Helyén kezeljük Scott McTominayt? – vélemény
Scott McTominay évek óta a Manchester United csapatának egyik legmegbízhatóbb labdarúgója, megítélése azonban így is ambivalens. Vajon miért?
Szinte közhely – de legalább igaz –, hogy a szurkolók szeretnek szélsőségekben gondolkodni, valaki vagy az aktuális kedvenc, vagy az, akinek a csapat környékén sem lenne helye. Ezek az indulatok pedig még inkább felerősödnek, ha egy klub olyan helyzetben van, mint jelenleg a Manchester United, épp ezért azt gondolom, hogy bármely United-játékos megítélése kapcsán számításba kell(ene) venni ezt a tényezőt.
Scott McTominay helyezte azonban még ehhez képest is kifejezetten érdekes, ennek megértéséhez pedig érdemes felidézni eddigi pályafutását. A skót középpályás ugyanis pontosan azt testesíti meg, ami a Manchester United filozófiájának talán legfontosabb eleme. Ennél a klubnál ugyanis mindig kiemelten fontos volt, hogy legyenek a keretben, sőt lehetőleg a kezdőcsapatban saját nevelésű, brit futballisták. Persze az ilyen elgondolások manapság már inkább illúziók, de legalábbis kevésbé fontosak, épp ezért óriási kincs azonban, ha feltűnik egy-egy olyan játékos, aki ötéves kora óta a klub kötelékében van.
McTominay ilyen, hiszen egészen fiatalon került a Vörös Ördögökhöz, majd szépen végigjárta a ranglétrát, mígnem 2017-ben felkerült az első kerethez. Úgy tűnt, ő az ideális játékos az akkori edző, José Mourinho számára. Alázatos, jól bírja a nyomást és a terhelést, fizikálisan kitűnő állapotban van, rendre végrehajtja a taktikai utasításokat. Nem véletlen tehát, hogy a portugál mesternél rögtön stabil játékossá vált, annak idején pedig nagyon elismerően nyilatkozott róla:
„Mindig is azt mondtam, hogy számomra nincsenek fiatal vagy idős játékosok, csak az adott labdarúgó képességei és személyisége számít. Ebben a srácban pedig minden megvan, amit én keresek. Szerintem az akadémiai játékosok számára Scott tökéletes példakép lehet.”

A középpályás univerzalitását pedig mutatja, hogy a későbbi edzők, a norvég Ole Gunnar Solskjaer és a német Ralf Rangnick is számolt, számol vele. Sőt, utóbbi nemrégiben éppen arról beszélt, hogy nem lenne meglepődve, ha hamarosan a skót játékos lenne a Manchester United csapatkapitánya. Rangnick az Aston Villa elleni győzelem és McTominay győztes gólja után fogalmazta meg a gondolatait:
„Egy akadémiáról jövő srác, akiben elképesztő energiák vannak. Mostanában gólokat is szerez, és abszolút látom benne a vezetői képességeket. Egyáltalán nem lennék meglepve, ha néhány év múlva ő lenne ennek a csapatnak a kapitánya.”
Ám sokakban felmerült az a kérdés, hogy vajon elég jó játékos-e ő a Manchester United számára?
Már a kérdésfelvetésben is érezzük, hogy ennek a megítélése erőteljesen szubjektív. Hiszen mihez képest elég jó valaki és mihez képest nem? Minden bizonnyal ez okozza a kettősséget McTominay megítélésével kapcsolatban. Az ugyanis könnyen lehet, hogy nem elég jó ahhoz a szinthez, amit a United szurkolói (a klub tradíciója nyomán) várnának, ám a jelenlegi helyzetben egyáltalán nem lebecsülendő az a stabilitás, amit McTominay hoz. Valószínűleg a kritikusoknak igazuk van abban, hogy nem egy klasszisról beszélünk, de legyünk őszinték, jelenleg a csapat sem tartozik abba a kasztba, ahová a korábbi sikerek nyomán soroljuk. Ráadásul azt sem lehet vitatni, hogy McTominay fejlődött az évek során, a kezdetben főként védekezésben jeleskedő játékos támadásban is sokat javult. Noha az első időszakban a közvélemény sokat nevetett a Fred - McTominay pároson, el kell ismerni, hogy mikor Solskjaerral időről időre jó formába lendült a csapat, azt rendre többek között a skót-brazil páros biztosította, akik nagyon stabil védőmunkával vették le a terhet a támadójátékosokról.
Végső soron azonban mégiscsak el kell jutni valamilyen végkövetkeztetéshez, és valószínűleg akkor járunk a legközelebb az igazsághoz, ha azt mondjuk, hogy McTominay rosszkor van az egyébként jó helyen. A Manchester Unitedre az is mindig jellemző volt, hogy nem csak klasszisok alkotják a keretet, hanem megbízható rendszer-játékosok is szolgálják a szisztémát. Ilyen értelemben McTominaynek bőven lehetne szerepe egy jóval erősebb Manchester Unitedben is. Ám mintha jelenleg kicsit egyedül hagyták volna, hiszen érdemes megnézni, hogy még a támadósorba és a védelembe is több tízmillió font ellenében érkeztek játékosok, addig a középpályára nem nagyon jött erősítés. Arról pedig minden bizonnyal nem a skót tehet, hogy mindenáron nagyobb kabátot akarnak ráerőltetni.