Hiába dominált a Fiorentina, játékban sem tudott a Ferencváros fölé kerekedni
Lassan nem lehet anélkül hozzáfogni egy Ferencvárossal kapcsolatos elemzésnek, hogy ne firtassuk a csapat kétarcúságát. A Paks elleni pofont követően, csütörtök este ismételten szebbik, európai arcát mutatta Dejan Sztankovics csapata. Ennek köszönhetően egy nem túlságosan közönségszórakoztató, meglehetősen tördelt, rengeteg pontrúgással tarkított mérkőzésen vívta ki sorozatban második alkalommal a csoportkörből való továbbjutást.
A Groupama Arénában rendezett találkozónak a vendég Fiorentina gyakorlatilag tét nélkül vághatott neki. Számukra a továbbjutás már garantált volt, az egyetlen nyitva maradt kérdés a csoport első vagy a második helyének megszerzése volt. Ehhez képest a Ferencvárosnak a tavaszi folytatás forgott kockán, amely eléréséhez egy döntetlent kellett kiharcolni (alakulhatott volna úgy is a csoport, hogy egygólos vereséggel is tovább lehetett volna csusszanni). Ezen okok miatt a két csapat meglehetősen kockázatkerülő felfogásban hozta le a mérkőzést, ám a labdarúgásban néha a kockázat kerülése, maga a kockázat.
Erre jó példa, hogy a Ferencváros a lapos, szisztematikus átadásokra épülő labdakihozatal helyett, a direkt, felívelt labdákra hagyatkozott, hogy adott esetben Dibusz Dénes kapujától minél távolabb történjen a labdavesztés. Igen ám, de azzal nem számoltak a zöld-fehérek, hogyha elöl nem sikerül megtartani a labdát, akkor az még gyorsabban fog visszakerülni a saját kapujuk elé.
A fenti képnél, amely Eldar Civic felszabadítását követő állapotot mutatja, kevés momentum tükrözi jobban, hogy milyen negatív következményei vannak, ha egy felívelt labda nem pontos, nem sikerül megtartani azt. Látható, hogy a ferencvárosiak távol helyezkednek az ellenfelektől, valamint a labdától is, így nem tudnak arra nyomást helyezni. Ráadásul a rendezetlenségből fakadóan a pálya fontosabb területein sincsenek jelen, ez esetben a Fiorentina bal oldalán, így a labdás játékos könnyedén tud szervezni. Éppen emiatt érdemesebb lett volna megpróbálni laposan megtartani a labdát, azzal is időt nyerni a rendeződésre, ugyanis Civic az átadás végrehajtásakor nem volt nyomás alatt.
Voltak kísérletek a labdatartásra is, valamint annak a rövid passzokkal történő előre juttatására is, azonban ez kudarcot vallott, méghozzá ugyanazon okból kifolyólag, mint a Paks ellen, pedig ezúttal gyakran Mohammed Abu Fani is visszább lépett. Azonban ez is kevés volt, mivel a centrum gyakran üresen maradt, vagy csak egyetlen játékos helyezkedett ott, akire könnyedén fel tudott lépni egy-egy olasz játékos. Ebből alakult ki az „U” alakú passzolgatás, amely rendszeresen egy hosszú passzal ért véget.
Anderson Esiti visszalépett a két a belső védő közé, míg Katona Bálint is mélyebben helyezkedett, de borzasztóan messze a labdától, olyan területen, ahol nem tudta segíteni a labdajáratást. Emiatt a Ferencváros középen nem tudta előrébb juttatni a labdát, oldalirányú passzjáték alakul ki, de a vonal mentén sem tudtak kibontakozni a hazaiak, pláne, mert Cebrail Makreckis közelében nem helyezkedett csapattárs. A hibás támadásépítések következtében a Fradi nem tudott az első fél órában helyzeteket kialakítani, még lövésig sem jutott el, ráadásul az olaszok jó helyzetben tudtak labdákat szerezni.
A 20. percben ismételten egy a Fradira jellemző ötlettelen, sematikus és statikus labdakihozatali kísérletet láthattunk. Ezúttal Esiti a hatos pozíciójában helyezkedett, Abu Fani pedig visszalépett a bal oldali belső védő helyére. A Fiorentina nagyon könnyedén egy az egy ellen letámadta a magyar bajnokot. Sztankovicsék nem tudták kihasználni, hogy Dibusszal plusz egy ember áll a rendelkezésükre a lilák letámadását átjátszani. Esiti labda felé történő mozgása és Abu Fani visszalépése önmagában nagyon kevés. Ráadásul Abu Fani a legnyomástűrőbb játékosa a Fradinak évekre visszamenőleg, emiatt is volt kár őt visszahúzni, sokkal nagyobb a hozzáadott értéke, ha őt keresik a centrumban nyomás alatt. A Ferencváros hosszú távú fejlődése érdekében, alighanem szükséges lenne a build-up jóval korszerűbb és effektívebb megkomponálása. Néha még a magyar bajnokságban is szenvednek ezzel, például legutóbb a Paks ellen. Igaz, hogy itthon nincsenek rákényszerítve, hogy e téren fejlődjenek, mert játékosminőségből általában megoldják a különféle szituációkat, de a nemzetközi porondon ez jelentősen megnehezíti a csapat helyzetét.
Az FTC labda elleni játéka a korábbiakhoz képest kevésbé volt intenzív, a hazaiak felmentek középmagasan, de nem helyeztek nyomást a labdás játékosra, labdavesztéseket követően képesek voltak olyan szempontból hatékonyan visszatámadni, hogy hátrébb szorították a Fiorentinát, ebben Katonának is nagy szerepe volt, aki gyakran fellépett Varga Barnabás mellé presszingelni. Katona kifejezetten érett, okos labda elleni játékról tett tanúbizonyságot abban a 80 percben, amíg pályán volt.
Marquinhos a másik kiemelendő játékos, aki a legjobb teljesítményt nyújtotta. Döbbenetes fejlődési görbét írt le az ősz során, de talán ez volt a csúcsmérkőzése, mivel egy olyan nívójú együttes ellen, mint a Fiorentina, ilyen téthelyzetben minden egyes valamire való ferencvárosi lehetőségben fontos szerepe volt.
A 34. percben a Fiorentina jobbhátvédjét bolondította és játszott össze remekül Civiccsel, akinek átadása után Katona próbálkozott egy roppant veszélyes lövéssel. A 48. percben a vezető gólt megelőzően ismételten Michael Kayodét bűvölte, majd további két vendégjátékost vont magára, végül nem sikerült őket becsapnia, de szerencsésen Abu Fanihoz pattant a labda, aki annak is köszönhetően kerülhetett annyira légüres térbe, hogy Marquinhos alaposan megkeverte az ellenfeleket. A 64. percben ismételten Katona lőhetett, ugyan nem ziccerből, de ígéretes szituációból kapura, azonban ez sem lett volna lehetséges Marquinhos nélkül, aki újra kicselezte és lerázta Kayodét, majd kiosztotta a kulcspasszt.
Ez egyébként is jellemző a firenzeiekre, mert az olasz bajnokságban is csak a tizedik helyet foglalják el az OPPDA- (Offensive Passes Per Defensive Action) rangsorban, amely azt mutatja meg, hogy ők hányszor passzolnak, míg az ellenfél egyszer labdához nem ér. A tizedik pozíció mutatja, hogy nem minden esetben ragaszkodnak a lassú építkezéshez.
A Ferencváros gyenge pontja a 73. percben újfent megmutatkozott: ismételten pontrúgást követően kapott gólt. Ezúttal területvédekezést valósítottak meg a zöld-fehérek, amely talán nem a legszerencsésebb egy olyan ellenféllel szemben, ahol szerepel az a Nikola Milenkovics is, aki 198 centiméter magas. Ha lendületbe jön, ember legyen a talpán, aki megveri a levegőben. Ismail Aanebának sem sikerült, igaz előtte a szerb bekk jókorát taszított Makreckisen.
Az egyenlítést követően a hajrában egy elhibázott M’Bala Nzola zicceren túl végképp leült a játék. Mindkét csapat elégedett volt az eredménnyel, ami teljesen érthető volt. A Fiorentina az erőltetett menetében spórolt magának két mérkőzést, a Ferencváros pedig elérte célját, a kupatavaszt. Ez pedig a Konferencia-liga talán legnehezebb csoportjából elérve, ráadásul egy olyan kaotikus szezonkezdést követően, amit a zöld-fehér klub átélhetett júliustól szeptemberig, kifejezetten nagy sikerként könyvelhető el.
A csapat lehet, hogy eredményesebbé vált, és a bajnokságban továbbra sem kell aggódni a pontok begyűjtése miatt (bár most a Paks éppen négy ponttal előzi meg a bajnoki címvédőt), de a játék képe kimondottan aggasztó lehet: a Fradinak nincs markáns stílusa, szenved a labdakihozataloknál, gyengén teljesít a pontrúgások ellen. A mélyen védekező csapatok ellen is akkor megy igazán a játék, ha Abu Fani jó napot fog ki, Varga pedig egészséges.
A keret ugyan évről évre erősebb, ezáltal eredményesebb is, de edzői fronton Rebrov óta nincs javulás, csak egyhelyben toporgás. Nem szabad elvenni sem Sztankovicstól, sem Sztanyiszlav Csercseszovtól, hogy remekül meccseltek az azonos vagy még erősebbnek vélt csapatokkal szemben, ahol leginkább a kimagasló labda nélküli játékkal tudtak komoly eredményeket elérni. Sztankovics proaktívabb az intenzív letámadása miatt és a labdás fázisokban is egyelőre egy picivel kompetensebbnek tűnik, mint az orosz szakember, de mindez továbbra sem jelent olyan mértékű hozzáadott értéket, mint amelyet Rebrov munkája jelentett.
Kiemelt fotó: MTI
Szerző
