogatottá honosított trió tagjai közül hárman háromfelé húznak: a csatár Ari visszatért hazájába, a kapus Guilherme eddig idén nem lépett pályára csapatában, a moszkvai Lokomotivban (hivatalosan sérülése miatt), a legutóbbi világ- és Európa-bajnokságon is remek teljesítménnyel előrukkolt jobbhátvéd, Mário Fernandes ugyanakkor ezekben a hetekben is a CSZKA Moszkva erősségének számít.

Különösen groteszk a Lokomotiv Moszkva ifjú védője, Mark Rene Mampassi státusza. A kongói származású középhátvéd Donyeckben született, a Sahtarnál nevelkedett. Ukrán és orosz állampolgársággal egyaránt rendelkezik – tehát az RPL-ben hivatalosan nem számít idegenlégiósnak –, az utóbbi években az ukrán korosztályos válogatottakban futballozott.

A 2021-es naptári évben a Sahtartól kölcsönben a mára rommá lőtt Mariupol élvonalbeli csapatában szerepelt, fiatal korához mérten (március 12-én ünnepelte 19. születésnapját) a középhátvéd felelős, nagy rutint igénylő posztján egészen remekül. Decemberben ötéves szerződést írt alá a Lokomotiv Moszkvával, januárban csatlakozott a Vasutasokhoz, márciusban már három találkozót játszott végig új együttese színeiben.

Kecskés Ákost a március 5-i CSZKA Moszkva–FK Nyizsnyij Novgorod (1-0) mérkőzés 42. percében kiállította a játékvezető a kolumbiai Jorge Carrascal elleni szabálytalanságáért (forrás: YouTube/Russian Premier Liga)

A szolidaritás határai

Azt jelentené ez, hogy Mampassi, Mário Fernandes, Tyimoscsuk, vagy akár Kecskés háborúpárti putyinista, a Krasznodart elhagyott neves kvartett pedig békeszerető civil ellenálló volna? Talán érzékeljük ebben a visszásságot, gondolva az olyan előképekre, mint az 1956-os forradalom, a két világháború, és számos korábbi történelmi helyzet, amikor az egyes ember feje felett a gigantikus hullámok összecsapnak. Kívülről, felülről, no meg persze utólag nem okoz nehézséget meg- és elítélni a résztvevőket, érdemes azonban belegondolni, vajon mi látszódik szabad szemmel, közelről a nagy képből – már ha egyáltalán látható a horizont, mondjuk a mélyorosz párhuzamos valóságban ülve.

Ha van olyan szerencsénk, hogy kívülről szemlélhetjük a háborút, eljutunk arra a pontra, ahol döntéseket kell hoznunk az ügyben, meddig terjednek szolidaritásunk határai, kikre vonatkoztatjuk együttérzésünket?

Beláthatjuk, hogy a FIFA intézkedései ebben fikarcnyit sem segítenek, miközben leleplezik a kései kapitalista világrend szélsőséges, hamis individualizmusát: az egyéni munkaszerződésekről hoztak ugyan egy – akárhogy értelmezhető – gumiszabályt, de vajon mi lesz az egyesületekkel?

Azokkal a társadalmi csoportokkal, településekkel, városrészekkel, melyeket elvileg képviselnek? Csak a kincstári optimizmus mondathatja velünk, hogy a nemzetközi szolidaritás a szenvedő ukrán és orosz népre, ezek tagjaira – köztük a sportolókra – egyaránt kiterjedhet, és nem a ruszofóbia kapcsol újabb, még magasabb fokozatba.

Mark Mampassi (balra) itt még Sahtar-mezben, összekapaszkodva brazil középhátvéd-kollégájával, az FC Barcelona, az OGC Nice, és a Sassuolo színeiben az utóbbi években három európai topligát is megjárt Marlonnal (forrás: Twitter/FCShakhtar_eng)