Híd volt az olasz és az angol futball között az első szuperügynök

Luigi Peronace a calabriai Soveratóban született 1925-ben. Fiatalon maga is futballozott, a Reggina kapusa volt egy rövid ideig, annak ellenére, hogy meglehetősen alacsony termetűnek számított. Már fiatalon feltűnt a szervezőkészsége, ugyanis még tinédzser volt, amikor focimeccseket szervezett angol, illetve ausztrál katonák és kisebb helyi csapatok között. A második világháború után Torinóba költözött, hogy mérnöknek tanuljon, majd idővel a Juventus FC tolmácsa lett, mivel remekül beszélt angolul, a klub pedig éppen akkoriban (1948-at írunk) szerződtetett egy skót vezetőedzőt, William Chalmers személyében. Ő csak egy évig dolgozott a klubnál, de az utóda az angol Jesse Carver lett, így Peronacénak megmaradt az állása.

Carver 1951-ben elhagyta a Juventust, hogy odahaza dolgozzon a West Bromwich Albionnál, de két év múlva már ismét Olaszországban edzősködött, méghozzá a Laziónál és egyből maga mellé kérte korábbi tolmácsát, akire jó szívvel emlékezett Torinóból. Carver itt mesélt először Peronacénak a Leeds United erős és karizmatikus csatáráról, John Charlesról. Két évvel később, amikor Peronace már nem dolgozott a Laziónál és éppen Angliában járt, maga is személyesen nézte meg a walesi játékost. Le volt nyűgözve a látottaktól, hazatérve nem is húzta az időt, valóságos dicshimnuszt zengett róla Umberto Agnellinek a Juventus akkori elnökének, hogy Charles szerződtetésével új szintre emelhetné a klubot. Agnelli később így fogalmazott életrajzírójának, Mario Risolinak:

„Nem voltam szkeptikus, mert Peronace nagyon jól ismerte a futballt. Az egyetlen dolog, amitől tartottunk, az az, hogy Angliából szerződtessünk játékost. A normális az volt, hogy az olasz klubok Dél-Amerikából vásárolnak játékosokat, akkoriban teljesen elképzelhetetlen volt, hogy Angliából, a futball hazájából igazoljunk valakit. Az, hogy mi szerződtettük John Charlest, kisebb botrányt okozott. Emlékszem, az angol sajtó is nagyon lekezelően írt rólunk.”

John Charles (középen, labdával) Peronace legnagyobb fogása volt (Forrás: wikipedia)

Peronace akkoriban sokszor elutazott Leedsbe, és környék egyik legjobb kocsmájában, a Railway Tavernben hamar törzsvendéggé vált. Innen szervezte a Charles leigazolására irányuló hadműveletét, sokat beszélgetett a városról és a csapatról a pub tulajdonosával, Harold Williamsszel, aki történetesen a csatár korábbi csapattársa volt. Mindent tudni akart Charlesról, visszaemlékezések szerint nem kérdés, hogy minden törekvés az ő elcsábítására irányult. Miután a Leeds United vezetősége határozottan kijelentette, hogy a csatár nem eladó, Peronace taktikát váltott és egy ízben otthonában kereste fel a játékost és feleségét. Peggy Williamsnak teleduruzsolta a fülét azzal, hogy Olaszország milyen csodálatos, és hogy az olasz emberek mennyire rajongani fognak értük, ez pedig imponált az asszonynak is és a játékosnak is.

Ezzel párhuzamosan Peronace más vasat is a tűzben tartott: ő segítette olaszországi szerződéshez a Charlton Athletic játékosát, Eddie Firmanit, aki bár dél-afrikai születésű volt, rendelkezett olasz felmenőkkel. Őt a Sampdoriához tudta elvinni és máig úgy emlékeznek rá, mint Peronace első játékosára. Esetében fontos tudni, hogy hamar a Serie A sztárja lett, nyolc év alatt átlagosan majd minden második meccsén betalált, a Sampdoria után az Interben, majd a Genoában futballozott, háromszor pályára lépett az olasz válogatottban is.

Ugyanakkor az igazi, áttörést jelentő üzlet kétségtelenül Charles átigazolása volt, amely végül két év ostrom után, 1957-ben valósult meg. A walesi Gentle Giant (Szelíd Óriás) rekordot jelentő 65 000 angol fontért váltott klubot, de a Juventusnak ezen felül még egy lakást, egy Fiatot és 10 000 angol fontnak megfelelő összeget is biztosítania kellett a játékosnak, valamint egy kiemelkedő, ám nem ismert mértékű fizetést. Azonban mivel Angliában 1961-ig heti 20 fontos fizetési sapka volt érvényben, nem volt nehéz erre az összegre ráígérni.

Charles azonnal a szurkolók kedvence lett, szinte fürdőzött a rajongók szeretetében és igyekezett ezt a lehető legjobb játékkal meghálálni. Öt év alatt 155 mérkőzésen 108 gólt szerzett a fehér-fekete mezben, nyert három bajnoki címet és két Olasz Kupát, 1997-ben pedig a klub történetének legjobb külföldi játékosának választották.

Peronace éveken keresztül volt Charles legfőbb bizalmasa, sokat segített a támadó olaszországi beilleszkedésében, ám ezzel párhuzamosan folyamatosan más szigetországi játékosok elcsábításán fáradozott. Túlzás nélkül lehet állítani, hogy ő nyitotta meg a folyosókat a futballban Olaszország és Anglia között. 1961-ben a Torino FC sportigazgatója lett, de kapcsolatait kihasználva más kluboknak is segítségére volt üzletek megkötésében.

Segített az Internazionalénak megszerezni az Aston Villától Gerry Hitchenst, valamint a városi rivális AC Milannak a később az angol futball legendájává emelkedő Jimmy Greavest. Igaz, utóbbi nagyon erős honvággyal küszködött és csak rövid ideig bírta Olaszországban, Peronace közreműködésével hamar vissza is tudott térni Angliába. Természetesen a Torino is profitált új sportigazgatója kapcsolataiból, enélkül legalábbis aligha lett volna a klub játékosa Denis Law, aki szintén csak egy idényt töltött az országban, mielőtt a honvágy hazacsalta, de így ő is megírhatta a maga káprázatos történetét később a Manchester Unitednél.

Denis Law aláír a Manchester Unitedhez Matt Busby (jobbra) Luigi Peronace (balra) és Jimmy Murphy (hátul középen) táraságában (Forrás: footballpink.net)

Az 1960-as évek közepére az angol futballban is emelkedtek a bérek, így nehezebb dolga lett Peronacénak és több jelentős átigazolásnál már nem bábáskodott. A gazdasági szakadék, amely évekkel korábban még megvolt a két ország között, nagyon hamar eltűnt és már a szigetországi labdarúgóknak sem állt érdekükben, hogy külföldre szerződjenek. Hősünk ezzel együtt ápolta a nehezen kiharcolt kapcsolatait mind az olasz, mind az angol futball jelentős szereplőivel és az Olasz Labdarúgó-szövetségnél vállalt adminisztratív munkát, de mindezt úgy, hogy eközben Angliában élt feleségével és öt gyermekével. Az ő találmánya volt az úgynevezett Coppa Anglo-Italiana, magyarul az Angol–Olasz Kupa, amelyben eleinte félprofi csapatok versenyeztek kisebb-nagyobb megszakításokkal 1970 és 1996 között.

Peronace sikerét egyrészt a már említett gazdasági különbségek alapozták meg, amit ő remekül kihasznált. Ehhez jött a megnyerő stílusa, kifinomult megjelenése és az az elképesztő, már-már idegesítő munkamorálja, hogy szinte zaklatásba hajlóan kereste fel egyik-másik futballistát, vagy klubtulajdonost egy-egy jó üzlet megkötése érdekében. Olyan volt, mint egy házaló porszívóügynök, csak éppen sosem eladni, hanem venni akart. Egyre jobb és jobb futballistákat. Jimmy Greaves, később az önéletrajzi könyvében így emlékezett vissza az olaszra:

„Nem számít mit viseltél, a legjobb vasárnapi ruháidban is úgy érezted magad, hogy rongyokat viselsz, ha Peronace melletted állt. Cerruti-öltönyt viselt és amikor levette a zakóját, úgy hajtogatta össze, mintha origamizott volna. Ingei méretre készültek és úgy illeszkedtek rá, ahogyan kéreg a fára. Mindig úgy tűnt, mintha egy székláb méretű szivar állna ki a szájából, az egyetlen alkalom, amikor nem, az akkor volt, amikor nevetett. De, amikor nevetett az meglehetősen vérfagyasztó volt, úgy tűnt, mintha egy hiéna épp akkor hallott volna valami vicceset egy másik hiénától…”

Peronace Jimmy Graves és baráti társasága körében (Forrás: beyondthelastman.com)

1980-ban hunyt el egy római szállodában, barátja, a két évvel későbbi világbajnok szövetségi kapitány, Enzo Bearzot karjai között. Halálát szívinfarktus okozta. Manapság nehéz elképzelni a sportágat a hozzá hasonló szuperügynökök nélkül, akik irányítják a játékosok klubváltásait, és mindig megoldják, hogy a megfelelő emberek megegyezzenek egymással. 1955-ben egy kósza tipp alapján kezdte el figyelni John Charlest és attól kezdve azon volt, hogy a legnagyobb angol tehetségek a leggazdagabb olasz klubokban szerepeljenek. Talán életében fel sem fogta, mekkora szerepe volt a sportág átalakulásában.

A kiemelt képen: Peronace (öltönyben) a Manchester United sztárjainak, Nobby Styles, George Best és Bobby Charlton, valamint Enzo Bearzot társaságában (Forrás: newonce.pt)